eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Orbán Oscar díja

Orbán KirályZseniális. Orbánnak csak gratulálni lehet, hogy ilyen jól kitalálta: 300+ milliót és nyilván mindenféle egyéb állami erőforrást rááldozott, hogy egy olyan film születhessen, amitől elájul a világ. És amelyik állam (kormánya) egy ilyen remek holokauszt filmmel ajándékozza meg a világot, az hogyan is lehetne “fasiszta jellegű”? Egy ilyen államról ugyan ki állíthatja, és ugyebár milyen alapon, hogy az “az Unió első fasiszta állama”? Nemde?

Amikor 2015 nyarán véletlenül belebotlottam a hírbe, hogy egy új magyar holokauszt-filmet mutatnak be valamelyik budapesti moziban, mindjárt kíváncsi is lettem, hogy vajon milyen film születhet egy olyan országban, ahol az aktuális szélsőjobbos politikai hatalom illegális fasiszta jellegű szervezetek hathatós támogatásával került egyeduralomra, és segítségükkel maradhat is e pozíciójában beláthatatlan ideig. Gyorsan jegyet is akartam mindjárt foglalni rá, hogy láthassam. De mindegyik előadásra minden jegy elkelt. Szerencsére, ahogy az hamarosan kiderült. Ugyanis jobb híján elkezdtem infókat keresgélni az interneten a filmről. És találtam is, nem is keveset. Így tudtam meg, hogy tulajdonképpen Orbán (és persze kiszolgálói) érdeme, hogy Magyarországon elkészülhetett ez az alkotás.

Fantasztikus húzás. Ugyan, milyen film is lehet az ilyen? Aztán, ahogy már a film tartalmával is képbe kerültem, szó szerint is, mert még a youtube-on is voltak belőle részletek, az érdeklődésem sikeresen végleg kihunyt. Amolyan művészfilm, meseszerű “sztorival”, a kényes témák sikeres kerülésével. Nyilván nem is adna Orbán pénzt egy olyan filmre, ami a magyarok nem kis felelősségét, nem kevésbé lelkes részvételét-segédkezését is pedzegetné a zsidóság kifosztásában és fizikai megsemmisítésében. Pláne, ha még a mára (újra) virágjába borult magyarországi antiszemitizmusról, idegengyűlöletről, az illegális, ám mégis szabadon működő neonáci, újfasiszta, és hasonló (eufemisztikus, trendi néven “gyűlöletcsoportok”) dolgairól, az állami szintről vezérelt gyűlöletkampányokról is beleszőne szálakat.

Amikor még azt is megtudtam, hogy a rendező, Nemes Jeles László, és a főszereplő, Röhrig Géza sem igazán Magyarországon él, akkor már végképp semmin se csodálkoztam. Honnan is tudhatnák, mi folyik Magyarországon? Hiszen még a tartósan ott élő és működő művészek se igazán tudják, mert vagy nem akarják tudni, vagy be vannak zárva a saját elvont világukba, ahonnan a rögvalóra nem nyílik kilátás. Különben pl. nem mennének cseverészni szélsőjobbos tévécsatornák műsoraiba.

Amúgy Salamon András: Tell your children (Meséld el…) c. alig 6 perces filmje erről a témáról mindent “elmondott” már, amit csak lehetséges. (Azért az idézőjel, mert egyetlen szó sem hangzik el a filmben.) Ezt a videót már egy korábbi posztomba behuzaloztam, ezért ide nem ágyazom be újra. Viszont találtam Salamon Andrásnak egy másik, még rövidebb filmjét: Indifference (Közöny) címmel:

“INDIFFERENCE” A short film directed by Andras Salamon from Andras Salamon on Vimeo.

This film is about the indifference, which was one of the key conditions for the horror that caused 6 million people to perish during world war 2 in the middle of Europe . This film describes the disgraceful scenes and memories of the Holocaust in Hungary which all had happened with the assistance of Hungarian population. This national shame is a constant reminder that it could all happen again. A new short film from the director of Tell Your Children.

 

Bár én úgy vélem, hogy a Tell your children tökéletességét semmi sem tudja felülmúlni e témában. De mindkettő azzal szembesít, hogy az ország, a világ semmit nem okult a történelméből, és bármi megtörténhet. Újra.

A múltat nem lehet már megváltoztatni. De a jövőt még talán igen.No ———————– FOOT ———————

Források:

  1. https://en.wikipedia.org/wiki/Son_of_Saul
  2. https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_G._Vajna
  3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Saul_fia
  4. https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemes_Jeles_L%C3%A1szl%C3%B3
  5. http://hungarian.imdb.com/title/tt3808342/
  6. https://en.wikipedia.org/wiki/Sonderkommando
  7. https://en.wikipedia.org/wiki/Tadeusz_Borowski
  8. http://nullahategy.hu/kovilag-tadeusz-borowskirol-a-holokauszt-emlekev-zarasakent/
  9. https://nepszava.us/marko-beata-oscar-dij/
  10. http://nepszava.us/szembenezes-a-holokausztert-viselt-felelosseggel/
  11. http://index.hu/24ora/?cimke=filmalap
  12. http://www.hir24.hu/kultura/2015/05/26/saul-fia-remeltuk-hogy-nem-nyerjuk-meg-az-arany-palmat/
  13. https://vimeo.com/user2979152
  14. http://antifa-hungary.blogspot.hu/2011/10/parizsi-bekeszerzodes-1947.html

Vigyázat! Szélsőjobbos oldalakra/csatornákra vezető linkek következnek:

  1. youtube.com/watch?v=GMzr7qSrfY0
  2. fesztival.mandiner.hu/cikk/20150527_szilagyi_b_andras_szerencses_marton_daniel_mufaj_lett_a_holokauszt_kenyelmetlen_gondolatok_a_saul_fiarol
  3. fesztival.mandiner.hu/cikk/20150526_szelli_beket_talalni_a_foldi_pokolban_saul_fia
  4. mandiner.hu/tag/magyar_nemzeti_filmalap/
  5. fesztival.mandiner.hu/cikk/20150603_szerencses_d_marton_auschwitz_komor_dicsosege_valasz_a_saul_fia_kritikank_kritikaira
  6. facebook.com/novakelod/posts/505837852832194?fref=nf&pnref=story&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_fesztival_201505
  7. mno.hu/grund/nemes-jeles-laszlo-csak-egy-emberrol-akartam-beszelni-1283454
  8. mno.hu/paletta/arany-palma-eselyes-a-saul-fia-1287315
  9. kuruc.info/r/2/115973/
  10. kuruc.info/r/56/143584/

A képek forráshelyei:

  • entellektuel.freeblog.hu/files/2011/02/kiraly.jpg
————–

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: