eVitae

Nem mondhatom el senkinek

A betegség neve


Sick earth with mask.jpg
Korábbi postomban elmélkedtem a túl sok, fölösleges beszéd tárgyában. Ma már sajnálom (azt is), hogy hajdanán nem fejlesztettem a rajzkészségemet megfelelő szintre ahhoz, hogy manapság kevesebb szóval (vagy szavak helyett) fejezhetném ki a mondandóimat.

Sokkal sűrítettebben, frappánsabban lehet kifejezni a gondolatokat képi formában, és nyelvi akadályok se állják útjukat. (Bár azt mondják, sosincs késő, de sok egyéb dolog mellett már nemigen férne bele.) Hiszen eredetileg is, ha jól sejtem, előbb volt az embernél a képi, mint a szóbeli kommunikáció. És csak megértették egymást mégis. És gondolom, hogy a kezdeti kialakuló beszédnél  se volt még meg az a nagyfokú szószátyárság, ami a mai fejlett(?) ember sajátja.

Egy korábbi, hasonló témájú postomban lévő gondolat pontosítása az alábbi gondolatkép, mely szerint a (azt hiszem, Saturnus) doktor diagnosztizálja a szegény, ezer sebből (el)vérző Földet, kijelentve: “attól tartok, Önnek kapitalizmus nevű betegsége van“. És ez némileg egzaktabb megközelítése a kórságnak, hiszen az emberiség elég nagy (talán nagyobb?) részének nincsenek eszközei, melyek lehetővé tennék a Föld elpusztításának megakadályozását.
The earth is sick with capitalism
Az igazi hunyók a (globál)kapitalisták, akiknek pénz- és hataloméhsége nem ismer határokat. Így hát szorgosan vágják a természet, így az emberiség alatt a fát (szó szerint is). És képtelenek felfogni, hogy ők maguk is az emberiség, a természet részei, és ezért lehetne talán a kapzsiságuknak olyan határt szabni, ahol a kecske-káposzta törvény alapján mégis lehetne valamiféle egyensúlyt fenntartani.

De lehet, hogy annyira hülyék és vakok, hogy azt hiszik, ők megúszhatják. Ámde akkor is felvetődne a kérdés, hogy ha már nem lesz kizsákmányolni való természet, emberanyag, akkor kiktől, honnan veszik el a féktelen gazdagodáshoz szükséges javakat? (Feltéve, hogy ők életben maradnak. Még egy kis ideig.)


————————- FOOT ———————

Források:(1)

————–

Kép(ek)/videó(k) forráshelye(i):(a)

————–

Kapcsolódó posztok:(a)

————–

Megjegyzések:(a)

  • A fent hivatkozott weboldalak (, képek, videók) a cikk írása idején elérhetőek voltak. Ha ez később nem így lenne, “halott” linkekért felelősséget nem tudok vállalni – rajtam kívülálló okokból kifolyólag. Ha egy videó/kép/cikk kedves a szívednek, jobb, ha mindjárt le is töltöd, ki tudja mikor fog eltűnni a feltöltőnek vagy a Google-nak köszönhetően.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: