eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Címke archívum: blog

Internet Archívum vs. kikukázott nolblogok

logo_wayback_210x77Legutóbb panaszkodtam/morgolódtam egy kiadósat, amiért egy magyar blogszolgáltató (Népszabadság Online: nolblog.hu) nemes egyszerűséggel a szemétbe dobott egy csomó magyar szellemi értéket, mely több év alatt halmozódott fel az egyes blogokban postok (cikkek), multimédiás anyagok, és kommentek formájában. Ezek között voltak hivatásos írók, publicisták blogjai, ill. dokumentumgyűjtemények is. Én a “mezei”, “hobbi”-blogolók “termékeit” is értéknek tartom, amelyek akár szociológiai és egyéb tanulmányok/kutatások anyagául is szolgálhatnak. De Magyarország egy gazdag ország, megengedheti magának a pazarlást szellemi téren. Is. Vagy csak egyszerűen a szélsőjobbos teljhatalom akar minden “komcsi” maradványt végképp eltörölni, ahogy a rendszerváltáskor első lépésként a népet is törölték (az ország nevéből /is/, később persze a köztársaságot is).

Persze az un. baloldal se marad el a szélsőjobbtól, lásd a baloldalinak látszó Kapcsolat.hu-n létrejött blogger- és egyéb közösségek szétverése, ott is több éves szellemi értéket radíroztak le, pikk-pakk. Hogy ezeknek milyen indítékaik vannak ilyesmire, arra nincs más ötletem, mint hogy talán üzleti és egyéb marakodás, talán személyi kultusz (és minden más) fontosabb, mint a tömegbázis építése ill. megtartása. Sajnos akkor még az Internet Archívum sem lehetett olyan fejlett, hogy el tudta volna menteni a törlés előtti állapotot legalább időnként.

Még szerencse, hogy Amerika (US) olyan gazdag ország, hogy megengedheti magának a magyarok által szemétbe dobott értékek megmentését is. Megtaláltam néhány, a Népszabadság új gazdái által kikukázott blog teljes archivált anyagát, és majdnem úgy lehet bennük navigálni, mint a hajdani, eredeti helyükön. Legjobban természetesen annak örülök, hogy az én evita.nolblog.hu blogom is közöttük van, így egyelőre nem kell a migrálás sziszifuszi munkájával vesződnöm. Örömömben rögtön utaltam is egy szerény összeget támogatásul (aka: donáció) az Internet Archívum gazdáinak. Mert ők megérdemlik.

Persze biztosan vannak olyan, főleg külső helyekre mutató linkek, melyek az archív helyről nem működnek (pl. találtam egy ilyen youtube linket a Kedves Olvasóm c. postomban), ám lehet, hogy később még ezt is megoldják.

Ebben a WP blogomban már át is írtam a régi nolblogomra mutató linkeket az Internet Archívumba mutatókra, de még a többi e-helyem átfésülése hátra van.

Íme néhány, a fentiek szerint megmentett nolblogok közül:

Ezúton is nagy köszönet az Internet Archívum gazdáinak, fenntartóinak.

Many thanks Internet Archive (archive.org) for saving intellectual (historical, documantary, literature, etc.) e-values.
————————- FOOT ———————

Reklámok

R.I.P nolblog.hu

R.I.P. nolblog.huHát ennyi volt. Kis késéssel szembesültem vele, hogy a nolblog.hu (új? régi? gazdája) “kihúzta a dugót”. A nolblog.hu a (lassan halódó, “komcsi”) Népszabadság napilap egyik ingyenes online szolgáltatása volt 2006-2016 között. Állítólag 2015.12.31-én tette közzé az Mworks Print Zrt., hogy 2016.01.31-én megnyomja a “kikapcs” gombot (most, csak ennek révén hallottam e cégről először – ha még érdekelne a magyar mocsár, és lenne fölösleges pénzem, utánanéznék a “tulajdonosi, érdekeltségi kapcsolatainak” potom 16256 forintért, vagy ha az időbőség zavarával küzdenék, addig kutakodnék a neten, amíg ingyen is összelapátolnám az infókat). 2016.02.01-én meg is nyomta, majd valami okból kifolyólag 8 óra múlva a webhely (szerver?) újraéledt, hogy másnap, február 2-án délután végleg eltávozzék az élők sorából. Ezek szerint nem volt könnyű halála. A kivégzőosztagnak is okozhatott kellemetlen órákat. Folytatás/More. . . »»

Hol hányjak?

Nem, Kedves Olvasom, én nem megyek sehova, maradok itt, ahova 2010 áprilisa óta e-migráltam, a világ szabadabb felén – amíg csak a világ a Magyar Ugaron túli, eddig fejlettebbnek vélt része  engedi. Bár az amint a  SOPA/PIPA és ACTA rémképei mutatják, úgy tűnik, hogy nem csak az USA, hanem a világ többi, eddig a demokrácia magasabb iskoláit végzett országa is vissza óhajt süllyedni olyan országok szintjére, ahol a demokráciát csak szóvirágnak használják, de valójában a demokrácia álruhájában echte kis diktatúrát építenek, hagynak építeni. Folytatás »»

Határaim

Igen, Kedves Olvasóm, nekem is vannak határaim. Tűréshatáraim.Democracy

Lassan egy éve már, hogy az Amerikai Népszava (AN) lehetőséget adott arra, hogy “mezítlábas” bloggerek, amolyan (elvileg) “örömírók” (bármiféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül) felkerülhessenek az AN nyitóoldalára. Pontosabban: kölcsönösségi alapon: ezek a bloggerek írásaikkal hozzájárulhatnak az Amerikai Népszava Online látogatottságához, miközben a saját virtuális grafomán hajlamaikat is kiélhetik és az AN segítségével megnövelt eséllyel maguk is nagyobb olvasottságra tehetnek szert. Hiszen a bloggerek nem maguknak írogatnak, hanem hogy minél több emberhez eljussanak a gondolataik.

Én – eléggé el nem ítélhető módon – abba a téveszmébe ringattam magam, hogy az AN bloggerei – csak úgy, mint olvasó- és kommentelő tábora valamiféle közösséget alkothatnak. Nem is tudom, Kedves Olvasóm, hogy a 2002 óta a “ballibes”, “demokrata” körökben szerzett nyolc éves tapasztalataim alapján miért is támadhatott bennem ez az illúzió. De hát az ember már csak ilyen balga: a lelke reménykedik még akkor is, ha értelme már semmilyen észérvvel nem tudja támogatni. Nemde, Kedves Olvasóm? Folytatás »»

Összebútoroztam

Nem jó az embernek egyedül lenni” – szól az írás imigyen(1).
Ezzel, ebben a formában én ugyan vitába tudnék szállni alaposan, ha most ez lenne a fő témája e postnak. De mert mást akarok itt és most megosztani Véled, Kedves Olvasóm, ezért most ebbe nem megyek bele. Nagyon. Csak annyit jegyzek meg, hogy egyedül lenni jó. A szabadságnak egy igen felső fokát élvezhetjük az egyedüllét formájában.

Az egyre sűrűsödő világban ugyan hol lehetünk egyedül? Egy kis nyugalmat, csendet ugyan hol találhatunk? A wécében. Jó esetben.

Egy filmben pedig elhangzott egy, számomra emlékezetes mondat: “az egyedüllétben van valami méltóság(2). Hát bizony, ebben van igazság. Én pl. szeretem a magányt. Még akkor is, ha egyedül vagyok. (A magány és az egyedüllét definíciójába most szintén nem megyek bele. Nagyon.)

Please come inUgyanakkor el kell fogadnunk tényként, hogy egységben az erő(3), ami alatt olyasmi (is) értendő, hogy egységnyi idő alatt több ember mégis csak többet, eredményesebben tud tenni, mint egy. Bár ez is csak akkor igaz, ha az a több ember képes egymással együttműködni az adott cél  érdekében, és ehhez pluszként bejönnek olyan koordinációs-szervezési tennivalók, amik egyedül nem lennének. Tehát itt is elmondhatjuk: mindennek van előnye is, hátránya is.

Tulajdonképpen csak azt akarom mondani, hogy immár (szerencsére / sajnos) nem vagyok egyedül. Lehet, hogy már észre is vetted, Kedves Olvasóm: összebútoroztam egy szerzőtárssal, és immár a blogom kétszerzős. És a szerzőtársnak már az első cikke szép sikert ért el. Szebbet, mint eddig az enyéim. Hát istenem, előfordulhat,  hogy valaki jobb nálam. Egyszer 😀 .

Mindenesetre ez nem veszi kedvemet attól, hogy nyitott legyek újabb szerzőtársak befogadására. A blogomba befogadott szerzőtársak – hogy még otthonosabban érezhessék magukat – cikkei számára egy külön kategóriát is nyitottam: Idegen tollak. Főleg rajzolni tudó  (hivatásos, vagy amatőr grafikus, vagy ilyesmi) szerzőtársra van olthatatlan vágyam. Sajnos zsenge rajzolói képességem még ifjúkoromban elsorvadt (nem kellett volna hagyni), és most nagyon hiányzik. Próbálom ezt az űrt egyelőre a Google segítségével talált e-rajzokkal betölteni, de egyrészt nem szeretek idegen tollakkal ékeskedni, másrészt soha nem találom pontosan azt, amire szükségem lenne, harmadrészt általában nem könnyű megállapítani, hogy nem sértek-e meg szerzői jogokat. Ezért legalább mindig megadom a forrást, ahonnan “kölcsönveszem” őket.

Ezúton is tudatom az erre vetődő Kedves Olvasókkal: várom azon jól, gyorsan rajzoló “munkatársak” jelentkezését, akik esetenként, az elképzelésem alapján rajzolnának a postjaimhoz kis egyszerű, de sokatmondó karikatúrákat. Cserébe felkínálom a blog felületét, hogy a rajzoló társ népszerűsíthesse magát és munkáit itt is, akár egy oldaldobozban, de akár társszerzőként, rendszeres postok formájában. Kérlek, Kedves Olvasóm, segíts ilyen nettárs(ak) felkutatásában. Ha esetleg épp nem Te vagy az Igazi. Köszönöm.

______________________________________________________

(1) 1 Móz. 2,18.23 “És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt …http://www.freeweb.hu/ateizmus/ellent.html
(2) Elhangzott a Facérok (Singles, 1992) c. amerikai filmben (írta-rendezte: Cameron Crowe), Bridget Fonda (Janet Livermore) szájából. Angolul: “Being alone: there’s a certain dignity to it.http://en.wikiquote.org/wiki/Singles_%281992_film%29

[http://youtu.be/lo_6fbMDyrc]

(3) FR: L’union fait la force; NL: Eendracht maakt macht ; DE:Einigkeit gibt Stärke;  GE: ძალა ერთობაშია!  http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_mott%C3%B3k_list%C3%A1ja

(4) A rajzot innen kölcsönöztem, köszönet érte: http://satisfiedbuddhist.blogspot.com/2010/11/open-door-for-others.html

Mesebeli

(Avagy: eltűnt idő nyomában)

Gondoltam, rákukkantok a blogomra, még ha nincs is időm és erőm újabb postot nyomatni az e-űrbe. De sose lehet tudni, pl. gazda szeme hizlalja a jószágot, hátha történik vele valami nélkülem is. Ahogy manapság változnak a dolgok.

Pl. a boltban amit tegnap adott helyen megtaláltam, és ma is nyúlok oda – és hát bizony pálinkás üveg helyett tejes dobozt fog a kezem. Pedig hát ugye, van különbség a kettő között. Hát csak épp átrendezték az egész boltot. Megint.

Vagy pl. pár nappal ezelőtt láttam egy boltban egy jó kis gatyót(1), de a kártyalimitemet már elértem, hát most megyek újra, hátha megvan még. (A gatyó.)

Nem tudom, mondtam-e már  – szerintem igen, valahol, valamikor az e-világban – az egyik gyűlöletes dolog számomra a vásárlás. Bár valami téveszme folytán a nőiség egyik attribútumaként a vásárlás-imádatot, sőt -függőséget jegyzi a macsótársadalom.

Ha gazdag lennék, soha nem járnék vásárolni, hanem lenne egy vásárlási ügyintézőm. Majdnem azt mondtam: alkalmazottam. De azt hiszem, sokkal elegánsabb mondani: beszerzési menedzserem, aki intézné az összes vásárlási ügyemet.

Ami a folytonosságot jelenti számomra a legutóbbi átkos (szocialista) és e jelenlegi szép új (kapitalista) világ között: soha nem kapok azt, amit szeretnék. Az ember azt hihetné, hogy a kapitalizmus legalább annyival jobb, mint a szocializmus, hogy bármi megvehető, ha van pénzed. Ccööö. Emlékeim szerint ez a “rendszerváltás” előtt is így volt. Feltéve, ha olyat akartál, amit a piac egyébként is kínál. A gond akkor van, ha valami praktikusat, valami időtállót akarsz, nem pedig a piac diktátorai által a világra tukmált, maximum pár hónapig használható cuccot. Ámbár lehetséges, hogy a világ diktátorai – az a maroknyi milliárdos, a világ-leggazdagabbjai még ezt is megengedhetnék maguknak, ha nem szaladna el velük a ló, és pl. az igényük nem olyasmi rendkívül hasznos dolgokra fókuszálna, mint mondjuk egy gyémánt-berakásos arany fogpiszkáló.

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez: pár nap múlva nem hogy gatyó nincs, de már bolt sincs. Szóval, Kedves Olvasóm, ami tegnap még volt, ma már nincs. Ez egy mesebeli ország. Valami hol volt, hol nem volt. Nem tudom, mennyire hungarikum ez, hogy a világ nálunk előbbre járó részein vajon mennyire marad valami meg legalább pár hónapig. Bár, a web dolgait ha nézem, akkor is csak azt tudom mondani: csak egy dolog biztos: hogy semmi sem biztos.

Azt hiszem, nem csak Magyarország, de a világ is elég rossz irányba megy, bár lehetnek fokozatok. Csak az vigasztal, hogy várhatóan nem túl sokáig élvezem már e világ össze-vissza irányait.

No de amit eredetileg mondani akartam az az, hogy a blogom jobbfelső csücskébe helyezett óra – aminek rendes működése az, hogy ketyeg, mutatva az épp aktuális időt – a jelek szerint az igénybe vett külső szolgáltató kénye-kedve szerint hol megjelenik, hol nem.  Ez rajtam kívülálló erőkön múlik, nevezetesen a worldtimeserver.com  -on.

Nincs óra

Van, amikor nincs

Van óra

Van, amikor van

Mentségemül szolgáljon, hogy már régebben írtam nekik ez ügyben, (angolul!), de a fülül botját se mozgatják. Ez egyszerre megkönnyebbülést is okozhat: nem vagyunk mégse oly nagyon elmaradva a világtól: a felhasználó a szolgáltató által magasról le van sz@rva. Felemelő érzés a fejlettség ily magas fokán állni. Nemde, Kedves Olvasóm?

________________________________________

Csak mellékesen említem meg, Kedves Olvasóm, hogy lásd: mily nehéz egy ingyenes szolgáltatást igénybevevő blogger élete: a WP újabb kekeckedéséhez van szerencsém: momentán nem tudok új kategóriát képezni. És a tag hozzáadása se úgy működik, mint pár nappal ezelőtt. Röviden: most (2011.06.11. 18:53) épp nem müxik se a kategória se a tag (címke) hozzáadás. Sej, haj, de szép a blogger élete. Nem is kell ide a magyarországi politikai mocsár. Ha izgalomra vágysz, Kedves Olvasóm, hagyd azt a mocsárt, kezdj blogolni 🙂

Az is lehet, hogy elértem valami korlátot (ki tudja, mi az?), aminél több kategóriát a WP nem enged. Ingyért. Bár kétségeim vannak, hogy pénzért tudná-e mindazt nyújtani, amire én vágyom. Kár, hogy bérrabszolga lévén nem tudom mindazt sajátkezűleg megcsinálni, ami a web számos jelenlegi folytonossági hiányának számát csökkenthetné. Esetleg majd nyugdíjas koromban…? Ha megérem.

(Azóta a többmenetes boxmeccs eredményeképp végül a kategória- és címkekezelés helyreállt. Lásd: Őrület c. postot).

________________________________________
(1) Bosszankodás közben egy másik fülön valamiért rátévedtem véletlenül egy hírre, ahol egy fantasztikus szójátékot találtam: matyó gatyó. És még egy idevágó mondat is van benne, úgy látszik, nem csak én vagyok ezzel így: “Mivel sehol nem találtam a mai kornak is megfelelő, igazán hordható darabokat, rájöttem, ha ilyet szeretnék, magamnak kell megcsinálnom őket.

Méreg

Alacsony a vérnyomása? Unalmas az élete? Izgalomra vágyik? Használjon Facebookot!

IT-ban járatos webgazdák, gyakorlott bloggerek mielőtt az FB bozótosába indulnak, jól teszik, ha felszerelkeznek nyugtató szerekkel, relaxációs technikákkal. Inkább az utóbbit ajánlom, legegyszerűbb formája talán “nyugodt vagyok, nem idegesítem magam, egyre jobban és jobban érzem magam”  szófordulatokat mantrázni – a szavak, gondolatok mindig kéznél vannak.

Nekem sokat segített életem során többször is a Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd, avagy A gyermekek keresztes hadjárata, szolgálati tánc a halállal (angolul/ez a forrás most is sokkal információdúsabb, mint a magyar nyelvű/ Slaughterhouse-five, or The children’s crusade, a duty-dance with death) c. regényből megismert mantra:

“Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt,
amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon,
aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet,
hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között.

Ez kicsit ugyan hosszú, de így talán még hatékonyabb, ha a gagyi Facebook feltuningolná az agyvizünket.

Ugyanis az történt, Kedves Olvasóm, hogy miután jó sokat küszködtem e blogom és a Facebook– illetve a Twitter kuckóm összehuzalozásán, kellemes elégedettséget éreztem, hogy no, ismét fényeket gyújtottam a bozótos egyik ösvényén. Bármennyit kínlódik az ember, de ha a végén az eredmény megszületik, mégis van némi kielégülés. Hát egy pillanatra elégedetten hátradőltem. Én balga.

NoBadge

Eltűnt az FB-kitűző

Ahogy gyanútlanul belépek az FB oldalamra, véletlenül észreveszem, hogy a Huzalozós postomban az FB “kitűző” (angolul badge; tk. az a kép, amire rákattintva az FB oldalamra kerülhetsz, Nyájas Olvasó), eltűnik.

Helyette csak egy szöveges linket látok ->

Agyamat eldobom, nézek, mint Rozi a moziban, hiszen máshova is beágyaztam már ilyen kitűzőt és eddig még nem vettem észre e mesebeli sajátosságát, hogy hol volt, hol nem volt. Kattintgatok, mint őrült az FB-n, ahol annyira nem logikusan vannak a különféle funkciók, hogy amit egyszer már véletlenül megtaláltam benne, legközelebb, direkt keresve már vért izzadok, mire megtalálom. És legközelebb megint.  Mintha 99%-ban véletlenszerűen viselkedne. Egy kedves barátom szerint az FB olyan, mint az élet. Bár nekem az életről is elég negatív a véleményem, de ha az élet az FB-hez lenne hasonlatos, szerintem azt a káoszt nem bírná ki az emberiség. Bármennyire is esetlegesnek, véletlenszerűnek tűnik az élet, de azért mégis csak van benne rendszer, hiszen összefüggései, folyamatai megismerhetők, modellezhetők, leírhatók, rendszerezhetők, míg az BF-ről ez véletlenül sem mondható el.

yesFB

Megjelent az FB-kitűző

Így azután csak vaktában klikkelgetek az FB bozótban, miközben félszemmel a másik fülön sasolom a postot is.

<- És lám, egyszer csak visszakerül a kitűző megint. Fogalmam nincs, hogy akkor most mi a szent sz@r van, de hát mégis csak ki kéne deríteni. Ösztönömre hallgatva az FB bozótosban elkezdek váltogatni a zárt FB-homokozóm és a Web-nyitott, publikus oldalam között, és a jelek szerint ezt mintha követné a poston a kitűző: előbbinél eltűnik, utóbbinál előkerül. Ha kilépek az FB-ről, akkor is előkerül, és mindaddig nMéregyugalmi állapotban van, amíg az FB-be vissza nem megyek a bozótkésemmel. Agyvizem forrásnak indul, hajam tépem, összekarmolom magam, cseszd meg, FB!

Hát ez nem maradhat így! A poston lévő dolgok megjelenése nem függhet egy másik, WP-től amúgy független webhelytől, meg különben is, mi köze van a Nyájas Olvasónak ahhoz, hogy most én mikor homokozok az FB-ben! Személyiségi jog is van a világon, bár erről az FB esetében dőreség beszélni. Hát rajtam nem fog ki! Az FB nagy ravaszul behúzott a csőbe, és a kitűző készregyártott kódjával   álságosan kedveskedett, hogy azt csak be kell írnom a postom HTML kódjába! Hahaha! Ügyes! Mint ahogy Hófehérke is gyanútlanul, sőt örömmel fogadta a szép piros almát, és kezdte eszegetni. Aztán megszívta. Hát, ilyen mérgezett, de kívülről étvágygerjesztő kódokkal kínál az FB, mint Hófehérke gonosz mostohája? De rajtam nem fogsz ki! Eldobom az FB kódját, és saját kódot csinálok, oszt jó napot!
______________________________________________________

Hab a tortán: azért még egyszer reprodukálni akartam a jelenséget, mert valamit még ellenőrizni E-Vitae on Facebookakartam. Privátként publikáltam e postot, hiszen a tesztelés nem tartozik a Nyájas Olvasóra. Újra bementem az FB bozótosába, és most hiába klikkelgetek, mint mérgezett egér az egérrel, sehogyse akar eltűnni az FB eredeti kóddal beépített kitűzője. Ezért most ideiglenesen egyelőre berakom ide (lásd itt jobbra) újra, kicsit itt hagyom, és figyelem, hogy mi történik, mert ezt csak élesben lehet tesztelni. Lehet, ha publikusra állítom, újra előtűnik az eltűnés.

Az FB szemléltető példa a “Hogyan gazdagodjunk meg?” kérdésre válaszul: dobjunk össze valami gagyi izét, gerjesszük rá a népeket ezerrel, oszt dől a pénz.

WP kínok: komment

Megint adok a zártkörűségnek egy postot: a WP-vel való technikai boxolásom újabb menetéről tudósítalak Kedves Olvasóm, akkor is, ha esetleg ez számodra nem eléggé emészthető, vagy nem elég érdekes. De hátha mégis érdekel valakit, másrészt magamnak is jó naplóznom-archiválnom, hogy milyen WP akadályfutást kell végeznem ahhoz, hogy az Amerikai Népszavával összebútorozhassak. Hátha később hasznára lesz valakinek. Esetleg még nekem is.

Miközben a finisben vagyok már javában (az  Amerikai Népszava által kijelölt időkapu hamarosan zárul(1)), egyszer csak mi történik?

Miközben én (lehetőségeimhez képest) fénysebességre kapcsolva nyomom kifelé az e-űrbe a postokat, és már a blog berendezése, kinézete is valamennyire elfogadható számomra, és már majdnem ott tartok, hogy egy kicsit elégedetten hátradőlök, mit látok az admin felületemen?

Hogy megérkezett az első igazi komment az egyik posthoz! Nagy öröm ez nekem, mert egy blogger éltető eleme mégis csak a visszajelzés, a kommunikáció. A biztos jele, hogy észrevesznek, hogy olvasnak, hogy érdeklődnek a szövegeim iránt, az a kommente(lő)k megjelenése.(2) Csakhogy! Az örömködés közben rá kell hökkennem, hogy a kommentek kezelése még rejtett ösvényeket tartogat  számomra a WP dzsungelében.

Eddig ugye volt a WP által automatikusan generált első postjának a szintén a WP által odagenerált kommentje  (melyek a minta szerepét is betöltik). Ebből azt gondoltam, hogy alapértelmezett működés az, hogy amikor a Kedves Olvasó megörvendeztet egy kommenttel, akkor az már ott is van a WP blog nyílt felületén, és nekem nincs vele okvetlenül tennivalóm.

Aztán látom az admin felületemen, hogy azokhoz a postokhoz, melyekre más postban hivatkozok, a WP automatikusan generál 1-1 kommentet, ami viszont nem jelenik meg röptében, hanem egy jóváhagyandó kommentek (pending(3) ) listájára kerül. Mivel nem értettem, hogy ezek a generált kommentek mire jók, és nem is éreztem e tudásnak hiányát, hát hagytam őket ott, ahol vannak: majd ha egyszer ráérek, megfejtem, hogy mit lehet velük kezdeni.

Csakhogy! Az Első Kedves Kommentelőm szövege is a várakozó sorba került. Ezért most már kénytelen vagyok e járatlan ösvényt is felderíteni. Szabadságmániámból eredően nem vagyok híve a moderálásnak, eddigi blogjaimnál is igyekeztem mellőzni ezt a némileg mégis csak diktatórikus eszközt. Szerencsémre nem is kényszerültem rá az általános beállításra, mely szerint előbb minden komment a moderálásra várók közé menjen, és csak egyenkénti kézi jóváhagyással jelenhessenek meg. E rendszeres művelethez külön erőforrás is szükséges lenne, aminek hiányában viszont a kommentek csak bizonytalan és többnyire jelentős időkéséssel jelenhetnek meg. Azt pedig magamról tudom, hogy a netpolgár szinte azonnali visszajelzést szeret, különben úgy veszi, hogy a bloggazda le se sz@rja, és ez a látogatókat elriasztó körülmény lehet.

A többi blogszolgáltatóval ellentétben itt a WP-n viszont úgy néz ki, hogy globális, alapértelmezett beállításként a kommentek röptében a várakozók közé kerülnek. És hát ezt nem lehet így hagyni, ha a blogomat mielőbb nyitni szeretném az e-világ felé. Ezért a sűrű tömött sorokban várakozó, megírandó témáimat ismét félretéve, a WP dzsungel új ösvényén szorgosan hatoltam befelé a kommentkezelés WP-specifikus szövevényei között. Potom pár órácskát vett igénybe, mert a legegyszerűbb mód, a pudingpróba (hogy IT érzékemre hagyatkozva tesztkommentekkel + kézenfekvő gombokkal próbálkozom) valamiért nem hozta a gyors eredményt, ezért a WP support és fórum oldalain is tapogatóznom kellett. Aztán kiderült, hogy fölösleges kanyarokat tettem, mert a pudingpróba is elég lett volna, ha kicsit türelmesebb (lassabb) vagyok, mivel csak a WP nem túl gyors frissülése késleltette az eredményt.  (Ez általános tanulság! Lásd még: járj lassan, tovább érsz!)

És most, bár kicsit meggyötörten, de mégis megkönnyebbülten tudatlak, Kedves Olvasóm: újabb szűz területet tettem magamévá, a kommentek kezelését.

Közben, mellékhatásként, azt is megtudtam, hogy a fent emlegetett, hivatkozáskor  automatikusan generált kommentek más típusú találkozások: pingback-ek. Ezzel már nem fárasztalak tovább, Kedves Olvasóm. Ebben a postban. Már így is túl bő lére eresztettem ezt a komment-dolgot, bloggerhez nem igazán illő módon.

A pingback dolgait majd később, egy másik postban e-csetelem.
Az is lesz legalább ennyire izgalmas 🙂

_______________________________________________
(1) A rendelkezésemre álló ~2 hét még akkor is jókora kihívás (volt), ha már többféle blogszolgáltatónál szereztem alapos gyakorlatot a blog-barkácsolás  rejtelmeiben. De minden szolgáltatónál vannak olyan speciális, sajátságos eltérések és korlátok, amelyek kiismerése, kicselezése erőforrásigényes.

Ám én magam se tudom eldönteni, hogy most panaszkodom-e, vagy dicsekszem, hiszen ahhoz képest, hogy  a nulláról indulva két hét alatt a technikai eszközökkel tusakodva, ezzel párhuzamosan a blog elsődleges célját, postok megírását, publikálását is meg kellett oldani, úgy vélem, nem is állok rosszul. És hát azt vallom, hogy csak a lehetetlent érdemes megcélozni, mert abban van igazi kihívás. Pl. futó kocsi alatt kereket cserélni 🙂

(2) Ahogy egy hagyományos író is akkor örül igazán, ha tudja, hogy olvassák az írásait, hát ebben a blogger sem különbözik tőle. (Viszont verhetetlen előnye az utóbbinak, hogy a visszajelzés szinte azonnali is lehet.) Író alatt én az olyan grafomán embert értem, aki a gondolatait mások okulására, informálására, sőt, gyönyörködtetésére foglalja-formázza szöveggé. (Blogger esetében a “szöveg” kissé tágabban értendő, ahogyan azt itt e-csetelem: Az első) Bár eme  alkotási  folyamat alatt és végén is szellemi élvezetben van része, de intellektuális kielégüléshez mégis csak akkor jut, ha biztos jeleket kap arról, hogy mások is látják-olvassák a művet.

(3) Magyar nyelvérzékemnek nem igazán felel meg a “pending” szó, mégis szívesen megtartanám, mert nehéz  ilyen rövid, ám a jelentését kellően reprezentáló magyar megfelelőt találni. De talán a továbbiakban mégis inkább a “várakozó” szóra cserélem.

Ragacsos post

Talán nem veszed észre, Kedves Olvasóm, ezért így explicite is jelzem: öles léptekkel hatolok a WP egyre mélyebb bugyraiba befelé. Egy újabb WP-hasznosságra derült világosság, melyet korábban még tudatlanságom jótékony homálya lepett. És mert úgy vélem, hogy a tudatlanság csak akkor szégyen, ha nincs is szándékunk kilépni ebből az állapotból, hát tudatlanságomat meg is osztottam az e-világgal: WP kínok 1.

Nos, immár tudom, hogy miért piros a post címe. Sőt, figyelmes szemlélőként azt is észrevehetjük, hogy egyéb tulajdonságok tekintetében is más, mint a többi: háttérszín és keret(*). Az ilyen postok a nyitó oldalra, annak is az elejére vannak “ragasztva”. Ez egy hasznos lehetőség: ha valamelyik szövegünket tartósan szem előtt akarjun hagyni, akkor ellátjuk a postot egy ragacsos (sticky) opcióval.

Pl. ha egy általános tájékoztatót, útmutatót, vagy egy felhívást egy közelgő eseményre kiragaszthatunk egyszerűen a nyitóoldal tetejére. Sőt, akárhányat is megenged a WP. Egyéb blogszolgáltatóknál ez csak a post publikálási dátumának “meghekkelésével”  oldható meg. Sajnos azonban itt a WP-nél is lehet némi töke a menyasszonynak: ha a sablon gyártója szépséghibákat hagy a ragacsos post stílusleírásában. Mint esetemben a zBench sablon a jobbszélen a távolságtartással nem törődik. Ezért nem elég a ragacsos gombot beklikkelnem, hanem még be kell a postba (a forráskódba) rakni egy ilyesmit is:

<div style="padding-right: 10px;" align="justify">

_____________________________
(*) Hogy az ilyen odaragasztott post hogy néz ki, az természetesen a blog-sablontól (WP-ben angolul: Theme) függ, melyet egy WP-készletből választhatunk. Ez a készlet elég sok előregyártott sablont tartalmaz, amely között alig lehet találni olyat, ami az én kényes ízlésemnek megfelel. És a végül kiválasztott sablont is szeretném még testreszabni, de ennek lehetősége sajnos nem része az ingyenes WP csomagnak. (A sablon nem biztos, hogy a legjobb elnevezés a “theme”-re, mert több mindenre is használják, de egyelőre nem jut eszembe pontosabb megfelelője.)

Mosogató

Kötelességemnek tartok helyreigazítást közzétenni. Beismerem a hibámat: elhamarkodottan ítélkeztem a WP post-szerkesztő eszközkészletét illetően. Feltűnően keveselltem a szerkesztőablak fölötti eszközkészletet, mely gombok formájában áll rendelkezésünkre. Ennek hangot is adtam egy korábbi postomban (WP kínok), nevezetesen a sorkizárást is hiányoltam éppen.

Ezúton tudatom a Kedves Olvasóval, hogy megvan a Sorkizárás Gombja! (Sőt: gombok!) Az történt ugyanis, hogy véletlenül (vagy kíváncsiságból?) mégis megnyomtam azt a fura gombot ott jobbszélen, amelyen a kis rajzocska azt sugallta nekem, hogy ez valami olyan extra dolgot nyújt, amire egyelőre, a bebútorozás és az első lépések idején biztosan nem lesz szükségem. Nem beszélve arról, Kedves Olvasóm, hogy a jobbszél nem egy kedvenc területem, talán tudat alatt is ódzkodtam megnyomni. És arról pláne nem beszélve, Kedves Olvasóm, hogy a gombra vezetve az egeremet a szövegbuborék azt mondja nekem, hogy: “Show/Hide Kitchen Sink(Alt+Shift+Z)” Ami szerény angol tudásom szerint konyhai mosogatót jelent, és hát mint azt talán tudod, Kedves Olvasóm, számomra sok van, mi riasztó, de a házimunkánál nincs semmi riasztóbb. (Jó, igazad van, Kedves Olvasóm, talán ez így nem teljesen igaz, de most a hatásfokozás egyik eszközével élek, mert talán így jobban átérzed, miről beszélek.) Na mármost  ki az a nő, aki még írás közben is mosogatni akarna? Hát persze, hogy nem volt affinitásom lenyomni a mosogató gombját ott jobbszélen.

Most azonban, hogy megnyomódott, kiderült, hogy a mosogató elnevezés csak valami huncutság volt, mert szemem elé tárult a finomabb formázást is lehetővé tévő, eddig hiányolt gombok csodás látványa:

Kitchen sink

Azóta már megtudtam egy másik fülön, hogy angolban a konyhai mosogatónak van egy átvitt jelentése is:

Vagyis valami olyasmi, mintha itt ez a második gombsor tk. csak valami fölösleges plusz lenne, de a WP olyan jóságos, hogy még ilyen kacatot is rendelkezésünkre bocsájt. Mindenesetre a mosogatóval való kapcsolat is csak férfineműeknek juthatott eszébe, akik számára többnyire valóban fölösleges berendezés a mosogató, mivel ők nemigen használják, mert erre cselédet tartanak (anya, nővér, feleség, barátnő).

Azt persze továbbra sem értem, hogy ha kézzel tettem bele a forráskódba a sorkizárási paramétert, akkor hol működött, hol nem. De lehetséges, hogy valamit eltévesztettem, ahogy az kézi műveleteknél gyakran megesik. De mostmár örüljünk, hogy egy harcolnivalóval kevesebb. A női cselédsorsra utaló gombnevet pedig talán elkerülhetem, ha a szerkesztő eszköz megjegyzi, hogy a második gombsort is mindig látni óhajtom.

( A soremeléses probléma továbbra is küzdés tárgya, egyelőre.)

%d blogger ezt kedveli: