eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Hol hányjak?

Nem, Kedves Olvasom, én nem megyek sehova, maradok itt, ahova 2010 áprilisa óta e-migráltam, a világ szabadabb felén – amíg csak a világ a Magyar Ugaron túli, eddig fejlettebbnek vélt része  engedi. Bár az amint a  SOPA/PIPA és ACTA rémképei mutatják, úgy tűnik, hogy nem csak az USA, hanem a világ többi, eddig a demokrácia magasabb iskoláit végzett országa is vissza óhajt süllyedni olyan országok szintjére, ahol a demokráciát csak szóvirágnak használják, de valójában a demokrácia álruhájában echte kis diktatúrát építenek, hagynak építeni.

Ilyen volt

Ilyen volt

.

Egy Kedves Kommentelőm nyomán úgy vélem, hogy előző postom (Határaim) némileg félreérthetőre sikerült, talán mert kicsit túl hosszan e-cseteltem a tényállást. Ezért most kicsit  rövidebben – hátha sikerül –  próbálom megvilágítani és szemléltetni.

Kedves Olvasóm, Kedves Kommentelőm, csak arról van szó, hogy az AN-bloggerek egymást támogathatták volna, egymás látogatottságát is segíthették volna azáltal, hogy egymás blogjait belinkelik a saját oldalukra, pl. mint ajánlott linkeket, oldalakat, olvasnivalókat. Ez a fajta együttműködés (is) számomra oly magától értetődő, mint ahogy levegőt veszek. Ezért mindjárt a blogom létrehozásakor az volt az egyik első dolgom, hogy az AN bloggereit blogtársaknak tekintve felvettem, belinkeltem őket a linkajánlómba, ráadásul külön kiemelve.

Persze, 2002 óta folyvást szembesültem azzal, hogy a magyar “ballibes”, “demokrata” népek köreiben az együttműködés, a csapatszellem, a “mi” elsőbbsége az “én”-hez képest ismeretlen dolog. Ilyesmi csak a szélsőjobbosok körében szokásos elv. És főleg: gyakorlat. Lehet, hogy mégis inkább a szélsőjobbosok között lenne a helyem? Hiszen így is, a “mieink” miatt is hánytálat kell használnom – hát akkor nem mindegy, hogy kik között hányok? Nem igaz, Kedves Olvasóm? De a szélsőjobbosok legalább cselekedni is tudnak a saját elveikért, míg a “ballibesek”, “demokraták”  csak verbálmaszturbálni képesek. Előbbieknek az elveik gyomorforgatók, utóbbiaknak a képmutatásuk. Így hát, Kedves Olvasóm, bizony felmerül a kérdés: hát én immár hol hányhatnék? (Virágom, vi-i-rágom…)

AN-bloggerek törlése

AN-bloggerek törlése

.

Visszatérve az eredeti problémához: ne aggódj, Kedves Olvasóm, itt maradok, és írogatok tovább – amíg égi és ninevi hatalmak engedik. Téma, mint a tenger. Nem hogy le se kell hajolni érte, de ellep, eltemet – nem is lehet győzni mindazt megírni, amit a magamfajta extrovirtuális grafomán szeretne. Így hát csak amennyit bírok időben, energiában, annyit osztok meg az e-világgal.

Csak annyi történt, hogy elérve önzetlenségem határait, úgy döntöttem, leveszem a blogom weboldaláról az AN-bloggerek linkdobozát. Csak annyi történt, hogy “alkalmazkodom”, visszalépek a többiek szintjére: az együttműködési hajlamomat az önzésem mögé tolom vissza. Bár még itt se annyira az önzésem, mint inkább az önérzetem késztet erre. Ki szereti a balek szerepét játszani, nem igaz, Kedves Olvasóm?

Ilyen lett

Ilyen lett

.

Gondolom, mindennek az Amerikai Népszava oldalán semmilyen hatása nincs, ott ugyanúgy megjelennek az AN-bloggerek oldalaira mutató linkek – köztük az enyém is -, mint eddig. Mindaddig, amíg az Amerikai Népszava gazdája, szerkesztője valami egyéb ok miatt másképp nem dönt. Reméljük, hogy ez mindaddig nem következik be, amíg csak valami természeti csapás magának az AN-nek a működését nem akadályozza.

LoveÍgy aztán, Kedves Olvasóm, mi ketten, Te meg én, amíg csak rajtam múlik, továbbra is megmaradunk egymásnak🙂 Tudom, hogy szeretsz. És én is szeretlek🙂

Hát hogyan is hagyhatnánk el egymást, nem igaz?

.

__________________________________________________________
A szív (képének) forrása: Wikipedia: Love, http://en.wikipedia.org/wiki/Love
Angolul értők előnyben. A megfelelő magyar Wiki-szócikk mindegyike (Szeretet, Szerelem) csapnivaló, ahogyan azt a Wiki gazdái is jól látják: “Ez a szócikk sürgős javításra/bővítésre szorul, mert ahhoz képest, amilyen fontos témát tárgyal, vállalhatatlan, katasztrofális állapotban van.SzeretetÉrdekes összevetni a két szívet is: az angol oldalon a szív üres, ami jelezheti azt, hogy férnek bele. A magyar oldalon tele van, tehát abban  már nincs hely senkinek, semminek.

Ha lenne egy másik életem, egy érdekes kutatási témám lenne, hogy a Wikipédia szócikkeinek tartalma, külleme vajon mennyire tükrözi az egyes társadalmak, országok, népek karakterét. Eddigi futó megfigyeléseim a magyarokról nem valami rózsás képet adnak. Hiszen, lám, milyen jellemző ez is: Magyarországon a szeretet szót nem győzik elégszer hajtogatni, a szeretetet verbálisan felmagasztalni, és lám: a wiki-szócikk is igazolja: a szavak mögötti tartalom lényegében nincs sehol.

Az is érdekes, hogy a nyelv is tükrözi a különbségeket: már a love ~ szerelem/szeretet reláció is mutatja, hogy a magyar egy szószátyár nyelv. A magyar ember túl sokat beszél fölöslegesen. (A beszédhez való viszonyomat már emlegettem a Hastánc c. blogom láblécében.)

9 responses to “Hol hányjak?

  1. szendam február 13, 2012 09:45

    Especially éppen most írtam egy választ a tegnap 14:00-ás bejegyzésedhez egy választ, ami pedig szőrén-szálán eltűnt!
    No ennyire értek én a dolgokhoz!😦

    • evitae február 13, 2012 13:26

      Kedves Szendam, az elektronikus csatornák is az anyagmegmaradás törvénye alatt állnak, mely szerint semmi sem vész el. Az e-megmaradás némileg módosított formában igaz: semmi sem vész el, hacsak nem az illetékes IT-munkás (sw-fejlesztő, üzemeltető, operátor, stb.) hibás termékének, egyéb hanyagságának eredményeképpen mégis. E téma is lehetne egy szép kövér post, de egyelőre vannak sürgősebbek a várólistámon.

    • evitae február 13, 2012 13:27

      A lényeg, hogy ha nem jelenik meg mindjárt 1-1 komment, akkor az nagy valószínűséggel a blogszolgáltató spam-szűrése miatt engedélyezési várólistára kerül, ami felől a blog-gazda (esetünkben én) jogosult dönteni: tényleg spam-e, avagy feloldható a spam-karanténból. Hogy ezt a kommentedet miért ítélte spamnak, az ismét érdekes kérdés lenne, ha ráérnék vele foglalkozni. A lényeg most: feloldottam, így a kommented él és virul publikusan. Talán majd reagálok is rá valahogy, de sajnos megint körmömre vannak égve forró témák és teendők.

  2. szendam február 12, 2012 08:25

    Kedves E-vita!
    Én baromi szívesen kitenném a blogjaidat linkajánlóként a magam oldalacskájára, de annyira hülye vagyok a WP-kezeléshez, hogy örülök annak is, amit eddig sikerült összevasvelláznom oda (azokat is csupán amúgy hályogkovács-módra, tök’ véletlenül!). Egyébként ennek tárgyában még tavaly ősszel kértem Tőled segítséget, de nem válaszoltál. Nem baj, nem gondoltam egy percig se, hogy az én ügyetlenkedéseim a Te egyik legfontosabb gondjaid egyike lenne.
    Ami az ACTA-ügyet illeti: a WP küldött már nekem egy mailt, amelyre válaszoltam is (csatlakoztam), a Te mailedre pedig azt válaszoltam, hogy ha lesz magyar fordítás, azt is szívesen aláírom.
    Szóval ennyi. Nem bizonyos, hogy mindíg jogosan sértődsz meg.
    Ugye?

    • evitae február 12, 2012 13:59

      Kedves Szendam, először a legfontosabb: nem vagyok megsértődve. Csak egyszerűen a kölcsönösség, a partnerség híve vagyok, és a balek szerepét az önérzetem nem viseli el vég nélkül. Úgy vélem, közel egy év elég türelmi idő ahhoz, hogy az AN blogtársaknak is eszébe jusson a kölcsönösség. Pláne, hogy pénzbe se kerül.
      .
      Természetesen, amennyiben technikai probléma miatt nem tud valamelyik AN-blogger linkajánlót rakni a blogjába, az egy más tészta. Ám, ha látom, hogy egy bloggertárs az én blogomat belinkeli az oldalára, de én nem értek hozzá, hogyan kell, akkor mielőbb megkérdem e tudás ismerőjét, hogy én hogyan tudom megtenni, mert zavar, ha nem tudok szívességet viszonozni.

    • evitae február 12, 2012 14:00

      Én úgy emléxem, hogy a segítségkérő leveledre rendben válaszoltam, ill. legutóbb, mire időm engedte volna egy alaposabb választ, addigra már örömmel újságoltad, hogy már magadtól is elboldogulsz a legfontosabb WP-eszközökkel. A levelezésünket meg fogom keresni, és ellenőrzöm, hogy hol is maradt abba a dolog.
      Ettől függetlenül ki fogok rakni egy postot a tecnikai útmutatókkal, és aztán érdeklődve kukkolom a blogtársak blogját, hogy történik-e valami. És utána majd e szerint én is visszarakom a linkdobozt. Mivel itt most nyilvánosan tettem ígéretet, így a nyilvánosság lesz az ellenőre & biztosítéka, hogy betartom. Csak egy kis türelmet kérek, mert most még egy “forró” anyagot szeretnék mielőbb publikálni.

      • szendam február 13, 2012 09:41

        Publikáld csak nyugodtan azt a “forró” anyagot … én éppen most tettem meg a magamét, bár az nem volt már “forró”, inkább langyos … de tanulságos.
        Az elakadt levelezés után ne kutass, kár a fáradtságért! Elég, ha a minimális tech. útmutatót a linkajánlóhoz megadod! Tegnap megint megpróbálkoztam vele, de egyszerűen nem boldogulok. Találtam ugyan valami ahhoz hasonlót, ahol már a “Blogroll” megnevezés is feltűnt, de aztán kattintva valami teljesen más helyre lyukadtam ki.
        Egyébként: aki “balek”-nak véli önmagát tekinteni, az bizony meg is van sértődve! Ugye?🙄

  3. vikus február 11, 2012 10:08

    Azt hiszem, én értettelek félre, mégpedig azért, mert nem ismerem jól a gép használatát, a kfl kifejezések jelentéseit. Elnézést, és örülök a válasznak, akkor továbbra is leszel !!!

    • evitae február 12, 2012 13:42

      Örülök, hogy örülsz. Ám én se vagyok elég tájékozott, mert a “klf” jelentése egyelőre rejtély számomra. De dolgozom rajta🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: