eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Kategória archívok: Gender

Üzlet vs házasság

FilmÁprilis 29-én (1958) született Michelle Pfeiffer, ebből az alkalomból ideidézem egyik nevezetes filmjéből (The Fabulous Baker Boys (1989)/ Azok a csodálatos Baker fiúk) az egyik nevezetes jelenetét, amelyben a Makin’ Whoopee c. dalt énekli.
.
A filmben egy énekesnőt alakít, és mint ilyen, többször is énekel, különböző dalokat. Érdekesség, hogy amikor láttam a filmet, kételkedtem abban, hogy ő maga énekelne, ám kiderült, hogy mégis. Nem volt különösebb énekesi képzettsége, de a szerepre való felkészülésének egyik fontos részeként énekórákon képezte(tte) a hangját két hónapon keresztül. És a dalok előadásánál nem is annyira a kiemelkedő énektudása, hanem hangjából, megjelenéséből, játékából áradó erotikus kisugárzás fogja meg a nézőket, és hát igen, különösen a férfineműeket.

Michelle Pfeiffer 2007

Michelle Pfeiffer 2007

De női szemmel is rokonszenves, kedves, bájos embernek látszik, aki a jelek szerint (talán még) nem hódolt be a plasztikai sebészet őrületének, melynek eredményeként egyre borzalmasabb egyen-ábrázattal láthatók, előtte szintén egyéni bájjal rendelkező neves és kevésbé neves sztárok. (Merem remélni, hogy Pfeiffer természetesnek látszó arca nem egy rendkívül jó PS-nek köszönhető.)
.
Az itt hallható Makin’ Whoopee c. dal olyasmiről szól, hogy mi vár a férfira a mézeshetek (és ha volt egyáltalán: a szerelmi mámor) múltával: a hétköznapok mókuskereke, mint pl. a mosogatás, mosás, talán még a varrás is. A többi teendő felsorolása nyilván meghaladta e kis dalocska kereteit. (Továbbá: egyik házasság olyan, mint a másik – e tekintetben.).
.
És itt el vagyok bizonytalanodva, hogy egyáltalán jól értem-e a dal szövegét, ill. az interneten a róla található infókat, hiszen a dal születésekor, 1928-ban szerintem még Amerikában sem volt olyan előrehaladott az egyenjogúság, hogy egyáltalán felmerült volna akármelyik nem képviselőiben a férfiak ilyesfajta szerepvállalása az otthoni-családi robotból. Ha jól értem a háttérinfókat, eredendően nem is komolyan gondolták ezeket, mert valami komédiához írták ezt a dalt. Nyilván eleve röhejes dolog, hogy A Férfi az otthoni-családi teendőkből részt vállaljon – hiszen ilyesmire csak a nők alkalmasak, akik a cselédgén hordozói. Ebből kifolyólag a nők a hétköznapok földhözragadt mókuskerekét csakis élvezni tudják. Végül is férfiak írták a dalocskát (is), hát persze, hogy így gondolták. Ha még a “make whoopee” jelentését (tk. a szexuális együttlét csipkekendőbe csomagolt, azaz eufemisztikus kifejezése angolul) is figyelembe vesszük, akkor különös , hogy a dalocska mondókája mennyire emlékeztet Karinthy Frigyes egyik kis örökzöldségére:Házasság? Mi lenne más: egy üzlet. A férfi házassággal fizet a szexért, a nő szexszel fizet a házasságért.
.
Mindazonáltal, mielőtt a fentieket mind tudtam volna, azt hittem, hogy ez is csak egy szimpla erotikus töltetű dalocska a sok közül, pedig lám, nem is: komoly társadalmi kérdések szunnyadnak a mélyén 🙂
.

The Fabulous Baker Boys (1989) – Makin’ Whoopee Scene (6/11) | Movieclips[https://youtu.be/gQNFCRom7c0]
Makin’ Whoopee
.
Another bride, another June
Another sunny honeymoon
Another season, another reason
For makin’ whoopee
.
A lot of shoes, a lot of rice
The groom is nervous, he answers twice
It’s really killing, that he’s so willing
To make whoopee
.
Picture a little love nest
Down where the roses cling
Picture that same sweet love nest
Think what a year can bring
.
He’s washin’ dishes and baby clothes
He’s so ambitious, even sews
But don’t forget folks, that’s what you get folks
For makin’ whoopee
For makin’ whoopee
For makin’ whoopee
For makin’ whoopee
For makin’…whoopeeeeeeeeeeeeee
.
(1928)

————————- FOOT ———————

Források:(1)

  1. https://en.wikipedia.org/wiki/Michelle_Pfeiffer
  2. https://en.wikipedia.org/wiki/The_Fabulous_Baker_Boys
  3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Azok_a_csod%C3%A1latos_Baker_fi%C3%BAk
  4. https://en.wikipedia.org/wiki/Makin%27_Whoopee
  5. https://idioms.thefreedictionary.com/make+whoopee
————–

Kép(ek)/videó(k) forráshelye(i):(a)

————–

Kapcsolódó posztok:(a)

————–

Megjegyzések:(a)

  • A fent hivatkozott weboldalak, képek, vidók a cikk írása idején elérhetőek voltak. Ha ez később nem így lenne, a “halott” linkekért felelősséget nem tudok vállalni – rajtam kívülálló okokból kifolyólag.
Reklámok

Albert Einstein és a nők

Albert Einstein
1955. április 18-án (76 évesen) halt meg Albert Einstein. (Főleg a napokban felfedezett remek webhelynek, az ezenanapon.hu-nak köszönhetően vagyok képben a nevezetes napoknak, évfordulóknak.)
.
Ebből az alkalomból ideidézem a neki tulajdonított töméntelen mondások egyikét:

“Valakinek vagy a tudományra, vagy a családra van ideje, mindkettőre nem lehet.”

.
Nos, ezt is nagyon bölcsen felismerte, és még az őszinteségéről is képet kaphatunk. Nem csoda, ha a magánélete elég kesze-kusza volt, mint minden zseninek, ill. az emberiség valamilyen maradandót alkotó, esetleg egyéb jelentős cselekedetek által a társadalmi tudatban fennmaradó egyedének. Mert nem csak a tudomány esetében, hanem a művészetféleségek területén is teljes embert kíván, ha valaki nem csak operatív jellegű (kisegítő) tennivalókkal elégszik meg, hanem valami újat akar alkotni, válaszok után kutakodni a soha el nem fogyó miértekre (lásd még: szenvedély). (A politika színterét inkább hagyjuk most – az egy másfajta kategória.)
.
Képzeld csak el, Kedves Olvasóm, hogy egy egyenlet megoldása, új részecske felfedezése, stb. már majdnem megvan, vagy egy vers, festmény, stb. kezd összeállni, de felhívnak, hogy a gyerek az iskolában belázasodott, és azonnal szaladnod kell(ene) érte: a hosszú órák gondolatmenetét, kísérletezését, stb. félbehagyni, otthagyni csapot papot, és még az se biztos, hogy mikor folytathatod. Nos, hát így nem lehet nagy dolgokat felfedezni, alkotni, de még kisebbeket is nehezen. Nem véletlen, hogy a “nagy emberek” döntő többsége férfi, aki mindig találhat cselédet (anya, feleség, barátnő, egyéb nőrokon), aki a családi, otthoni teendők terhétől mentesíti.
.
Egy nőnek nincs ilyen szerencséje, elvétve találhat férfit, aki kiváltaná (vagy akár csak részben tehermentesítené) a családi, otthoni robot alól. Ha még nem mondtam volna: az élet igazságtalan a nőkkel, kegyetlen választás elé állítva őket: vagy szakmai fejlődés / tudományos / művészi alkotás (gyakran euforikus, nagyléptékű, szárnyaló) öröme, vagy a gyerek, a család földszintes, jó esetben mindennapos mikroboldogsága. Hacsak nem kőgazdag, hogy pénzzel meg tudja oldani a kettős helytállást, de kicsi gyerek, vagy jólfejlett birtoklási vággyal, macsó fennsőbbségtudattal megáldott férfi mellett még ez is necces.
.Albert Einstein
.
Einsteinről, munkásságáról netszerte rengeteg infó található. A Wikipédia szócikkével érdemes kezdeni. Az angol nyelvű oldal szerintem teljesebb és rendszerezettebb a magyarnál, ahogy az többnyire szokott lenni, persze úgy könnyű, ha sokkalta több ember tudja menedzselni az egyik nyelvű oldalt, mint a másikat.
.

Fentiekre való tekintettel emlékezzünk meg Einstein feleségeiről is, akiknek vélhetően nagy szerepük volt abban, hogy férjük a tudománynak szentelhette életét.

————————- FOOT ———————

Források:(1)

  1. https://en.wikipedia.org/wiki/Albert_Einstein
  2. https://hu.wikipedia.org/wiki/Albert_Einstein
  3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Mileva_Mari%C4%87
  4. https://en.wikipedia.org/wiki/Elsa_Einstein
  5. https://www.citatum.hu/szerzo/Albert_Einstein/7?r=6
  6. http://ezenanapon.hu/
————–

Kép(ek) forráshelye(i):(a)

————–

Kapcsolódó posztok:(a)

————–

Megjegyzések:(a)

  • A fent hivatkozott weboldalak a cikk írása idején elérhetőek voltak. Ha ez később nem így lenne, a “halott” linkekért felelősséget nem tudok vállalni.

Költészet napja avagy nő, férfi, politika

Magyar költészet napjaÁprilis 11 a magyar költészet napja. További részleteket erről a magyar Wikipédia szócikkében találsz Kedves Olvasóm, de az (e pillanatban az) első mondat legfontosabb infóját ideidézem: “A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik.” Ezek szerint a világ más országaiban, más tájain valamikor máskor kezdték ünnepelni: vagy korábban, vagy későbben – erre sajnos a szócikk szerzői nem térnek ki. Ehhez képest, de egyébként is, különös hogy más nyelven nincs is szócikk erről a magyar ünnepről. Pedig a nagyvilágban nem volt “rendszerváltás”. Még. Egyáltalán: van-e a költészetnek világnapja? Már szinte mindennek van, lásd a magyar Wikipédia listáit, amely gyanúm szerint nem teljes és nem napra kész, legalábbis a magyar – érdemes az angolt (is) nézni inkább. Még a WC-nek is (World Toilet Day) van, mégpedig november 19-én, a nemzetközi férfinappal együtt. Khm. . . . Folytatás/More. . . »»

A család cselédje

—–

http://www.blogher.com/most-women-would-rather-divorce-be-housewifeeVitae, aki vendégszerzőként blogjába befogadott, érdekes írást(1) tett közzé néhány nappal ezelőtt. Arról szól az írás, hogy tulajdonképpen sokkal tisztességesebb lenne a társadalom részéről, ha az évnek azt az egyetlen napját, amikor mi, férfiak a nőket – úgymond – ünnepeljük és köszöntjük, nem nőnapnak, hanem cselédnapnak neveznénk, hiszen a társadalom az év összes többi napján szinte kizárólag ezt a szerepet szánja a nőknek. Igaz ez a munkahelyen, a politikában, de mindenekelőtt és elsősorban a családban. Vagyis – mondja joggal eVitae – a nő nem más, mint a család cselédje.

Nem tudom, feltűnt-e már az olvasónak a “cseléd” és a “család” szavak hasonlósága. Nem is igényel sok kutakodást, hogy kiderítsük: nem véletlen az összecsengés; a két szó ugyanarról a tőről fakad.(2) A régi szláv nyelvekben volt ugyanis egy “e”-hez hasonló orrhang, a nazális e (a lengyelben a mai napig megmaradt, és “ę” betűvel jelölik). Ez később egyes nyelvekben, így az oroszban is “ja”-ra (“я”) módosult. A “rend” szavunkban az “e” nazális, ezt nyilván egy régi szláv nyelvből vettük át. Az oroszban ez a szó “ряд” formában szerepel. Az “öt” ógörögül “πεντα”; ebből lett (nyilván egy régi szláv nyelv közvetítésével) a “péntek” szavunk (a hét ötödik napja; itt is megjelenik a nazális “e”), oroszul azonban az “öt” “пять”, a “péntek” pedig “пятница”. A “köszönöm” szót szomszédaink nyelvein szinte mindenki ismeri: lengyelül “dziękuję”, szlovákul pedig “ďakujem”, és még sok hasonló példát lehetne hozni. A régi szláv szó feltehetően valahogy úgy hangzott, hogy “cselend”, ebből lett nálunk a “cseléd”, az oroszban pedig a “ház körüli szolga, cseléd” jelentésű “челядь”.(3) De – milyen árulkodó – a “челядь” szó nem hím- hanem nőnemű (a “ь” lágyjelre végződő főnevek az oroszban egyaránt lehetnek hím- és nőneműek). A magyar azonban később még egyszer átvette ugyanezt a szót, de akkor már olyan állapotában, hogy megtörtént a “nazális e” átalakulása a “ja” hangra: ebből lett a “család” szavunk (a magyar nyelv nem szereti a vegyes hangrendű szavakat). A jelentésváltozás persze végül is érthető: a nagycsaládokhoz a cselédek is hozzátartoztak, a háztartási munkát pedig szinte kizárólag a női cselédek végezték (akinek cselédre nem futotta, annak ott volt a feleség, az anya, a húg, a nagynéni).

Teljesen korrekt dolog tehát a nőnapot a “cselédnap” szóval illetni. De ha eVitae helyette “családnap”-ot írt volna, az új keresztény nemzeti kurzustól akár egy jó pontot is kaphatott volna: a kurzus urai úgy gondolják, hogy a nőknek szinte minden feladata a családon belül van (szülés, háztartás, gyereknevelés, stb.) eVitae azonban “cselédnap”-ot írt, így aztán sok-sok rossz pontra számíthat. Pedig hát – mint látjuk – a család és a cseléd lényegében ugyanaz.

————————- FOOT ———————

Források:
(1) Cselédnap: https://evitae.wordpress.com/2013/03/08/cselednap/
(2) Magyar etimológiai nagyszótár (Tótfalusi István); Család: http://www.szokincshalo.hu/szotar/?qbetu=c&qsearch=&qdetail=1598
(3) ПоискСлов.com: http://poiskslov.com/word/%D1%87%D0%B5%D0%BB%D1%8F%D0%B4%D1%8C/
(4) A fotó forráshelye: http://www.blogher.com/most-women-would-rather-divorce-be-housewife

————–

Kapcsolódó postok:

Cselédnap


Március 8. a cselédek napja(1). AKA(2): Nemzetközi nőnap(3).

Nőnap & Orchidea

Színe és visszája(4)(5)


Szép, szép ugyan a virág, de nincs más gyakorlati haszna, mint hogy a férfiak kómában tartsák vele a nőket (és magukat). Aprócska  Patyomkin-falvak(6). Még csak megenni se lehet, viszont a cselédmunka szaporodik vele: gondozni kell, kerülgetni kell, figyelni kell, a végén kidobni kell. Még szerencse, hogy vannak férfiak, akik hasznosabb dolgot használnak ilyen alkalmakkor a kómásításhoz: pl. csokoládét. Az mégis csak ehető. Bár a csokiért se lelkesedek túlzottan, de éhenhalás ellen – amikor egész nap enni sincs időm – remek gyors-kaja. Állítólag az agyműködést is serkenti, és háborús filmekben látni, hogy a katonák egyik alapellátmánya. Így hát rossz dolog nem lehet.

Eddigi életem során azt tapasztaltam, hogy a forma és a tartalom egymással fordított arányban működik: aki nagyon ad a külsőségekre, a látszatra, az a szemmel nem látható(8), lényeges dolgokkal kevéssé, vagy egyáltalán nem törődik. Ezért nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy amelyik férfinak annyira fontos egy ilyen látvány-ünnep, és kezét lábát töri, hogy egy virággal kómásítsa környezetének nőtagjait, az jó esetben csak simán eltűri azok cselédsorba kényszerülését, rosszabb esetben ő maga kényszeríti bele, még rosszabb esetben fizikai erőszaktól se riad vissza velük szemben. Képileg ezt pl. úgy lehetne megjeleníteni, hogy maga elé virágot tart, háta mögött meg kést szorongat.

Kérdezhetnéd, Kedves Olvasóm, főleg ha férfinemű vagy, hogy akkor mégis mit tegyél. Hiszen a társadalmi elvárások a látszatok betartását kényszerítik rád. Nos. Társadalmi szinten nehezebb ötletelni. De otthoni környezetben könnyen megvalósítható a kecske és káposzta egyensúlya. Megadhatod pl. a szépségnek, ami a szépségé: a szokványos virágot add oda a nőnek (kedvesednek, társadnak, anyádnak, nővérednek, húgodnak…). A lényegnek pedig ami a lényegé: adj a “zasszonynak” egy nap szabadságot. Menjen el otthonról, bárhova kedve szerint pl. barátnőivel csacsogni, vagy moziba, színházba, kirándulni, stb. Eközben Te mindazt a cselédmunkát elvégzed, amit ő szokott, pl. takarítás, mosogatás, főzés, rendrakás, gyerek körüli teendők, stb. stb. (Ha szerencséd van, nem esik az összes teendő épp arra az egyetlen napra.)

Már hallom is a kifogást: na de hiszen Te nem tudod, mit hogyan, honnan, hova, merre, meddig, ezért a “zasszony” nem is engedné, bármennyire is harcolsz az egynapos szerepcseréért. Hát akkor ideje elkezdened, hogy megtanuld. És nyilván tudod, mert az okosság közismerten férfierény, hogy az otthoni szerepcserére való képesség fejlesztése nem egyik vagy másik, hanem mindkét fél, sőt az egész család számára fontos. Hiszen bármi történhet, és ha valamiért hosszabb-rövidebb időre nélkülöznöd kell a női családtagot, vagy neked kell őt ellátnod, akkor ne állj ott bénán, tehetetlenül, mint szamár a hegyen. A nő hajdani meghódításakor alkalmazott rámenősségedet elő lehet venni az archívumból, hogy meggyőzd a “zasszonyt” a behelyettesíthetőség fontosságáról, miközben tuszkolod kifelé az ajtón.

Persze, nincsenek illúzióim, Kedves Olvasóm. Egy Patyomkin-virág megvásárlásán, átadásán jóval gyorsabb átesni, mint a fentebb e-csetelt, érdemi, értékesebb, ámde fárasztó, macerás ajándékon.

És a lustaság a férfiak legerősebb “mozgató” erőinek egyike.
A második.

————————- FOOT ———————

Források:
(1) AKA= “más néven”; Angolul értők számára a Wikipedia gazdagabb infót nyújt: “A.K.A., AKA, a.k.a., aka, or a/k/a may refer to: “Also known as”, used to introduce pseudonyms, aliases, nicknames, working names, legalized names, pen names, maiden names”, etc., http://en.wikipedia.org/wiki/Aka
(2) Cseléd(a) / Maid (or housemaid or maidservant): http://en.wikipedia.org/wiki/Maid
(3) Nemzetközi nőnap(a) / International Women’s Day (IWD): http://en.wikipedia.org/wiki/International_Women%27s_Day
(4) Orchideafélék (kosborfélék ) / Orchidaceae: http://en.wikipedia.org/wiki/Orchidaceae
(5) Fotó: © eVita; több itt: https://picasaweb.google.com/103982876946511397078/Cselednap
(6) Patyomkin-falu: Angolul ill. oroszul tudóknak inkább a gazdagabb angol ill. orosz nyelvű oldalakat ajánlom:


(8)Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg, http://mek.oszk.hu/00300/00384/html/index.htm
(9) Az alábbi, Gender kép forrása: “Gender Roles by Amanda Ryan and Sadie Hoxmeier”, http://sadieamanda.wordpress.com/ Angolul értők egyetlen érdekes cikket olvashatnak ott a témakörben, mivel sajnálatos módon a blogot e (egyetlen) cikk (2009-es) publikálása óta a gazdája nyom hátrahagyása nélkül elhagyta.

————–

Megjegyzések:
(a) Nem lepődöm meg, hogy magyarul “Cseléd” szócikke nincs a Wikipédiának. Ahogyan azon sem, hogy – miután kíváncsiságból pár nyelvre ellenőriztem – a jelek szerint a Wikipédia Nemzetközi nőnap” szócikkének magyar változata a legszegényesebbek egyike. Még az orosz és lengyel is gazdagabb. Olyasmi ez, mint pl. ha a családban van alkoholista, akkor az a család nem szívesen beszél alkoholistákról ugyebár. A magyar társadalom sose volt híres a nők társadalmi szintű megbecsüléséről. Értem ezalatt az egyenlő esélyek biztosítását, de legalábbis elvi támogatását. A rendszerváltás óta Magyarország ezen a téren is egyre rohamosabban száguld visszafelé a múltba. A fidesz teljhatalom beköszönte óta a nők szépen kivesznek a politikai- ill. a társadalmi szintű gazdasági döntéshozásból, marad nekik jó esetben a hagyományos társadalmi (rosszabb esetben pedig a még hagyományosabb családi) cseléd- és ágyas (aka: kurva-) szerep.

Gender: feminine vs. masculineAzon még kicsit meglepődtem anno (az általam sokat emlegetett ominózus nyolc év alatt, azaz 2002-2010 között), hogy baloldali ill. liberális férfi politikusok & társadalmi vezetők nem győzik a nőket kigolyózni a döntéshozó pozíciókból. Mentségemre: akkor még hittem, hogy Magyarországon vannak baloldali ill. liberális politikusok. És közöttük nem csak  férfiak, akik egyik feladata lett volna a nők esélyegyenlőségét támogatni. Hanem nők is, akik képesek küzdeni ezért az esélyegyenlőségért. És nem elsősorban maguk miatt, hanem a sok adófizető nő érdekében, akik vélhetően többen vannak, mint az adófizető férfiak!

2010 – a teljes körű fidesz uralom kezdete – óta már nem csodálkozom a nők eltűnésén (sem), hiszen egy náci ízesítésű fasisztoid politikai hatalomban sosincsenek nők az élvonalban, de még a másodikban, harmadikban se nagyon.  Ez is bizonyítja, hogy a durva, agresszív, pusztító típusú hatalom iránti vágy mégis inkább a férfiak (aka: macsók), semmint a nők sajátja.

————–

Kapcsolódó postok:

Tűnés

[Ezt a cikket (magyarul: postot) korábban elkezdtem írni, de hát közbejött a PIPA, meg a SOPA – az internetnek hála olyan gyorsan pörögnek az események, hogy képtelenség velük lépést tartani. És mert a PIPA meg SOPA ügyét fontosabbnak véltem, hát ezt a postot kicsit félretettem,  félkész állapotban.]

Néha visszanézem korábbi szövegeimet. Legalább én olvassam magamat, nem igaz, Kedves Olvasóm? Persze ne gondold, hogy csak a nárcizmusom késztet erre. Egy másik kórság is jellemez: a maximalizmus. Amikor megszülök egy cikkemet, akkor frissen túl “közel” vagyok még hozzá. Vagyis hiába olvasom át még vázlatban, sőt a publikálás után mindjárt, akár többször is, mindig marad a szövegben némi szintaktikus, vagyis betűhiba, elírás. Az online helyesírás-ellenőrző se vehet észre mindent, hiszen előfordul, hogy az elírt szó is értelmes önmagában, de azt, hogy a szövegkörnyezetbe nem passzol, azt egyedül csak az emberi elme képes észlelni, a “gép”, vagyis a beprogramozott automatizmusok nem. Bár az ember, pontosabban a profithajhászó gyártók mindent elkövetnek, hogy az ember helyett az intelligens kütyük vegyék át az irányítást, de nem hiszem, hogy az emberi elmét valaha is helyettesíthetnék ezek a kütyük. De mit is beszélek, Kedves Olvasóm – világos, hogy nem a kütyük, hanem azok gyártói ill. haszonélvezőik fogják átvenni a vezérlést a mezítlábas pórnép fölött. Csak az vigasztal, hogy – hajlott koromnál fogva – én már nem élem meg ezt. Se.

De, Kedves Olvasóm, már megint csapongok – hát szólj rám!Erasure Video Removed

Természetesen erőforrásaim többnyire csak a legutóbbi néhány cikkem átnézését teszik lehetővé. Ahogy most így ellenőriztem párat, hát látom ám, hogy a nagy sikerű orbános MaszturBál az Operaházban cikkembe ágyazott videók egyike már nem elérhető.  Szívemet szomorúság tölti el, mert az Erasure (Love to hate you) együttesnek egy különleges, (a fellelhető infók alapján) New York-ban 1992 évben tartott koncertjén készült felvételét érinti a dolog. A különlegessége pedig az, hogy az énekes körül – igen, Kedves Olvasóm – két homoszexuális(nak látszó) férfi táncol fantasztikusan.

És visszaemlékezem, hogy valahol évekkel ezelőtt a neten már áradoztam arról, hogy egy férfi(!) hastáncos(!), Seres Zoltán mennyire kenterbe veri a női hastáncosokat. Nos, ezen az Erasure koncerten szintén történt egy kis formabontás: a felvétel minősége nem túl jó, de annyit látni lehet, hogy két meleg (vagy transzvesztita – a különbségekkel nem vagyok egészen tisztában), ráadásul (legalább is az egyik) fekete fiú is táncol a tánckarban (persze a fekete és latin népeknek a vérükben van a zene, a ritmus, a tánc, nemtől függetlenül is), és sokkal fantasztikusabban, mint a női táncosok. És ennél csak rosszabb minőségű videót találtam még erről a koncertről. Most viszont azt kell látnom, hogy ennek a Youtube csatornának a gazdája ezt az egyetlen viszonylag jobb minőségű videót is leszedte: “This video has been removed by the user.” Vagyis: ezt a vidót a felhasználó eltávolította. Elég elítélendő az ilyen netpolgár, aki még arra sem méltatja az addigi nagyszámú látogatóját, hogy jelezze, mi történt, mi az oka a törlésnek.

És ráadásul le se töltöttem, hogy legalább magamnak meglegyen. Lám, manapság annyira gyorsan változnak a dolgok az interneten is, hogy ha találunk valami csemegét, az a  legbiztosabb, ha azonnal letöltjük magunknak, mert egyáltalán nem biztos, hogy pár nap, pár óra, pár perc múlva újra megnézhetjük.

Így aztán nagy erőkkel elkezdtem keresgélni újra, hogy hátha megtalálok még egy kópiát belőle. Kemény meló árán rá is találtam egy másikra, amelyik egyáltalán nem volt ellátva a releváns kulcsszavakkal, címmel, címkékkel, így aztán a szerencsén múlott, hogy mégis rábukkantam. Ki is cserélem hát utólag a korábbi postomban a megfelelő azonosítókat, hogy ismét lehessen látni a felvételt, legalább addig, amíg azt is el nem tüntetik. (Ha más nem, majd a PIPA-SOPA lobbizók, ha sikeresen átverték az USA törvénytervezetet a tiltakozó netpolgárok millióin.)

Viszont ismét lett a kutatómunkámnak egy mellékterméke. Három lány (kissé póriasabban: három csaj) táncol a szóban forgó Erasure: I love to hate you c. zenére, a jelek szerint a maguk örömére. És bár amatőr felvétel és amatőr tánc, ám mégis (elég) jó a felvétel minősége is, és a három leányzó olyannyira örömtáncot lejt, olyannyira élvezi a zenét, a ritmust, a mozgást, hogy az amatőrségből nem esetlenség, hanem báj, humor árad. Így aztán ezt is közreadom itt, ítéld meg Te magad, Kedves Olvasóm, és hátha néked is okoz pár derűs percet e borongós világban:

[http://youtu.be/yTdnP_xngGw]
I love to hate you (Russian dance version)

És az is különlegessége e felvételnek, hogy női személyek kevésbé szoktak ilyen önfeledten mókázni csak úgy a móka kedvéért. És bár a tánc természetéből adódóan itt is van némi kis erotikus momentum, de hát ez mégse az a nőknél általában szokásos öncélú, önkellető riszálás-vonaglás, hanem maximum egy kis csipetnyi fűszer az alapanyagban, a jókedvben, a humorban.

Furcsa pár

Metró. (Nem a fidesz-féle papírmédium, ami egyébként is már régóta Metropol, jó pár hónapja pedig a nemzeti média és együttműködés része). Szokás szerinti rohanás. A szerelvény még nem futott be, így rutinosan pozicionálom magam annak a kocsinak annak az ajtajához, amelyik a célállomás feljárójához legközelebb esik.

Computer Clipart Images

Ahogy viharzok az ácsorgók mellett, között, egy érdekes emberpáron akadna meg a szemem, ha nem tudnám, hogy nem illik senkit úgy bámulni, hogy az ezt észre is vegye. Így hát elszáguldok mellettük is, de nagy ravaszul megfordulok, és pár lépést visszafelé lépegetek, mint aki a várakozás türelmetlenségében jár fel és alá. Egyébként is szoktam.

Próbálok nagyon diszkrét lenni, mint aki a várakozás holtidejében ide-oda pillant, hiszen mi mást lehetne kezdeni a szemünkkel, nem igaz? A futónak álcázott pillantások között pedig a – szerintem elég fejlett – periférikus látásomra hagyatkozom. Próbálok meggyőződni arról, amit első pillantásra gyanítottam: igaz lehet? Tényleg nem egy nagyapa és leányunokája van egymáshoz gyanúsan közel? Tényleg úgy ölelik egymást (bár nagyon diszkréten), ahogy az nem rokonok között szokás?

A férfi: meglehetősen idősnek tűnik, jócskán benne van a bácsi  / nagyapa korban, de a megjelenése alapján mégse lehet öregembernek mondani, legfeljebb öregúrnak, de még ehhez is jóval fiatalosabb benyomást nyújt, noha a tiszteletreméltó kor tagadhatatlan.

A nő: megjelenése szerint inkább lánynak mondhatnánk. Bár határozottan nem tini, de nem az a fajta, aki tonnányi festékkel, tűsarkakkal, és a bebetonozott társadalmi női nemi szerep egyéb külsőségeivel, annak elvárásainak is megfelelni akarván próbálja magát hozzáöregíteni a rokoni köteléket kétségessé tévő fizikai közelségben mellette álló koros férfihoz.

Szenzoraimat csúcsrajáratom, próbálgatom, hogy a hátamon is lehetne-e szemem és fülem. Ismét elsétálok előttük. Sajnos az idő túl rövid, én pedig túl tapintatos vagyok, máris berobog a szerelvény az állomásra. Hát bizony, nem sikerült elég információra szert tennem ahhoz, hogy 100%-os biztonsággal állíthatnám: itt nem nagyapa és leányunoka, hanem egy szerelmespár alkot egy kétemberes szigetet a peronon. Persze lehetne még apa-leány kapcsolat is, de ilyen, női korban lévő leányt mégse szokott ilyen szorosan átkarolni a derekán se apa, se nagyapa, és egy felnőtt női unoka / leánygyermek se szokott így hozzásimulni.

Így aztán eme erős sejtés engem derűre késztet. Nekem ez tetszik. Egyébként se szeretem a konvencionális dolgokat. Mi érdekes van abban, hogy egy tini srác és csajszi egymáson lógnak? De akár huszon- harminc évesek is? De akár meglett korúak is? Semmi. Ilyet az ember bármikor bárhol láthat. De egy ilyen, talán két generáció távolságán át egymást megtaláló férfi és nő – ez már igen. Ez különös, ritka, és szívet melengető. Ez nekem tetszik. Azt is bátorkodom mondani: bűbájosak. Mert a leány is szép, csinos (bár az ő korában ez nem nagy újság), és bizony még az úrra is azt mondanám, hogy szép, ha a begyöpösödött társadalmi konvenciók ennek a jelzőnek férfiak esetében nem adnának némi gellert. De mondhatom azt is, hogy kellemes megjelenésű, jól szituált, ápolt, gusztusos. Lehetséges, hogy az érzelem és értelem együttes kisugárzása teszi az úr arcát, lényét ilyen fiatalossá. Ha kicsit földhözragadtabban is gondolkodunk, akkor az is mondhatjuk, hogy az aktív nemi életnek is van fiatalító hatása 🙂 Mindent összevetve: arcom nagyon diszkréten mosolyra gyűrődik, de talán inkább csak a szemem mutatja. Lelkemet valamiféle derű öblíti át. Örülök nekik.

Sajnos / szerencsére az utazók mennyisége közelít ahhoz, amit már tömegnek mondhatunk. Így a ki-beszálló utasok takarásában úgy teszek, mint aki keresi a legmegfelelőbb ajtót, amit egyébként is szoktam, de most nem. Most azt sasolom, hogy vajon ugyanabba a kocsiba tudunk-e szállni, ahol tovább folytathatnám titkos megfigyelési ténykedésemet. Szerencsém van. Nem nagyon. Kicsit. Egy kocsiba szállunk ugyan, de különböző ajtókon át, az emberhalmaz pedig annyira takar, hogy lényegében elveszítettem őket szem elől, a periférikus látásom, kihegyezett fülem szóba se jöhet. Némileg még azon drukkolok, hogy ha kiszállnak, még megláthassam őket, egy kis újabb derű-adagért, és főleg az alapos gyanúmat tovább alapozó információkért.

Lesek, lesegetek. Közben átsuhannak agyamon olyan gondolat-sablonok, hogy mi vonzza egymáshoz e két embert a generációs távolságokon át. Kissé alantasabb gondolatok is meglegyintenek:

A férfi esetében valahogy ez nem akkora rejtély: a friss hús utáni vágy a férfiak közismert fő mozgatórugója. Ha még alantasabb szintre ereszkedünk, még a pedofil hajlamra is gondolhatnánk – de a leány azért mégse annyira fiatal, meg a pedofilok inkább ocsmányabb módon szokták e hajlamaikat kielégíteni.

A nő – ahogy az nem ritka eset-, a nő pedig az úr pénzére, vagyonára hajthat, esetleg társadalmi pozíciójára, tekintélyére, hogy ezekkel segítse önmaga karrierjét, megélhetését, meg ilyesmi.

Ha azonban jóhiszeműek (naivak?) vagyunk, akkor arra is gondolhatunk ám, hogy egyszerűen csak szeretik egymást. Sőt, – urambocsá’ – intellektuális gyönyöröket tudnak egymásnak nyújtani, ami – hiszed, nem hiszed, Kedves Olvasóm – lehet olyan erős kapocs, mint a fizikai. Sőt.

Érdekes elgondolni, hogy mi lenne fordított esetben: egy nagymamakorú hölgy és egy unoka korú fiú ölelgetnék egymást nem rokonságra utaló módon. Bár menő sztárok esetében ez kezd gyakoribbá válni, de a társadalmi konvenció e (“per”)verziónak még mindig kevésbé enged teret.

Mindez a másodpercek töredéke alatt fut át az agyamon, miközben a szememet készenlétben tartom.

Megint szerencsém van: ugyanott szállnak ki, ahol én. Persze nekem rohannom kell, idő van. Rohanás közben azért próbálom kukkolni, merre tartanak. No lám: ők is sietnek. És hihetetlen: a mozgólépcsőn tempósabban, kitartóbban lépkednek felfelé, mint ahogy én tudok. Ami persze a fiatal lányt tekintve nem nagy kunszt. De az úr! Most annyival tudok többet, hogy valóban jó fizikai kondícióban van: ruganyos, edzett. Kitűnő rálátásom van: velem párhuzamosan, a másik mozgólépcsőn nyomulnak felfelé.

Felérve aztán már ellenkező irányba sietnek (mondhatnám: vágtáznak). Némileg elbizonytalanítva: még egymás kezét se fogják, csak igyekeznek egymás mellett. De ez még nem biztos, hogy cáfolatként tekinthető. Sőt. Az igazi szeretet (szerelem) az, amelyik szabadságot is ad. Bár a szerelem erőteljes önző késztetésein nem könnyű úrrá lenni.

Kihegyezett fülem teljesen parlagon maradt, mert még csak szófoszlányokat se sikerült elcsípni. Így aztán még abban is bizonytalan vagyok, hogy nem külföldiek voltak-e. Valamiért hajlamos vagyok ezt hinni. Valahogy úgy érzem, nem illenek ebbe a kőkori országba. Pontosabban ez az ország nem illik hozzájuk.

Nos, Kedves Olvasóm, mint látod, ha ez a magyar politikai mocsár nem vonná el energiáimat, bőven lenne “polgári-civil” téma. Le se kell hajolni érte, percenként botlik bele az ember, sőt, rázúdul. Milyen jó lenne egy valódi, XXI. századi, európai, civilizált országban élni, ahol a napi élet ilyen apró derűs pillanatairól elmélkedhetnék. Sajnos biztos vagyok benne, hogy Magyarországon az én életemben ez már nem fog megvalósulni.

Köszönöm ennek az emberpárnak azt a néhány derűs percet, amit tőlük kaptam.

_______________________________________________________
(1) Bár nem igazán passzol fenti mondókámhoz, de azért behuzalozom ide a jó ismert film (“Egy férfi és egy nő“) egy részletét:

[http://youtu.be/D43yjI6cles]

Wikipedia: A Man and a Woman (Un homme et une femme / Claude Lelouch) http://en.wikipedia.org/wiki/Un_homme_et_une_femme (Magyar fordítást nem találok)

(2) A fenti képet a http://www.computerclipart.com oldalról huzaloztam be. Lám, ezért lenne szükségem most az elsorvadt rajztudásomra, de legalább egy rajzolni jól tudó szerzőtársra (grafikusra). Képekkel, rajzokkal sokszorosan tömörebben lehet kifejezni valamit, mint a gyatra szavakkal. Ez a rajz például a lehető legjobban ragadta meg a férfi és a nő közötti jelentős, örök, kibékíthetetlen ellentétet. Készítőjének, és a közreadó webhelynek nem lehet eléggé megköszönni ezt az alkotást. Köszönet érte.

Leves 2.

Korábban kissé értekeztem a média mindent felülmúló hatásáról, melyet a társadalmi tudatra gyakorol. Speciálisan a férfi-nő társadalmi szereposztás  (magyarul: gender) bebetonozása vonatkozásában.

Nos, jobb híján továbbra is a Juventus rádiót használom a háttérzaj keltésére. Néha-néha az egyesek által talán műsorvezetőknek is hívott szóhányók infantilis locsi-fecsizése közben megüti a tudatalatti hallószervemet 1-2 szó.

Nem hiszed el, Kedves Olvasóm, már megint a leves. Csakhogy! Egy hölgy kért egy zeneszámot, köszönetül a finom levesért, amit a barátja főzött neki. Vagy férje? Erre már nem is emlékszem. Bár lehetséges, hogy férji státuszban már kisebb a valószínűsége az ilyesminek. Magam is tapasztaltam már olyat, hogy még a baráti viszonylatban képesek olyan trükköket is bevetni a pasik, amitől qrvára háziasnak tűnnek, de legalábbis azt az illúziót keltik a levadászandó cselédjelöltben, hogy nekik mi sem természetesebb, mint a közös teherviselés. Aztán, amint birtokon belülre telepedhetnek, azonnal 180% fokos fordulattal kiderül a turpisság: csak beetetés volt az egész azért, hogy hosszútávra szerezhessenek egy cselédet. No de esetükben ezt nem tudhatjuk bizonyosan.

Így aztán a most hallottak a lelki egyensúlyomon némileg javítottak a múltkori esethez képest. Különösen, hogy a műsorvezető – aki most is férfi – egyáltalán nem hökkent meg a dolgon, szó nélkül átsiklott fölötte. Bár igazi kiegyenlítés az lehetett volna, ha pár szóval némi pozitív töltést ad a jelenségnek, hogy pl. milyen rendes dolog ez, vagy ilyesmi.

De ha két hét alatt idáig jutottunk, akkor igazán nincs okunk csüggedésre. Bizonyára hamarosan eljutunk ahhoz a sarkalatos kérdéshez is, hogy ki mosogat? Amely tevékenység nem sorolható a kreatív munkák közé a főzéshez képest. Se.

A főzés-sütés mégis csak egy kreatív munka, még ha a munka eredménye nem is túl tartós. Megfigyeléseim szerint, egyes férfiak nagy hangon hirdetik, hogy ők otthon szoktak, sőt, szeretnek is főzni. Igen ám, de az igazi cselédmunkát már rühellik: mosogasson, takarítson csak el utánuk a cselédgénnel rendelkező női személy. Ráadásul azt is megfigyeltem, hogy a férfiak főzés-sütés után akkora csatateret hagynak maguk után, hogy nem csak az edényeket kell elmosogatni, hanem az egész konyhát feltakarítani, mert szanaszét van pacsmagolva minden mindenfelé, tocsog, ragad minden, tűzhely, munkalap, asztal, padló. Rosszabb esetben még a fal és a plafon is – ekkor mindjárt egy falfestést is beütemezhetünk. Mindent összevetve, az ilyet nem lehet segítségnek tekinteni, mert több munka az uraság után helyreállítani a rendet, tisztaságot, mintha mi magunk készítettük volna el a kaját, mosogatás inkluzíve. Mivel a nőknek nincs kisegítő takarítószemélyzete, általában főzés-sütés közben nem pancsolnak konyhaszerte, tudván, hogy úgyis nekik kell kipucolni, és hát senki nem olyan hülye, hogy saját magának csináljon több munkát, mint amennyi úgyis van.

És hab a tortán, ha az uraság a tocsogó konyhában dicshimnuszt vár el műve (az elkészített étel ) vonatkozásában. Mintha nem lenne természetes dolog, hogy ha valaki eszik, akkor az főz és süt is. Legalább olykor-olykor.

A mosogatóról meg ugye, talán emlékszel, Kedves Olvasóm, már ejtettünk itt pár szót

Mosogató

Kötelességemnek tartok helyreigazítást közzétenni. Beismerem a hibámat: elhamarkodottan ítélkeztem a WP post-szerkesztő eszközkészletét illetően. Feltűnően keveselltem a szerkesztőablak fölötti eszközkészletet, mely gombok formájában áll rendelkezésünkre. Ennek hangot is adtam egy korábbi postomban (WP kínok), nevezetesen a sorkizárást is hiányoltam éppen.

Ezúton tudatom a Kedves Olvasóval, hogy megvan a Sorkizárás Gombja! (Sőt: gombok!) Az történt ugyanis, hogy véletlenül (vagy kíváncsiságból?) mégis megnyomtam azt a fura gombot ott jobbszélen, amelyen a kis rajzocska azt sugallta nekem, hogy ez valami olyan extra dolgot nyújt, amire egyelőre, a bebútorozás és az első lépések idején biztosan nem lesz szükségem. Nem beszélve arról, Kedves Olvasóm, hogy a jobbszél nem egy kedvenc területem, talán tudat alatt is ódzkodtam megnyomni. És arról pláne nem beszélve, Kedves Olvasóm, hogy a gombra vezetve az egeremet a szövegbuborék azt mondja nekem, hogy: “Show/Hide Kitchen Sink(Alt+Shift+Z)” Ami szerény angol tudásom szerint konyhai mosogatót jelent, és hát mint azt talán tudod, Kedves Olvasóm, számomra sok van, mi riasztó, de a házimunkánál nincs semmi riasztóbb. (Jó, igazad van, Kedves Olvasóm, talán ez így nem teljesen igaz, de most a hatásfokozás egyik eszközével élek, mert talán így jobban átérzed, miről beszélek.) Na mármost  ki az a nő, aki még írás közben is mosogatni akarna? Hát persze, hogy nem volt affinitásom lenyomni a mosogató gombját ott jobbszélen.

Most azonban, hogy megnyomódott, kiderült, hogy a mosogató elnevezés csak valami huncutság volt, mert szemem elé tárult a finomabb formázást is lehetővé tévő, eddig hiányolt gombok csodás látványa:

Kitchen sink

Azóta már megtudtam egy másik fülön, hogy angolban a konyhai mosogatónak van egy átvitt jelentése is:

Vagyis valami olyasmi, mintha itt ez a második gombsor tk. csak valami fölösleges plusz lenne, de a WP olyan jóságos, hogy még ilyen kacatot is rendelkezésünkre bocsájt. Mindenesetre a mosogatóval való kapcsolat is csak férfineműeknek juthatott eszébe, akik számára többnyire valóban fölösleges berendezés a mosogató, mivel ők nemigen használják, mert erre cselédet tartanak (anya, nővér, feleség, barátnő).

Azt persze továbbra sem értem, hogy ha kézzel tettem bele a forráskódba a sorkizárási paramétert, akkor hol működött, hol nem. De lehetséges, hogy valamit eltévesztettem, ahogy az kézi műveleteknél gyakran megesik. De mostmár örüljünk, hogy egy harcolnivalóval kevesebb. A női cselédsorsra utaló gombnevet pedig talán elkerülhetem, ha a szerkesztő eszköz megjegyzi, hogy a második gombsort is mindig látni óhajtom.

( A soremeléses probléma továbbra is küzdés tárgya, egyelőre.)

Leves

Háttérrádiózom. Miközben takarítok. (Magamnak, mert senki cselédje nem vagyok. Hálistennek.)
Igen, mostmár megengedhetem magamnak a luxust. Hogy pl. takarítok.
Amióta az illegitim fidesz uralom beköszöntött (Magyarország ezt akarta, megkapta), már nincs értelme tüntetésekre járni. Se.
És a ballibes verbálmaszurbációkra. Se.

Takarítani se rossz dolog. Bár utálom. Mint minden házimunkát. Férfiolvasóimnak nyilván gőze sincs, miről beszélek: a háztartási munka a legkevésbé produktív munka. Csak egy mókuskerék. Amikor azt hiszed, hogy befejezted, már kezdheted is elölről. Vannak nők, akik ezt szeretik. Hát istenem. Nem vagyunk egyformák.

Azt értem, hogy a férfiak miért szeretik. Hogy a nő (feleség, anya, nővér, barátnő) takarítson utánuk. Helyettük. Hogy addig ők valami magasztosabb dolgokkal foglalkozhassanak. Politika, tudomány, szakma… És hogy ez tartósan így maradhasson, hát jól megideologizálják: a női lét attribútuma a cselédgén. A nő attól , hogy a Férfit kiszolgálja: főz, mos, vasal, takarít, gyerekeket ellát, és kurva. (Házasság? Mi lenne más: egy üzlet. A férfi házassággal fizet a szexért, a nõ szexszel fizet a házasságért… ) Tehetik: a befolyásolás (média, politika, oktatás) minden eszköze a kezükben van. Az illegitim fidesz uralom idején még inkább. Amikor a társadalmat öles léptekkel vezetik visszafelé. A harmincas évekbe. Amikor asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség.(1) Magyarország egyébként is egy macsó társadalom, különösen a “rendszerváltás” óta. És 2010 tavasza óta egyre macsóbb. Megfigyelted-e Kedves Olvasóm, hogy a diktatórikus, fasisztoid társadalmak vezérei, az őket kiszolgáló stáb kulcsszereplői mind férfiak?

No de kanyarodjunk vissza az eredeti témához: a probléma az, hogy a koszt még jobban utálom. És ha a takarítás áldozatát kell meghoznom a tisztaságért, hát legyen.

De mert valamiért egy ideje nem szeretem a csendet se, hát mindig szól valamilyen rádiócsatorna a háttérben. Az illegitim fidesz uralom beköszönte óta nem nagy a választék. Minden médiát az illegitim fidesz kormány vezérel. Valamikor, még a fidesz előtti időkben is már olyan rádiócsatornát kerestem, ahol a legkevesebb a duma. Már rég rájöttem, hogy a médiában a szövegelések csak porhintésnek, az istenadta kómában tartására jók. Hosszas keresgélés után találtam meg a SztárFM rádiót, ahol úgy tűnt, a legkevesebbet szövegelnek. Évekig volt a háttérrádióm. Bár az utolsó időkben kicsit ők is többet kezdtek szövegelni és infantilizálódni – a kor követelményeinek megfelelően. Aztán most, 2011. január 30.-án az illegitim fidesz teljhatalom ezt is kihúzta alólam(2).

Bár megfogadtam a 2010 áprilisi választások után, hogy semmilyen magyar médiát nem olvasok, nem nézek, nem hallgatok, de kicsiny rádióm nem képes külföldi adókat befogni (ez még az illegitim fidesz hatalom előtt is így volt, ebben – kivételesen – nem feltétlen a fidesz keze van).  Persze, hallgathatnék magnót/mp3-at is, de a lejátszólista mégis csak egy véges, fix készlet, valahogy jobban szeretem az előre nem kiszámítható dolgokat, és hát a rövidhíreket se árt, ha hallom, még ha a hitelesség tökéletesen kérdéses is. A lényeg az, hogy a SztárFM óta többnyire a Juventusra van állítva a háttérrádióm, amit utálok, de a többihez képest tán valamivel kevésbé. (Ha ezt a posztomat valami véletlen folytán a fidesz-jobbikos titkosszolgák elcsípnék, a Juventus dolgozói bocsássanak meg nekem, ha a munkahelyük a közeljövőben megszűnne.)

Nem tudom, megfigyelted-e Kedves Olvasóm, hogy a reggeli időszakban, vagyis úgy 7-10 (am) között a legtöbb magyar rádiócsatorna verbálmaszturbál, infantilizáló stílusban hányja a szót, vulbártémákat geil vulbárstílusban nyomat? Amikor a bérrabszolgáknak nem lenne fontos más, csak a pontos idő, az időjárás, az aktuális közlekedési viszonyok, valami folyamatos, jó kis zene közben, ehelyett az infantilizáló magyar rádiócsatornák holmi hülye horoszpókokat, szexuális baromságokat nyomatnak az éterbe? Néha beolvassák Nemzetvezető Orbán őfelsége még hülyébb üzeneteit, ami természetesen a Magyar Emberekhez, a Hazához szólnak, amely természetesen immár nincs  ellenzékben… No de hát a Nemzet Pénze (idegenszívűeké inkluzíve) természetesen nem jön rosszul ezeknek a csatornáknak se ugyebár…

No de kanyarodjunk vissza az eredeti témához: szóval megüti a fülemet az un. kívánságműsor keretében egy – állíEldobom az agyamattólagos – betelefonáló szövege: “a feleségemnek kérem ezt a számot, aki most a konyhában nekem főzi a levest“. Azonnal eldobom az agyamat. (A törlőrongyot nem, arra most nagyobb szükségem van.) A telefonáló – mint azt bizonyára kitaláltad, Kedves Olvasóm – férfi. A telefont fogadó médiamunkás – mi sem természetesebb – férfi. És mindegyikőjüknek – mi sem természetesebb – nyilvánvaló, hogy “a zasszony” a konyhában van, aki “a zembernek” főzi a levest. A műsorvezetőnek (aki férfi) eszébe nem jut megkérdeznie, hogy “uram, és Ön? Ön mit csinál eközben a feleségének? A családnak?” Tökéletes sztereotípia-erősítő momentum. A női cseléd a konyhában főzi a levest a ház urának. Aki legrosszabb esetben csak tesped a tévé előtt, legjobb esetben valami (természetesen magasabb rendű) férfimunkával  van elfoglalva.

Mielőtt sikerült volna a magyar társadalomnak egy felsőbb szintre kerülnie, az illegitim fidesz hatalom máris visszafelé vezeti az istenadta magyar népet – minimum évtizedekkel. Csak remélni tudom, hogy nem évszázadokkal. Még az iszlám országok is le fognak körözni bennünket egyenjogúság tekintetében. Is.

És Magyarország nem is érdemel mást.
Se.

__________________________________
(1) Igen, Kedves Olvasóm, tudok róla, hogy ezt a szlogent egy  másik diktatúrához köti  a népi legenda (~Rákosi korszak /1953): csili.hu: Ratkó Anna, http://www.csili.hu/index.php?m=lexikon&id=17 (Hogy ez a cikk mikor íródott, arról a honlap teljes bizonytalanságban tartja olvasóját. Pedig nagyon nem mindegy pláne manapság, amikor /ismét/ divatba jött a történelem átírása /oda-vissza/. De talán a cikk alatt megadott forrás választ adhat, ám e kutatómunka momentán meghaladja erőforrásaimat, és szorosan nem is tartozik a tárgyhoz. Ezért kivételesen ezt a feladatot most rád hárítom, Kedves Olvasóm.) De mert tudat alatt (és fölött) azt is hiszem, hogy a diktatúrák alappillérei, mozgatóerői azonosak, bármelyik színt is festik magukra, hát valahogy mindig a náci idők kapcsán jut  eszembe. Talán mert ott is volt valami hasonlóról szó, némileg más ideológiai körettel.

(2) Csak gondolom, hogy a fidesz keze van a dologban, hiszen a SztárFM hallgatóközönsége (és talán a dolgozógárdája, netán a tulajdonosa?) a magamfajta, korosabb ballibes nép soraiból került ki.

%d blogger ezt kedveli: