eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Címke archívum: gammasugar

Náci himnusz Magyarországon

Néhány gondolat a német himnusz ürügyén(1)

A szegedi botrányos eset kapcsán legtöbben azzal foglalkoznak, hogy véletlenül vagy szándékosan játszották-e a kenu-világbajnokságon a német himnusz náci változatát. Sajnos számos jel mutat arra, hogy az utóbbi történt, de most nem erről szeretnék írni. Hanem magáról a német himnuszról, illetve a német himnusz történetéről, mert az is nagyon tanulságos. Leginkább emlékezetből írok; inkább csak a versidézeteknek nézek utána. Ha valahol tévednék, örömmel veszem, ha az olvasó korrigálni fog. Akármelyik nép vagy nemzet nevében, mert lesz itt nemcsak német, de osztrák, magyar, horvát és ki tudja még, hányféle egyéb vonatkozás.

A német himnusz szövege, a Deutschlandlied, vagy Lied der Deutschen (a németek éneke) August Heinrich Hoffmann von Fallersleben alkotása, aki azt 1841-ben, az akkoriban egyébként brit fennhatóság alá tartozó Helgoland szigetén írta. Germanisztikával foglalkozó egyetemi tanár és megveszekedett német nacionalista volt, aki öregkorában explicit gyűlöletbeszédeket fogalmazott a franciák ellen. Nyelvészként megállta a helyét, de a német irodalomnak kevés nála jelentéktelenebb alakja van. A Deutschlandlied mellett leginkább gyermekversei maradtak fenn; a német gyerekek ma is kívülről fújják és éneklik az Alle Vögel sind schon da (Itt van már minden madár) kezdetű örökbecsűt. Olyan, mintha a magyar himnuszt nem Kölcsey, hanem – dehogy akarom én emlékét bántani; Isten nyugosztalja – Pósa Lajos, Az én újságom boldogult szerkesztője írta volna. A Deutschlandlied első versszaka:

Deutschland, Deutschland über alles,
Über alles in der Welt,
Wenn es stets zu Schutz und Trutze
Brüderlich zusammenhält,
Von der Maas bis an die Memel,
Von der Etsch bis an den Belt –
Deutschland, Deutschland über alles,
Über alles in der Welt!

A probléma az első két sorral van, amelyek magyarul ennyit tesznek: “Németország, Németország mindenek felett, mindenek felett a világon.” Ezt szövegkörnyezetéből kiragadva úgy is érthetjük – és a náci értelmezés valóban ez is volt -, hogy Németországnak joga van arra, hogy az egész világ ura legyen. Elolvasva azonban az egész első versszakot, világos, hogy Hoffmann von Fallersleben – aki ettől függetlenül egy utolsó szemét nacionalista volt – nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy számára (vagy hogy egy igaz német számára) Németország mindennél előbbre való. Nem feltétlenül más országokkal szemben, hanem Németország ügye bármilyen egyéb üggyel szemben. A 19. század közepén reálisan fel sem merülhetett, hogy – az akkor még igencsak széttagolt –  Németország maga alá rendelje az egész világot.

A nácik természetesen visszaéltek a Deutschlandlied első strófájával; tulajdonképpen ugyanazt követték el vele, mint a mi nyilasaink a történelmi árpádsávos zászlóval. Ezért 1945 után tisztességes német ember nem énekelhette az első versszakot. A többi versszakot azonban a németek többsége nem tudta kívülről (ugyan hányan tudják ma Magyarországon hibátlanul elmondani az egész Himnuszt?).

A megoldás végül 1952-ben Theodor Heuss köztársasági elnök és Konrad Adenauer kancellár közötti egyeztetésben született meg: Heuss – kissé kelletlenül, mert ő inkább egy teljesen új himnuszt szeretett volna – elfogadta Adenauernek azt a javaslatát, hogy az első helyett a harmadik versszak legyen a himnusz szövege. Úgy tartja a szóbeszéd (több német barátomtól hallottam, de a konkrét esetnek nem sikerült nyomára jutnom), hogy a botrány akkor tört ki, amikor ezt első ízben akarták alkalmazni egy köztársasági elnöki ünnepségen úgy, hogy a himnuszt a résztvevők énekelték volna. Kiderült ugyanis, hogy Heusson kívül szinte senki nem tudja kívülről a harmadik versszakot, amely imigyen hangzik:

Einigkeit und Recht und Freiheit
Für das deutsche Vaterland!
Danach lasst uns alle streben
Brüderlich mit Herz und Hand!
Einigkeit und Recht und Freiheit
Sind des Glückes Unterpfand –
Blüh im Glanze dieses Glückes,
Blühe, deutsches Vaterland!

Ezzel aztán tényleg nincs semmi baj; majdnem pontosan a liberális demokrácia alapvetése (Hoffmann von Fallersleben szélsőséges nacionalista létére liberális is volt; akkoriban ez a furcsa kombináció is létezett). Különösen érdekes az első sor: az “Einigkeit” jelentése “egyetértés”, “egység”, de akár “megegyezés” is – ugye milyen ismerősen csengenek a magyar fülnek napjainkban ezek a szavak? A “Recht” jelentése “jog”, a “Freiheit”-é “szabadság”. Figyelemre méltó, hogy mivé torzult fél évszázad folyamán a francia forradalom jelszava, a “Liberté, egalité, fraternité” (szabadság, egyenlőség, testvériség). Szabadság? Na jó, legyünk szabadok. Egyenlőség? Á, dehogyis vagyunk egyenlőek, viszont majd meg fogunk egyezni (ma Magyarországon azt mondanánk, majd nemzeti együttműködünk). Testvériség, szolidaritás? Ugyan már, ha az elesett, a rászoruló követelne, vagy akár csak kérne valamit, majd találkozunk a bíróságon, és vitánkat eldönti a jog. Nem adok én semmit a testvéremnek, amire nem kényszerít a törvény.

No persze, a frankfurti Paulskirche 1848-as “forradalma” még gyenge utánzata se volt az 1789-es francia forradalomnak. Csakhogy a mai németek ennek tudatában is vannak. Ha valaki elvetődik Frankfurtba, feltétlenül nézze meg a Paulskirchét. Nem műemlékként vagy építészeti alkotásként, mert úgy semmi különös, hanem belülről, az 1848-as forradalom múzeumaként. A falakon freskószerűen láthatók az 1848-as forradalom alakjai. Mintha nálunk Kossuthot, Petőfit vagy Vasvárit ábrázolnák. De nem ám abban a hazug, idealizált, patetikus formában, ahogyan nálunk a márciusi ifjakat szokták megjelenteni (Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén – fel se mert volna állni oda, hiszen állítólag tériszonya volt; hazudik az emléktábla, tanúk bizonyítják, hogy Egressy Gábor szavalta ott a Nemzeti Dalt). Hanem hihetetlen öngúnnyal (amelyből árad az 1848-as német forradalom tulajdonképpeni jelentéktelenségének és mesterkéltségének elismerése), de mégis szeretettel (kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk). Ha majd egyszer nálunk meri valaki így ábrázolni úgynevezett nemzeti hőseinket, és attól nem tör ki azonnal botrány, az illető nem lesz idegenszívű és hazaáruló, akkor fogunk megérkezni Európába. (Továbbá akkor, ha majd mindenki magától jobbra áll a metró mozgólépcsőjén, de ez már egy másik történet.)

Visszatérve a német himnuszra, annak persze dallama is van. Amit nem kisebb zeneszerző, mint “a majdnem magyar” Joseph Haydn (akinek szülőhelye, Rohrau a Lajta nyugati partja közelében, néhány kilométerre az akkori osztrák-magyar határtól, úgy tíz kilométerre a Fertő tó északi csücskétől fekszik, és aki élete legaktívabb éveit Fertődön, az Esterházy-kastélyban töltötte) komponált 1797-ben egy horvát népdal alapján (a “horvát” itt nem feltétlenül mai értelemben vett horvátot, hanem a magyar-német nyelvi határ mentén szórványosan található szláv nyelvjárások valamelyikét jelenti). A népdal (“Vjutro rano se ja stanem” – “Korán reggel felkelek“) az akkori Nyugat-Magyarországról, Burgenlandból származik. A császárhimnusz eredeti szövege, amely mindvégig az Osztrák-Magyar Monarchia himnusza is volt:

Gott erhalte Franz, den Kaiser,
Unsern guten Kaiser Franz!
Lange lebe Franz, der Kaiser,
In des Glückes hellstem Glanz!
Ihm erblühen Lorbeerreiser,
Wo er geht, zum Ehrenkranz!
Gott erhalte Franz, den Kaiser,
Unsern guten Kaiser Franz!

(Isten tartsa meg Ferencet, a császárt, stb.; persze amikor új császár jött, a szövegen módosítottak.) Mindegyik változatnak több versszaka is volt; nagyon elgondolkoztató például az alábbi, 1849-ből (a magyar szabadságharc kegyetlen leverésének évéből!) származó strófa:

Deutsche, Ungarn und Dalmaten,
Slav’, Lombarde und Kroat,
Seien einig im Berathen
Und auch einig in der That!
Um dem Vaterland zu geben
Neuen Glanz und neuen Ruhm –
Mit vereinter Kraft erstreben
Wir ein mächtig Kaiserthum.

(Németek, magyarok, dalmátok, szlávok, lombardok és horvátok legyenek egységesek a tanácskozásban és legyenek egységesek a tettben is! Egyesült erővel törekszünk egy hatalmas császárságra, hogy a hazának új fényt és hírnevet adjunk.) A szeparatista nemzeti törekvéseket olykor brutálisan elnyomó monarchia bizony alapvetően liberális és antinacionalista volt, és – mint a császárhimnusznak, a néphimnusznak (Volkshymne), vagy még inkább népek himnuszának ez a versszaka is mutatja – megpróbált szembeszegülni a nacionalista nagynémet törekvésekkel, ezekkel éppen a multinacionális és multikulturális monarchia eszméjét szegezve szembe. Lássuk be, hogy a labancok utódai már akkor is sokkal haladóbbak, liberálisabbak és európaibbak voltak, mint a kurucokéi. De a nyakas magyar rendekkel II. József se bírt.

Hoffmann von Fallersleben, a nagynémet törekvések egyik zászlóvivője alighanem tudatosan írta a Deutschlandliedet úgy, hogy az Haydn zenéjére, a császárhimnuszra énekelhető legyen (1797-ben még létezett a Német-Római Birodalom; a császárhimnusz eredetileg nem az osztrák, hanem a német-római császár himnusza volt).

De van egy másik vers is, amely – véletlenül-e vagy se – szintén csaknem hibátlanul énekelhető Haydn zenéjére. Johannes R. Becher írta; az első versszaka:

Auferstanden aus Ruinen
Und der Zukunft zugewandt,
Laß uns dir zum Guten dienen,
Deutschland, einig Vaterland.
Alte Not gilt es zu zwingen,
Und wir zwingen sie vereint,
Denn es muß uns doch gelingen,
Daß die Sonne schön wie nie
Über Deutschland scheint.

Ismerős? Igen, az NDK himnusza volt, persze nem Haydn, hanem Hanns Eisler zenéjével. Aki ebben a szövegben bármi kivetni valót talál, az tökéletesen elfogult: “A romokból feltámadva és a jövőnek szentelve, hadd szolgáljunk téged a jó érdekében, Németország, egységes hazánk” stb.) Milyen szép gesztus is lett volna, ha 1990-ben az egységes Németország akként módosította volna himnuszát, hogy Haydn zenéjét és Hoffmann von Fallersleben Deutschlandliedjének harmadik versszakát megtartva, azt kiegészítik Johannes R. Becher versének első strófájával.

Volt is ilyen javaslat. De lesöpörték. Nem azért, mert Becher sztálinista volt. Valóban az volt, de attól még az NDK-himnusz szövegében semmi kifogásolnivalót nem lehetett találni. Hanem azért, mert 1990-ben sokan úgy gondolták, hogy az NDK-s hagyományt mindenestül kell megsemmisíteni. Pedig ha bölcsek lettek volna, onnan is lehetett volna értékeket átvenni. Talán nem is keveset. És szimbólumként akár a himnusz egy versszakát is.

De a bölcsesség csak a legritkább esetben a politikusok sajátja. Így van ez még Németországban is. A politikusok legtöbbje csak győzni akar. És a hatalmat megtartani. Az értékek nem számítanak.

Hát ennyi jutott eszembe a német himnuszról.
_______________________________________
(1) Idegen tollak: fenti írás teljes egészében egy kedves vendégszerzőmtől származik. Kérésemre hozzájárult ahhoz, hogy a blogomba befogadva gazdagíthassam vele a netközösséget.  Köszönet érte. eVitae.

%d blogger ezt kedveli: