eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Címke archívum: férfi és nő

Üzlet vs házasság

Film
Április 29-én (1958) született Michelle Pfeiffer, ebből az alkalomból ideidézem egyik nevezetes filmjéből (The Fabulous Baker Boys (1989)/ Azok a csodálatos Baker fiúk) az egyik nevezetes jelenetét, amelyben a Makin’ Whoopee c. dalt énekli.
.
A filmben egy énekesnőt alakít, és mint ilyen, többször is énekel, különböző dalokat. Érdekesség, hogy amikor láttam a filmet, kételkedtem abban, hogy ő maga énekelne, ám kiderült, hogy mégis. Nem volt különösebb énekesi képzettsége, de a szerepre való felkészülésének egyik fontos részeként énekórákon képezte(tte) a hangját két hónapon keresztül. És a dalok előadásánál nem is annyira a kiemelkedő énektudása, hanem hangjából, megjelenéséből, játékából áradó erotikus kisugárzás fogja meg a nézőket, és hát igen, különösen a férfineműeket.

Michelle Pfeiffer 2007

Michelle Pfeiffer 2007

De női szemmel is rokonszenves, kedves, bájos embernek látszik, aki a jelek szerint (talán még) nem hódolt be a plasztikai sebészet őrületének, melynek eredményeként egyre borzalmasabb egyen-ábrázattal láthatók, előtte szintén egyéni bájjal rendelkező neves és kevésbé neves sztárok. (Merem remélni, hogy Pfeiffer természetesnek látszó arca nem egy rendkívül jó PS-nek köszönhető.)
.
Az itt hallható Makin’ Whoopee c. dal olyasmiről szól, hogy mi vár a férfira a mézeshetek (és ha volt egyáltalán: a szerelmi mámor) múltával: a hétköznapok mókuskereke, mint pl. a mosogatás, mosás, talán még a varrás is. A többi teendő felsorolása nyilván meghaladta e kis dalocska kereteit. (Továbbá: egyik házasság olyan, mint a másik – e tekintetben.) Folytatás/More. . . »»

Albert Einstein és a nők

Albert Einstein
1955. április 18-án (76 évesen) halt meg Albert Einstein. (Főleg a napokban felfedezett remek webhelynek, az ezenanapon.hu-nak köszönhetően vagyok képben a nevezetes napoknak, évfordulóknak.)
.
Ebből az alkalomból ideidézem a neki tulajdonított töméntelen mondások egyikét:

“Valakinek vagy a tudományra, vagy a családra van ideje, mindkettőre nem lehet.”

Folytatás/More. . . »»

Hastánc

Egyptian bellydancer Randa KamelEgy magyar férfi hastáncos, Seres Zoltán nevét említem egy korábbi postomban az Erasure együttes 1992-ben New York-ban megrendezett koncertjéről származó, a “Love to hate you” dalának felvétele kapcsán. Nem akartam azt a postot túl hosszúra nyújtani, és Seres Zoltán(1) amúgy is megérdemel egy külön postot.

(A félreértéseket elkerülendő: itt balra a kis képen egy hagyományos, női táncos látható, szemléltetési célzattal.)

Évekkel ezelőtt valamelyik tévé-csatornán láttam őt, véletlenül, és teljesen elbűvölt a tánca, kicsit póriasabban szólva: el voltam tőle ájulva. Valahol az interneten áradoztam is akkor róla, de sajnos már nem lelem, hogy hol, pedig olyan szépeket írtam róla, hogy kár érte. Akkor még nem is tudtam a táncos nevét, csak azt láttam, hogy egy férfi hihetetlen módon hastáncol. Amúgy pedig a hastánc se érdekelt különösebben. Addig. És bár a megkövült társadalmi tudat szerint a hastánc női dolog (pedig most a kutatómunkám alapján látom(2), hogy ez eredetileg nem igaz), ám ez a férfi mégse női módon adja elő, hiszen akkor nem is lett volna benne semmi különös, csak annyi, hogy egy vélhetően meleg pasi nőként próbál táncolni. Nem, a fantasztikus az volt a táncában, hogy – bár nőktől megszokott, nőknek kidolgozott mozdulatokkal táncol, de mégis inkább csak férfiakra jellemező átéléssel, szenvedéllyel, könnyedséggel, élvezettel.  Folytatás/More . . . »»

Tűnés

Music, melody, notes[Ezt a cikket (magyarul: postot) korábban elkezdtem írni, de hát közbejött a PIPA, meg a SOPA – az internetnek hála olyan gyorsan pörögnek az események, hogy képtelenség velük lépést tartani. És mert a PIPA meg SOPA ügyét fontosabbnak véltem, hát ezt a postot kicsit félretettem,  félkész állapotban.]

Néha visszanézem korábbi szövegeimet. Legalább én olvassam magamat, nem igaz, Kedves Olvasóm? Persze ne gondold, hogy csak a nárcizmusom késztet erre. Egy másik kórság is jellemez: a maximalizmus. Amikor megszülök egy cikkemet, akkor frissen túl “közel” vagyok még hozzá. Vagyis hiába olvasom át még vázlatban, sőt a publikálás után mindjárt, akár többször is, mindig marad a szövegben némi szintaktikus, vagyis betűhiba, elírás. Az online helyesírás-ellenőrző se vehet észre mindent, hiszen előfordul, hogy az elírt szó is értelmes önmagában, de azt, hogy a szövegkörnyezetbe nem passzol, azt egyedül csak az emberi elme képes észlelni, a “gép”, vagyis a beprogramozott automatizmusok nem. Bár az ember, pontosabban a profithajhászó gyártók mindent elkövetnek, hogy az ember helyett az intelligens kütyük vegyék át az irányítást, de nem hiszem, hogy az emberi elmét valaha is helyettesíthetnék ezek a kütyük. De mit is beszélek, Kedves Olvasóm – világos, hogy nem a kütyük, hanem azok gyártói ill. haszonélvezőik fogják átvenni a vezérlést a mezítlábas pórnép fölött. Csak az vigasztal, hogy – hajlott koromnál fogva – én már nem élem meg ezt. Se.  Folytatás/More . . . »»

%d blogger ezt szereti: