eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Gyurcsány téved

Orbán Viktor & Gyurcsány Ferenc

A furcsa pár

Mint azt előre lehetett tudni, az illegitim, szélsőjobbos fidesz kormány koncepciós szagú pereinek előkészítő  munkálatai folynak ezerrel. Ezek egyike Sukoró ürügyén zajlik, a Nagy Vad, Gyurcsány Ferenc földbedöngölése céljából. Mint tudjuk, a bosszú hegyeket képes mozgatni, emellett oly édes, mint a méz.

Senki nem hihette, hogy Orbán Viktor a kétszeri vereségéből táplálkozó, nyolc éven át érlelt bosszúvágyát nem akarja majd kielégíteni. De elsősorban azt, hogy Gyurcsány az emlékezetes tévé vitában lemosta a színről – ilyesmit nem lehet megbocsájtani! A vereség elviselésére csak kivételes, nagy formátumú jellemek képesek. Orbán Viktor pedig – nyolc éven át bizonyította szüntelen – kicsit sem az.

Mint az talán már tudod, Kedves Olvasóm, a fidesz teljhatalom bekövetkezte óta nem olvasok, nem nézek, nem hallgatok magyarországi médiát, amióta a Metro(pol) újság is közvetlenül a fidesz médiabirodalom része lett, azóta nagy ívben kerülöm az összes magyarországi papíralapú sajtót is. Ugyan, mondd csak meg, Kedves Olvasóm, miféle hitelessége lehet olyan médiumnak, amelyiket a totális fidesz hatalom működni enged? Na ugye. A legfontosabb eseményekről amúgy is tudomást szerzek, akaratlanul is – a körülöttem sertepertélő emberek (ismerősök, barátok, rokonok, munkatársak, utastársak, járókelők, stb) jóvoltából. Az bőven elég. Sőt.

Így csak egészen kivételesen, szinte véletlenül vetődök magyarországi internetes webhelyre, mint most is. Így akadt meg a szemem  Gyurcsány Ferenc hasonlatán, ami szinte olyan, mintha tőlem kölcsönözte volna.

Állítólag (amennyire hihetünk a fidesz birodalmi e-médiumnak, az index.hu-nak) a sukorói ügy miatt rácuppant médiának többek között ezt mondta(1):

“Mit nem adnának azért, ha bennünket börtönbe lehetne csukni, ha az nem megy, legalább rabszáron vezetni, ha az se megy, legalább kilopni egy képet az ügyészségről, amikor rabosítják a volt miniszterelnököt? Sokak számára ez a kielégüléshez közeli állapotot hozna el“.

Kedves Gyurcsány úr, Ön téved. A fidesz 2010 áprilisa óta van az elnyújtott orgazmus állapotában. És mint tudjuk, az ingerküszöb már csak olyan, hogy hamar hozzászokik az ember, és újabb, erősebb ingerek szükségesek ahhoz, hogy újabb élvezethez jussunk. El tudom képzelni, hogy a fidesz szolgálatában szakmájukban kiváló pszichológusok, pszichiáterek is állnak, mint tanácsadók. Körülbelül most tart ott a fidesz  elnyújtott orgazmusa, amikor már kezdi elveszíteni az örömforrást, az ingerküszöb emelésére van szükség. Ezért tökéletes időzítés a koncepciós perek előkészítése. Ezt megint kicsit el fogják húzni persze, előjátékra kitűnő lehetőség, hogy aztán a Nagy Vadat rabláncon, a bíróságra hurcolhassák, hogy rabosíthassák. A magyar jogalkalmazás szemétdombja politikai motiváció nélkül is felülmúlhatatlanul alkalmas ártatlan emberek meghurcolására, az elkövetett cselekmény súlyához képest az elkövető aránytalan mértékű kicsinálására. Hát lelki szemeim előtt látom, hogy most, a fideszt maximálisan kielégíteni akaró jogalkalmazás milyen elementáris vérszomjjal veti rá magát a koncra, az elejtett Nagy Vadra.

Ne legyenek kétségeink: Orbán Viktor, aki sok éven át készült erre az élvezetre, nem fogja hagyni, hogy csak kielégüléshez közel állapotba kerüljön, hiszen ez neki (és kiszolgálószemélyzetének) a 2010 választások előestéjén már megvolt. Kizárt, hogy most kihagyná az óriási lehetőséget, hogy eljuthasson a rég várt, minden eddigi csúcsot megdöntő csúcspontra.

Nem, nem, kedves Gyurcsány úr, bizony vannak emberek, akiknek a bosszú beteljesítése oly élvezetet tud nyújtani, hogy ahhoz a hagyományos nemi úton szerzett orgazmus smafu.

Ideje lenne már, kedves Gyurcsány úr, hogy két ételrecept, két kapálgatás között egy kis emberismereti stúdiumot is folytasson.

______________________________________
(1) Gyurcsány: Koholmány a sukorói gyanú, http://index.hu/belfold/2011/09/01/gyurcsany_koholmany_a_sukoroi_gyanu/

(2) Fenti képet innen vettem kölcsön, köszönet érte: http://dave0000.blog.hu/2009/09/08/early_days_orban_vs_gyurcsany

3 responses to “Gyurcsány téved

  1. rigólettó szeptember 4, 2011 11:56

    Az első nagyvereség után majd-négy évig – ha egyáltalán ott volt – ott duzzogott a parlamenti padban mint egy durcás gyépés.* Gondoljunk bele éveken át forrongott benne a frusztráció okozta düh. Aztán 2006-ban végre eljött a remény órája, és mit ad Isten, megint tönkreverték… Ráadásul az a csúfos égés a tévé kamerák előtt! Elviselhetetlen! Borzasztó! Menekülni!… de mégse. Eleget menekültem gyerekkoromban… Csak azért is megmutatom, hogy – ahogy a költő mondja – “senkik vagyunk, s minden leszünk”.
    Hisz’ annyi ilyen emeber él ebben az országban. Ezek tartják benne a lelket. Benne látják frusztrált önérzetüket vívódni: ez a mi emberünk. Jöhet 2010…
    .
    *Valaha elkülönített osztályokban tanultak a lelki szegények. GyógyPedagógusok tanították őket. (Bocs’ csak a fiatalok kedvéért fűztem hozzá.)

  2. farcsika67 szeptember 3, 2011 14:51

    MIUTÁN A FELCSÚTI HIBÁT HIBÁRA HALMOZ, NEM VOLT KÉPES KIELÉGÜLÉST HOZNI PÁRTJÁNAK, VAGY A VÁLASZTÓINAK. AZOK MÉG MINDIG A KIELÉGÜLÉST KERESIK, DE AZ ÖRÖMFORRÁS MÁRA INKÁBB ÜRÜMFORRÁSSÁ VÁLT. MÁS NEM MARADT, CSAKIS A BŰNBAKKERESÉS. HA NETALÁNTÁN MATOLCSI PROGRAMJA BEJÖTT VOLNA ÉS DIADALT ÜLHETNÉNEK, NEM LENNE SZÜKSÉG ÚJABB SIKEREKRE AZ ELLENFÉLLEL SZEMBEN. DE ORBÁN SZÁMÁRA NEM MARADT MÁS, A VÁLASZTÓIK BOSSZÚÉRT KIÁLTANAK, LEGALÁBB EZT ADJUK MEG NEKIK. MEGKAPJÁK. EZZEL AZ Ő KIELÉGÜLÉSÜK VÉGET IS ÉR, MÁSRA NEM SZÁMÍTHATNAK A VEZÍRTŐL. EGY LELKILEG ÖSSZETÖRT, SIKERTELEN, A NEMZETI PORONDON ELBUKOTT SZEMÉLYÉBEN ZAVAROS, MÁR-MÁR SKIZOFRÉN TÜNETEKET PRODUKÁLÓ, HATALMI MÁMORBAN SZENVEDŐ, A PITIÁNER BOSSZÚÁLLÁST KERESŐ, HAZUDOZÓ GAZEMBERREL VAN DOLGUNK. SOHA NEM VOLT JOBB. EZÉRT MONDTA A TANÁRA NEKI: ‘CSAK NEHOGY 1SZER MINISZTERELNÖK LEGYEN BELŐLED.’ AZ LETT, A TANÁR PEDIG MÁR NEM TANÁR. ILYEN Ő, ÉS ILYEN A PÁRTJA ÉS MINDENKI AKI A HOLDUDVARÁBAN KERESI A KEGYEIT. ERRŐL CSAK KAFKA GREGORJA JUT ESZEMBE, AKI FÉREGKÉNT ÉBREDT EGYIK REGGEL. VAGY TALÁN NEM IS Ő VOLT FÉREG, HANEM A KÖRNYEZETE, CSAK MÁS VOLT A PERSPEKTÍVA.

  3. Juliska szeptember 3, 2011 09:15

    “Mint az talán már tudod, Kedves Olvasóm, a fidesz teljhatalom bekövetkezte óta nem olvasok, nem nézek, nem hallgatok magyarországi médiát, amióta a Metro(pol) újság is közvetlenül a fidesz médiabirodalom része lett, azóta nagy ívben kerülöm az összes magyarországi papíralapú sajtót is”.

    Na ezért nem tudod, hogy milyen hülyeséget írogatsz.

    “Ideje lenne már, kedves Gyurcsány úr, hogy két ételrecept, két kapálgatás között egy kis emberismereti stúdiumot is folytasson.”
    Maradjon csak a kapánál, meg a fakanálnál vagy írogasson kurva jó könyveket az mszp-ről. Ezekkel ártja a legkevesebbet!

    Önt pedig az ilyen ocsmány cikkek juttatják orgazmushoz. Soha kellemessebbet!
    Gondolom ez nem fog megjelenni, mert nem önöknek hozsannázik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: