eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Címke archívum: WP

Ránctalanítás

Amint azt láthatjuk, Kedves Olvasóm, a web és a WP titkos mechanizmusai mégis elsimították az előző kis gubancot. A következő WP -> AN frissítés rendezte a dolgot, és az AN dobozkájában már jól jelenik meg a “Furcsa pár” és a “Névtelenül” post neve is, webcíme is:

Lám, a türelem nem csak rózsát és töviseket, de ránctalanítást is terem. És olcsóbb is, mint a plasztikai sebész 🙂

Névtelenül

Szolgálati közlemény:

Kedves Olvasóm! Ha valami véletlen folytán az Amerikai Népszava oldalán lévő oldalsávban lévő linkdobozkából tévedsz ide egy “Névtelen” elnevezésű linkre kattintva, és egy hibaüzenet tárul a szemed elé, mely szerint ilyen webcím nem létezik, vagy esetleg ezt a közleményt látod, akkor ez nem az a cikk, ahova érkezned kellene.

Történt ugyanis, hogy a cikkemet elhamarkodottan még vázlatos, cím nélküli állapotában publikusba állítottam, és az ilyen cikknek a WP csak egy technikai címet ad. Ezért lett hát az AN linkdobozkában a postom címe “Névtelen“. És azért maradt az, mert valószínűleg a WP blogból az AN felé történő adatátvétel egyszeri, azaz a cím módosítását már nem érzékeli.

Az AN felületén megjelent “Névtelen” cikkemet már igazi névvel, jólfésültre formázottan itt találod: “Furcsa pár

Ezért a kis malőrért elnézésedet kérem, Kedves Olvasóm, de az igazi korrekció eszközei (a módosított igaz cím felkerülése az AN-re) már rajtam kívülálló erők kezében van.

Lám, a hibáinkból is tanulhatunk (tudnám ajánlani ezt a tanulási lehetőséget az MSZP-sek figyelmébe, de hiába ajánlgattam tíz éven át, ezért most már minek tenném): ez az eset az elkövetkezőkben nagyobb odafigyelésre késztet, hogy ez ne forduljon elő többször.

Ám még az is lehet, hogy a következő eVitae -> AN frissülés helyrehozza a dolgot. A web, a WP bozótosának rejtett zugai kifürkészhetetlenek.

Összebútoroztam

Nem jó az embernek egyedül lenni” – szól az írás imigyen(1).
Ezzel, ebben a formában én ugyan vitába tudnék szállni alaposan, ha most ez lenne a fő témája e postnak. De mert mást akarok itt és most megosztani Véled, Kedves Olvasóm, ezért most ebbe nem megyek bele. Nagyon. Csak annyit jegyzek meg, hogy egyedül lenni jó. A szabadságnak egy igen felső fokát élvezhetjük az egyedüllét formájában.

Az egyre sűrűsödő világban ugyan hol lehetünk egyedül? Egy kis nyugalmat, csendet ugyan hol találhatunk? A wécében. Jó esetben.

Egy filmben pedig elhangzott egy, számomra emlékezetes mondat: “az egyedüllétben van valami méltóság(2). Hát bizony, ebben van igazság. Én pl. szeretem a magányt. Még akkor is, ha egyedül vagyok. (A magány és az egyedüllét definíciójába most szintén nem megyek bele. Nagyon.)

Please come inUgyanakkor el kell fogadnunk tényként, hogy egységben az erő(3), ami alatt olyasmi (is) értendő, hogy egységnyi idő alatt több ember mégis csak többet, eredményesebben tud tenni, mint egy. Bár ez is csak akkor igaz, ha az a több ember képes egymással együttműködni az adott cél  érdekében, és ehhez pluszként bejönnek olyan koordinációs-szervezési tennivalók, amik egyedül nem lennének. Tehát itt is elmondhatjuk: mindennek van előnye is, hátránya is.

Tulajdonképpen csak azt akarom mondani, hogy immár (szerencsére / sajnos) nem vagyok egyedül. Lehet, hogy már észre is vetted, Kedves Olvasóm: összebútoroztam egy szerzőtárssal, és immár a blogom kétszerzős. És a szerzőtársnak már az első cikke szép sikert ért el. Szebbet, mint eddig az enyéim. Hát istenem, előfordulhat,  hogy valaki jobb nálam. Egyszer 😀 .

Mindenesetre ez nem veszi kedvemet attól, hogy nyitott legyek újabb szerzőtársak befogadására. A blogomba befogadott szerzőtársak – hogy még otthonosabban érezhessék magukat – cikkei számára egy külön kategóriát is nyitottam: Idegen tollak. Főleg rajzolni tudó  (hivatásos, vagy amatőr grafikus, vagy ilyesmi) szerzőtársra van olthatatlan vágyam. Sajnos zsenge rajzolói képességem még ifjúkoromban elsorvadt (nem kellett volna hagyni), és most nagyon hiányzik. Próbálom ezt az űrt egyelőre a Google segítségével talált e-rajzokkal betölteni, de egyrészt nem szeretek idegen tollakkal ékeskedni, másrészt soha nem találom pontosan azt, amire szükségem lenne, harmadrészt általában nem könnyű megállapítani, hogy nem sértek-e meg szerzői jogokat. Ezért legalább mindig megadom a forrást, ahonnan “kölcsönveszem” őket.

Ezúton is tudatom az erre vetődő Kedves Olvasókkal: várom azon jól, gyorsan rajzoló “munkatársak” jelentkezését, akik esetenként, az elképzelésem alapján rajzolnának a postjaimhoz kis egyszerű, de sokatmondó karikatúrákat. Cserébe felkínálom a blog felületét, hogy a rajzoló társ népszerűsíthesse magát és munkáit itt is, akár egy oldaldobozban, de akár társszerzőként, rendszeres postok formájában. Kérlek, Kedves Olvasóm, segíts ilyen nettárs(ak) felkutatásában. Ha esetleg épp nem Te vagy az Igazi. Köszönöm.

______________________________________________________

(1) 1 Móz. 2,18.23 “És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt …http://www.freeweb.hu/ateizmus/ellent.html
(2) Elhangzott a Facérok (Singles, 1992) c. amerikai filmben (írta-rendezte: Cameron Crowe), Bridget Fonda (Janet Livermore) szájából. Angolul: “Being alone: there’s a certain dignity to it.http://en.wikiquote.org/wiki/Singles_%281992_film%29

[http://youtu.be/lo_6fbMDyrc]

(3) FR: L’union fait la force; NL: Eendracht maakt macht ; DE:Einigkeit gibt Stärke;  GE: ძალა ერთობაშია!  http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_mott%C3%B3k_list%C3%A1ja

(4) A rajzot innen kölcsönöztem, köszönet érte: http://satisfiedbuddhist.blogspot.com/2010/11/open-door-for-others.html

Őrület

Kedves Olvasóm,
talán konstatáltad, hogy kb egy hete nem frissültem. Bérrabszolga vagyok, ami azt jelenti, hogy a munkaerőmet bocsájtom áruba, azt adom el, másom nem lévén. Napi 8-10 órában termelem a profitot. Amiben természetesen a saját bérem, a munkaerőm ára is benne van. Ebből élek: magamat bocsájtom áruba. A testemet, a lelkemet, a szürkeállományomat. Ez van. És én még nem is tartozom azok közé, akiknek igazán van panaszkodni okuk. (Legutóbb csak úgy tudtam oly intenzív lenni, hogy szabadságot vettem ki. Hogy legalább a kezdő lépéseket meg tudjam tenni a WP bozótosában.)

Csak azt akarom mondani, hogy jó pár napja nem voltam képes frissülni, mert hétköznap, a napi robot után, estefelé, csak úgy dőlök el, mint a fa, és nem vagyok képes saját kedvtelésemnek, az írásnak hódolni. Pedig haj, de nagyon imádom!

Téma persze, mint a tenger. Csak szaporodik egyre, pedig amúgy is itt állnak hosszú, tömött sorokban. Gondoltam, most, hétvégén, akár visszadátumozva is, sorra veszem őket. Bejövök a WP admin felületemre, és szándékom szerint, sutty, zsinórban ontom az egy hét alatt összegyűlt mondókámat. Ha, ha! Blogger tervez, blogszolgáltató végez. Velem.

Képzeld el, Kedves Olvasóm, gondoltam, ott folytatom, ahol legutóbb abbahagytam. Csakhogy! Egy hét alatt valami történhetett. Talán a futó kocsi alatt kereket cseréltek. A postot ahogy elkezdtem – gyanútlanul – írni, látom ám, hogy semmi se úgy müxik, mint legutóbb. Nem, Kedves Olvasóm, nincs tévedés: semmi, de semmi se úgy működik, mint pár napja! És ez még csak a kisebbik baj lenne, de egy csomó dolog itt a vizuális (azaz a WYSIWYG(1)) szerkesztőfelületen egyáltalán nem müxik, mint pl. link beágyazása, szerkesztő mód váltása, kategória és címke hozzáadása.

Órákig kínlódtam, hogy az új postomat valahogy átpasszírozzam a WP-n. Semmit nem változtattam a környezeten, ugyanaz az op.rendszer, ugyanaz a böngésző, és mégis, mégse úgy müxik, mint pár nappal ezelőtt.  Semmi! Ne tudd meg, Kedves Olvasóm, mit kínlódtam. Ezúton is csókoltatom a WP fejlesztőit (újra), akik vélhetően saját fejük után mennek, miközben a csóró felhasználókra magasról sz@rnak. Ezek után érdekes lenne tudni, hogy mitől hiszik azt, hogy bármiféle fizetős szolgáltatásukat is igénybe venném valaha?

Hát nem is tudom. Ha nem lenne az Amerikai Népszava, hagynám a fenébe az egészet.

Csak hátha érdekel, Kedves Olvasóm: kínomban kipucoltam a Firefox összes szemetét (cookies, cashe, history ), hátha ettől magához tér. Valamit javult, a funkcionalitás mintha helyreállt volna, de mégis más kicsit a működés, mint legutóbb. Ezúton is  csókoltatom a WP fejlesztőit, akik valszeg fiatal fijjuggból álló stábot jelent, akik baromira lesz@rják, hogy mi a rendszer, mi a kompatibilitás, egyik nap erre ébrednek,  másik nap másra, oszt jó napot.

[Hacsak nem: a magyarországi fasiszta-ditatórikus szép új világ titkos és egyéb megfigyelő szolgálatok nem kavarnak alám, amelyeknek semmibe nem telik behatolni a gépem intim szféráiba. Csak hogy tudják: tudom, hogy tudják, hogy tudom, hogy tudják. Igazán leköteleznek, hogy megfigyelésre jelentéktelen, ártalmatlan személyemet választották. Higgyék el: nincs semmi félnivalójuk. Övéké az ország, a hatalom, a dicsőség – mindörökké, ámen.]

_________________________________
(1) WYSIWYG: What You See Is What You Get”, azaz az „amit látsz, azt kapod” ez a megnevezés persze nem fedi a valóságot, mert ahogy szerkesztés közben megjelenik a formázott szöveg, az csak megközelítőleg néz úgy ki, mint publikálás után. Annál nagyobb az eltérés, minél több formázási eszközt vetünk be, ha pedig még képeket, táblázatokat is, és egyéb hasonló különcködő hóbortunkat is bele akarjuk passzírozni az alkotásunkba, na hát akkor csak igen nagyvonalú a hasonlatosság.

Erről részletek a wikipediában magyarul: http://hu.wikipedia.org/wiki/WYSIWYG
Angolul tudóknak az angol verzió (is) ajánlott: http://en.wikipedia.org/wiki/WYSIWYG
A magyar és az angol változat tartalmi rokonsága is WYSIWYG típusú, azaz csak eléggé nagyvonalakban hasonlítanak egymásra.

Mesebeli

(Avagy: eltűnt idő nyomában)

Gondoltam, rákukkantok a blogomra, még ha nincs is időm és erőm újabb postot nyomatni az e-űrbe. De sose lehet tudni, pl. gazda szeme hizlalja a jószágot, hátha történik vele valami nélkülem is. Ahogy manapság változnak a dolgok.

Pl. a boltban amit tegnap adott helyen megtaláltam, és ma is nyúlok oda – és hát bizony pálinkás üveg helyett tejes dobozt fog a kezem. Pedig hát ugye, van különbség a kettő között. Hát csak épp átrendezték az egész boltot. Megint.

Vagy pl. pár nappal ezelőtt láttam egy boltban egy jó kis gatyót(1), de a kártyalimitemet már elértem, hát most megyek újra, hátha megvan még. (A gatyó.)

Folytatás/More. . . »»

Méreg

Alacsony a vérnyomása? Unalmas az élete? Izgalomra vágyik? Használjon Facebookot!

IT-ban járatos webgazdák, gyakorlott bloggerek mielőtt az FB bozótosába indulnak, jól teszik, ha felszerelkeznek nyugtató szerekkel, relaxációs technikákkal. Inkább az utóbbit ajánlom, legegyszerűbb formája talán “nyugodt vagyok, nem idegesítem magam, egyre jobban és jobban érzem magam”  szófordulatokat mantrázni – a szavak, gondolatok mindig kéznél vannak.

Nekem sokat segített életem során többször is a Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd, avagy A gyermekek keresztes hadjárata, szolgálati tánc a halállal (angolul/ez a forrás most is sokkal információdúsabb, mint a magyar nyelvű/ Slaughterhouse-five, or The children’s crusade, a duty-dance with death) c. regényből megismert mantra:

“Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt,
amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon,
aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet,
hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között.

Ez kicsit ugyan hosszú, de így talán még hatékonyabb, ha a gagyi Facebook feltuningolná az agyvizünket.

Ugyanis az történt, Kedves Olvasóm, hogy miután jó sokat küszködtem e blogom és a Facebook– illetve a Twitter kuckóm összehuzalozásán, kellemes elégedettséget éreztem, hogy no, ismét fényeket gyújtottam a bozótos egyik ösvényén. Bármennyit kínlódik az ember, de ha a végén az eredmény megszületik, mégis van némi kielégülés. Hát egy pillanatra elégedetten hátradőltem. Én balga.

NoBadge

Eltűnt az FB-kitűző

Ahogy gyanútlanul belépek az FB oldalamra, véletlenül észreveszem, hogy a Huzalozós postomban az FB “kitűző” (angolul badge; tk. az a kép, amire rákattintva az FB oldalamra kerülhetsz, Nyájas Olvasó), eltűnik.

Helyette csak egy szöveges linket látok ->

Agyamat eldobom, nézek, mint Rozi a moziban, hiszen máshova is beágyaztam már ilyen kitűzőt és eddig még nem vettem észre e mesebeli sajátosságát, hogy hol volt, hol nem volt. Kattintgatok, mint őrült az FB-n, ahol annyira nem logikusan vannak a különféle funkciók, hogy amit egyszer már véletlenül megtaláltam benne, legközelebb, direkt keresve már vért izzadok, mire megtalálom. És legközelebb megint.  Mintha 99%-ban véletlenszerűen viselkedne. Egy kedves barátom szerint az FB olyan, mint az élet. Bár nekem az életről is elég negatív a véleményem, de ha az élet az FB-hez lenne hasonlatos, szerintem azt a káoszt nem bírná ki az emberiség. Bármennyire is esetlegesnek, véletlenszerűnek tűnik az élet, de azért mégis csak van benne rendszer, hiszen összefüggései, folyamatai megismerhetők, modellezhetők, leírhatók, rendszerezhetők, míg az BF-ről ez véletlenül sem mondható el.

yesFB

Megjelent az FB-kitűző

Így azután csak vaktában klikkelgetek az FB bozótban, miközben félszemmel a másik fülön sasolom a postot is.

<- És lám, egyszer csak visszakerül a kitűző megint. Fogalmam nincs, hogy akkor most mi a szent sz@r van, de hát mégis csak ki kéne deríteni. Ösztönömre hallgatva az FB bozótosban elkezdek váltogatni a zárt FB-homokozóm és a Web-nyitott, publikus oldalam között, és a jelek szerint ezt mintha követné a poston a kitűző: előbbinél eltűnik, utóbbinál előkerül. Ha kilépek az FB-ről, akkor is előkerül, és mindaddig nMéregyugalmi állapotban van, amíg az FB-be vissza nem megyek a bozótkésemmel. Agyvizem forrásnak indul, hajam tépem, összekarmolom magam, cseszd meg, FB!

Hát ez nem maradhat így! A poston lévő dolgok megjelenése nem függhet egy másik, WP-től amúgy független webhelytől, meg különben is, mi köze van a Nyájas Olvasónak ahhoz, hogy most én mikor homokozok az FB-ben! Személyiségi jog is van a világon, bár erről az FB esetében dőreség beszélni. Hát rajtam nem fog ki! Az FB nagy ravaszul behúzott a csőbe, és a kitűző készregyártott kódjával   álságosan kedveskedett, hogy azt csak be kell írnom a postom HTML kódjába! Hahaha! Ügyes! Mint ahogy Hófehérke is gyanútlanul, sőt örömmel fogadta a szép piros almát, és kezdte eszegetni. Aztán megszívta. Hát, ilyen mérgezett, de kívülről étvágygerjesztő kódokkal kínál az FB, mint Hófehérke gonosz mostohája? De rajtam nem fogsz ki! Eldobom az FB kódját, és saját kódot csinálok, oszt jó napot!
______________________________________________________

Hab a tortán: azért még egyszer reprodukálni akartam a jelenséget, mert valamit még ellenőrizni E-Vitae on Facebookakartam. Privátként publikáltam e postot, hiszen a tesztelés nem tartozik a Nyájas Olvasóra. Újra bementem az FB bozótosába, és most hiába klikkelgetek, mint mérgezett egér az egérrel, sehogyse akar eltűnni az FB eredeti kóddal beépített kitűzője. Ezért most ideiglenesen egyelőre berakom ide (lásd itt jobbra) újra, kicsit itt hagyom, és figyelem, hogy mi történik, mert ezt csak élesben lehet tesztelni. Lehet, ha publikusra állítom, újra előtűnik az eltűnés.

Az FB szemléltető példa a “Hogyan gazdagodjunk meg?” kérdésre válaszul: dobjunk össze valami gagyi izét, gerjesszük rá a népeket ezerrel, oszt dől a pénz.

Huzalozás

(Avagy: újabb jelentés a bozótharc állásáról.)

Örömmel tudatom az e-világgal, hogy a WP-dzsungel újabb oldalösvényeit derítettem fel: e blogot sikerült összehuzaloznom a Facebook-os és a Twitter helyemmel. A WP egyik nagyon hasznos szolgáltatása, hogy lehetővé teszi velük az összeköttetést úgy, hogy egy adott postunkról automatikusan küld linket az FB és a Twitter oldalunkra is. Így sok kézimunkától megkíméltetünk, nem kell külön-külön bejelentkezni mindegyikre, és ott külön belinkelni a postunkat. Ezáltal gyorsabban, hatékonyabban tudjuk beleszőni saját magunkat az internet végtelen szőttesébe, növelve az esélyét, hogy ránk találjanak. (Még további helyekhez is vannak csatlakozási lehetőségek, de azokban egyelőre nem vagyok érintett.)

Persze seme-Vita on Facebookmi se lehet tökéletes: a Facebookon csak a web-zárt oldalammal tudtam összekapcsolódni, a web-nyitotthoz egyelőre nem találom a megfelelő huzalokat. Pedig ez utóbbi fontosabb, hiszen ez teljesen publikus, olvasásához nem kell regisztrálni, bejelentkezni a Facebook sűrű bozótosába. Az FB dzsungeléhez képest a WP csak egy kis kellemes liget. Az FB szövevényét átlátni, a működését megérteni, a rendszert benne megtalálni több hónapos gyakorlat után is reménytelennek vélem. A WP esetében mindehhez két hét elegendő. De mindegy, mégis együtt kell vele élni, ha már az e-világ belezúgott ebbe a rendkívül gagyi, zártkörűséget erőltető és egyebeket is erőszakosan ránktukmálni akaró FB-be.  Aki ódzkodik a tömegdivattól, az szenvedjen meg az egyéni igényei miatt. Így megy egy.

A Twitter meg oly egyszerű formáció, hogy az már síkság, szinte sivatag. Tulajdonképpen az sms Follow eVitae on Twitterinternetes változata, óriási korlátja a közreadható szöveg hossza. Helyebben szólva a rövidsége: max. 140 karaktert enged, ami még nálam kevésbé szómenéses embernek is rendkívül kevés. Még egy url se mindig fér el benne. Cserébe itt viszont nem kell kínlódni külön azzal, hogy hogyan lehet nyitottá tenni a teljes web számára – alapból az. Egy blogger számára pedig alapvető a publicitás, ahogy azt korábban a kommentek kapcsán (lásd: lábjegyzet) már e-cseteltem.

Ám ebben az alaphelyzetben is van még némi további szöszmötölni való mindegyikkel. Ki kell deríteni, hogy a WP hogyan ad át némi szövegrészletet (“lead”-et, ízelítőt) nekik.

A síkegyszerű Twitternél talán könnyebb lesz a felderítés, a jelek szerint a post címét és rövidített linkjét kapja meg:

WPtoTwitter

WP küldés Twitternek

.

Az FB esetében egyelőre az a biztos, hogy a post elejéből 300 karakter szöveg megy át (a post címe & linkje mellett):

WPtoFB

WP küldés FB-nek

.

A Twitternél, mint látható, egy figyelemfelkeltő post-cím a leginkább nyerő.

FB esetében, mint látható, keményebb a helyzet. Postunk akkor lenne igazán FB kompatibilis, ha a post elején egy  300 karakterből álló szövegrész nem tartalmazna lábjegyzetre mutató linket, de a kellően figyelemfelkeltő lead szerepét is be tudná tölteni. Ezzel a post írását tekintve csorbul alkotói szabadságunk. A kecske és káposzta megmaradásának törvényének eleget tenni a legmacerásabb, hát majd meglátom, mennyit áldozzak rá az erőforrásaimból.

Továbbá még a postnál egyenként van lehetőség egy “Publicize” (közzététel) opciónál egy “Custom Message” (egyedi megjegyzés) beírására i. Hogy ez hogyan viszonyul a behuzalozott felületekhez, hogyan jelenik ott meg, a hosszkorlátok hogyan jelentkeznek, ez a bozótosban további ösvények felderítését igényli.

Ez a post lesz a bozótvágó késem, azaz a tesztelés eszköze. Kérdés még az is, hogy a post módosításakor vajon újra elküldi-e a WP a “drótot” (újabb bejegyzésekként), szemetelésnek is tekinthető módon.

Hát, Kedves Olvasóm, lássuk a pudingot.

(Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy bozótharcom során, a soremelés problémájával minden egyes postnál kezdettől fogva, folyamatosan, egyelőre reménytelennek tűnően kínlódok.)

____________________________________________
(*) Angolul nem tudó olvasóimtól elnézést, hogy többnyire angol nyelvű oldalakra hivatkozom, de sajnos magyar nyelvű megfelelőik vagy nincsenek, vagy csak részben, vagy gyakran rosszak a fordításaik. Már a WP bozótharc első lépéseiről  szóló tudósításomban (Hello world!)  jeleztem, hogy a netpolgár akkor jár jól, ha tud angolul, ill. ha nekikezd tanulni. A rideg valóság az, hogy a net nyelve (is) az angol, legalábbis az igazán menő, hasznos eszközök, portálok, szolgáltatások mind angol nyelvterületen készült, ill. ott fejlesztik őket folyamatosan öles lépésekkel, más nyelvi fordítás csak folyamatosan elmaradásban lehet emögött. Ezért mindig lesznek olyan részek, amik (még) nincsenek lefordítva, de már használni szeretnénk, hát mégis jobban járunk, ha csak az angol terminológiát tesszük magunkévá, mint magyarul is megértsük, hogy milyen új kifejezéseket találtak arra, amit már angolul megszoktunk. Másrészt ha fordító maga is nem próbálja ki, nem tapasztalja meg a működést, a használatot, (csak “vaktában” fordít), akkor egyáltalán nem biztos, hogy a fordítás nem ferdítés lesz-e.

Az angol tanulásának elkezdéséhez praktikus lehet a  “Basic English“, magyarul “alap-angol”, egyes helyeken “egyszerű angol” , ez utóbbi viszont kissé zavaró a Simple English Wikipedia magyar megfelelőjével összevetve: Egyszerűsített angol nyelvű Wikipédia. Ez utóbbi egyéb tekintetben is jóval szegényebb információkban, mint az angol megfelelője, ahonnan eljuthatunk az angol nyelv egy hasonló használatához: Special English. Ennek már nincs is magyar fordítása. A lényege az, hogy az Amerika Hangja (Voice of America, /VOA/az USA nemzetközi rádió- és tévéműsorokat sugárzó hálózata) az angolul kb. közepes szintig már eljutottak számára a nyelv egy leegyszerűsített, és lassabban beszélt változatát alkalmazzák. (Kínában különösen népszerű az angolul tanulók / oktatók körében.) Közvetlenül a VOA honlapján rendkívül hasznos dolgok vannak tanuláshoz, tudásunk fejlesztéséhez – letölthető & helyben olvasható-hallgatható szövegek, videók: http://www.voanews.com/learningenglish/home/.

WP kínok: komment

Megint adok a zártkörűségnek egy postot: a WP-vel való technikai boxolásom újabb menetéről tudósítalak Kedves Olvasóm, akkor is, ha esetleg ez számodra nem eléggé emészthető, vagy nem elég érdekes. De hátha mégis érdekel valakit, másrészt magamnak is jó naplóznom-archiválnom, hogy milyen WP akadályfutást kell végeznem ahhoz, hogy az Amerikai Népszavával összebútorozhassak. Hátha később hasznára lesz valakinek. Esetleg még nekem is.

Miközben a finisben vagyok már javában (az  Amerikai Népszava által kijelölt időkapu hamarosan zárul(1)), egyszer csak mi történik?

Miközben én (lehetőségeimhez képest) fénysebességre kapcsolva nyomom kifelé az e-űrbe a postokat, és már a blog berendezése, kinézete is valamennyire elfogadható számomra, és már majdnem ott tartok, hogy egy kicsit elégedetten hátradőlök, mit látok az admin felületemen?

Hogy megérkezett az első igazi komment az egyik posthoz! Nagy öröm ez nekem, mert egy blogger éltető eleme mégis csak a visszajelzés, a kommunikáció. A biztos jele, hogy észrevesznek, hogy olvasnak, hogy érdeklődnek a szövegeim iránt, az a kommente(lő)k megjelenése.(2) Csakhogy! Az örömködés közben rá kell hökkennem, hogy a kommentek kezelése még rejtett ösvényeket tartogat  számomra a WP dzsungelében.

Eddig ugye volt a WP által automatikusan generált első postjának a szintén a WP által odagenerált kommentje  (melyek a minta szerepét is betöltik). Ebből azt gondoltam, hogy alapértelmezett működés az, hogy amikor a Kedves Olvasó megörvendeztet egy kommenttel, akkor az már ott is van a WP blog nyílt felületén, és nekem nincs vele okvetlenül tennivalóm.

Aztán látom az admin felületemen, hogy azokhoz a postokhoz, melyekre más postban hivatkozok, a WP automatikusan generál 1-1 kommentet, ami viszont nem jelenik meg röptében, hanem egy jóváhagyandó kommentek (pending(3) ) listájára kerül. Mivel nem értettem, hogy ezek a generált kommentek mire jók, és nem is éreztem e tudásnak hiányát, hát hagytam őket ott, ahol vannak: majd ha egyszer ráérek, megfejtem, hogy mit lehet velük kezdeni.

Csakhogy! Az Első Kedves Kommentelőm szövege is a várakozó sorba került. Ezért most már kénytelen vagyok e járatlan ösvényt is felderíteni. Szabadságmániámból eredően nem vagyok híve a moderálásnak, eddigi blogjaimnál is igyekeztem mellőzni ezt a némileg mégis csak diktatórikus eszközt. Szerencsémre nem is kényszerültem rá az általános beállításra, mely szerint előbb minden komment a moderálásra várók közé menjen, és csak egyenkénti kézi jóváhagyással jelenhessenek meg. E rendszeres művelethez külön erőforrás is szükséges lenne, aminek hiányában viszont a kommentek csak bizonytalan és többnyire jelentős időkéséssel jelenhetnek meg. Azt pedig magamról tudom, hogy a netpolgár szinte azonnali visszajelzést szeret, különben úgy veszi, hogy a bloggazda le se sz@rja, és ez a látogatókat elriasztó körülmény lehet.

A többi blogszolgáltatóval ellentétben itt a WP-n viszont úgy néz ki, hogy globális, alapértelmezett beállításként a kommentek röptében a várakozók közé kerülnek. És hát ezt nem lehet így hagyni, ha a blogomat mielőbb nyitni szeretném az e-világ felé. Ezért a sűrű tömött sorokban várakozó, megírandó témáimat ismét félretéve, a WP dzsungel új ösvényén szorgosan hatoltam befelé a kommentkezelés WP-specifikus szövevényei között. Potom pár órácskát vett igénybe, mert a legegyszerűbb mód, a pudingpróba (hogy IT érzékemre hagyatkozva tesztkommentekkel + kézenfekvő gombokkal próbálkozom) valamiért nem hozta a gyors eredményt, ezért a WP support és fórum oldalain is tapogatóznom kellett. Aztán kiderült, hogy fölösleges kanyarokat tettem, mert a pudingpróba is elég lett volna, ha kicsit türelmesebb (lassabb) vagyok, mivel csak a WP nem túl gyors frissülése késleltette az eredményt.  (Ez általános tanulság! Lásd még: járj lassan, tovább érsz!)

És most, bár kicsit meggyötörten, de mégis megkönnyebbülten tudatlak, Kedves Olvasóm: újabb szűz területet tettem magamévá, a kommentek kezelését.

Közben, mellékhatásként, azt is megtudtam, hogy a fent emlegetett, hivatkozáskor  automatikusan generált kommentek más típusú találkozások: pingback-ek. Ezzel már nem fárasztalak tovább, Kedves Olvasóm. Ebben a postban. Már így is túl bő lére eresztettem ezt a komment-dolgot, bloggerhez nem igazán illő módon.

A pingback dolgait majd később, egy másik postban e-csetelem.
Az is lesz legalább ennyire izgalmas 🙂

_______________________________________________
(1) A rendelkezésemre álló ~2 hét még akkor is jókora kihívás (volt), ha már többféle blogszolgáltatónál szereztem alapos gyakorlatot a blog-barkácsolás  rejtelmeiben. De minden szolgáltatónál vannak olyan speciális, sajátságos eltérések és korlátok, amelyek kiismerése, kicselezése erőforrásigényes.

Ám én magam se tudom eldönteni, hogy most panaszkodom-e, vagy dicsekszem, hiszen ahhoz képest, hogy  a nulláról indulva két hét alatt a technikai eszközökkel tusakodva, ezzel párhuzamosan a blog elsődleges célját, postok megírását, publikálását is meg kellett oldani, úgy vélem, nem is állok rosszul. És hát azt vallom, hogy csak a lehetetlent érdemes megcélozni, mert abban van igazi kihívás. Pl. futó kocsi alatt kereket cserélni 🙂

(2) Ahogy egy hagyományos író is akkor örül igazán, ha tudja, hogy olvassák az írásait, hát ebben a blogger sem különbözik tőle. (Viszont verhetetlen előnye az utóbbinak, hogy a visszajelzés szinte azonnali is lehet.) Író alatt én az olyan grafomán embert értem, aki a gondolatait mások okulására, informálására, sőt, gyönyörködtetésére foglalja-formázza szöveggé. (Blogger esetében a “szöveg” kissé tágabban értendő, ahogyan azt itt e-csetelem: Az első) Bár eme  alkotási  folyamat alatt és végén is szellemi élvezetben van része, de intellektuális kielégüléshez mégis csak akkor jut, ha biztos jeleket kap arról, hogy mások is látják-olvassák a művet.

(3) Magyar nyelvérzékemnek nem igazán felel meg a “pending” szó, mégis szívesen megtartanám, mert nehéz  ilyen rövid, ám a jelentését kellően reprezentáló magyar megfelelőt találni. De talán a továbbiakban mégis inkább a “várakozó” szóra cserélem.

Ragacsos post

Talán nem veszed észre, Kedves Olvasóm, ezért így explicite is jelzem: öles léptekkel hatolok a WP egyre mélyebb bugyraiba befelé. Egy újabb WP-hasznosságra derült világosság, melyet korábban még tudatlanságom jótékony homálya lepett. És mert úgy vélem, hogy a tudatlanság csak akkor szégyen, ha nincs is szándékunk kilépni ebből az állapotból, hát tudatlanságomat meg is osztottam az e-világgal: WP kínok 1.

Nos, immár tudom, hogy miért piros a post címe. Sőt, figyelmes szemlélőként azt is észrevehetjük, hogy egyéb tulajdonságok tekintetében is más, mint a többi: háttérszín és keret(*). Az ilyen postok a nyitó oldalra, annak is az elejére vannak “ragasztva”. Ez egy hasznos lehetőség: ha valamelyik szövegünket tartósan szem előtt akarjun hagyni, akkor ellátjuk a postot egy ragacsos (sticky) opcióval.

Pl. ha egy általános tájékoztatót, útmutatót, vagy egy felhívást egy közelgő eseményre kiragaszthatunk egyszerűen a nyitóoldal tetejére. Sőt, akárhányat is megenged a WP. Egyéb blogszolgáltatóknál ez csak a post publikálási dátumának “meghekkelésével”  oldható meg. Sajnos azonban itt a WP-nél is lehet némi töke a menyasszonynak: ha a sablon gyártója szépséghibákat hagy a ragacsos post stílusleírásában. Mint esetemben a zBench sablon a jobbszélen a távolságtartással nem törődik. Ezért nem elég a ragacsos gombot beklikkelnem, hanem még be kell a postba (a forráskódba) rakni egy ilyesmit is:

<div style="padding-right: 10px;" align="justify">

_____________________________
(*) Hogy az ilyen odaragasztott post hogy néz ki, az természetesen a blog-sablontól (WP-ben angolul: Theme) függ, melyet egy WP-készletből választhatunk. Ez a készlet elég sok előregyártott sablont tartalmaz, amely között alig lehet találni olyat, ami az én kényes ízlésemnek megfelel. És a végül kiválasztott sablont is szeretném még testreszabni, de ennek lehetősége sajnos nem része az ingyenes WP csomagnak. (A sablon nem biztos, hogy a legjobb elnevezés a “theme”-re, mert több mindenre is használják, de egyelőre nem jut eszembe pontosabb megfelelője.)

Mosogató

Kötelességemnek tartok helyreigazítást közzétenni. Beismerem a hibámat: elhamarkodottan ítélkeztem a WP post-szerkesztő eszközkészletét illetően. Feltűnően keveselltem a szerkesztőablak fölötti eszközkészletet, mely gombok formájában áll rendelkezésünkre. Ennek hangot is adtam egy korábbi postomban (WP kínok), nevezetesen a sorkizárást is hiányoltam éppen.

Ezúton tudatom a Kedves Olvasóval, hogy megvan a Sorkizárás Gombja! (Sőt: gombok!) Az történt ugyanis, hogy véletlenül (vagy kíváncsiságból?) mégis megnyomtam azt a fura gombot ott jobbszélen, amelyen a kis rajzocska azt sugallta nekem, hogy ez valami olyan extra dolgot nyújt, amire egyelőre, a bebútorozás és az első lépések idején biztosan nem lesz szükségem. Nem beszélve arról, Kedves Olvasóm, hogy a jobbszél nem egy kedvenc területem, talán tudat alatt is ódzkodtam megnyomni. És arról pláne nem beszélve, Kedves Olvasóm, hogy a gombra vezetve az egeremet a szövegbuborék azt mondja nekem, hogy: “Show/Hide Kitchen Sink(Alt+Shift+Z)” Ami szerény angol tudásom szerint konyhai mosogatót jelent, és hát mint azt talán tudod, Kedves Olvasóm, számomra sok van, mi riasztó, de a házimunkánál nincs semmi riasztóbb. (Jó, igazad van, Kedves Olvasóm, talán ez így nem teljesen igaz, de most a hatásfokozás egyik eszközével élek, mert talán így jobban átérzed, miről beszélek.) Na mármost  ki az a nő, aki még írás közben is mosogatni akarna? Hát persze, hogy nem volt affinitásom lenyomni a mosogató gombját ott jobbszélen.

Most azonban, hogy megnyomódott, kiderült, hogy a mosogató elnevezés csak valami huncutság volt, mert szemem elé tárult a finomabb formázást is lehetővé tévő, eddig hiányolt gombok csodás látványa:

Kitchen sink

Azóta már megtudtam egy másik fülön, hogy angolban a konyhai mosogatónak van egy átvitt jelentése is:

Vagyis valami olyasmi, mintha itt ez a második gombsor tk. csak valami fölösleges plusz lenne, de a WP olyan jóságos, hogy még ilyen kacatot is rendelkezésünkre bocsájt. Mindenesetre a mosogatóval való kapcsolat is csak férfineműeknek juthatott eszébe, akik számára többnyire valóban fölösleges berendezés a mosogató, mivel ők nemigen használják, mert erre cselédet tartanak (anya, nővér, feleség, barátnő).

Azt persze továbbra sem értem, hogy ha kézzel tettem bele a forráskódba a sorkizárási paramétert, akkor hol működött, hol nem. De lehetséges, hogy valamit eltévesztettem, ahogy az kézi műveleteknél gyakran megesik. De mostmár örüljünk, hogy egy harcolnivalóval kevesebb. A női cselédsorsra utaló gombnevet pedig talán elkerülhetem, ha a szerkesztő eszköz megjegyzi, hogy a második gombsort is mindig látni óhajtom.

( A soremeléses probléma továbbra is küzdés tárgya, egyelőre.)

%d blogger ezt kedveli: