eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Havi archívumok: december 2011

Feliz Navidad

Kedves Olvasóm, egy kedvenc zenészem kedvenc szerzeményével kívánom, hogy legalább Neked legyen egy boldog új éved. Ez a dal fantasztikus több szempontból is számomra. Egyrészt, a szövege oly végtelen egyszerű, hogy megtanulni semmiség. A dallama szintén. Nem véletlenen, hogy a világ szabadabb, boldogabb felén a tradicionális karácsonyi dalok közé került. Másrészt, mert hiszem, hogy én tévedésből születtem Magyarországra, eredetileg én valami mediterrán, spanyol ajkú nép közé voltam szánva. Lelkem és habitusom latin, mediterrán lélek. Nem szeretem a hideget, és imádom azt a nemtörődöm, laza mentalitást, ami a latin népek sajátja. Ha spanyol / latin-amerikai beszédet, de még inkább ha spanyol-latin zenét hallok, már rögtön elalélok. Mondanám: elélvezek, de ezt ugye egy fidesz-jobbik-erkölcs által diktált un. keresztény-nemzeti-meg-mittudomén milyen földhözragadt, a XXI. században is reménytelenül középkori országban nem illendő mondania az egyszerű állampolgárnak. (Csak a hatalom kiváltságosainak, ugyebár. Akik 2010 áprilisa óta folyvást elnyújtott orgazmusban élvezkednek.) De az internet – talán még – biztosítja egy kényszer-magyar állampolgár számára a szabadságot, ezért hát mégis csak mondom.

Amióta csak öntudatra ébredtem, azóta egyfolytában azt érzem, hogy idegen vagyok ott, ahova születtem. Már majdnem azt hittem, hogy mégse, de 2002 óta a fidesz-jobbik határozottan ráébresztett, és most már biztosan tudom: én nem tartozom abba az országba, ahová volt balszerencsém születni. Ez a Magyarország nem lehet az én hazám, csak kényszer-lakhelyem. Ezért legalább az internet révén próbálok “máshol lenni”. Bár hamarább lehettem volna biztos abban, hogy nekem menni kell! De most már nemigen van hova, merre. (De azért még nem adtam fel.) Így hát csak a zene révén próbál a lelkem repülni egy szabadabb, felnőttebb világba.

A három tenorPlácido Domingo, José Carreras spanyol, és Luciano Pavarotti olasz énekes
csodálatos, fantasztikus előadásában (a szöveggel némileg variáltak)

[http://youtu.be/tD-q5xZJfog]
The 3 Tenors – Feliz Navidad (José Feliciano)
José Feliciano:
.
Feliz Navidad
Feliz Navidad
Feliz Navidad
Prospero Año y Felicidad.
.
Feliz Navidad
Feliz Navidad
Feliz Navidad
Prospero Año y Felicidad.
.
I wanna wish you a Merry Christmas
I wanna wish you a Merry Christmas
I wanna wish you a Merry Christmas
From the Bottom of my Heart
.
I wanna wish you a Merry Christmas
I wanna wish you a Merry Christmas
I wanna wish you a Merry Christmas
From the Bottom of my Heart

.

Szöveg: http://www.youtube.com/watch?v=wGuCvFdrWPg

.

A szerző, José Feliciano előadásában, ami nem kevésbé fantasztikus:

[http://youtu.be/xMtuVP8Mj4o]
Jose Feliciano – Feliz Navidad

____________________________________________
feliz navidad (Spanish) = Merry Christmas (English) = Boldog Karácsonyt (Hungarian)

A dalról a Wikipédián angolul (magyar nyelvű nincs): http://en.wikipedia.org/wiki/Feliz_Navidad_%28song%29

Ezt a dalt a Puerto Rico-i énekes,  José Feliciano, énekes-zeneszerző 1970 -ben írta. Az USA-ban klasszikus karácsonyi énekké vált, az angol, spanyol nyelvű és az egész nemzetközi világban. (Vannak olyan helyek a világban, melyek Magyarország előtt járnak. Nem kicsit. Nagyon.)

A szerző honlapja: http://www.josefeliciano.com/

Wikipédia a szerzőről:
Spanyol: http://es.wikipedia.org/wiki/Jos%C3%A9_Feliciano
Angol: http://en.wikipedia.org/wiki/Jos%C3%A9_Feliciano
Magyar: Nincs (jellemző!)

Ha valamelyik videó indítása után épp ez az angol szöveg jelenne meg: “This video contains content from SME. It is restricted from playback on certain sites. Watch on Youtube.” ez magyarul ezt jelenti: “E videóban SME-től származó tartalom van, ezért a lejátszása bizonyos webhelyeken korlátozva van. A Youtube-on megnézhető.” Ahol SME=Sony Music Entertainment.

Orbán tampon

TamponKedves Olvasóm, így a két ünnep között, amikor az a kivételes eset fordulhat elő velem, hogy nem rohanok sehonnan sehová, át tudtam magam adni néhány fantasztikus élménynek, miközben azért ügyeimet is intézhettem. És az élmény akkor ér valamit, ha megosztjuk  másokkal. Nem igaz, Kedves Olvasóm?

Végtörlesztés(1) ügyében kényelmesen betértem a “bankom” egyik fiókjába. Kellemesen nyugis légkör fogadott, nem túl sok ügyféllel foglalkozott a nem túl sok banki ügyintéző, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy… Látszott, hogy ezek az ügyfelek a két ünnep közötti időszakot el se tudják más időtöltéssel képzelni, mint hogy banki ügyeiket intézzék, az egyébként munkaidőszak alatti stressztől mentesen, amikor dolgozó bérrabszolgáknak nem könnyű megoldani, hogy a saját munkaidejüket a banki nyitvatartással egyeztessék.

Számomra régóta különös dolog, hogy szolgáltatók ügyfélszolgálatai (és amúgy a hagyományos üzletek(2) is) olyankor vannak nyitva, amikor minden rendes ügyfél, vásárló épp a munkahelyén igyekszik megkeresni azt a pénzt, amit aztán e szolgáltatókhoz, üzletekbe vihet szabadsága alatt, vagy – ha teheti – a munkaidejéből ellógva. De hát persze, a szolgáltatók és az üzletek dolgozói is ugyanolyan bérrabszolgák, akiknek szintén joguk van ugyanabban az időszakban fogadni az ügyfelet, vevőt, amikor ezeknek is épp a nemzeti GDP-t kell(ene) termelniük. Hát, így megy ez, a világ már csak ilyen érthetetlen.

De szólj rám, Kedves Olvasóm, hogy ne csapongjak, hanem maradjak csak a fő témaszál medrében.

A bankfiókban egy rövid kis várakozás során a végtörleszteni kívánó sorstársaimmal megosztottuk a végtörlesztéssel kapcsolatos információinkat, nézeteinket, sanyarú sorsunkat. Majd a kedves banki ügyintézőtől megtudtam, hogy e két ünnep közötti csendes napon csak egy papír aláírásáért kellett befáradnom a bankfiókba, amit korábban egy másik kedves ügyintéző egy másik bankfiókban már aláírathatott volna velem. Mérsékelten némileg háborogtam neki egy jóízűt, hiszen azt hittem, hogy most a pontot tehetjük az ügy végére, és érzékeny búcsút vehetünk egymástól: az adós és a hitelező. De a kedves ügyintéző tényleg ügyfélbarátságról tett tanúbizonyságot, nem éreztette, hogy a pokolba kívánja az ügyfeleket, amiért ő a két ünnep között is kénytelen velük foglalkozni, miközben a dolgozó (és nem dolgozó) nép nagy része a karácsonyi kollektív nagy zabálás után ejtőzik otthon, és készül a szilveszteri kollektív nagy ivászati bulira. Megnyugtatott, hogy valójában ezzel az utolsó papírral tényleg pontot teszünk a tartozásom végére.  Így aztán kellemes, sőt derűs lelkiállapotban szedelőzködve indultam kifelé. Mivel életemben először (és valószínűleg utoljára) jártam e bankfiókban, kicsit bizonytalankodtam, merre is van a kijárat.

Miközben a kijárat felé vezető utat próbáltam eltalálni, egyszer csak min akad meg a szemem? Rögtön eldobtam az agyamat, lehidaltam, meg ilyesmi. Képzeld, Kedves Olvasóm, kutató szemem rátéved egy olyan pultra, ami az ügyfelek számára van a várakozó térben, hogy kicsit rendezhessék a cuccaikat rajta, az irataikat szépen elővegyék, vagy visszategyék, esetleg még kitölthessenek valamit, vagy aláírjanak, meg ilyesmi. És ezen a pulton nincs más, csak egy tampon(3)! Egy bankfiókban, az ügyféltérben, egy nyilvános pult sarkán diszkréten, békésen, egy magára hagyott tampon. Nem orvosi. Női. Hát, Kedves Olvasóm, van még, amin meg tudok hökkenni. (Ezért is hanyagolom 2010 áprilisa óta a politika dagonyáit, az már hótt unalmas, abszolút kiszámítható minden – amúgy sajnálatos – történés.) Pillanatra megtorpanok. De hát egy bankban, biztonsági kamerák és őrök kereszttüzében nyilván nem lehet csak úgy ténferegni, se ácsorogni, ha már nincs semmi dolgom ott, mert az nyilván gyanúra adhat okot. Még esetleg bankrablónak nézhetnek. Ezért ravaszul úgy teszek, mint aki még mindig a kijáratot keresi, pedig már látom, hogy hol jöttem be egy fél órával ezelőtt. De a látvány annyira lenyűgöz, hogy még pár lépést visszafelé megyek mégis, hogy jól látom-e, amit. És bár nálam a fényképezőgép, de hát egy bankban nem lehet csak úgy fényképezni, le is csapnának rám ízibe. Még megfordul a fejemben, hogy engedélyt kérjek a fotózáshoz, de érzem, hogy ez nemigen fog menni úgyse, pláne egy mezei amatőr fotósnak. A fotó akkor érne valamit, ha az mutatja, hogy a tampon egy banki pulton van, tehát a banki környezetet is kellene láttatni. Ezt meg nyilván nem hagyják.

Tampon USBÍgy aztán, némi sasszézás után (előre-hátra-előre) mégis távozom. Némelyik banki ügyintéző, aki látja orcámat mosolyra (sőt mi több: vigyorra) gyűrődni, bizonyára az ünnepi időkörnyezetnek tudja ezt be, netán azt hiszi, hogy én olyannyira meg vagyok elégedve a bankkal, az ügyintézőkkel, hogy mint kielégült, boldog ügyfél távozom. (Megjegyzem, ebben is volt valami, hiszen a finisre halogatott végtörlesztésem ügyét szinte az utolsó percekben, lóhalálában mégis nagyon kedvezően sikerült célba juttatnom.)

Hogy mégse maradjon e post szemléltető kép nélkül, a Google-t hívtam segítségül, és nem hiába.(4) Nem, Kedves Olvasóm, nem egy, a kor legújabb követelményeinek eleget tevő  2in1 USB memóriként (magyarul pendrive) is használható tamponnal szemeztem, csak sima, hagyományossal. Használtnak se látszott, de mintha a burkát megbontották volna, mintha épp a használatba helyezés közben zavarták volna meg a gazdáját.

Távozásom után azonban, jártomban, keltemben forgott az agyam, hogy mégis hogyan is illik össze egy bank, és annak egyik pultján pihenő tampon. Ha mindezt egy toalettben látom, akkor ugye, nem lepődök meg ennyire. No de egy ügyféltérben, egy pulton…? Én a biztonságiak helyében azért gyanakodnék, hogy nem egy rendhagyó, női bankrabló mini robbanószerkezete-e. Vagy esetleg egy álcázott mikrokamera, megfigyelési célzattal. De végül is nem az én dolgom, pláne, hogy már ott se vagyok.

Aztán, egészen mostanáig dolgozott a tudatalattim a bank és tampon viszonyán. És nem hiába. Mert voltaképpen a végtörlesztési lehetőség (rögzített árfolyamon, munkahelyi adómentes támogatással-kölcsönnel kombinálva), a bankoknak nagy érvágást jelenthetett, a hírek szerint. (Bár nem szakad meg értük a szívem olyan nagyon). Nem csoda, ha véreznek. És vérzés ellen a tampont találták ki és használják széles körben, ugyebár.

És mint tudjuk, a karácsony előtti napokban a Bankszövetség megszorongatta Magyarország Szeretett Nagy Vezérének a tökeit, minek következtében a Vezér hirtelen úgy gondolta, hogy a bankvezérek is magyar emberek, sőt, még inkább, mint a csóró adósok. Ezért amit sebtiben felépített estig, még sebtibben visszabontotta reggelre: a munkáltatói támogatás / kölcsön hipp-hopp mégse adómentes, ha azt 2012 január 1-től kapnák a dolgozók. Az, hogy ezzel hogyan jön össze a bejelentéstől számítva a pénzügyi lebonyolításra korábban hagyott 60 napos határidő, ami végső esetben 2012 február végéig tart, az a Vezért miért is érdekelné. Ahogyan az se, hogy hogyan korrelál ez az improvizálás az államháztartási törvénnyel(1). Az a végtörlesztő dolgozó, ill. munkáltató, aki a karácsonyi és újévi ünnepre készülődés hajrájában nem figyelte, nem vette észre a Vezér e lastminute karácsonyi ajándékát, az – legyen akármennyire is magyar – megszívta. Oszt jó napot. Ki nem sz@rja le. Ezt is. A Vezér és udvartartása is csak a pénzből él, nem igaz? És nem kevésből. Sokból. A pénz meg ugye a bankvezéreknél van leginkább.

Hát, Kedves Olvasóm, így történhetett, hogy karácsonyi ajándékul Magyarország Szeretett Nagy Vezére, Orbán Viktor tamponnal látta el a bankokat.

_______________________________________________

Források:

(1) A végtörlesztés egyes releváns momentumai:

Igen, Kedves Olvasóm, már mentegetőztem korábban, amiért magyar weboldalakat adtam meg hivatkozásul. Ez esetben azonban nem érzek erre késztetést, mivel ez olyan speciális eset, amikor echte magyar vonatkozású törvényről van szó, ami – természetszerűleg – a nagyvilágot nem érdekelheti. Ez egy speciálisan magyar jogi vonatkozású téma, magyar jogszabályokkal szoros kapcsolatban. És: igen, amúgy miért ne nevezhetnék be én is a “ki legyen a legjobb kurva” c. össznépi versenybe, nem igaz? De nem is erről van itten szó (hiszen nem pénzért írok, csak úgy szerelemből), hanem csak arról, hogy Magyarország zajlásaiból már csak annyi érdekel, amennyi személyemben, közvetlenül, operatíve érint. Pontosabban: a saját zsebemet, a napi megélhetésemet. Igen, most már megengedem magamnak, hogy én is csak megélhetési állampolgár legyek. Végre nem lógok ki a sorból. Nem igaz, Kedves Olvasóm?

(2) Az egyetlen előnyük a nem hagyományos üzleteknek, azaz a pláza-szerű fogyasztói mekkáknak (melyeket én a legmélyebb szívemből utálok egyébként), hogy az azokban rendelő szolgáltatók / üzletek az általános munkaidőn kívül, késő este, ill. hétvégén is fogadják a hétköznapokon napközben a kapitalizmus építésén orrvérrzésig munkálkodó bérrabszolga ügyfeleket / vásárlókat.

(3) Wikipedia:

(4) Képek:

[2011.12.29]

A Rendszer válaszol

A Rendszer válaszolt. Postafordultával. Ennyiből rendben van a dolog. Ezért (is) fizetem őket, nemde bár?

Kaptam ízibe 3 levelet. Azt hiszem, magány ellen egy jó módszer,  ha írunk a Rendszernek, és ő erre foglalkozik velünk pontosan, szépen, ahogy a csillag megy… (na persze, a pénzünkért el is várhatjuk).

A levelem 2011. 12. 30. 15:01-kor ment el (a levelezőrendszer szerint), természetesen a biztonság okáért két címre is (1818[kukac]ugyfelvonal[pont]hu ill. info[kukac]magyarorszag[pont]hu), hiszen egy Hivatalnál sose lehet tudni, hogy az egyik címen olvassa-e egyáltalán valaki, és pláne, hogy mikor.

Folytatás »»

Kapu

A Rendszertől kaptam levelet. Négyet, az utóbbi pár hét alatt. Nagyjából ugyanazzal a tartalommal.

Végül, a közeledő kritikus napra is való tekintettel, összeszedtem a bátorságomat és időmet, és a levél által bennem felgerjedt kérdéseimmel, észrevételeimmel a Rendszerhez fordultam a megadott elérhetőségeken: Folytatás »»

Ráncosodjunk együtt

Karácsonyi áhítat ellen hatékony orvosság egy ilyen kis videóklip.

Kedves Olvasóm, fogadd tőlem szeretettel(1)
e rendhagyó, sötétszürke humorral átitatott, bűbájos kis videószösszenetet.

Christmas & New Year 2012
Ismeretlen alkotó műve, a Jingle bells zenéjére – köszönet érte
[http://youtu.be/LyzJ4InbTvU]

Nem könnyű egy olyan videoklipet találni, amiből nem az unásig csépelt karácsonyi szeretet-mánia csöpög. Bár ebben is ott van a kötelező mesebeli elem: a gonosz elnyeri méltó büntetését. De mi úgyis tudjuk, hogy a valóságban minden másképp van. Igaz, Kedves Olvasóm?

Különösen nem könnyű azért sem, mert a youtube.com-on meghatározott videóklip keresése ahhoz a sziszifuszi vállalkozáshoz hasonlatos, mint egy pici varrótű utáni kutakodás egy óriási szénakazalban. Ha belegondolok, a Google e tekintetben már egész jól megközelíti a gagyi Facebook (továbbiakban: FB) színvonalát, bár még mindig felülről. Nem győzök csodálkozni, hogy a Google miért nem azon dolgozik, amivel eddig is naggyá vált, és ezután is még nagyobbá válhatna: a keresések fejlesztésén. Az interneten (pontosabban a szervereken) olyan óriási adathalmaz gyűlik egyre gyorsabb ütemben, hogy most lenne csak igazi kihívás és igazi lehetőség ilyen óriási adathalmazban való keresési lehetőségeket fejleszteni. De ehelyett a Google jött a hülye köreivel, hogy velük majd jól lekörözi a FB-t. Pedig ilyen homokozókból egy is bőven sok. Komoly, elfoglalt, alkotó, dolgozó, tanuló, netán még családdal is rendelkező embernek semmi szüksége arra, hogy ilyen homokozókba nyakig elmerülve minden irányból ontsák rá a “barátok”, és azok “barátai” minden szemetüket. És ha akad is értékes információ néha, azt az óriási szeméttengerben megtalálni legfeljebb akkor van esély, ha egyfolytában a FB-n lógunk, és mást se csinálunk, csak monitorozzuk a szennycsatornákat éjjel-nappal, hogy hátha megcsillan valami drágakő bennük. Ilyen fokú FB-függést pedig kevés ember engedhet meg magának, talán csak nyugdíjasok, munkanélküliek, gazdagok – olyanok, akik válláról valaki leveszi a pénzkeresés, a mindennapi tennivalók terhét, pl. egy alkalmazott, egy cseléd (anya, nővér, barátnő, feleség, ilyesmi.)

____________________________________________________
(1) A szeretet említése itt helyénvaló, hiszen lám, mekkora kutatómunkát folytattam egy ilyen különleges videoklip kibányászásáért, csak hogy megoszthassam Véled, Kedves Olvasóm. Persze, nekem is mosolyra gyűri orcámat ez a kis alkotás, de ennyi nekem nem elég – másokkal is meg kell osztanom az élményt. A Te orcád is hadd ráncosodjék, Kedves Olvasóm. Együtt ráncosodni  – hát mi más lenne ez, ha nem szeretet?

Ajándékozz derűt

Nemigen tudok újat mondani az ismét aktuális karácsonyi mizéria kapcsán, a három évvel korábbi postom most is változatlanul érvényes. Így hát a politikai okokból elhagyott blogomból átemelem ide is:

Mint korábban említettem: a legszebb ajándék az idő. Itt most a másik legszebb ajándékról szólok: a humor. Vagy derű. Az olyan igazi, csipkefinomságú, mélyről fakadó, lepkekönnyű, a lélek legbelsőbb zugaiban rezonanciát keltő. Mint az igazgyöngy: ritkán és lassan érik, és le kell érte szállni sötét mélységekbe, hogy megtaláljuk.

Vagy valami ilyesmi.

A lényeg: a kötelező karácsonyi hajcihő évről évre egyre szokványosabbá, unalmasabbá, terhesebbé váló rutinját csak a humor képes oldani. Régóta legkedvesebb karácsonyi szösszenetem ez a kis zenés animáció, de még mindig élvezem, és derűvel ajándékoz meg.

Esetleg Te is add tovább, Kedves Olvasóm:

White Christmas I’m dreaming of a White Christmas
Just like the ones I used to know
Where the treetops glisten
And children listen
To hear sleigh bells in the snow
.
I’m dreaming of a White Christmas
With every Christmas card I write
“May your days be merry and bright
And may all your Christmases be white

Egyszerűen fantasztikus! Ugye?

_________________________________________________________________

White Christmas  – talán minden megtudható róla a Wikipediából. Ami nem, azt Google Mester megleli.
További humoradagok Joshua Held jóvoltából: The Noses (rajzok) és animációk

Bomlás

Egy napihír margójára(1)

A magyar demokrácia lebontása zavartalanul folyikA tüntetések ideje alatt a magyar demokrácia lebontása zavartalanul folyik.

_______________________________________
(1) 2011.12.23. Tüntetgetünk, tüntetgetünk:
http://index.hu/belfold/2011/12/23/orban_diktaturajat_akarjak_megbuktatni/

Némi magyarázattal tartozom néked, Kedves Olvasóm, amiért magyarországi weboldalt adok meg hivatkozásul. Sőt, amiért én magam is beleolvastam. Mert hogy korábban már többször is mondtam néked, hogy 2010 áprilisa óta nem olvasok, nem hallgatok, nem nézek magyarországi médiát, se papírosat, se elektronikusat.

Az index.hu-val pedig már jóval régebben szakítottam, amikor megtudtam, hogy ő is a szélsőjobbosok (fidesz-jobbik) szócsöve (vagy médiakurvája? – mindegy is) lett. Különösen amikor ennek az új irányvonalnak egyik legkészségesebb kiszolgálója, valami Szily László nevű szóhányó suhanc kiokádta magából azt az undormányt ( Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök lett a nemzet új színésze, index.hu > Vélemény > Jegyzet, 2008. október 7., kedd 00:31) Én sose voltam egy Gyurcsány-fan, (csak bíztam benne egy darabig, hogy ő más,  mint a többi) mostanra pedig bebizonyította számomra, hogy ő is csak  a látvány- és verbáldemokraták széles táborának egyik oszlopos tagja. De ilyen ocsmány, durva, útszéli, kirekesztő, másokat megalázó stílust – melyet a fidesz 2002-től, a vereségét úriemberhez méltóan nem tudván elviselni, a náci jobbikkal karöltve a szélsőjobbos közbeszédben meghonosított – nem hogy Gyurcsánnyal, de még akár orbánnal kapcsolatban is elítélek. (Igen, jól látod, Kedves Olvasóm: annyit mégis megengedek magamnak, hogy nem kezdem nagybetűvel annak a nevét, aki az értékrendem alsó határa alatt van.)

De hogy mégis, elveim ellenére miért alacsonyodtam le az index.hu-ra: magyarországi hírekről csak barátaimtól, esetleg külföldi médiából értesülök. De mert ez egy nagyon “forró” hír volt, hát ezt egy drága barátom jelezte nekem telefonon, aki teljesen be volt izgulva, hogy balhé van a Kossuth téren. Sokáig nem is értettem a szót, hogy “balhé”, szegény barátomnak többször el kellett ismételnie. Pedig úgy tudom, nincs baj amúgy a hallásommal, de háttérzajok is voltak, talán drága barátom felajzott hangja is rontotta a hallhatóságot,  de főleg olyannyira túl vagyok már az egész reménytelen magyar kuplerájon, olyannyira nem lep meg és nem hoz lázba már semmi, ami benne zajlik, olyannyira hidegen hagynak ezek a 2010 áprilisa(2) után trendivé vált, látványos, de ártalmatlan “egymillióan az akármi ellen/mellett” látvány-“balhék”, magyarul slacktivista performanszok, hogy már a fülem se áll rá. (Igen, Kedves Olvasóm, legalább nálam, belül összhang van: a test és lélek jól együttműködik egy olyan környezetben, ahol minden omlani-bomlani vágyik. Hát, legalább ennek örülhessek.) Bár mondogatom én ezt a belső emigrációmat a drága barátomnak is, de nemigen akarja elhinni, hogy aki 2010 áprilisa előtt  (amíg volt értelme: megakadályozni azt, ami végül bekövetkezett) ezerszázalékosan “mozgalmi” életet élt, az most a teljes érdektelenség státuszába lépett. Hát igen, Kedves Olvasóm, bár alapvetően vallom, hogy csak a lehetetlent érdemes megpróbálni, mert abban van az igazi kihívás – de úgy vélem, nyolc éven át tartó erőn felüli (hiábavaló) próbálkozással ennek az elvemnek is, és a lelkiismeretemnek is eleget tettem. 2010 áprilisában be kellett  látnom, hogy ha egy egész ország (jobbról, balról) szélsőjobbos diktatúrát akar, ezzel értelmetlen szembe mennie néhány porszemnek. Mindazonáltal barátaim információit mégis köszönettel veszem, hiszen pl. a végtörlesztés lehetőségéről is csak így szereztem tudomást.

Ha legalább 2010 után előkerültek volna hirtelen felnőtt, felébredt, cselekvő demokraták, akkor az Amerikai Népszava betölthetné a szabad magyar sajtó szerepét, és onnan meg lehetne tudni a magyarországi híreket. De hát nem kerültek elő, továbbra is kómában maradva  inkább olyanokba szórták a pénzeiket, amikről  biztosan lehetett tudni, hogy kár beléjük, hiszen a fidesz-jobbik akkor takarítja el őket, amikor akarja. Lám, a Klubrádió esete. Nem mintha bármiféle veszélyt jelentett volna a hatalomnak, de a fidesz-jobbik nem a józan ész szerint, hanem kéjvágyból tesz mindent (a bosszú édes ízével nem tud betelni).

De még annak is örülhetünk, hogy legalább utólag a szabad magyar sajtót is meg lehet adni forrásként:
Amerikai Népszava: New York Times: Hiába tiltakoznak a magyarok, 2011. december 25. vasárnap 11:36, http://nepszava.com/2011/12/magyarorszag/new-york-times-hiaba-tiltakoznak-a-magyarok.html

(2) Miután az ország önként és dalolva tálcán rakta a demokráciát a nyíltan szélsőjobbos, diktatórikus, erőszakpárti  politikai erő lábai elé. És azóta a látványcsodálkozók tágra zárt szemekkel verbálpettingelnek arról, hogy jaj, jaj, hát mi folyik itten. Én meg csak azon csodálkozom legfeljebb, hogy vajh, hol volt ez a most hirtelen feltámadt és most  ily buzgón performanszoló sok  “egymillió”  “demokrata” a 20 év alatt, de legalább is 2002-2010 között? Kómában aludtak csipkerózsika álmot? Vagy akkor még az volt az érdekük, hogy a fidesz-jobbik ilyen totális győzelmét segítsék? Hm. Csak két magyarázat logikus számomra: 1) a fidesz megbízásából performanszolnak, hiszen a fidesznek szüksége van a demokrácia látszatára, mint egy falat kenyérre, és alibi demokraták, és alibi tüntetők kellenek, hogy mondhassa: miféle diktatúráról beszéltek, hiszen lám, millióan tüntethetnek itten akár minden nap. 2) a háttérben a náci jobbik és csatolt szélei a titkos kovászai a tüntetéseknek, és csak várják szép csendben, hogy mikor hullik az ölükbe az ország, mint egy érett alma.

Természetesen a nagyszámú, csecsemőlelkű “ballibes”,  “demokrata” népet akár a fidesz, akár a jobbik úgy vezeti meg, ahogy csak akarja –  húsz év alatt gyakorolták ezt eleget, e  nép azalatt is nekik dolgozott, csak legfeljebb nem ébredt ennek tudatára. Akkor se.

Vallomás

Wikidedia: Ady EndreVéletlenül bukkantam Ady Endre egy versére. Nem tudom, megboldogult diákkoromban belebotlottam-e anno, de hogy akkor nem fogtam fel a sorok értelmét, az bizonyos, hiszen különben emlékeztem volna rá azóta is. Gyerekfejjel hogyan is hallottam volna ki belőle a múltat, a jövőt meg pláne nem.

Itt és most Ady Endre: A Duna vallomása c. versének sorai hátborzongatóan aktuálisak. Ha figyelembe vesszük, hogy a költő a verset 1907-ben írta, és ha jól számolom, azóta már bőven eltelt 100 év, akkor nem tölthet el bennünket az optimista hiedelem, hogy a magyar nép tanulási képessége olyan nagyon gyors lenne. És lehetséges, hogy a szélsőjobbos hatalom gondolatrendőrsége máris szorgosan munkálkodik azon, hogy Ady Endrét mondjuk nemzetgyalázásért (esetleg egy sebtiben összeütött speciális lex-Ady törvény alapján) kiiktassák a magyar kultúrából, a szobrait eltüntessék, a nevével ellátott utcákat átnevezzék mondjuk Horthy, Gömbös, Szálasi stb. utcákká. És ha lúd, legyen kövér: az összes, akármilyen díjától visszamenőlegesen megfosszák, hadd tanulja meg a magyar nép (újra), hogy hol lakik a jóisten, a kurva életbe’! Hát nem, Kedves Olvasóm? Felhívom a gondolatrendőrök szíves figyelmét arra is, hogy el ne feledjék: az 500 forintos bakjegyen is ott a költő arcképe, és a 2019-es elévülésig nyilván nem lehet várni ilyen felháborító körülményből kifolyólag.(1)


“Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelős vergődés, könny, aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?”

S halk mormolással kezdte a mesét
A vén Duna. Igaz az átok,
Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.

“Sohse lesz másként, így rendeltetett”,
Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok között
Kinyújtózott a vén mihaszna.
És elrohant tőlem kacagva.

Duna part, CipőkA Duna nem csak költők “ihletője” volt,
de oly kor tanúja is, amikor
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.”

Érdekes, hogy a Duna milyen szorgos ihletője költőknek, talán egyéb művészeknek is. Nem vagyok elég művelt hozzá, hogy most csípőből rázzam kifelé a példákat néked, Kedves Olvasóm, egyedül József Attila: A Dunánál c. verse hagyott már anno, megboldogult diákkoromban is maradandó nyomot bennem. Nyilván van valami benne, ami már akkori gyerekfejemmel is értelmezhető volt, a lelkembe szántott, politikától még érintetlenül is. Ki gondolta volna akkor, hogy sok-sok évvel később, 2011-ben József Attila is áldozatul esik egy, a múltból feltámadt szélsőjobbos politikai hatalom féktelen bosszúvágyának.

Felhívom e hatalom becses  figyelmét  arra a fontos körülményre, hogy a Wikipedia szerint  József Attilának van egy posztumusz Baumgarten-díja (1938) és egy Kossuth díja (1948). Az előbbi nyilván nem probléma, hiszen az akkori hatalom a jelenlegivel kompatibilis. Az utóbbi azonban, ugyebár, nem hogy nem kompatibilis, de egyenesen  érvénytelen időszak egészen a 2010-es választási győzelmükig. Bár itt érzek némi logikai bukfencet, hiszen az a választás az érvénytelenné nyilvánított időszak alatt, és annak szabályai szerint zajlott. Namármost, ha egy illegitim rendszer szabályai alapján jut egy politikai erő hatalomhoz, akkor hogyan lehet ez a hatalom törvényes….?(2) Na de hát bizonyára meg tudják ezt magyarázni, arra tartják (khm. vagyis az adófizetők) az egész ország jogi apparátusát, nemde? Így aztán bizonyára át is fogják gondolni, hogy esetleg József Attilát is posztumusz megfosszák a posztumusz Kossuth díjától, mondjuk egy sebtiben összeütött lex-József törvényféleséggel. Mit mondhatnék? A bosszú oly édes, mint a méz – váljék egészségükre. Igaz, Kedves Olvasóm?


S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll –
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.

József Attila: Ős patkány terjeszt kórt
(1937. január)

József Attila szobra, Bp. V.ker., a Parlamenttől jobbra lévő parkbanJózsef Attila szobra
Budapest, V.ker., a Parlamenttől jobbra lévő parkban (még)

______________________________________

(1) Megjegyezném még, hogy a (2)-es gondolatmenet alapján semmilyen magyar bankjegy ill. érme sem törvényes, amelyeket a 2010-es választásig nyomtattak ill. vertek. Ugye, erre is tetszettek gondolni? Bár bizonyára önök is nagyon jól tudják, hogy a pénznek nincs szaga. Se.

Ha

Mit tesz az EU, ha Magyarország diktatúrába csúszik? Teszi fel a kérdést az Amerikai Népszava a New York Times nyomán, ahol Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász kérdezte ezt a blogjában – állítólag.Eldobom az agyamat

Besz@rás. Mintha érdekelné a világot, hogy egy ilyen kis semmi országban mi folyik.  Nem hogy a világot, de még Európát se érdekli. Ha érdekelné, akkor Magyarország nem jutott volna odáig, hogy “csúszna”. Immár minimum tizedik éve “csúszik”. Ugyan már! A világ, az EU reakcióideje több, mint 10 év? Halálra röhögöm magam!

Én, egy noname senki kis blogger, tudatom az e-világgal, hogy az EU semmit se fog tenni, ahogy eddig se tett semmit. Simán lesz@rja, hogy egy kis tagállamocskájában újra erőre kaptak a náci-nyilas eszmék, mozgalmak. Mindaddig, amíg az EU nagy országait nem veszélyezteti.

Ahogy Hitler ellen is csak akkor léptek fel egyesült erőkkel a “nagyok”, mikor ők maguk kerültek veszélybe.

Ahogy a szerbiai tömegmészárlások  se igazán érdekelték Európát, se a világot. 1995 körül! Pedig hihettük volna, hogy a fasiszta-náci téboly örök tanulságul szolgált az emberiségnek! Ugyan! A mai napig vígan élnek azok, akik ezrek legyilkolását vezényelték.

Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász nem tudom, mennyire van tisztában a Magyarországi helyzettel. De miért is lenne? Bizonyára ő is csak holmi médiából értesül, melyek a magyar (fidesz-jobbik) birodalmi médiából kapják a híreket.

De végül is, megértem akár az EU-t, akár a világot. Ha egy ország egyetlen politikai-társadalmi tényezője se óhajt áldozatot vállalni a demokráciáért, hanem inkább a diktatórikus törekvéseket szolgálják azok is, akik magukat melldöngetve demokratáknak nevezik, hát  akkor mi jogon avatkozna be egy kívülálló, nem igaz, Kedves Olvasóm? Teljesen igazuk van. Ha egy ország népe a diktatúrát akarja, akkor senkinek nincs joga a nép akaratával szembeszállnia. Se kívülről, se belülről. Tízmillió ember akarata szent és sérthetetlen. Még akkor is, ha az a nép kómában van, akkor is, ha meg van vezetve, akkor is, ha gyáva, ha gyenge a saját érdekeiért küzdeni. Helyettük senki nem veheti át a küzdés terhét, felelősségét.

Az az ország, amelyik nem képes áldozatot hozni a demokráciáért, érte küzdeni – az diktatúrát érdemel. C’est la vie.

Abban a világban, ahol egy nemzetközi szerződés sz@rt se ér, ahol mindazon országok sz@rnak rá, akik maguk aláírták valamikor – ilyen kérdések csak arra jók, hogy a verbálpettingelők kielégüljenek, esetleg megkapják az írott anyag ellenében a kialkudott díjazásukat.

Ilyen egyszerű ez.

C’est la vie.

So it goes.

_________________________________________________

Kiegészítés: egyik kedves kommentelőm juttatta eszembe a fentiekkel kapcsolatban jó ideje kikristályosodott további érvemet, ezért most utólag ide is beemelem.

Gondolj csak bele, Kedves Olvasóm: Te mennyire szívesen segítesz olyan valakinek, aki nem győz nyüszíteni, hogy milyen nehéz helyzetben van, miközben biztosan tudod, hogy ezen kívül (e helyett) tudna még önmaga érdekében ezt-azt megtenni, de ahhoz szemmel láthatóan csak simán lusta, gyáva, rátarti – viszont elvárja, hogy más valaki tálcán szervírozza fel neki a kész eredményt. Nem gondolod, Kedves Olvasóm, hogy szívesebben sietsz a segítségére olyannak, akiről tudod/látod, hogy megtesz mindent a saját érdekében, amire csak képes, de külső segítség nélkül már valóban nem tud továbblépni?

(Persze az efféle, magamfajta hozzáálláshoz jól fejlett önérzet / önbecsülés is kell, ami mozgósítja az önvédelmi reflexet: visszatart attól,  hogy önként és dalolva hagyjuk, hogy mások kihasználjanak, megalázzanak bennünket.)

Lenyomat

A tél életjelet adott magáról némi hódara hullatásával. A tél nem az én évszakom, amint azt már korábban tudtára adtam az e-világnak, ezért itt nem ismétlem meg. Ha a részletek érdekelnek, Kedves Olvasóm, akkor kattints át a korábbi kedvenc, ám politikai okokból elhagyott blogom releváns postjaira: Medvésedés(1) ill. Melegségre vágyom(2)

És mert ennek az első téli jelnek a percei, az aktuális napi időjárást tekintve, minden bizonnyal meg voltak számlálva, hát késztetést éreztem az azonnali megörökítésére. Nem lévén nálam a rendes fotómasinám, így csak a mobiltelefonom kamerájával örökítettem meg az Örökkévalóság számára. Nos, Kedves Olvasóm, mit tagadjuk, olyan is lett. Sose hittem, hogy a mobiltelefon fényképezésre (sőt mi több, videófelvétel készítésére) való, de a mondás is azt tartja: ha ló nincs, a szamár is jó. (Magunk között szólva, a hülye mobilgyártók minden olyasmit belegyömöszölnek a profitszerzés érdekében a mobiltelefonba, amire egy mobiltelefont használónak nem feltétlenül van szüksége, de hát ők diktálnak, mit tehetünk, nem igaz? És nem csak a mobiltelefont gyártókkal vagyunk így.)

Szóval, Kedves Olvasóm, jobb híján (ráadásul a rendes kamera plusz súlyt jelent a nesszeszer /egyes Google találatok és a helyesírás ellenőrző – magyarul: check spelling – szerint neszesszer, de Google szerint akár neszeszer/ naponta szükséges tartalmához képest, hogy a magamfajta bérrabszolga meggondolja, cipelje-e magával naponta, így hát) a mobiltelefonomat (magyarul: cell phone) kaptam elő. Ezért, Kedves Olvasóm, nem igazán tudlak részesíteni a hódara látványának élvezetében – a felbontás, a fókusz, meg ilyesmi, ki tudja, hogy egy mobiltelefon, ami (földhözragadott nézetem szerint elsősorban telefonálásra való) mennyire képes értelmezni. Mindazonáltal, úgy gondolom, a kép mégse élvezhetetlen. No meg egyébként is: ez van, ezt tudom nyújtani.

Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy egy szabadtéren hagyott asztalra hullott hódara-rétegbe ne tenyereljek bele, így próbálva érzékeltetni az épp beköszönő téli pillanat nagyszerűségét. Így aztán, ha a hódara szemcséi nem is érvényesülnek a képen, a tenyerem annál inkább. Igen, kedves Titkos (fidesz-jobbikos) Megfigyelő Elvtársak, megkönnyítem a dolgukat: ez az én tenyerem. Bár momentán nem tudok arról, hogy egy ilyen tenyérlenyomat készítése büntetendő cselekmény lenne, mint pl. a dohányzás úton-útfélen, de hát ki tudja, mikor tetszenek egy nap arra ébredni az Ország Házában, hogy bizony ezt is tiltani kellene. Különösen akkor, ha a tenyér tulajdonosa nem az önök feltétel nélküli híve, ugyebár. De én (még) őszinte ember vagyok (ordítok és toporzékolok), és vállalom a tenyeremet – engem vigyenek föl a padlásra! (Vagy ki tudja, hova… volt már ilyen a magyar történelemben párszor.  Fontos a hagyományőrzés, nem igaz, Kedves Olvasóm?) Annál is inkább, mert pl. József Attila (is – fujj, komcsi!) immár vörös posztó a fidesz-jobbik szemében (bár szerintem ez már legalább 8 éve szerepel a forgatókönyvükben – mégse egészen értem őket, hiszen a “ballibes komcsik” szintén segítségükre voltak e teljhatalom megszerzésében, és ezért talán megérdemelnének mégis némi nagyvonalúságot – igaz, nyilván a háttérben, a színfalak mögött  már rég megegyeztek velük is, a megélhetésért, a politikai karrierért cserébe – az országot, a magyar adófizető választópolgárt meg ki nem sz@rja le jobbról is, balról is, nem igaz, Kedves Olvasóm?), és egy nap talán arra ébrednek Magyarország fasiszta-náci urai, hogy büntetendő cselekmény még csak gondolni is rá. Igaz, Kedves Olvasóm?

Budapestre beszökött a tél2011 december: Budapestre beszökött a tél
[2011.12.02.]

Csak az vigasztal még, hogy a Természet – egyelőre még – magasról sz@rik egy ország politikai mocskára, és ha úgy tartja kedve, akár az egész országot ledarálhatja e sárgolyó felszínéről. Kívánom, hogy legalább a Természet e demokratikus beállítottságát őrizze meg legalább addig, amíg még élek. Ez nem oly sok idő. Talán még remélhetem e kívánságom teljesülését.
_______________________________________________
Az a kivételes eset fordul elő, Kedves Olvasóm, hogy saját magamat adhatom meg forrásként 🙂 Korábbi, magyar szolgáltatóknál vezetett blogjaimat politikai megfontolásokból kényszerültem otthagyni egyiket a másik után (blog.hu, kapcsolat.hu, nolblog.hu). Persze azt nem tudhatjuk, hogy meddig lesznek e blogok ott még elérhetők. Magyarország tökéletesen kiszámíthatatlan ország lett.
(1) http://e-vita.blog.hu/2007/12/21/medvesedes
(2) http://e-vita.blog.hu/2007/12/22/melegsegre_vagyom

(Megjegyzés: a WP-vel a bozótharcom természetesen folyamatos, e post szerkesztése közben vettem észre, hogy amit gondtalanul vázlatként szerkesztgettem, az “kiment” publikusba, gőzöm sincs, hogyan. Ezért visszavettem vázlatba, ezáltal lehetséges, hogy épp valami félkész postot szemlélsz, vagy valami hibaüzenetet kapsz Kedves Olvasóm.  De ez csak pillanatnyi helyzet, amit nyilván hosszútávon el lehet felejteni. Nem csak a WP-nél tapasztalom, hogy az egy böngésző ablak ~ több fül esetét képtelenek lekezelni. Úgy látom, most is ez történt. Pancserek. Ha – nagyon – gazdag lennék, úgy helyretenném ezt az e-világot, hogy csak úgy nyekkenne!)

%d blogger ezt szereti: