eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Címke archívum: derű

Jól vagyok (?)

Minden rendbenLám, kockázat nélkül nincs győzelem…

Ha esetleg – valami különös véletlen folytán – netán szíveden viselnéd egészségi állapotom alakulását, Kedves Olvasóm, és ( esetleg – valami különös véletlen folytán – netán) aggódnál amiatt, hogy a májkrém(a) gyártójának utasításával bátran, lázadón szembeszállva a csomagolást felbontva a jelzett dátum előtt megettem a májkrémet, nos hát, Kedves Olvasóm tájékoztatlak: jól vagyok. Semmi bajom nem lett. Legalábbis a májkrémtől. Nem, nem, a csomagolóanyagtól sem. Azt ugyanis nem ettem meg. Sem egészben, sem darabokban. Bár lehetséges, hogy a gyártó indirekt módon azt akarta jelezni, hogy – mint sok gyümölcs esetében is – a héjában van a vitamin? De most már mindegy, kidobtam. Ha igazán bevállalós lennék, legközelebb megenném a “héját” is, és ha valami bajom lenne tőle, a gyártót jól beperelném.

Bár az én gyomrom meglehetősen ellenálló, strapabíró. Evés vonatkozásában. Ellenben pszichikailag rendkívül érzékeny. Így hát legalább harmadik éve van permanens hányingerem a magyarországi politikai-társadalmi szereplőktől. Tudtam én(2), hogy egy hánytál beszerzése és üzembe helyezése hosszútávú befektetést jelent.

Gyógyulást csak az hozhatna, ha emigrálhatnék fizikailag is valahogy mégis, lehetőleg a világ legtávolabbi, túlsó felére.

Csak hát még mindig nem tudom(3), én hová menjek “haza”?

____________________________
(a) Előzmény: Csomagolás, https://evitae.wordpress.com/2012/06/19/csomagolas/
____________________________

(1) A kép forrása: http://openclipart.org/detail/28688/thumbs-up-smiley-by-skotan
(2) “A ‘Mit vigyünk magunkkal?‘ kérdésre válaszul: a magyarországi 2010-es parlamenti választásokra készülő magyar állampolgárok nélkülözhetetlen kelléke a hánytál és a gumikesztyű.“, Szavazási útmutató, https://web.archive.org/web/20160120074043/http://evita.nolblog.hu/archives/2010/04/09/Szavazasi_utmutato/
(3) “Ha Magyarországon, magyar állampolgárként nem biztosítják számomra az erre hivatott magyar állami vezetők, intézmények, hogy szabadon, félelem nélkül élhessek törvényekben is rögzített emberi, szabadságjogaimmal a dehogyisnácikkal szemben, … akkor tessenek mondani, mégis merre induljak ‘haza’?2009.09.27.(!), Hazátlanul, https://web.archive.org/web/20160120074043/http://evita.nolblog.hu/archives/2009/09/27/Hazatlanul/

Csomagolás

Vásárolok. Utálom. De mit tehetek, muszáj. Éhenhalás ellen mindenképp. Mert hát enni is muszáj. Két olyan kényszerű elfoglaltság, ami helyett hasznosabbat is el tudok képzelni. De hát ez van, Kedves Olvasóm, az élet már csak ilyen: nem annyira habos torta, mint inkább kényszerpályák halmaza.

Két dolgot nézek meg legelőször: ár és lejárati idő. Ahogy az utóbbit keresgélem a kis hurkán, meghökkenve olvasom: “Fogyasztható bontatlan csomagolásban: a záróklipszen vagy a műbélen jelzett időpontig (nap, hónap).” Kicsit nagy ahhoz, hogy így, egyben bekaphassam. Meg egyébként is: szemmel láthatóan műanyagba van húzva. Ha feltesszük, hogy méretileg, fizikailag, megvalósítható lenne, és a műanyagba zártan nyelném le az egészet, úgy sejtem, az nem tenne jót az emésztőrendszeremnek. És bár (a süteményféleségektől eltekintve) kényszerűségből eszem, nem élvezetből , Bontatlan csomagolásban fogyasztható májasám mégis csak jobb érezni annak az ízét, amit fogyasztok. Nem tudom, Te hogyan vagy ezzel, Kedves Olvasóm, de ha pl. esetünkben májkrémet akarok enni, akkor én a májkrém ízét óhajtom érezni a számban. E tekintetben ilyen földhözragadt konzervatív vagyok.

Tehát két okból is meg kell bontanom a csomagolást: csak kisebb darabokban tudom fogyasztani, és érezni akarom az ízét. Genetikailag lázadó típus vagyok, és már nem is fogom “kinőni” (erre a kis időre már amúgy is minek?) – pláne, hogy Magyarország jelenkori politikai klímája csak táplálja e hajlamomat. Különösen tud borzolni az olyan kategórikus kinyilatkoztatás, utasítás, parancs, amit nem értek, aminek nem látom értelmét, ami a józan paraszti ésszel nem kompatibilis.

Ezt a májast akarom! Megveszem. Megeszem. Mégpedig úgy, hogy fel fogom bontani a csomagolást a jelzett időpont előtt, oszt jó napot! De ha mégis késlekednék, arra vonatkozóan amúgy sincs útmutatás, hogy az időpont után felbontottan fogyasztható-e vagy sem.

. . . . . . . .

Nos, Kedves Olvasóm, megtörtént: kockáztattam, megettem. A csomagolás nélkül. Lejárati idő előtt. Meglátjuk, mi lesz. Nem félek. A csomagolásra amúgy is rá volt még írva, hogy “Minden izében magyar“. És hát mégis csak más az, ha egy echte magyar terméktől lenne netán valami bajom, mintha egy idegenszívűtől.

Nem igaz, Kedves Olvasóm?

____________________________________________

A karikatúra forráshelye: http://adullamite.blogspot.hu/2010/09/caring-women.html

Tűnés

[Ezt a cikket (magyarul: postot) korábban elkezdtem írni, de hát közbejött a PIPA, meg a SOPA – az internetnek hála olyan gyorsan pörögnek az események, hogy képtelenség velük lépést tartani. És mert a PIPA meg SOPA ügyét fontosabbnak véltem, hát ezt a postot kicsit félretettem,  félkész állapotban.]

Néha visszanézem korábbi szövegeimet. Legalább én olvassam magamat, nem igaz, Kedves Olvasóm? Persze ne gondold, hogy csak a nárcizmusom késztet erre. Egy másik kórság is jellemez: a maximalizmus. Amikor megszülök egy cikkemet, akkor frissen túl “közel” vagyok még hozzá. Vagyis hiába olvasom át még vázlatban, sőt a publikálás után mindjárt, akár többször is, mindig marad a szövegben némi szintaktikus, vagyis betűhiba, elírás. Az online helyesírás-ellenőrző se vehet észre mindent, hiszen előfordul, hogy az elírt szó is értelmes önmagában, de azt, hogy a szövegkörnyezetbe nem passzol, azt egyedül csak az emberi elme képes észlelni, a “gép”, vagyis a beprogramozott automatizmusok nem. Bár az ember, pontosabban a profithajhászó gyártók mindent elkövetnek, hogy az ember helyett az intelligens kütyük vegyék át az irányítást, de nem hiszem, hogy az emberi elmét valaha is helyettesíthetnék ezek a kütyük. De mit is beszélek, Kedves Olvasóm – világos, hogy nem a kütyük, hanem azok gyártói ill. haszonélvezőik fogják átvenni a vezérlést a mezítlábas pórnép fölött. Csak az vigasztal, hogy – hajlott koromnál fogva – én már nem élem meg ezt. Se.

De, Kedves Olvasóm, már megint csapongok – hát szólj rám!Erasure Video Removed

Természetesen erőforrásaim többnyire csak a legutóbbi néhány cikkem átnézését teszik lehetővé. Ahogy most így ellenőriztem párat, hát látom ám, hogy a nagy sikerű orbános MaszturBál az Operaházban cikkembe ágyazott videók egyike már nem elérhető.  Szívemet szomorúság tölti el, mert az Erasure (Love to hate you) együttesnek egy különleges, (a fellelhető infók alapján) New York-ban 1992 évben tartott koncertjén készült felvételét érinti a dolog. A különlegessége pedig az, hogy az énekes körül – igen, Kedves Olvasóm – két homoszexuális(nak látszó) férfi táncol fantasztikusan.

És visszaemlékezem, hogy valahol évekkel ezelőtt a neten már áradoztam arról, hogy egy férfi(!) hastáncos(!), Seres Zoltán mennyire kenterbe veri a női hastáncosokat. Nos, ezen az Erasure koncerten szintén történt egy kis formabontás: a felvétel minősége nem túl jó, de annyit látni lehet, hogy két meleg (vagy transzvesztita – a különbségekkel nem vagyok egészen tisztában), ráadásul (legalább is az egyik) fekete fiú is táncol a tánckarban (persze a fekete és latin népeknek a vérükben van a zene, a ritmus, a tánc, nemtől függetlenül is), és sokkal fantasztikusabban, mint a női táncosok. És ennél csak rosszabb minőségű videót találtam még erről a koncertről. Most viszont azt kell látnom, hogy ennek a Youtube csatornának a gazdája ezt az egyetlen viszonylag jobb minőségű videót is leszedte: “This video has been removed by the user.” Vagyis: ezt a vidót a felhasználó eltávolította. Elég elítélendő az ilyen netpolgár, aki még arra sem méltatja az addigi nagyszámú látogatóját, hogy jelezze, mi történt, mi az oka a törlésnek.

És ráadásul le se töltöttem, hogy legalább magamnak meglegyen. Lám, manapság annyira gyorsan változnak a dolgok az interneten is, hogy ha találunk valami csemegét, az a  legbiztosabb, ha azonnal letöltjük magunknak, mert egyáltalán nem biztos, hogy pár nap, pár óra, pár perc múlva újra megnézhetjük.

Így aztán nagy erőkkel elkezdtem keresgélni újra, hogy hátha megtalálok még egy kópiát belőle. Kemény meló árán rá is találtam egy másikra, amelyik egyáltalán nem volt ellátva a releváns kulcsszavakkal, címmel, címkékkel, így aztán a szerencsén múlott, hogy mégis rábukkantam. Ki is cserélem hát utólag a korábbi postomban a megfelelő azonosítókat, hogy ismét lehessen látni a felvételt, legalább addig, amíg azt is el nem tüntetik. (Ha más nem, majd a PIPA-SOPA lobbizók, ha sikeresen átverték az USA törvénytervezetet a tiltakozó netpolgárok millióin.)

Viszont ismét lett a kutatómunkámnak egy mellékterméke. Három lány (kissé póriasabban: három csaj) táncol a szóban forgó Erasure: I love to hate you c. zenére, a jelek szerint a maguk örömére. És bár amatőr felvétel és amatőr tánc, ám mégis (elég) jó a felvétel minősége is, és a három leányzó olyannyira örömtáncot lejt, olyannyira élvezi a zenét, a ritmust, a mozgást, hogy az amatőrségből nem esetlenség, hanem báj, humor árad. Így aztán ezt is közreadom itt, ítéld meg Te magad, Kedves Olvasóm, és hátha néked is okoz pár derűs percet e borongós világban:

[http://youtu.be/yTdnP_xngGw]
I love to hate you (Russian dance version)

És az is különlegessége e felvételnek, hogy női személyek kevésbé szoktak ilyen önfeledten mókázni csak úgy a móka kedvéért. És bár a tánc természetéből adódóan itt is van némi kis erotikus momentum, de hát ez mégse az a nőknél általában szokásos öncélú, önkellető riszálás-vonaglás, hanem maximum egy kis csipetnyi fűszer az alapanyagban, a jókedvben, a humorban.

Vérvonal

Mottó: “Névjegykártya méretű és vérzik” – mi az?bleeding-heart / szívvirág

Névjegykártya témában turkálok a weben, Google segítségével. Igen, Kedves Olvasóm, névjegykártya készítéssel is foglalkozom. [A magyar titkos (pl. adó-) megfigyelő szolgálatok (alias: Nagy Testvérek) munkatársainak: fölöslegesen ne csillanjon fel a szemük, hiábavalóan ne gerjedjenek izgalomba, mert csak úgy magamnak, saját használatra, házilagosan szoktam időnként 10-20 db kártyát csinálni, nem mintha Fontos Ember lennék, hanem mert mégis egyszerűbb esetleges újabb ismerősöknek (vagy gondatlan-rendetlen régieknek, vagy adataim változása esetén) csak egy kártyán odaadnom az elérhetőségeimet, mint nehezen olvasható  kézírással sajtcetlikre írogatni, ami még könnyebben elhányódhat.  Meg hát az ember akkor is adjon magára, ha egy noname senki kis porszem. Nem igaz, Kedves Olvasóm? És hát a nyomdák csak nagy tételben gyártanak, és hát egyszerűbb, ha bármikor átszerkeszthetem / kinyomtathatom magamnak, mint nyomdákba futkosni, magyarázni, egyeztetni, stb. No és semmi közük az én személyes adataimhoz, igaz-e?]

Így aztán kicsit szétnézek weben névjegykártya ügyileg, pláne, hogy egy újabb technikát akarok felvenni az eszköztáramba. (Hogy mi ez a technika, nem árulom el – hadd furdaljon a kíváncsiság, Kedves Olvasóm :-)) Érdekes és hasznos dolgokat szállít Google Mester. Tulajdonképpen csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi a névjegykártya szabványos mérete. Ha van egyáltalán. A magyar nyelvű találatokban főleg kisebb-nagyobb nyomdák hirdetik – rosszabb esetben hasznos információktól mentesen ajnározzák  – magukat. Utóbbiakat csukom is be, felejtem is el ízibe, de van több olyan is, ami korrekt, hasznos infókat is közread – ahogyan az felhasználó- és ügyfélbarát  szolgáltatóhoz illik. Pl. méretekről, papírfajtákról, különféle technikákról.  Ezeket el is bookmarkolom, sose lehet tudni, később nem fanyalodom-e mégis rájuk valami egyéb, valóban nagyobb volumenű termékükre vágyván.

Azonban a  méretek tekintetében vegyes a kép, ahány szolgáltató, annyiféle méretet nevez “szabványosnak”. A demokrácia jó dolog, de vannak olyan területek, ahol nem baj, ha egyféle szabályhoz igazodunk. Ahogy pl. közlekedni se lehet össze-vissza, kinek épp hogyan tartja kedve, és szabadságérzete – ezért van a közlekedési játékszabályzat, a KRESZ. Nem igaz?

Ha a névjegykártya bármilyen méretű lehetne, akkor a pár milliméterestől akár a méretesekig is gyárthatnánk, bár akkor már a “kártya” fogalmába is nehezen férhetne bele, és az eredeti funkciójának se felelne meg: könnyen tárolható, hordozható, kevésbé gyűrődő és szakadó kis papírdarab, amin azok a legfontosabb elérhetőségeink elférnek, amit a célszeméllyel meg akarunk osztani. Még a szabványközeli méretűek között is lehetnek olyan nagyon egyedi (mondhatni: flancos) változatok, amelyek a felsorolt praktikus szempontoknak nem feltétlenül tesznek eleget, amint az itt látható különleges példányok némelyike mutatja: nevjegykeszites.hu . (Azt a nézetemet is igazolva, hogy a szépség és a praktikum egymással fordítottan arányos.)

Szabványos méret ügyében ezért tovább kutakodok, az angol nyelvű találatok között is. Kutatómunkám eredményeképp arra jutok, hogy nincs teljesen egységes méret-szabvány, de mégis vannak országok, ill. ország-csoportok, melyek körében egy-egy szabványhoz igazodnak, amint az az angol nyelvű Wikipedia  “Business card címszava alatt szépen, áttekinthetően össze van foglalva. (Magyar változata a címszónak nincs.)

Névjegykártya vérzikEzek között a létező legkisebb mérethez lenne célszerű igazodni, azaz a 74×48 mm-hez, és akkor biztosan mindenki névjegytartójába belepasszolna a kártya. De mert annyira nagyvilági életet nem élek (még), ezért egyelőre inkább mégis csak két méret érdekes számomra: 85×55 mm (EU) és 90×50 mm (Magyarország). Mindenesetre megjegyzem magamnak még az álmaim földjén honos szabványt is: 90×55 mm (Ausztráliában). Mit lehet tudni. Hátha egyszer mégis…

Ezzel hát meg is volnék. Mindez talán nem is lenne túl érdekes annyira, hogy egy blogcikket (magyarul: postot) rászánnék, ha Google találatai között egy furcsaságon nem akadna meg a szemem. Ennek a lead-jében (“lead” magyar megfelelője talán: “előszöveg” vagy “bevezető”?) az olvasható, hogy: “Névjegykártya méretű és vérzik”. Ezen annyira meghökkenek, hogy ráklikkelek, mi lehet ez? A választ nem kapom meg. Annyit látok, hogy egy furcsa webcímhez tartozik, és a valószínűleg eredeti angol szöveget nyilván valami automatikus (talán Google) fordítóval magyarították. Olyan is lett. Még az is lehet, hogy netkalózok csalioldala. Ezért nem is adok meg szöveges, se kattintható webcímet, csak az oldal fotójába írtam bele a webcímet (itt balra). Nem venném a szívemre, ha én vezetnélek egy ilyen kétes oldalra, Kedves Olvasóm.

De nem hagy nyugodni a képtelen gondolattársítás: hogyan jöhet össze a névjegykártya a vérzéssel? ( Ahogyan korábban se hagyott nyugodni a “bank és tampon”  kapcsolat – míg rá nem jöttem, hogy orbán viktor az összekötő láncszem. ) Vannak ugyan ötleteim a megfejtésre: pl. vámpírok névjegykártyája. Esetleg intelligens bankkártya, vagy az egyre trendibb egyéb intelligens elektronikus kütyük egyike, ami már olyannyira intelligens, hogy érezni, szenvedni, vérezni is tud. Pl. speciális kis élmény-videólejátszó, amit horrorfilmek lejátszására fejlesztettek ki, és a pici képernyőn látható trancsírozást úgy teszik élménnyé, hogy közben csorog belőle a vér kifelé. Fantasztikus jövő vár ránk, Kedves Olvasóm, bár már  a jelenünk se kutya!

Ha már Google hozta elém a rejtélyt, a megoldáshoz is igénybe veszem a szolgálatait. “Business card bleed” keresőkulcsra jönnek is a találatok, és máris megvan a megfejtés. Kicsit földhözragadtabb, mint az én fenti ötleteim, de hát a valóságnak nincs fantáziája, mint tudjuk. A bleed (nyomtatások vonatkozásában) nem más, mint egy nyomdai szakkifejezés, a magyar megfelelője: kifutó.

A kifutó szakszóval már találkoztam egy olyan termék megrendelésekor, amit házilagosan nemigen lehetett volna megcsinálni (kitűző). A kedves hölgyet talán megizzasztottam egy kicsit, amiért elég nehezen tudtam felfogni, hogy mit is jelent a kifutó – a szemléltető ábrák dacára. Ahogy most a Google találatokban kutakodom, alig találok olyat, ahol a nem nyomdász, nem kiadványszerkesztő szakképzettségű, egyszerű ügyfél számára érthetően képesek ezt a fogalmat érzékeltetni. És kizárólag szavakkal nem is lehet, csak szemléltető ábrákkal együtt(1). Tulajdonképpen: ha margómentesen akarod látni (rendes nyomdai!) nyomtatás után a kész terméket, vagyis hogy ne legyen körben a lap szélein (képen, kitűzőn)  fehér sáv, akkor a késztermék fizikai méretéhez képest nagyobbra kell szerkesztened az oldalt (képet), de úgy ám, hogy ebben a “túlfutó” sávban már csak olyan tartalom legyen, amibe nem baj, ha belevágnak, ha levágják. Természetszerűleg ez leginkább háttérképekre vonatkozik, hiszen szöveget azért írsz az oldalba, hogy azt el tudják olvasni, és ne vágja a nyomdagép felébe-harmadába. De fontos információkat hordozó képek (logó, alaprajz, használati útmutatók) szintén nem futkoshatnak túl, “nem vérezhetnek el”. Persze, ha nem fehér, hanem színes papírra kerül a nyomtatás, akkor a fehér sáv problémája fel se merül. Viszont lehetséges, hogy drágább megoldás.

Bleeding heartEzzel átadtam a tudást néked is Kedves Olvasóm. Érdekes kérdés lehetne az is, hogy angol nyelvűek miért a vérzéshez, a magyarok miért a kifutáshoz kapcsolták ezt a fogalmat. Talán köze lehet hozzá a nemzeti karakternek? A “vérzés” (vagy “elvérző”) kicsit mintha fantáziadúsabb, érzékletesebb lenne, hiszen a szóban forgó szélső sávban a tartalom szó szerint elvérzik. A “kifutó” valahogy kevésbé fedi a lényeget, a veszteséget. Lehet, hogy emiatt értettem meg olyan nehezen egészen idáig, amíg az angol megfelelőjét fel nem kutattam?

És hogy oldjam e technikai jellegű téma szárazságát, itt említem meg, hogy kutakodásom melléktermékeként találtam rá egy bleeding-heart (vérző szív) nevű virágra(2), melyet gyerekkorom kertjéből ismerek, de eddig nem tudtam, hogy az angolok ilyen nevet is adtak neki. Ahogy azt sem, hogy fehér változata is van. Ez utóbbi nyilván úgy keletkezett, hogy a piros (vagy inkább rózsaszín) változat teljesen kivérzett.

_________________________________________
(1) Kifutó / Bleed fogalma:

  • http://www.fercolor.hu/anyagleadas.html
    Kifutónak nevezzük, ha valamelyik szín (vagy kép) eléri a vágás vonalát, ilyenkor ezt a színt vagy képet a vágójelen túl kell futtatni néhány milliméterrel. A kifutó hiánya azt eredményezi, hogy vágáskor fehér csíkok jelentkezhetnek a kiadvány szélén.”
  • http://brtkr.blogspot.com/2010/02/mi-kifuto.html
    “A kiadványkészítésben használatos kifejezés tk. egy sávot jelent a papír szélén. Ha a képek és a szöveg eléri a lap szélét, akkor arról le kell lógatni kissé….a nyomtató bizonyos sávban nem tud nyomtatni a lap szélére… Ezt kénytelenek leszünk levágni róla. Mivel a vágást nem tudjuk pontosan elvégezni kifutót kell alkalmazni.”
  • http://www.teleanu.com/business-cards-bleed-cutting-edge/
    Bleed is a printing term that refers to printing that goes beyond the edge of the sheet after trimming. The bleed is the part on the side of a document that gives the printer a small amount of space to account for movement of the paper, and design inconsistencies.”
  • http://www.frederiksamuel.com/blog/2005/10/monday-rant-2-magazine-ads-with-no-bleeds.html
    “If you have a choice between publishing a full-page ad with or without bleeds, you choose with bleeds.”

(2) Bleeding heart / Szívvirág, Wikipédia:

  • Angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Lamprocapnos_spectabilis (a virágról a kép innen való) Érdekes, hogy angulol mennyiféle neve van / volt: “Lamprocapnos spectabilis (formerly Dicentra spectabilis; old-fashioned bleeding-heart, Venus’s car, Lady in a bath, Dutchman’s trousers, or Lyre-flower) is a rhizomatous perennial plant native to eastern Asia from Siberia south to Japan.”
  • Magyarul: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_sz%C3%ADvvir%C3%A1g
    “A nagy szívvirág (Lamprocapnos spectabilis, korábban Dicentra spectabilis) a mákfélék (Papaveraceae) családjának füstikefélék (Fumarioideae) alcsaládjába tartozó növényfaj, a Lamprocapnos nemzetség egyetlen faja. Sokáig a szívvirág (Dicentra) nemzetségbe sorolták, ám 1997-es molekuláris genetikai vizsgálatok kimutatták különbözőségét a nemzetségtől. Kelet-Ázsiában Szibériától Japánig őshonos.”

Ráncosodjunk együtt

Karácsonyi áhítat ellen hatékony orvosság egy ilyen kis videóklip.

Kedves Olvasóm, fogadd tőlem szeretettel(1)
e rendhagyó, sötétszürke humorral átitatott, bűbájos kis videószösszenetet.

Christmas & New Year 2012
Ismeretlen alkotó műve, a Jingle bells zenéjére – köszönet érte
[http://youtu.be/LyzJ4InbTvU]

Nem könnyű egy olyan videoklipet találni, amiből nem az unásig csépelt karácsonyi szeretet-mánia csöpög. Bár ebben is ott van a kötelező mesebeli elem: a gonosz elnyeri méltó büntetését. De mi úgyis tudjuk, hogy a valóságban minden másképp van. Igaz, Kedves Olvasóm?

Különösen nem könnyű azért sem, mert a youtube.com-on meghatározott videóklip keresése ahhoz a sziszifuszi vállalkozáshoz hasonlatos, mint egy pici varrótű utáni kutakodás egy óriási szénakazalban. Ha belegondolok, a Google e tekintetben már egész jól megközelíti a gagyi Facebook (továbbiakban: FB) színvonalát, bár még mindig felülről. Nem győzök csodálkozni, hogy a Google miért nem azon dolgozik, amivel eddig is naggyá vált, és ezután is még nagyobbá válhatna: a keresések fejlesztésén. Az interneten (pontosabban a szervereken) olyan óriási adathalmaz gyűlik egyre gyorsabb ütemben, hogy most lenne csak igazi kihívás és igazi lehetőség ilyen óriási adathalmazban való keresési lehetőségeket fejleszteni. De ehelyett a Google jött a hülye köreivel, hogy velük majd jól lekörözi a FB-t. Pedig ilyen homokozókból egy is bőven sok. Komoly, elfoglalt, alkotó, dolgozó, tanuló, netán még családdal is rendelkező embernek semmi szüksége arra, hogy ilyen homokozókba nyakig elmerülve minden irányból ontsák rá a “barátok”, és azok “barátai” minden szemetüket. És ha akad is értékes információ néha, azt az óriási szeméttengerben megtalálni legfeljebb akkor van esély, ha egyfolytában a FB-n lógunk, és mást se csinálunk, csak monitorozzuk a szennycsatornákat éjjel-nappal, hogy hátha megcsillan valami drágakő bennük. Ilyen fokú FB-függést pedig kevés ember engedhet meg magának, talán csak nyugdíjasok, munkanélküliek, gazdagok – olyanok, akik válláról valaki leveszi a pénzkeresés, a mindennapi tennivalók terhét, pl. egy alkalmazott, egy cseléd (anya, nővér, barátnő, feleség, ilyesmi.)

____________________________________________________
(1) A szeretet említése itt helyénvaló, hiszen lám, mekkora kutatómunkát folytattam egy ilyen különleges videoklip kibányászásáért, csak hogy megoszthassam Véled, Kedves Olvasóm. Persze, nekem is mosolyra gyűri orcámat ez a kis alkotás, de ennyi nekem nem elég – másokkal is meg kell osztanom az élményt. A Te orcád is hadd ráncosodjék, Kedves Olvasóm. Együtt ráncosodni  – hát mi más lenne ez, ha nem szeretet?

Ajándékozz derűt

Nemigen tudok újat mondani az ismét aktuális karácsonyi mizéria kapcsán, a három évvel korábbi postom most is változatlanul érvényes. Így hát a politikai okokból elhagyott blogomból átemelem ide is:

Mint korábban említettem: a legszebb ajándék az idő. Itt most a másik legszebb ajándékról szólok: a humor. Vagy derű. Az olyan igazi, csipkefinomságú, mélyről fakadó, lepkekönnyű, a lélek legbelsőbb zugaiban rezonanciát keltő. Mint az igazgyöngy: ritkán és lassan érik, és le kell érte szállni sötét mélységekbe, hogy megtaláljuk.

Vagy valami ilyesmi.

A lényeg: a kötelező karácsonyi hajcihő évről évre egyre szokványosabbá, unalmasabbá, terhesebbé váló rutinját csak a humor képes oldani. Régóta legkedvesebb karácsonyi szösszenetem ez a kis zenés animáció, de még mindig élvezem, és derűvel ajándékoz meg.

Esetleg Te is add tovább, Kedves Olvasóm:

White Christmas I’m dreaming of a White Christmas
Just like the ones I used to know
Where the treetops glisten
And children listen
To hear sleigh bells in the snow
.
I’m dreaming of a White Christmas
With every Christmas card I write
“May your days be merry and bright
And may all your Christmases be white

Egyszerűen fantasztikus! Ugye?

_________________________________________________________________

White Christmas  – talán minden megtudható róla a Wikipediából. Ami nem, azt Google Mester megleli.
További humoradagok Joshua Held jóvoltából: The Noses (rajzok) és animációk

Őszintén

Utazom. BKV busz.

Munka után, hazafelé az ember meglehetősen kókadt.

Az egyik megállóban egy fiatal pár száll fel. A srácon fekete póló, és az elején valami szöveg. Nem látom az egészet, csak egy része nincs takarásban. De az a kevés felvillanyoz. Jól látom, amit látok? És mi lehet a szöveg többi része? Ismét próbálok diszkréten kíváncsiskodni, mint a múltkor. Most is kevés az idő, sietni kell. Pedig egész alig egy karnyújtásnyira vannak, de a srác nincs tekintettel a kíváncsiskodókra: a karjával takarja a póló nagy részét. Nem direkt, de hát fogódzkodnia is kell, és a leánykát is ölelgetnie. Lássuk csak be, ezek fontosabb dolgok, mint az én kíváncsiságom kielégítése.

De ismét nagyon ravasz módon kukkolok, így a szöveg nagy részévek már tisztában vagyok, a hiányzót meg kitalálom. Csak épp nem akarom még hinni, hogy tényleg az van ott. De máris le kell szállnom, annyit mégse áldozok a kíváncsiságom oltárán, hogy menjek még néhány megállót, hogy biztos lehessek abban, hogy mit olvastam. De most kissé mégis alábbhagyok a tapintattal, és leszállás közben még visszanézek, ugyanis a póló hátán is ugyanaz a szöveg. Hát igen. Ha valaki ilyen szöveget visel, annak vállalnia kell a bámész tekinteteket, sőt. Hiszen ilyen hitvallásféleséget azért visel az ember, hogy mindenki láthassa, nézhesse.

Hát képzeld Kedves Olvasóm, a srác a pólóján elől is, hátul is a következő szöveget viselte:

Értem hogy mit mondasz, de leszarom.

Értem, de leszarom

Bár eredendően nem kedvelem az ilyen drasztikus szavakat, de ha durvul a világ, előbb-utóbb mi is hozzádurvulunk. Ezért ez az ars poetica most nekem mindjárt mosolyra gyűrte orcámat. Nem tapintatos, nem cizellált mondat, de brutális őszintesége megfogott. (Az őszinteség többet ér bármilyen választékos, szépszavú hazugságnál.) A mondatnak óriási mélységei vannak, de most nem szállok alá. Végtelen verbálpettingeléshez kiváló alkalmat nyújt, de most nem élek e lehetőséggel sem. Talán majd máskor, máshol.

Inkább megkérdeztem Google Mestert, tud-e erről a hitvallásról valamit. S lőn. Hol másutt találtam volna meg a szülőhelyét? vagy csak felhasználását? – a Facebook-on. De úgy látszik, ez az eszme nem vonzza túlzottan az embereket, elég gyér a tartalom és az érdeklődő közönség is.

Pedig az őszinteség nagyon ritka és ezért nagyon értékes tulajdonság.

Furcsa pár

Metró. (Nem a fidesz-féle papírmédium, ami egyébként is már régóta Metropol, jó pár hónapja pedig a nemzeti média és együttműködés része). Szokás szerinti rohanás. A szerelvény még nem futott be, így rutinosan pozicionálom magam annak a kocsinak annak az ajtajához, amelyik a célállomás feljárójához legközelebb esik.

Computer Clipart Images

Ahogy viharzok az ácsorgók mellett, között, egy érdekes emberpáron akadna meg a szemem, ha nem tudnám, hogy nem illik senkit úgy bámulni, hogy az ezt észre is vegye. Így hát elszáguldok mellettük is, de nagy ravaszul megfordulok, és pár lépést visszafelé lépegetek, mint aki a várakozás türelmetlenségében jár fel és alá. Egyébként is szoktam.

Próbálok nagyon diszkrét lenni, mint aki a várakozás holtidejében ide-oda pillant, hiszen mi mást lehetne kezdeni a szemünkkel, nem igaz? A futónak álcázott pillantások között pedig a – szerintem elég fejlett – periférikus látásomra hagyatkozom. Próbálok meggyőződni arról, amit első pillantásra gyanítottam: igaz lehet? Tényleg nem egy nagyapa és leányunokája van egymáshoz gyanúsan közel? Tényleg úgy ölelik egymást (bár nagyon diszkréten), ahogy az nem rokonok között szokás?

A férfi: meglehetősen idősnek tűnik, jócskán benne van a bácsi  / nagyapa korban, de a megjelenése alapján mégse lehet öregembernek mondani, legfeljebb öregúrnak, de még ehhez is jóval fiatalosabb benyomást nyújt, noha a tiszteletreméltó kor tagadhatatlan.

A nő: megjelenése szerint inkább lánynak mondhatnánk. Bár határozottan nem tini, de nem az a fajta, aki tonnányi festékkel, tűsarkakkal, és a bebetonozott társadalmi női nemi szerep egyéb külsőségeivel, annak elvárásainak is megfelelni akarván próbálja magát hozzáöregíteni a rokoni köteléket kétségessé tévő fizikai közelségben mellette álló koros férfihoz.

Szenzoraimat csúcsrajáratom, próbálgatom, hogy a hátamon is lehetne-e szemem és fülem. Ismét elsétálok előttük. Sajnos az idő túl rövid, én pedig túl tapintatos vagyok, máris berobog a szerelvény az állomásra. Hát bizony, nem sikerült elég információra szert tennem ahhoz, hogy 100%-os biztonsággal állíthatnám: itt nem nagyapa és leányunoka, hanem egy szerelmespár alkot egy kétemberes szigetet a peronon. Persze lehetne még apa-leány kapcsolat is, de ilyen, női korban lévő leányt mégse szokott ilyen szorosan átkarolni a derekán se apa, se nagyapa, és egy felnőtt női unoka / leánygyermek se szokott így hozzásimulni.

Így aztán eme erős sejtés engem derűre késztet. Nekem ez tetszik. Egyébként se szeretem a konvencionális dolgokat. Mi érdekes van abban, hogy egy tini srác és csajszi egymáson lógnak? De akár huszon- harminc évesek is? De akár meglett korúak is? Semmi. Ilyet az ember bármikor bárhol láthat. De egy ilyen, talán két generáció távolságán át egymást megtaláló férfi és nő – ez már igen. Ez különös, ritka, és szívet melengető. Ez nekem tetszik. Azt is bátorkodom mondani: bűbájosak. Mert a leány is szép, csinos (bár az ő korában ez nem nagy újság), és bizony még az úrra is azt mondanám, hogy szép, ha a begyöpösödött társadalmi konvenciók ennek a jelzőnek férfiak esetében nem adnának némi gellert. De mondhatom azt is, hogy kellemes megjelenésű, jól szituált, ápolt, gusztusos. Lehetséges, hogy az érzelem és értelem együttes kisugárzása teszi az úr arcát, lényét ilyen fiatalossá. Ha kicsit földhözragadtabban is gondolkodunk, akkor az is mondhatjuk, hogy az aktív nemi életnek is van fiatalító hatása 🙂 Mindent összevetve: arcom nagyon diszkréten mosolyra gyűrődik, de talán inkább csak a szemem mutatja. Lelkemet valamiféle derű öblíti át. Örülök nekik.

Sajnos / szerencsére az utazók mennyisége közelít ahhoz, amit már tömegnek mondhatunk. Így a ki-beszálló utasok takarásában úgy teszek, mint aki keresi a legmegfelelőbb ajtót, amit egyébként is szoktam, de most nem. Most azt sasolom, hogy vajon ugyanabba a kocsiba tudunk-e szállni, ahol tovább folytathatnám titkos megfigyelési ténykedésemet. Szerencsém van. Nem nagyon. Kicsit. Egy kocsiba szállunk ugyan, de különböző ajtókon át, az emberhalmaz pedig annyira takar, hogy lényegében elveszítettem őket szem elől, a periférikus látásom, kihegyezett fülem szóba se jöhet. Némileg még azon drukkolok, hogy ha kiszállnak, még megláthassam őket, egy kis újabb derű-adagért, és főleg az alapos gyanúmat tovább alapozó információkért.

Lesek, lesegetek. Közben átsuhannak agyamon olyan gondolat-sablonok, hogy mi vonzza egymáshoz e két embert a generációs távolságokon át. Kissé alantasabb gondolatok is meglegyintenek:

A férfi esetében valahogy ez nem akkora rejtély: a friss hús utáni vágy a férfiak közismert fő mozgatórugója. Ha még alantasabb szintre ereszkedünk, még a pedofil hajlamra is gondolhatnánk – de a leány azért mégse annyira fiatal, meg a pedofilok inkább ocsmányabb módon szokták e hajlamaikat kielégíteni.

A nő – ahogy az nem ritka eset-, a nő pedig az úr pénzére, vagyonára hajthat, esetleg társadalmi pozíciójára, tekintélyére, hogy ezekkel segítse önmaga karrierjét, megélhetését, meg ilyesmi.

Ha azonban jóhiszeműek (naivak?) vagyunk, akkor arra is gondolhatunk ám, hogy egyszerűen csak szeretik egymást. Sőt, – urambocsá’ – intellektuális gyönyöröket tudnak egymásnak nyújtani, ami – hiszed, nem hiszed, Kedves Olvasóm – lehet olyan erős kapocs, mint a fizikai. Sőt.

Érdekes elgondolni, hogy mi lenne fordított esetben: egy nagymamakorú hölgy és egy unoka korú fiú ölelgetnék egymást nem rokonságra utaló módon. Bár menő sztárok esetében ez kezd gyakoribbá válni, de a társadalmi konvenció e (“per”)verziónak még mindig kevésbé enged teret.

Mindez a másodpercek töredéke alatt fut át az agyamon, miközben a szememet készenlétben tartom.

Megint szerencsém van: ugyanott szállnak ki, ahol én. Persze nekem rohannom kell, idő van. Rohanás közben azért próbálom kukkolni, merre tartanak. No lám: ők is sietnek. És hihetetlen: a mozgólépcsőn tempósabban, kitartóbban lépkednek felfelé, mint ahogy én tudok. Ami persze a fiatal lányt tekintve nem nagy kunszt. De az úr! Most annyival tudok többet, hogy valóban jó fizikai kondícióban van: ruganyos, edzett. Kitűnő rálátásom van: velem párhuzamosan, a másik mozgólépcsőn nyomulnak felfelé.

Felérve aztán már ellenkező irányba sietnek (mondhatnám: vágtáznak). Némileg elbizonytalanítva: még egymás kezét se fogják, csak igyekeznek egymás mellett. De ez még nem biztos, hogy cáfolatként tekinthető. Sőt. Az igazi szeretet (szerelem) az, amelyik szabadságot is ad. Bár a szerelem erőteljes önző késztetésein nem könnyű úrrá lenni.

Kihegyezett fülem teljesen parlagon maradt, mert még csak szófoszlányokat se sikerült elcsípni. Így aztán még abban is bizonytalan vagyok, hogy nem külföldiek voltak-e. Valamiért hajlamos vagyok ezt hinni. Valahogy úgy érzem, nem illenek ebbe a kőkori országba. Pontosabban ez az ország nem illik hozzájuk.

Nos, Kedves Olvasóm, mint látod, ha ez a magyar politikai mocsár nem vonná el energiáimat, bőven lenne “polgári-civil” téma. Le se kell hajolni érte, percenként botlik bele az ember, sőt, rázúdul. Milyen jó lenne egy valódi, XXI. századi, európai, civilizált országban élni, ahol a napi élet ilyen apró derűs pillanatairól elmélkedhetnék. Sajnos biztos vagyok benne, hogy Magyarországon az én életemben ez már nem fog megvalósulni.

Köszönöm ennek az emberpárnak azt a néhány derűs percet, amit tőlük kaptam.

_______________________________________________________
(1) Bár nem igazán passzol fenti mondókámhoz, de azért behuzalozom ide a jó ismert film (“Egy férfi és egy nő“) egy részletét:

[http://youtu.be/D43yjI6cles]

Wikipedia: A Man and a Woman (Un homme et une femme / Claude Lelouch) http://en.wikipedia.org/wiki/Un_homme_et_une_femme (Magyar fordítást nem találok)

(2) A fenti képet a http://www.computerclipart.com oldalról huzaloztam be. Lám, ezért lenne szükségem most az elsorvadt rajztudásomra, de legalább egy rajzolni jól tudó szerzőtársra (grafikusra). Képekkel, rajzokkal sokszorosan tömörebben lehet kifejezni valamit, mint a gyatra szavakkal. Ez a rajz például a lehető legjobban ragadta meg a férfi és a nő közötti jelentős, örök, kibékíthetetlen ellentétet. Készítőjének, és a közreadó webhelynek nem lehet eléggé megköszönni ezt az alkotást. Köszönet érte.

Sóhaj vs. fohász

Eljutott hozzám egy fontos vatikáni közlemény. Úgy érzem, nagyon sok, aktív nemi életet élő nőtárs számára fontos tudnivalót tartalmaz, ezért kötelességemnek tartom tovább adni:

[céges fejléc, iktatószám]

Del Vaticano, 16 de agosto se 2011

A Szentszék sajtóközleménye

Minden ruhátlanul ágyban heverő, szeretkező, és hangosan az “Ó, Istenem! Ó, Istenem!” szavakat sikoltozó nőt ezúton tájékoztatunk hivatalosan, hogy e sóhajok nem tekinthetők fohásznak.

[aláírások, pecsétek]

És íme, az “eredeti” változat (így, képformátumban kaptam)(1):

Vatikáni közlemény
.

Természetesen, belemehetnénk, hogy mit is jelent a fohász, mit a sóhaj. Vagy pl. elgondolkodhatnánk azon, hogy miért is tartotta fontosnak a Vatikán, hogy elhatárolódjék a sóhajoktól. Vagy pl. honnan is tudhat arról, hogy a nők ruhátlanul szeretkeznek, hogy sikoltoznak, és hogy mit sikoltoznak, miért sikoltoznak (stb., stb.). És hogy mi is a helyzet e szituációban a férfiakkal. Belemehetnénk abba is, hogy a szeretkezés egyáltalán férfi jelenlétét involváló cselekvés-e. Belemehetnénk abba is, hogy egyáltalán mit is jelent a szeretkezés.

De én úgy gondolom, Kedves Olvasóm, hogy mindketten jobban járunk, ha nem megyünk bele ezekbe a kérdésekbe. (Most.) Kötelességemnek eleget tettem: tovább adtam. Értelmezze mindenki saját tetszése, világnézete, nemi identitása, érintettsége szerint 🙂

______________________________________
(1) Csak azért gépeltem le a képről a szöveget karakteres (txt) formátumban is, hogy a keresők is megtalálják 🙂
“Keresők”: gyakorlatilag csak a Google értendő ezalatt, mint tudjuk.

Orgazmustra

Hír(1): az ausztrál Qantas légitársaság járatain az utasok szórakoztatására szánt filmkínálatba egy francia rendezőtől származó filmet is beemelt, amely a sikeres orgazmus titkát hivatott ismertetni.

Állítólag nagy sikernek örvend: nagy a nézettsége. Nincs ebben a hírben semmi különös. Ugyan, mivel is lehetne egy hosszabb utazás során elütni az időt, mint egy ilyen gazdag szemléltetőanyaggal dúsított szextanfilmmel? Nagy ötlet: a  repülőjegy árában bónuszként benne vagy egy (vagy akár több) orgazmus is. Kétségem nincs felőle, hogy az utasok, főleg a pasik egy kis önellátó kielégülést is nyélbe ütnek suttyomban. Azért főleg pasik, mert inkább rájuk jellemző, hogy nem feltétlenül van igényük egy hús-vér partner közelségére, érintésére, illatára, érzékelésére ahhoz, hogy jó legyen nekik. Megelégednek a látszattal, a képzeletükkel, a műkellékekkel, a kezükkel. A partnerrel, pláne ha az nő, csak a baj van, a macera. A nőknek  ugye, többnyire mindenféle időigényes hülyeségre van szükségük. Mint pl. érzelem, becézgetés, simogatás, neaggyisten beszélgetés. Előtte is, utána is.  Mint a fürdés. Szeretik hallani a hazugságokat is, hogy pl. “szeretlek”, “csak téged”, “örökké” – csupa ilyen dőreségeket. És többnyire folytatást is akarnak – nekik ritkábban van szükségük egyszerhasználatos kapcsolatra. És így tovább. Nem is sorolom, úgyis tudod, Kedves Olvasóm, hogy van ez. Hát nem egyszerűbb, gyorsabb pl. egy repülőút alatt sitty-sutty letudni a dolgot egy ismeretterjesztőnek álcázott szexfilmmel? De bizony, roppant praktikus. És stílszerű is: repülés és orgazmus – egyébként is van egymáshoz közük.

A “sikertelen orgazmus” fogalmát viszont nem vagyok képes értelmezni. Milyen lehet a sikertelen orgazmus? Egyszerűen el se tudom képzelni. Az orgazmus vagy van, vagy nincs. Lám, nekem is van még mit tanulni: a sikertelen orgazmus titka vajon megtudható-e a filmből? Ausztrália amúgy is a világgá menési listám célországai között az első helyezett, hát íme egy újabb adalék, ami mellette szól.

Bár a légitársaság valami érthetetlen okból tagadja ezt az egész orgazmus-továbbképző kurzust, de akár van a hírnek valóságalapja, akár nincs, egy kellemes kis verbálpettingelésre lám, jó alkalmat ad.

Orgazmus kaphatóAmint arra is, hogy ennek ürügyén tudassam véled, Kedves Olvasóm, hogy egy kis pékségben egyéb finom sütemények között orgazmust is lehet kapni.

Mikor először láttam a feliratot, pillanatra én se kaptam levegőt: 10 deka orgazmus 165 forint. Aztán, miután némileg magamhoz tértem, már azt mondom: gondoljunk csak bele, milyen jutányos ár ez.  Itt sincs semmi faxni, csak bemondom: kérek 10 (20, stb…) deka orgazmust, és máris jó nekem. Egy darabig azért hezitáltam, mert hát képzeld csak el, Kedves Olvasóm, bemész egy boltba és mondod: kérek 10 deka orgazmust. Hogyan lehet ezt röhögés nélkül megcsinálni? Aztán kiderült, a boltban ez a mondat már nem is olyan nagy szám, de én még mindig nem vagyok képes mosolygás nélkül kimondani. Vagy röstellkedés nélkül (uramisten, mit gondolhatnak rólam? hogy ez a vén nyanya már csak ilyen módon tud hozzájutni?).

10 deka orgazmusNo nem mintha naponta lenne igényem 10 deka orgazmusra. Sőt még hetente se. Pedig, mint kiderült, tényleg nagyon finom. És tudnod kell, Kedves Olvasóm, csak egyetlen étek van, amit szerelemből eszem: a süteményféleség. Minden mást inkább csak muszájból. No de a süteménytől aztán lehet ám hízni rendesen, főleg, ha kilószámra eszi az ember. Ezért hát vágyaimnak gátat szabva, önmegtartóztatást tanúsítok orgazmus tekintetében is.

Hogy az élvezetet még jobban lehessen fokozni, a kis boltban többféle orgazmus is kapható: csokis (ez a legjobb), túrós (ez is jó), és lekváros (barack, málna, stb. – ezek kevésbé tudnak kielégíteni).

Orgazmus, csokis Orgazmus, csokis Orgazmus, túrósOrgazmus, túrós

_______________________________________
(1) Amerikai Népszava: Orgazmus a Qantas gépeinhttp://nepszava.com/2011/08/featured/orgazmus-a-qantas-gepein.html
(2) A clipart kép (repülőgép) innen származik – köszönet érte: http://www.easyvectors.com/browse/other/cartoon-airplane

%d blogger ezt kedveli: