Van-e értelme a szabad magyar sajtó minden terhét egyedül cipelnie a hátán? – ingott meg ismét(1)(a) 2012 Karácsonyának előestéjén az Amerikai Népszava website-jának gazdája:
“Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?“(2)
A “fegyver” ez esetben a “Törlés” (“Delete”) gomb(ok) megnyomását jelenti a website-ok adminisztrációs felületén, mely mozdulattal a digitális öngyilkosságot(3) lehet elkövetni.
A digitális öngyilkosságot én elvből ellenzem bármilyen esetben, az Amerikai Népszavától függetlenül is. Úgy vélem, amit egyszer már publikáltunk, 
amibe már sok munkát fektettünk, amit már az e-világgal megosztottunk, azt nem helyes megsemmisíteni. A web kezdettől fogva egy (virtuális) közösségi tér, egy közös szellemi, kulturális, tudományos műhely, közös digitális információs adatbázis, globális könyvtár – hiszen az internet direkt erre lett kitalálva. Amit egyszer “felteszünk az internetre”, az ennek a közös, globális műhelynek, adatbázisnak a részévé válik. Hamarosan és egyre több e-társ idézi, hivatkozik rá, “linkeli”, új trendi szóval “lájkolja”(b), elbookmarkolja (c). A web újabb részhálóin (“közösségi hálók”) különösen gyorsan, 1-2 klikkel tovább lehet szórni 1-1 webcímet egyszerre akár százas, ezres, tízezres, százezres “példányban”.
Ha egy website-ot, honlapot, blogot, postot meggyilkolunk (törlünk, megszüntetünk, kikapcsolunk), de akár ha csak inkompatibilis módon “fejlesztünk” vagy elköltöztetünk (azaz a korábbi elérhetőségi webcímeket átírjuk, megváltoztatjuk), akkor a weben egy csapásra tonnányi halott linket(4) csinálunk.
Olyasmihez hasonlít ez Kedves Olvasóm, amikor valaki “meglepetésként” átrendezi a lakásodat (pl. életed párja, vagy valamelyik szülőd, vagy gyereked), anélkül, hogy megbeszéltétek volna, és a korábban megszokott mozdulattal nyúlsz pl. a megszokott szekrénybe a megszokott pohárhoz, és az nincs ott. A szekrény se. Jó esetben csak másik helyre került, és előbb utóbb megtalálod valahol másutt, rosszabb esetben az átrendezést selejtezéssel is egybekötötte az “elkövető”, és akkor fújhatod kedvenc poharad véglegesen hűlt helyét.
Vagy pl. ajándékba adsz egy könyvet, és aztán később egyszer csak meggondolod magad, és visszaveszed. Az interneten a gondolataidat, fotóidat, rajzaidat, videóidat, zenéidet adod ajándékba (fizetős szolgáltatók pedig pénzért) másoknak, sokaknak. Ha ezt egyszer csak visszaveszed tőlük, ha eltünteted, csak azért, mert úgy tartja kedved, mert épp lelki válságba kerültél, depresszióba estél, akkor ez azt jelenti, hogy önző vagy, csak magadra gondolsz, nem vagy csapatjátékos, nem vagy közösségi ember, rajtad kívül senki más nem érdekel.
Természetesen jogodban áll depibe zuhanni, dühösnek lenni, de nincs jogod ezt olyanokon (is) levezetni, olyanok munkáját tönkre tenni, őket többletmunkára kényszeríteni, akik erről a problémádról nem tehetnek, abban segíteni nincs lehetőségük. Az rendben van, ha többé nem írsz, ha “befagyasztod” a weboldaladat, blogodat. Sok ilyen – különféle okokból – elhagyott webhely, blog van netszerte. De az addigi rámutató linkek továbbra is működnek, a keresőmotorok megtalálják, látogatottságuk, olvasottságuk tovább nőhet, sőt újabb hivatkozások mutathatnak rá, vagyis archívum jelleggel tovább élnek.
Különösen problematikus a dolog, ha olyan e-médiumot érint a harakiri, amelyik semmiképp sem esik a magánwebhely kategóriájába, hanem amelynek deklarált célja e-polgárok egy bizonyos rétegéhez szólni, őket tájékoztatni, nekik irányt mutatni, bevonni őket a közös gondolkodásba, belőlük közösséget építeni, mindehhez támogatásukat kérni és elfogadni. Az ilyen website működése, sorsa nem magánügy, hanem közügy. Az Amerikai Népszava website-jának még ezen belül is különösen kitüntetett szerepe van a Magyarországon kialakult és fennálló sajnálatos politikai és társadalmi helyzet miatt.
Az Amerikai Népszava két éves anyaga már nem csak a tulajdonosé, nem csak a főszerkesztőé, hanem közkincs, dokumentumtár, és nem is annyira Magyarország, mint inkább a világ számára, a világ más tájain élő magyarul értők számára, ill. annak az anyagi és erkölcsi támogatást is nyújtó közösségnek, mely a Amerikai Népszava olvasóiból, kommentelőiből alakult ki.
Az online világ millió helyén millió link, hivatkozás mutat az AN egyes cikkeire, a Google találati listáin a nepszava.com folyamatosan előkelő helyen szerepel. Kertész Ákos utolsó cikkei a nepszava.com-on pl. szinte felbecsülhetetlen értékű dokumentumok! És nem szabad elfelejteni, hogy Kertész Ákos épp egy ehhez hasonló apropóból írta meg azt a nyílt levelét, ami miatt az egész ország kilökte magából. Mert 2011. augusztusában(5) is azzal sokkolta Bartus László az AN olvasóit, hogy bezárja az website-ot. Kertész Ákos elkeseredett dühe, kétségbeesése a nyílt levélben öltött formát. Végül az Amerikai Népszava, ha csökkentett módban is, de működött tovább. Kertész Ákos megfizette az árát: emigrálni kényszerült. Ha most ismét az a veszély fenyeget, hogy a nepszava.com nyomtalanul tűnik el a semmibe, akkor Kertész Ákos áldozatvállalása is hiábavaló volt?
A nepszava.com két éves anyagát minden körülmények között meg kell menteni, legalább archívumként életben kell tartani.
Különben az AN esetében a “digitális öngyilkosság” két betűvel rövidebben lesz írandó.
————————- FOOT ———————
Források:
(1) Bartus László: A diktatúra vámszedői 2012.12.26. Amerikai Népszava,
http://nepszava.com/2012/12/velemeny/a-diktatura-vamszedoi.html
(2)William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi, Arany János fordításában,
http://mek.oszk.hu/00400/00485/Angolul: Hamlet by William Shakespeare:
http://en.wikipedia.org/wiki/Hamlet;
“To be, or not to be, that is the question:
Whether ’tis Nobler in the mind to suffer
The Slings and Arrows of outrageous Fortune,
Or to take Arms against a Sea of troubles,
And by opposing end them: to die, to sleep“
a teljes angol szöveg letölthető innen: http://www.gutenberg.org/ebooks/1524
(3) “Digitális öngyilkosság” angolul: “digital suicide” angolul tudó (tanuló) olvasóimnak javaslom elolvasásra ezt az érdekes cikket: Basheera Khan: Why it’s impossible to commit digital suicide – even if you really, really want to (Miért lehetetlen digitális öngyilkosságot elkövetni, még akkor is, ha igazán, valóban akarod), November 2nd, 2009, The Telegraph, http://blogs.telegraph.co.uk/technology/basheerakhan/100004116/why-its-impossible-to-commit-digital-suicide-even-if-you-really-really-want-to/
(4)Link rot (“link rohadás” kicsit szebben: linkelhalás)/ dead links (“halott link”)/ broken links (“Törött link”)
(5) Bartus László: Búcsú az olvasótól, 2011. augusztus 28. http://nepszava.com/2011/08/velemeny/bartus-laszlo-bucsu-az-olvasotol.html
(6) Képek forrásai:
————–
Megjegyzések:
(a) Bartus László megingását ismét tökéletesen megértem, sőt, én a helyében annyira inognék, hogy tengeribetegséget kapnék, ha a magyar politikai-társadalmi helyzettől nem lenne már évek óta permanens hányingerem. Rendkívül nehéz döntési helyzetben van az Amerikai Népszava gazdája.
(b)A “lájkolás” valójában szintén link, csak hát marketingileg muszáj mindig új divatszókat bevetni a népek kómásítására
(c) Bookmark – ez egy hülye fordításban a “kedvencek” fogalmával azonos, de én talán inkább e-könyvjelzőnek mondanám.
————–
Kapcsolódó postok:
http://entellektuel.freeblog.hu/files/2011/02/kiraly.jpg
e-Vitae (blogspot)
eVitae 
Sűrű elnézést kérek kedves Olvasóimtól, és itt speciel kedves Kommentelőimtől, hogy ismét egy hosszabb “net-szabadságon” lévén, válasz nélkül hagytam a kommenteket is. Köszönöm, hogy Kedves Olvasóim hűségesebbek a blogomhoz, mint én magam. Igyekszem mielőbb pótolni a mulasztásaimat.
KedvelésKedvelés
Közkincs az, amit a szerző hivatalosan közkincsnek minősít önszántából.
.
Jogi – elméleti – értelemben mindenképp. A fenti hasonlattal élve nevezhetjük a répaföldet is közkincsnek, mert tele van finom, a szokásosnál százszor jobb minőségű répával, aztán meg lehet sértődni, és minősíteni a gazdát, mert felszedte a saját répáját. Pedig mi már közkincsként tekintettünk rá. Abból főztük a levest. Most pluszmunkát jelent, hogy máshonnan kell répát szereznünk? Esetleg ültetni sajátot? Gonosz répabirtokos. Üres lyukakat hagyott a munkájával nevelt répái helyén. Még hivatkozni se lehet rá a nyulak számára.
.
Értem én, hogy a bejegyzés miről szól: az AN az egyetlen olvasható, magyar nyelvű, közéleti weboldal. Tartalmilag és jelentőségében az ÉS is mérföldekkel mögötte jár, nem mintha az publikusan egyáltalán elérhető lenne. Ha Laci felszámolja, nem marad mit olvasnunk. A Galamus nem mérhető hozzá. Mivel Laci tud írni. Erre született.
.
Ez van. Akkor is az övé az oldal.
.
Nem Te adtad el érte a budapesti lakásodat, nem is én, hanem ő. Nem Te nem mentél nyaralni a pároddal az AN-ért, nem én, hanem ő. Nem Te fordítasz rá napi X órát, nem én, hanem ő.
.
A saját blogoddal azt teszel, amit szeretnél. Én is azt teszek enyémmel. A weboldalával ő teszt azt, amit szeretne.
.
Ez akkor is igaz, ha fizettünk tagdíjat, ha segítettünk neki. A tagdíjra én mindig is előfizetésként tekintettem, amiért cserébe nem ígérte senki, hogy örökké működni fog az oldal. Tisztában vagyok vele, hogy amit jó esetben százan összedobunk, elenyésző töredékét fedezi a működési költségnek. Hogyan lehet követelni több ezer dolláros weboldal fenntartását, amelyhez évi 80-120 dollárral járulok hozzá?
.
Nem mintha elsősorban anyagi kérdés lenne. Szellemi tulajdonról beszélünk.
.
Te vagy én, akik blogot írunk, minimális mértékben vagyunk kitéve támadásoknak. Lacit a saját oldalán, a magyar médiában, a postaládába beszór újságokban folyamatosan gyalázzák. Kik vagyunk, hogy “kötelezzük” őt arra, hogy ezt a végtelenségig tűrje?
.
Én minden nap olvasom az AN-t. Az egyetlen, amit arra érdemesnek tartok. Laci néhány leadje többet ér, mint egyes magyar újságírók teljes életműve. Mégis éreztem némi örömöt, megnyugvást, amikor törölte, mert szinte már szégyelltem magam, hogy ennyit küzd valaki, akinek ennyi szellemi energiája és tudása van egy menthetetlen országért, amelyben élek.
.
Mert aki nem mondja hangosan azt, hogy Magyarországon diktatúra van, az minden nap azt mondja, hogy Magyarországon demokrácia van. És én se mondom, írom minden nap, hogy diktatúra van, mert még a barátaim is rám szólnak, hogy tönkre teszem a hangulatukat. A hangulatukat. Azzal, hogy mondom. Nem azok, akik irányítanak, és nem az, amiben élnek. Amiben részt vesznek.
.
Laci harcol, mi tűrjük az elnyomást.
.
És mi őt akarjuk elnyomni, hogy ne csinálhasson a saját művével azt, amit akar? Nyilván azt tesz vele így is, úgy is, de ez olyan fura.
.
E-Vita, tudom, hogy az országért való küzdelem felső 0.01 százalékát képviseled a teljes népességre vetítve. Annyit szeretnék mondani, hogy a Te felelősséged a saját munkádat illetően van. És nem azért, aki nálunk a nyilvánosságot tekinte százszor, ezerszer többet tett. Legalább mi ne zsaroljuk őt.
KedvelésKedvelés
evitate, nehéz Bartus Lacival, de így a jó. Képzeld, ha könnyű lenne. Borzalom.
KedvelésKedvelés
E-Vita
Tökéletesen egyetértek !
Max Bircára meg ne figyelj, mert vagy tudatosan ír hülyeséget, vagy nem érti, mi folyik körülötte. Valószínű az utóbbi. Azért tartunk itt, mert sok nem értő van.
Az AN nélkül sokszor sokan nem értenék a világot.
Szerencsére meggondolta magát B.L.!
KedvelésKedvelés
Pedig ha Bartus guru nem akar tovább segíteni a Fidesznek, érdemes lenne legalább a választások előtt fél évvel lezárnia Amerikai Magyar Népszava néven futó blogját…
KedvelésKedvelés
El se tudom képzelni, mire alapozod a véleményedet. Esetleg megoszthatnád velem is, már csak azért is, hogy ne maradjunk meg a mesék területén (mondok is valamit, meg nem is). Egyébként: a Fidesznek nincs szüksége határon túli segítségre, amikor egész Magyarországra számíthat, különösen a magyar balos-libes oldalra. A fidesz mindaddig (és csak addig) hatalmon marad, amíg a nácik akarják.
KedvelésKedvelés