eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Kertész Ákos, a céltábla

Avagy: Nicsak, ki beszél: Bächer Iván
[Ezt a postot még 2011. szeptember 20.-án írtam, de mert a téma ismét aktuálissá vált, hát újra aktualizáltam, én is.]

Magyarországi média, távozz tőlem!

Néha mégis elkövetem azt a hibát, hogy a 2010. áprilisi választás után tett fogadalmam ellenére ráfutok egy-egy magyar médium felületére. Természetesen nem saját indíttatásból – azt azért mégse-, hanem mert illúziókra vágyó barátaim (akik még mindig abban a tévhitben élnek, hogy van Magyarországon ballibes, demokratikus, -sőt, minő képtelenség – szabad médium, ami figyelmükre méltó lehet, amelyik nem rettegve a fidesztől-jobbiktól nem gyakorol minimum öncenzúrát) leveleiből, üzeneteiből, postjaiból szemem elé tolakodnak olyan szövegfoszlányok, amelyek ilyen médiumban megjelentekre hivatkoznak.

Amerikai Népszava

De még ezeknek is ellen tudok állni – általában. Kivéve az egy drága Bartus urat, aki továbbra is bűnbe képes vinni. Részben az Amerikai Népszava felületén ugye még mindig megjelennek magyarországi hírek. Szerencsére ezek csak rövidke kivonatok, ám még így is csak az óv meg a hánytál használatától, hogy a drága Bartus úr oly vitriolosan, epésen, elegánsabban szólva: szarkazmussal(1) spékeli meg a híreket, hogy ezáltal az amúgy a magyarországi hírekre automatikusan jelentkező hányingerem (átmenetileg) lecsillapszik. És szerencsére nincsenek e hírkivonatokban klikkelhető webhivatkozások sem (aminek pedig egyébként nagy híve vagyok), így aztán nem fenyeget a kísértés, hogy egy könnyed kattintással, véletlenül mégis bekukkantsak egy magyarországi médium felületére, az eredeti cikkbe.

Korunk narkója, a Facebook

Igen ám, de itt van korunk e-mákonya, a borzalmas virtuális szénakazal, dzsumbuj, átláthatatlan sűrű bozótos, szemétdomb, homokozó – a Facebook. (Továbbiakban: FB, hogy legalább ne kelljen pazarolni a teljes névre a biteket. Se. )

Korunk narkója, a Facebook

Korunk narkója, a Facebook

Természetesen, utálkozásomat legyűrve én is belementem ennek az ingoványnak az utcájába. Sajnos vannak esetek, amikor az ember praktikus megfontolásokból kénytelen követni a tömeget, a tömegdivatot, a nyájat, a kolompot, bármennyire is szeretné előkelő távolságtartását, integritását, vagy valami ilyesmijét megőrizni. Szerencsére azonban az ingoványba való elmerüléstől (a függőségtől) sikeresen megóv az a tény, hogy az FB oly nagyon gagyi, benne oly nagyon lehetetlen rendszert találni. Másrészt se nem unatkozom, se fölös erőforrásaim nincsenek, se társ(aság) hiányától nem szenvedek, sárdobálási és verbálpettingelő hajlamaim nincsenek, a tömeget se szeretem, és e rövidke életet is sajnálom percéletű dolgokra fecsérelni.

Így aztán sikeresen megtaláltam azt a minimális FB tevékenységi formát, amellyel mégis tudok információkat teregetni, ill. összecsipegetni – olyan koncepció mentén, amit az FB sűrű dzsungelében egyáltalán realizálni lehet. E koncepciót néha nem teljesen sikerül tökéletesen követnem.

Össznépi céltábla: Kertész Ákos

Wikipédia: Kertész Ákos

Kertész Ákos

Így találtam rá a drága Bartus úr homokozójában arra a postra, amely arra hivatkozik, hogy immár Bächer Iván se akar kimaradni a nácik által kezdeményezett, aztán a hozzájuk csatlakozó un. “ballibes”, un. “demokrata” közéletiekkel együtt játszott “ki tud több bőrt lehúzni Kertész Ákosról” c. össznépi magyar rugdosóból. Igaza van a drága Bartus úrnak, íme, tudnak a magyarok egységet mutatni. Ha valakit ki kell csinálni, akkor nincs széthúzás, nincs jobb és bal – csak a vérszagra összeröffent ragadozók. Bár én úgy gondolom, hogy ez nem feltétlen magyar, hanem általános emberi tulajdonság. Legfeljebb a világ boldogabb részein már kicsit jobban úrrá tudnak lenni rajta. De az emberből – színre, fajra, nemre, értelemre való tekintet nélkül – bárhol bármikor kitörhet az állat, mely akár genetikusan, akár genetikailag, de mindenképp benne lakozik.

És itt követtem el a hibát: ezen úgy bepöccentem, hogy az eredeti cikkhez vezető linkre is rákattintottam, hogy saját szeműleg láthassam, hogy ugyan mi újat tud még Bächer rázúdítani Kertész Ákosra. Azért nekem hivatásos íróként zsenánt lenne egy mások által már jól benyálazott, megrágott, kiköpött gumicsontot tovább rágni, pláne, ha semmi újat nem tudok hozzá tenni. (Nekem még így, noname hobbiíróként is zsenánt.) Akkor már inkább hallgatnék. No persze akkor kilógna a sorból, tán még szemére is vetnék, hogy ő nem akar rúgni. Hm. Már nem is tudom, mit gondoljak. Már bármit el tudok képzelni. Lelki szemeim előtt megjelenik a(z egyik vagy másik) Vezér, aki kiadja a Nagyfőnököknek, akik tovább adják a saját függelékeiknek: ha azt akarják, hogy holnap is legyen állásuk, megbízásuk, akkor rúgni kell! Más magyarázatát már nem tudom elképzelni. A szélsőjobbosok (fidesz-fasiszták, jobbik-nácik) élvezetből rúgnak, ez világos. De hogy az un. ballibes, un. demokrata közéletiek? Bármilyen lesújtó a véleményem róluk – őket mégse akarózik élvezeti rugdosóknak hinnem. Nem, nem. Ők mégis csak jobbak annál: ők inkább megélhetési rugdosók lehetnek.

Bächer Iván – más szemében a szálkát

Valami “Vasárnapi Hírek” c. médiumban 2011.09.18.-án jelent meg Bächer rugdosója Meg nem gondolt gondolat (2) címmel. (Hogy ez a médium hová tehető a politikai skálán, nem tudni – a honlapon sehol nem találok olyan szögletet, ahol tudatnák az olvasóval pl. “Küldetés” vagy “Hitvallás” vagy “Rólunk” vagy ilyesmi címmel jelezve, hogy ők akkor ezzel az újsággal kihez és miért is akarnak szólni. Az impresszumban is csak annyi van: “Hírlap és hétvégi magazin“. Slussz. Hát igen, a fidesz médiatörvényének árnyékában az a tuti túlélés, ha nem vallunk színt, csak ehhez hasonló semmitmondó szövegeket nyomunk gyáván lapítva, így azt a kis hátralévő időt a nyugdíjig, esetleg nyugdíjasként írogatva talán ügyesen ki lehet húzni, végül is fontosabbak az anyagiak, mint holmi haszontalan elvek, demokrácia, sajtószabadság és ilyen bagatell dolgok… Gondolj csak bele, Kedves Olvasóm, az elveket meg lehet enni? Na ugye. Igaz, hogy emiatt viszont olvasni-hallgatni se érdemes e médiumokat (se), de hát a csecsemőlelkű ballibes istenadta még mindig kábán-balgán szipuzza, ahogy tette 20 éven át is.)

Bächer Iván

Bächer Iván

Nos lássuk csak, mit is mond Bächer Iván:

De egy szó semmiképp sem szerepelhet itt, itt sem: ez pedig a genetikusan. Ezt a szót demokratikus polgár nem írja le. Legfeljebb egy demokratikus növénynemesítő. De demokrata tollforgató soha.

Hát kérem, tisztelt Bächer úr! Amikor még az interneten való kóválygása közben került hozzám a Séta c. írás, bizony nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy azt Ön írta. Azt hittem, valami fake, valami csalilevél, valami hecc. Míg nem jött a hideg zuhany: publikusan elismerte sajátjaként. Azóta számomra az Ön személye teljességgel érdektelen. Nem számít. Mert én meg úgy vélem, hogy egy demokratikus polgár, különösen nem egy hivatásos, közismert, sokak által olvasott, és így sok ember tudatára hatást gyakoroló, ezért egy mezítlábas, nomane bloggerhez képest sokszorosan nagyobb felelősséget viselő demokrata tollforgató – olyanokat nem ír le, mint:

A fasisztákra leszek muszáj szavazni. Nem tehetek majd mást. Rájuk kell szavaznia minden tisztességes, demokratikus magyar polgárnak. Másképp nem lesz soha tisztességes, demokratikus polgári Magyarország. Túl kell esni rajtuk.
…………………
Jöjjenek a derék nácik. Legalább tiszta lesz minden. Tiszta lesz a mocsok. Borzalmas lesz, de egyértelmű.
…………………
Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük[a szociktól]. A Jobbikra kell szavazni.(3)

Ha egy közéleti személy, egy közíró, egy véleményformáló végtelen elkeseredésében magában gondol is ilyeneket (ő is csak ember, miért ne gondolhatna), ha otthon a négy fal takarásában mond is ilyeneket, de publikusan, nagy nyilvánosság előtt soha. Mert felelősségtudata ezt nem engedheti. De ha mégis, akkor semmi erkölcsi alapja nincs egy írótársába rugdosni, amiért az ugyancsak ököllel csapkodja a zongorát. Igaz, sokadjára tapasztalom, hogy a szólásszabadság szentségét hirdető legmélyebb mélyliberálisok számára csak addig terjed a vélemény szabadsága, amíg az megegyezik az övékével. Egyébként bármiféle másféle véleménytől, de különösen kritikától végtelenül felháborodnak, vérig sértődnek, indulatba jönnek, és érvek helyett durva személyeskedéssel vágnak vissza, a tolerancia, a párbeszéd legkisebb jelét se mutatva – még a szélsőjobbosokat is messze túlteljesítve. Ezért is bátorkodom hangoztatni, hogy húsz éve nem csak valóságos baloldaliak nem voltak / nincsenek Magyarországon, de valódi liberálisok se. Ezzel ugyan megint csak magamra vonva ezeknek a (magyar típusú, önkritikát nem ismerő) “baloldaliaknak”, “liberálisoknak” felháborodott haragját, de soha nem volt sajátom a “gyengeség”(4): nem szerepel vágyaim között hazugságon vett barátság.

És Bächer úr még büszkén kérkedik tájékozatlanságával. Tipikus ballibes öntelt (5) attitűd: ha egy ballibes humán értelmiségi valamiről nem tud, az természetesen olyannyira nem az ő hibája, hogy még odáig se ereszkedik le, hogy utánanézzen, kérdezzen:

Azt nem értettem, miért a zsinagóga elé kell szervezni egy antifasiszta tüntetést, mi köze az antifasizmusnak a zsinagógához…

Koszorús Ferenc emléktáblája, Dohány utca 1/a.

Koszorús Ferenc emléktáblája, Dohány utca 1/a.

Hát, kedves Bächer úr, talán tetszett volna figyelmesebben elolvasni a levelet. Vagy talán tetszett volna megkérdezni a levél feladójától. Egy demokratának nem lehet probléma, hogy szóba álljon mezítlábas antifasisztákkal. Még akkor se, ha híres, sztárolt közíró.

Ha egyáltalán komolyabban érdekelte volna a dolog, kedves Bächer úr, akkor talán azt is észre tetszett volna venni, hogy nem tüntetésről, hanem megemlékezésről szólt az esemény. Bár egy sztárolt közírónak kifinomult érzéke kell hogy legyen a szavak jelentésbeli különbségeire, de lehetséges, hogy egy magas szellemi síkokon tartózkodó ballibes humán értelmiségihez talán nem méltó alantas, kétkezi antifasizmussal foglalkozni ilyen mélységben. Se.

Ha komolyan érdekelte volna a dolog, kedves Bächer úr, akkor talán rá tetszett volna jönni, hogy a zsinagógával szemben van annak a Koszorús Ferencnek az emléktáblája, akiről az a megemlékezés szólt, aki a tábori 1. páncélos hadosztály parancsnokaként 1944 júliusában budapesti zsidókat mentett meg a pillanatnyi deportálástól. És ha neaggyisten az emléktábla környékét is meg tetszett volna szemlélni, akkor látni tetszett volna, hogy ott előtte a járdán nincs annyi sok hely, hogy akár 20-30 ember elférne a járókelőket nem akadályozva. Ha tényleg érdekelte volna a dolog, kedves Bächer úr, akkor azt is tudhatta volna, hogy ebben az időpontban erre a zsidómentő cselekedetre minden évben rendszeresen tartanak megemlékezést különféle civil szervezetek.

De mindettől függetlenül is: a zsinagóga a zsidó istentisztelet helye. A fasizmusnak – szerény tudásom és internetes források szerint – van némi köze a zsidósághoz. Ezért egy antifasiszta megemlékezésnek bármely zsinagóga előtt is helye lehet.

És önmagának milyen szépen talált remekbe szabott mentségeket, tökéletes felmentést, mikor egy másik cikkében magyarázkodott – magyarázkodni kényszerült? (NOL, 2009. 08.18. “Ököllel a zongorát)

Nem hinném, hogy van mit szemére hánynia Kertész Ákosnak. Azért az az állítás, hogy a nácik még mindig jobbak, mint a szocik, azért az legalább annyira problematikus, mint Kertész Ákos miszlikbe cincált mondata, nem gondolja?

Egyébként, a tudósok már bebizonyították, hogy nagyon hosszú időn át, generációk sokaságán át tartó viselkedési forma, pszichikai hatás, külső ingerületek egy idő (nagyon-nagyon hosszú idő) után fizikai, biológia módosulást okozhatnak. Nem az a baj önmagában, ha valaki azt mondja, hogy egy nemzet, egy népcsoport akár genetikailag, akár genetikusan ilyen vagy olyan. Hiszen ténykérdés, hogy genetikai eltérések okozzák, hogy van ázsiai, afrikai, és “fehér” ember, sőt mit több: barnák és szőkék.

A baj az, ha erre olyan ideológiát gyártanak és váltanak gyakorlatra, mely szerint egy nemzetet, vagy egy nép-, vagy egy embercsoportot – alacsonyabb rendű, életre érdemtelen fajnak bélyegezve – sárba kell taposni, meg kell fosztani minden anyagi javaitól, emberi méltóságától, az életétől.

Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, kedves Bächer úr, ideje megtudnia: az a szélsőjobbossá vált fidesz. Mert orbán viktornak semmilyen ár nem volt drága azért, hogy hatalmát visszaszerezze és többé el ne ereszthesse, hát fegyvertársává nevelte-emelte a nácikat. A fidesz-jobbik és a szocik között annyi a különbség, mint tettes és bűntárs vagy segítséget elmulasztó (cserbenhagyó) között. Az áldozatra nézvést ugyan mindegy, de más szemszögből mégis csak egy pici különbség. És csak és kizárólag a cserbenhagyót ostorozni ilyen szélsőséges indulattal, a bűnelkövető említése nélkül – ez egy “demokratikus polgár” részéről nem egészen rendjén való.

Még akkor se, ha az a demokratikus polgár egy közéleti hivatásos írástudó.

_______________________________________
(1) Nem tudom, érzékeled-e, Kedves Olvasóm a disszonanciát: egy olyan szó, mely magában foglal egy olyan másikat, mely vonatkozásában az elegancia fel se merülhet – hogyan is lehet elegáns? No de Kedves Olvasóm, e különös nyelvi jelenségről való mélyebb értekezés nem tartozik jelen cikkünk témájához. Ezért ebbe most nem megyek bele. Jobban.

(2) Bächer Iván: Meg nem gondolt gondolat, Vasárnapi Hírek, 2011.09.13., http://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/bacher_kertesz_iro

(3) Az írás remek csámcsogni valót adott a náciknak. A rengeteg magyar náci hírportál egyikén, a HunHir.hu-n a cikk azóta is könnyedén megtalálható. Precizitásuknak megfelelően egy rövid életrajzot is csatoltak hozzá: Bächer Iván: A Jobbikra kell szavazni – Egy cikk, ami nem jelenhetett meg a Népszabadságban, 2009. 08.12. http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=21948

(4)

Szabó Lőrinc: Gyengeség

Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak ép elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.
.
Csak ép elkezdtem… Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.
.
Arra gondoltam, hogy hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, biztatott,
ő akarta… És szólni kezdtem… És
egyszerre kiderült a tévedés:
.
kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,
.
még gonoszabb… Mi lelt? – förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
– Mi lelt? Már te is?… – és szavain át
szinte robban a sértett hiuság.
.
Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: – Tévedés,
félreértettél… És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/SZABOL/szabol00154/szabol00538/szabol00538.html

(5) Para-Kovács Imre: Liberális gőg, Amerikai Népszava, 2011.08.22., http://imre.para-kovacs.nepszava.com/2011/08/22/liberalis-gog/

(6) Források:

9 responses to “Kertész Ákos, a céltábla

  1. Visszajelzés:Intim találatok | eVitae

  2. Visszajelzés:Bächer és a szűzkurvák | eVitae

  3. Visszajelzés:Nyolcvan (egy másik) « eVitae

  4. kishelena április 18, 2012 22:16

    Irja már meg vki,hogyan is kell innen”elmenekulni”?En menekulnek,de nem tom,h kezdjem el.Gyomorforgato,ami ebben az országban napjainkban(is)törtenik!!!!!!!!!Miert ide szulettem?Mi(magyarok)MENTHETETLENEK VAGYUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  5. A Tűz csiholója április 15, 2012 20:02

    Ez a hazug öreg zsidó azt hitte, a világ összedől attól hogy eltűnik Magyarországról.
    Nem dőlt össze. Sőt, a Kossuth-díj elvételére is indítványt teszünk.
    Pusztul jön a férgese!

    • evitae április 16, 2012 00:03

      Itt is köszönet a A Tűz csiholója nevű kommentelőnek, hogy házhoz szállítja a bizonyítékokat, hogy magyarországon vannak nácik, és a szemléltető példákat, hogy milyenek is.
      .
      Csak megjegyezném, hogy Magyarország azért nem dőlt össze (még), mert az egész ország (sőt külföld is) a magyar náciknak dolgozik, és ez sokáig összetartó erőt jelenthet, amint Hitler esetében is láthattuk.

  6. Visszajelzés:Koala idusa « eVitae

  7. Avi március 9, 2012 09:35

    Kedves evitae!
    Ezért kell elmenekülni Magyarországról! Ott már mindenki “orbán” talpnyalója.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: