eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Címke archívum: sajtószabadság

Nem elég!

[1 2 3 4 5 6]……………………………Következő oldal(next page) →

[Avagy: Hányni mástól is tudok.]

Belső emigrációm erős(nek szándékolt) bástyáján ismét rés keletkezett: egy nettárstól érkezett levél formájában, mely tárgymezője arról tudósít, hogy “Antifasiszta demonstrác június 17-én a Hősök terén(1). És a bástya még mindig nem elég erős: a levelet kinyitottam. Meg is bántam. Csak idegelem magam, én hülye!

Szerencsére a levél tartalmazott minden olyan infót, amely a remény genetikailag kódolt meglódulásának rögtön gátat is szabott. Mondhatni: csírájában elfojtotta. A kedves Nettárs nem nézte meg elég figyelmesen, vagy mert az ő remény-génjei erősebbek, mint az enyéim, ezért a remény rögtön meg is csalta őt: a szöveget saját nyelvére fordítva láttatta. A felhívás szövegében(1.1) ugyanis egyetlen szó sem esik antifasizmusról. Sőt, fasizmusról se. Se fasisztákról, se nácikról, se nyilasokról. Egyedül csak náci propagandát emleget két helyen (“neonáci propagandával bekerült a Jobbik a parlamentbe“, “szó nélkül hallgatnak végig neonáci propagandát a Parlamentben“), a nyilas szót kétszer használja jelzőként: “nyilas ruhában parádéznak a Parlamentben“, “a nyilas képviselőház tagja előtt tiszteleg az Országgyűlés elnöke“. Az utóbbi megfogalmazás pedig még értelemzavaró is, első olvasatra nem mindenkinek ugrik be, hogy ez az első fasizmus magyar szereplőire utal. Hiszen ma nincs nyilas képviselőház. Még. Csak egy illegális nyilas parlamenti párt miatti illegitim képviselőház.shhh

Vagyis a demonstráció kezdeményezői odáig nem merészkednek, hogy a fasisztákat fasisztáknak nevezzék, csak finoman, óvatosan körbejárják a problémát, mint macska a forró kását. És hát természetes, hogy ha fasiszták (nácik, nyilasok) nincsenek (csak propaganda, csak öltözék, csak tisztelgés), akkor a demonstrációt hogyan is lehetne antifasisztának jellemezni. Nem igaz, Kedves Olvasóm?

Pedig nem kéne – még mindig – ennyire félni nevén nevezni a nácikat, hiszen az Amerikai Népszava rendelkezik egy olyan magyar bírósági döntéssel, mely szerint a nácikat lehet náciknak nevezni. És nem kéne mindenféle más, eufemisztikus jelzőkkel körbeírni őket, mint pl. “radikális nemzeti”, meg “antiszemita, rasszista”, meg “szélsőjobb”, meg ilyesmi. Pszichológiában is ismert dolog, hogy amíg nem nevezzük nevén a rémet, addig esélyünk sincs vele szembeszállni.

A demonstráció megnevezése is kellőképpen light-os: “ELÉG VOLT! – Tüntetés a Horthy-kor restaurációja, az elszabadult antiszemita és rasszista indulatok ellen“. Tipikusan ballibesen finomkodó. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt gondolom, hogy ballibes entellektüelek akciójával van dolgunk. Akiket a húsz év alatt már alaposan, testközelből megismerhettem. Ez idő alatt azt is megtapasztalhattam, hogy a ballibes nép az antifasizmust valamiféle “komcsi” dolognak tartja, ezért ezt a szót ciki használni. Így hát ciki antifasisztának lenni is. A ballibesek szépen magukévá tették azt a nézetet, melyet a rendszerváltástól kezdve a fasiszta tendencián munkálkodó politikusok és volt nyilasok, 2002-től pedig a szélsőjobbossá vált fidesz az illegális náci jobbikkal karöltve sulykolt eredményesen a társadalmi tudatba, hogy a nácik még mindig jobbak, mint a “komcsik”. Talán ezért az sem véletlen, hogy a felhívás első változatában antifasiszta szervezetek említésének nyoma sincs. Nem mintha lennének Magyarországon valódi, mai – labdába rúgni tudó/akaró – antifasiszta szervezetek. Hiszen egyébként megakadályozták volna, hogy Magyarország zavartalanul meneteljen egy új fasizmus felé az illegális fasiszta szervezetek szabad munkálkodásával, a mindenkori megélhetési politikai és társadalmi közszereplők direkt vagy indirekt támogatásával. De azért van (még) egy-két antifasiszta szervezet, legalább hagyományból, legalább névlegesen. Később aztán felkerültek ők is a támogatók listájára, miután külön, közvetítők útján megkeresték a szervezőket, hogy ugyan, az ő nevüket is vegyék már fel. Ezt a kérést talán már mégis ciki lett volna megtagadni, így hát ilyen módon aztán mégis bekerült az antifasiszta szó a Facebook esemény felhívásába. Az időközben felkerült “Tüntetési etikett…”(1.2) meg úgy marhaság, ahogy van, arra talán mégse érdemes pazarolnom az erőforrásaimat.

Kacaj

“Demokratikus erők…?”

ERRE A DEMONSTRÁCIÓRA AZ ÖSSZES DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI ERŐT MEGHÍVTUK” – mondják első helyen a szervezők. Ezzel csak annyi a gond, hogy Magyarországon nem léteztek és nem léteznek demokratikus erők. Ugyanis ha lettek volna, ha lennének, akkor azok nem hagyták volna, de legalább most nem hagynák, hogy Magyarország a saját törvényét megszegve, nácikat dédelgetve, zavartalanul masírozzon egy új fasizmus felé. Úgy gondolom, hogy egyetlen – valódi – demokratikus “erő” sem hagyná, hogy az országa folytatólagosan törvénysértést kövessen el azzal, hogy törvény által (is) tiltott fasiszta szervezetek vegyék birtokba egyre gyorsabb ütemben és egyre durvább módon az országot.

___________________________________
E postot hosszúsága miatt több oldalra tördeltem, az oldalak tartalomjegyzéke:

  1. Nem elég!
  2. “Demokratikus ellenzéki” pártok?
  3. Egyéb “demokratikus erők”?
  4. A hagyományos liberálisok?
  5. Megosztás?
  6. Kedves illúziófüggő NetTársam!

Az alul látható sorszámokra (Pages:) való kattintással is lehet lapozni.

Reklámok

Egymillió plusz Kohányi Társaság

Budapest,Városligeti Sörsátor, 2011.09.17. szombat 13:00-18:00Kohányi Társaság a Városligeti Sörsátorban
Párbeszéd a demokráciáért – egy pohár sör mellett” rendezvény
Kezdeményező-szervező: “Egymillióan a demokráciáért” FB társaság
____________________________________________________

A rendezvényen a Kohányi Társaság is képviseltette magát.

Egy installáció szemléltette, hogy mit is jelenthet(ne) a fidesz médiatörvény hatálya alá nem tartozó  Amerikai Népszava: egy lehetőséget, egy védőernyőt a szabad magyar sajtó számára.

Igaz, Magyarországon élő, magyar állampolgárságú médiamunkások számára nem tudja garantálni, hogy az AN felületén a diktatúra elleni, magalkuvás nélküli, szabad véleményük miatt a fasiszta-náci erők által vezetett magyar hivatalok, a saját eszmerendszerük szerinti értelmezés alapján ne indíthassanak undorító, össztársadalmi, intézményesített össztüzet, ne foszthassák meg díjaiktól, ne vonhassák őket bírósági perekbe, ne ítélhessék el, ne döngölhessék bele kéjesen a jó magyar anyaföldbe. Folytatás »»

Százegy

Kohányi TársaságMint a kiskutya. Ezennel már nem csak miattuk kedves számom a 101-es, hanem a Kohányi Társaság miatt is: a mai napon (2011.07.19.) láthatjuk az Amerikai Népszava oldalán (Magyarország rovat), hogy a számláló 101-et mutat. Orcám azonnal mosolyra gyűrődik mindkét okból.

Ha lassan is, ha piciny lépésekben is, de növekszik a száműzött szabad magyar sajtó túlélésének esélye egy szabad világ égisze alatt. Már csak  (minimum) 249 embert kell meggyőzni, hogy ezt az esélyt nem szabad veszendőbe hagyni. Húsz év alatt a demokrácia lehetőségét eltékozolta Magyarország – van miből tanulni.

http://youtu.be/qCpYiNZYRgM

A 101-es szám láttán nem tudok ellenállni az asszociációnak: a gonosz Szörnyella de Frász alakján áttűnik Orbán Viktor  képe, ahogy a megfélemlített,  menekülő 101 kiskutyát –  a demokratákat – üldözi. Kedves Olvasóm, ha megnézed pl. az ide behuzalozott filmrészleteket, mondd csak meg, vajon alaptalan-e a képzeletem játéka:

http://youtu.be/FVvwcgQpyqU

.

.

.

.

http://youtu.be/sZms0wGtWAU

<– Ebben az összeállításban az optimista végkifejletet is láthatjuk – az egyetlen mozzanatot, ahol nem találok a magyar valósággal rokonságot.

.

Ha majd a KT számlálója egy nullával többet mutat, egy másik nevezetes számot jelezve, arról is méltón meg kell majd emlékeznünk.
__________________________________________
Források:

Wikipedia – sajnos csak angol nyelven találtam tisztes, jól összefogott információs anyagokat:

  • 101 kiskutyaOne Hundred and One Dalmatians , http://en.wikipedia.org/wiki/One_Hundred_and_One_Dalmatians
    One Hundred and One Dalmatians, often abbreviated as 101 Dalmatians, is a 1961 American animated film produced by Walt Disney and based on the novel The Hundred and One Dalmatians by Dodie Smith. Seventeenth in the Walt Disney Animated Classics series, the film was originally released to theaters on January 25, 1961 by Buena Vista Distribution.
    A rajzfilm Walt Disney alkotása, mely Dodie Smith könyve alapján készült, és 1961-ben mutatták be először.
  • Szörnyella de FrászCruella de Vil, http://en.wikipedia.org/wiki/Cruella_de_Vil

A szabad magyar sajtó Magyarországon járt

2011.07.02.-én szombat délután különleges vendég járt Magyarországon: a szabad magyar sajtó.
Az Amerikai Népszava c. lapot kiadó Olivia Media tulajdonosa, a lapot alapító Kohányi Tihamér jelenlegi utóda, szellemiségének tovább örökítője, Bartus László, és az Amerikai Népszava köré szerveződő Kohányi Társaság Magyarországon tartózkodó tagjainak egy csoportja megkoszorúzta George Washington szobrát Budapesten, a Városligetben.

Az időjárás végül kegyes volt a megemlékezőkhöz, a magyar szabadság és demokrácia ügyéért a szoborhoz elzarándoklókhoz. Az erős szél az esemény kezdetére épp szétfújta a bodros felhőket, miután a kis futó, alig-zápor tisztára mosta, felfrissítette a levegőt. Ennek a magyarországi légnek jót tesz az ilyesmi. A nap is kisütött szépen – ez is nagyon jól jött. Mondhatni: tökéletes rendezés. Mintha a természet is érezte volna, hogy az idelátogató tengerentúli magyar sajtószabadsághoz friss levegő, derűs napfény illik.

Szabadság fája, Városliget / Tree of LibertyA Washington szobor mellett is található egy különlegesség: a Szabadság fája. Egy kőlapon a felirat: Monumental General Biztosító Társaság Baltimore, USA munkatársai ajándéka Budapest polgárainak, 1990. augusztus 29. Hát nem érdekes? Mintha a magyar szabadság mindenkinek fontosabb lenne, mint a magyarországi magyaroknak. Erről a fáról magyar nyelvű találatot nem is hoz a Google – ez is jelzés értékű.

George Washington szobra, Városliget

.

A Washington szobor impozáns, méltóságteljes.
Épp amilyen a szabadság, a demokrácia eszméjéhez illik.

George Washington szobra, Budapest, Városliget

.

.

.

.

.

A kis társaság akár turistacsoportnak is nézhető (volt már a magyar történelemben olyan, hogy kirándulóknak kellett álcázniuk magukat a szabadság híveinek). Körülöttük a fortélyos félelem ólálkodik: aggódva nézik, megjelennek-e itt is az újnyilasok balhézni, vagy hogy melyik sétálgató-ácsorgó lehet fidesz-jobbik titkosszolga. Vannak, akik kutyasétáltatóknak álcázva magukat alaposan, hosszan “bámészkodnak”, mielőtt nagy óvatosan a csoporthoz csatlakoznának. Az illegitim szélsőjobbos kormány teljhatalmú ura, Orbán Viktor hosszan, maradéktalanul élvezhet: nem is kell már alkalmaz(tat)nia törvényeinek vas szigorát, elég volt a 2002-től végzett permanens, szívós, félelemkeltő munkálkodása (és a “demokratikus” politikai és társadalmi “erők” impotenciája, megalkuvása)  – a magyar nép retteg tőle. Ott fekszik előtte Magyarország kiterítve, megadóan, engedelmesen.

Megkezdődik a kis ünnepség, Bartus László elmondja a magyarországi magyarok helyett, nekik, amit szabadságról, demokráciáról tudni kell:

A beszéd után a koszorú elhelyezése következik:George Washington szobor - Kohányi Társaság koszorúja
Közben a kis csoport létszáma majdnem kétszeresére “duzzad”: vannak, akik késve tudtak ideérni, és vannak, akiknek tovább tartott a bátorságukat összeszedni. A “hivatalos program” után a csoport tagjainak zöme még sokáig együtt marad, beszélgetve, a hűvösödő széllel dacolva. Egyesek sajnálkoznak, hogy “milyen kevesen vagyunk”. De lélekben biztosan sokan vannak még velük, akik különböző okokból nem tudtak jönni. És itt és most nem feltétlen a mennyiség volt a fontos.

Végül a legtovább ott maradt néhány ember is otthagyja George Washingtont, aki előtt a csónakázó tó jóvoltából (is) ott a csodálatos perspektíva:George Washington szobra, Városliget, csónakázó tó

Magyarországról ez – ki tudja, meddig – nem mondható el.

________________________________________

Kötelékben

Némi kihagyás után, ahogy egyébirányú elfoglaltságom valamelyest engedte, visszatértem legújabb e-otthonomba. Ahogy legsürgősebb postomat  útjára bocsájtottam, meglepődve veszem észre, hogy megtalált (felfedezett?)  néhány kedves új kommentelő.

Ahogy olvasom őket, hát nem egészen értem, miről is beszélnek. De az ember a mai rohanó világban hozzászokik ahhoz, hogy nincs idő mindent és mindenkit megérteni, meg hogy átsuhanjon olyasmin, ami nem világos első olvasatra. És jó esetben később valami szétoszlatja a homályt – tudatalatti, vagy a neten való cikk-cakkozás során felbukkanó információ. (Rossz esetben úgy marad. Meg kell tanulni tovább lépni.)

Különösen a magányon való elmélkedésem ragadta meg a kedves kommentelőim figyelmét, pedig hát korábbi postjaim se kutyák, sőt. De hát ez már csak így van, a Nyájas Olvasó dönti el, hogy mi tetszik neki. Az író ne magának írjon remekműveket, hanem az Olvasót érdeklő szövegeket.

Mindenesetre, első futólagos olvasatban nem értem kiskanalat, mire is utal a huzalozással. Mert eddigi postjaimban több vonatkozásban is használtam e fogalmat, különösen a WP (WordPress) bozótosában folytatott tusakodásaim kapcsán. De különösen Gonoszka kommentjén hökkenek meg, mert azt hiszem, hogy itt, a blogomban történt már megint valami technikai malőr (dátum-mizéria), és ismét nyúlhatok a bozótvágó késemért.

E kommentekre adott válaszaim tükrözik, hogy mily sötétben tapogatóztok. (Utólag igen mulatságosak.)

De mert párhuzamosan dolgozom-ingázok a blogom és az Amerikai Népszava(AN) felülete között, hiszen részemről Amerikai Népszava, Kohányi Társaságaz AN behuzalozása (hivatkozásokkal) a blogomba kezdettől folyamatos, hát a különös jelek szaporodnak. Az AN felületén is főleg a friss kommentek szekcióra, az interaktivitás fokmérőjére fókuszálok, és valami furcsát látok: feltűnök a blogos nevemmel is. (Itt említem meg, Kedves Olvasóm, hogy a WP-n azért nem lehetek e-Vita, mert nem engedi meg a kötőjel használatát. Ezért kompromisszumot  voltam kénytelen kötni.)

Egy rövid időre úgy érzem magam, mint egy futó kocsi, ami alatt kereket cserélnek. Bár még mindig nem igazán értek mindent, de felsejlik, hogy az AN mégis csak erőforrást áldozott ránk, mezítlábas bloggerekre, hogy behuzalozzon bennünket a felületére. Kissé ugyan furcsállom a módját, hogy a kommenteken keresztül, de talán a kerékcsere még folyamatban van, és majd csak a helyére kerül minden.

És mert a netpolgár többféle szálon is a net hálóján csügg, hát egy másik csatornán egy kedves barátom lelkendezik: benne vagyok az újságban! Vagyis a blogom az AN felületére be van kötve. Mondom, igen, látom, kicsit fura, hogy a kommenteken keresztül.

Kötelék - Amerikai NépszavaAztán végre kiderül minden! A siető netpolgár, ugye, nem mindig teker a weboldalon bőszen lefelé, különösen, ha sürgős írni- és huzalozni valója van magának is. De a kedves barátom nógat, hogy tekerjek csak lefelé bátran. Tekerek, tekerek. És a rejtély, mint a haza, fényre derül: a jobb sáv alsó régióiban ott sorakozunk mi, mezítlábas bloggerek. Hát kérem. Nem tagadhatom: jólesik ott magamat látni. Ha szerénytelen lennék, azt mondanám: mert megérdemeltem. Ha netán veszed a fáradtságot, Kedves Olvasóm, és visszalapozgatsz a blog eddigi postjaira, talán érzékelni fogod, hogy meló volt vele. Nem kicsit. Nagyon. A WP alapjait megismerni, a blogot bebútorozni, és postokat nyomatni – mindezt rohamtempóban, még akkor is kemény dolog, ha már jelentős blogger-tapasztalatokat szereztem különféle, más szolgáltatóknál.

Jogos a kérdés: most panaszkodom-e, vagy dicsekszem – hát, kedves Olvasóm, magam se tudom. Talán ezt is egy kicsit,  meg azt is egy kicsit.

.
És visszamenőleg is megkönnyebbülök, most értem meg, miről is beszéltek a kedves kommentelők.

Annyi bizonyos, általában is, hogy semmilyen áldozatért nem kár, ha azok (vér, veríték, könnyek) nem hiábavalók, ha a célt elérjük. Az eredmény képes kárpótolni minden fáradtságért.

Köszönöm az Amerikai Népszavának, hogy a magyarországi sajtószabadság felszámolása idején, nála menedékre, otthonra lelhettem.

Magyar sajtószabadság: Amerikai Népszava

Magyar sajtószabadság – még van mit veszíteni, ne hagyjuk!

[Kérjük, segíts a terjesztésben a rendelkezésedre álló eszközeiddel.(1)]

Magyarországon a demokrácia híveinek nem lehetnek illúzióik. A Fidesz-kormány, a 2011. július 1. után életbelépő médiatörvényével a magyar közmédia teljes körű ellenőrzésén, kézi vezérlésén túlmenően is bebiztosítja magát, hogy csak az, és csak úgy juthasson el az emberekhez, ami és ahogy neki tetszik. Autokratikus hatalmi érdekeit szolgálni nem akarókat legfeljebb csak akkor hagy működni, ha azokat ártalmatlannak ítéli, vagy alibiként használhatja, és ha nem állnak bosszúvágya célkeresztjében. Magyarország elvesztette esélyét a széleskörű hiteles, kiegyensúlyozott tájékoztatásra, a sajtószabadságra, a nyilvános szellemi közösségekre. Belátható időn belül nincs más lehetősége a cenzúra és öncenzúra nélküli tömegtájékoztatásnak, mint szellemi emigrációba vonulni a tengerentúli magyar médiába.

Amerikai Népszava, Kohányi TársaságEhhez kínál lehetőséget az Amerikai Népszava (AN) website-ja. A nepszava.com amerikai szerveren üzemelő, amerikai szolgáltatónál bejegyzett domain. Az AN magyar nyelvű amerikai újság az Egyesült Államok törvényei alá tartozik. A magyarországi sajtónak nem része, a magyar médiatörvény rá nem vonatkozik.

A magyar demokrácia ügye azonban nem támogatható magyar demokraták segítsége nélkül, akik saját bőrükön tapasztalják, milyen a demokrácia lehetőségét elveszíteni. Kölcsönösségre, együttműködésre van szükség: az Amerikai Népszava csak akkor tudja segíteni a magyar demokrácia ügyét, ha magyar demokraták is segítenek ebben. Alkalmassá kell tenni e feladat ellátására. Első körben – hogy a website működni tudjon – esetenkénti vagy rendszeres anyagi támogatással. Második körben: e felhívás terjesztésével. Harmadik körben: tartalmi segítséggel: információk, hírek, fotók, videófelvételek, publicisztikák küldésével, a website ismertségének növelésével, aktív online részvétellel (olvasással, vitafórumokkal/kommenteléssel, blog-írással, közösség építésével).

Folytatás »»

Igazolt távollét

Amint azt bizonyára észrevetted, Kedves Olvasóm (ha valami különös véletlen folytán mégis erre jártál volna, ahol a madár se jár), távol tartózkodtam legújabb, az Amerikai Népszava miatt nyitott web-otthonomtól: e blogtól.Amerikai Népszava, Kohányi Társaság

Mint az lenni szokott, magánélvezetemet – gondolataim publikus megosztását az e-világgal – ismét háttérbe helyeztem, a magyar közügyek mögé. A magyar sajtószabadság (utolsó?) menedéke, az Amerikai Népszava ugyanis segítséget igényelt.

Magyarországon a sajtószabadságot a teljhatalmat szerzett (kapott!)  illegitim Fidesz-kormány döngöli akkurátusan a földbe éppen – amint az várható is volt.

A magyar sajtószabadság – belátható időn belül, talán azon is túl – csak külföldön tud érvényesülni. Mint ahogyan volt már ilyen máskor is a magyar történelemben. Ez (is) azonban csak áldozathozatallal valósulhat meg: ha magyar demokraták (ha vannak ilyenek) megértik (megértenék végre!), hogy demokrácia nem lehet csak úgy magától, hogy csiribí-csiribá, tessék, itt van, vegyétek, vigyétek.  Magyar demokráciát a magyar demokraták helyett senki más nem fog csinálni. A “rendszerváltáskor” Magyarországnak – anélkül, hogy megdolgozott volna érte, hogy megküzdött volna érte – ölébe pottyant a demokrácia – lehetősége. Nem élt vele. Nem tudott? Nem akart? Most már mindegy is: odavan. Eltékozolt lehetőség. Eltékozolt ország. (Lásd: Paul Lendvai: “Mein verspieltes Land” / “My squandered country”)

Most megint – még mindig – van egy lehetősége a magyar demokratáknak. Bár sokkal korlátozottabban: csak internet-képesek kiváltságaként. De mégis egy lehetőség. Az Amerikai Népszava. Ahova kitelepülhetne a magyar sajtószabadság. Ha a magyar demokraták ezt megértenék, és ezért áldozatot is vállalnának. A fejlettebb demokráciákban már tudják: semmi sincs ingyen. Még a demokrácia se. Még a sajtószabadság se. Bizony. Nem tudom, a magyar demokraták ezt mikor fogják megtanulni. De annak a párnak, akik ezt tudják, mégis kötelessége terjesztenie az “igét”. Amúgyis csak a lehetetlent érdemes célul tűzni, abban van az igazi kihívás.

Én se tehetek mást, mint mantrámmal próbálni újra meg újra: felrázni a kómában lévőket – hagyják az illúziókat másra!  Orbán Viktor és Fidesze nyolc évig volt frusztrált, nyolc éven át készült az elégtételre, a nyolc éven át érlelt hatalom- és bosszúvágya kielégítésére, minden alantas eszköz bevetésével, az újfasiszták, újnyilasok csatasorba állításával. Nyolc éven át dolgozott azért, hogy ezt a teljhatalmat elérhesse. Semmilyen ár nem volt drága érte. (Más fizette és fizeti azt az árat: az istenadta magyar nép.) Hát hogyan is lehetne esélye  (még) Magyarországon a magyar demokráciának, a magyar demokratáknak, a magyar sajtószabadságnak? Nos, Kedves Olvasóm, ezt a küldetést vállaltam magamra (én balga). Hogy ezt a maradék lehetőséget ne hagyjuk veszni: a tengerentúli magyar sajtószabadságot. Hogy megértessem: az Amerikai Népszava fennmaradása és továbbfejlődése egyelőre az egyetlen esélyünk. Hogy nem lehet kétséges: bármely magyarországi médium vagy behódol a Fidesznek, vagy megszűnik. De a behódolás se segít, ha a Fidesz bosszúvágya már rég célkeresztbe vette. Nem lehetnek kétségeink: minden (a közhiedelem szerint) baloldali, liberális médium és médiamunkás áldozatul fog esni!

Ezért távollétem alatt az “Amerikai Népszaváért” projekten dolgoztam.
Talán megbocsájtod ezt nekem, Kedves Olvasóm.

______________________________________________
Ha még mindig nem értenéd, Drága Olvasóm, hogy miért illegitim a Fidesz-kormány, lást pl. itt: http://e-vitae.blogspot.com/2011/03/tokos.html

HVG – egy kapcsolat vége

Hosszú, tartós kapcsolat volt. Talán tíz éve is van már, hogy léterjött a kötelék. Kedveltem őt. Intellektuális örömöket adott.

De hát semmi sem tart örökké. Minden kapcsolatnak vége szakad egyszer. Az utolsó időkben már nem volt időm olvasni. Csak megjelöltem a címeket, hogy majd ezt vagy azt elolvasom, majd később, valamikor. De hát lehetetlenségre vállalkoztam, annyira sok és tömény a tartalom, hogy napi robot (munka, család)  mellett lehetetlen a heti adagokat mind elolvasni. És más irányokból is egyre több információ, olvasni, nézni, hallgatni való zúdul ma már az ember nyakába, hogy szinte leteperi.

Aztán, 2010-ben már nem volt kedvem olvasni. Semmit. Se nézni, se hallgatni. Megfogadtam, többé igyekszem mellőzni a  magyar médiát,  nem érdekel többé semmi, ami magyarországi. Amelyik ország hagyta magát hanyatt dönteni egy útszélien durva, a kirekesztés és gyűlölet politikáját 2002-ben nyíltan meghirdető, és azt nyolc éven át az újfasisztákkal munkamegosztásban magas szintre emelő, diktatórikus, az országot évtizedekkel, talán évszázadokkal a múltba visszafordító  politikai szervezet által, annak az országnak kényszerűségből, adminisztratíve lehetek állampolgára, kényszerűségből érdekelhetnek a napi életvitelhez nélkülözhetetlen dolgok, de magyar sajtó- és kulturális termékek nélkül tudok élni. Sőt, egészséges, mert egyébként nem győznék annyit enni, mint amennyit hánynom kellene mindattól, amit olvasok, hallok, látok.

És média nélkül is tudom, hogy mi folyik az országban, mint ahogy nyolc éven át is pontosan tudhatta, aki csak egy kicsit is nyitott szemmel és fülekkel járt-kelt. 2010 áprilisa óta egyetlen média se tud semmi olyat írni, mondani, mutatni, ami újdonság lehetne, amiről ne lehetett volna előre tudni, hogy meg fog történni. Hát akkor miért is fizetnék olyan “hírért”, amit már ismerek.

Másrészt hogyan is érdekelne bármely sajtótermék, hiszen a fent említett politikai erő kizárólagos felügyelete alatt van immár a teljes magyar média. Miért érdekelne bármi is, ami csakis az illegitim Fidesz teljhatalom engedélyével, jóváhagyásával, a tőle való félelemben jelenhet csak meg? A sajtó szabadsága már 2002 óta elveszőben volt (elsősorban maguk a médiamunkások hagyták odaveszni), mára csak beteljesedett. Csak az és csak úgy jelenhet meg, ami a Fidesz kedvére van. Ki kíváncsi ennyi Fidesz szócsőre? Abból egy is sok. Eddig is problémáim voltak a sajtó hitelességével (nem csak jobbról, de balról is), de most legfeljebb a pontos idő az, amit elhihetek. Bár ki tudja.

HVG: ilyen volt

Ilyen volt

HVG: ilyen lett

Ilyen lett

Ha mindez nem lenne elég, a HVG 2010 szeptemberében ismét külalakot váltott(*). Egyébként is utálom ezt a mai folytonos külalakváltoztató mániát, amikor is a külső fontosabb, mint a tartalom. Utálom, ha 1-3 évente átrendezik a rovatokat, átvariálják a szerkezetet, a rendszert, és újra kell tanulni, hogy mit hol találok meg. A HVG legutóbb 2006-ról 2007-re virradóra szabta át magát, már akkor is hezitáltam, hogy lemondjam-e. Az addigi szerkezet, borító sokkal jobban tetszett. Aztán valamennyire, kényszerűségből megbarátkoztam az új fazonnal. De a hab a tortán: 2010 őszén – csodák csodája – narancs színbe öltöztették. Ezzel a maradék bizonytalanságom is eltűnt.

Így aztán, alig vártam, hogy lejárjon az előfizetésem, és lőn: jó pár hónapja a HVG-vel is megtörtént a végleges szakítás. Igen ám, csakhogy a HVG nem igazán akart beletörődni az elvesztésembe, elkezdett levelekkel bombázni, hogy talán elfeledkeztem befizetni a pénzt, aztán meg hogy ugyan miért hagytam el őket, aztán meg hogy nem akarom-e őket mégis. Most pár napja ismét jelentkezett, egy kérdőívet is küldött, amelyben mindenféle kérdések vannak. Általában se szeretem a kérdőíveket. (A drága Fidesz féle mélynemzeti látványkérdőívek akkor miért is nyernék el kegyeimet?)

Utálom a kérdésekre előregyártott, manipulatív ízű válasz-variánsokat, melyek közül csak választani lehet. Hát most gondolj bele, Kedves Olvasóm, mindez a fenti problémám a kérdőívnek ugyan melyik rovatába lehetne begyömöszölhető?

Így aztán nincs más, mint hogy röviden csak annyit mondok: nem kedvelem a narancs színt.

________________________________
(1) A HVG hetilap archívumának oldalán szépen át lehet tekinteni a HVG borítójának a színváltozásait (is): http://hvg.hu/hetilap/archive

Csak merem remélni, hogy a HVG egyik nagy értéke továbbra is megmarad: a fantasztikusan elmés feliratok, címek, borítólap-képek.

%d blogger ezt kedveli: