eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Napi archívum: december 10, 2011

Ha

Mit tesz az EU, ha Magyarország diktatúrába csúszik? Teszi fel a kérdést az Amerikai Népszava a New York Times nyomán, ahol Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász kérdezte ezt a blogjában – állítólag.Eldobom az agyamat

Besz@rás. Mintha érdekelné a világot, hogy egy ilyen kis semmi országban mi folyik.  Nem hogy a világot, de még Európát se érdekli. Ha érdekelné, akkor Magyarország nem jutott volna odáig, hogy “csúszna”. Immár minimum tizedik éve “csúszik”. Ugyan már! A világ, az EU reakcióideje több, mint 10 év? Halálra röhögöm magam!

Én, egy noname senki kis blogger, tudatom az e-világgal, hogy az EU semmit se fog tenni, ahogy eddig se tett semmit. Simán lesz@rja, hogy egy kis tagállamocskájában újra erőre kaptak a náci-nyilas eszmék, mozgalmak. Mindaddig, amíg az EU nagy országait nem veszélyezteti.

Ahogy Hitler ellen is csak akkor léptek fel egyesült erőkkel a “nagyok”, mikor ők maguk kerültek veszélybe.

Ahogy a szerbiai tömegmészárlások  se igazán érdekelték Európát, se a világot. 1995 körül! Pedig hihettük volna, hogy a fasiszta-náci téboly örök tanulságul szolgált az emberiségnek! Ugyan! A mai napig vígan élnek azok, akik ezrek legyilkolását vezényelték.

Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász nem tudom, mennyire van tisztában a Magyarországi helyzettel. De miért is lenne? Bizonyára ő is csak holmi médiából értesül, melyek a magyar (fidesz-jobbik) birodalmi médiából kapják a híreket.

De végül is, megértem akár az EU-t, akár a világot. Ha egy ország egyetlen politikai-társadalmi tényezője se óhajt áldozatot vállalni a demokráciáért, hanem inkább a diktatórikus törekvéseket szolgálják azok is, akik magukat melldöngetve demokratáknak nevezik, hát  akkor mi jogon avatkozna be egy kívülálló, nem igaz, Kedves Olvasóm? Teljesen igazuk van. Ha egy ország népe a diktatúrát akarja, akkor senkinek nincs joga a nép akaratával szembeszállnia. Se kívülről, se belülről. Tízmillió ember akarata szent és sérthetetlen. Még akkor is, ha az a nép kómában van, akkor is, ha meg van vezetve, akkor is, ha gyáva, ha gyenge a saját érdekeiért küzdeni. Helyettük senki nem veheti át a küzdés terhét, felelősségét.

Az az ország, amelyik nem képes áldozatot hozni a demokráciáért, érte küzdeni – az diktatúrát érdemel. C’est la vie.

Abban a világban, ahol egy nemzetközi szerződés sz@rt se ér, ahol mindazon országok sz@rnak rá, akik maguk aláírták valamikor – ilyen kérdések csak arra jók, hogy a verbálpettingelők kielégüljenek, esetleg megkapják az írott anyag ellenében a kialkudott díjazásukat.

Ilyen egyszerű ez.

C’est la vie.

So it goes.

_________________________________________________

Kiegészítés: egyik kedves kommentelőm juttatta eszembe a fentiekkel kapcsolatban jó ideje kikristályosodott további érvemet, ezért most utólag ide is beemelem.

Gondolj csak bele, Kedves Olvasóm: Te mennyire szívesen segítesz olyan valakinek, aki nem győz nyüszíteni, hogy milyen nehéz helyzetben van, miközben biztosan tudod, hogy ezen kívül (e helyett) tudna még önmaga érdekében ezt-azt megtenni, de ahhoz szemmel láthatóan csak simán lusta, gyáva, rátarti – viszont elvárja, hogy más valaki tálcán szervírozza fel neki a kész eredményt. Nem gondolod, Kedves Olvasóm, hogy szívesebben sietsz a segítségére olyannak, akiről tudod/látod, hogy megtesz mindent a saját érdekében, amire csak képes, de külső segítség nélkül már valóban nem tud továbblépni?

(Persze az efféle, magamfajta hozzáálláshoz jól fejlett önérzet / önbecsülés is kell, ami mozgósítja az önvédelmi reflexet: visszatart attól,  hogy önként és dalolva hagyjuk, hogy mások kihasználjanak, megalázzanak bennünket.)

%d blogger ezt kedveli: