eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Furcsa pár

Metró. (Nem a fidesz-féle papírmédium, ami egyébként is már régóta Metropol, jó pár hónapja pedig a nemzeti média és együttműködés része). Szokás szerinti rohanás. A szerelvény még nem futott be, így rutinosan pozicionálom magam annak a kocsinak annak az ajtajához, amelyik a célállomás feljárójához legközelebb esik.

Computer Clipart Images

Ahogy viharzok az ácsorgók mellett, között, egy érdekes emberpáron akadna meg a szemem, ha nem tudnám, hogy nem illik senkit úgy bámulni, hogy az ezt észre is vegye. Így hát elszáguldok mellettük is, de nagy ravaszul megfordulok, és pár lépést visszafelé lépegetek, mint aki a várakozás türelmetlenségében jár fel és alá. Egyébként is szoktam.

Próbálok nagyon diszkrét lenni, mint aki a várakozás holtidejében ide-oda pillant, hiszen mi mást lehetne kezdeni a szemünkkel, nem igaz? A futónak álcázott pillantások között pedig a – szerintem elég fejlett – periférikus látásomra hagyatkozom. Próbálok meggyőződni arról, amit első pillantásra gyanítottam: igaz lehet? Tényleg nem egy nagyapa és leányunokája van egymáshoz gyanúsan közel? Tényleg úgy ölelik egymást (bár nagyon diszkréten), ahogy az nem rokonok között szokás?

A férfi: meglehetősen idősnek tűnik, jócskán benne van a bácsi  / nagyapa korban, de a megjelenése alapján mégse lehet öregembernek mondani, legfeljebb öregúrnak, de még ehhez is jóval fiatalosabb benyomást nyújt, noha a tiszteletreméltó kor tagadhatatlan.

A nő: megjelenése szerint inkább lánynak mondhatnánk. Bár határozottan nem tini, de nem az a fajta, aki tonnányi festékkel, tűsarkakkal, és a bebetonozott társadalmi női nemi szerep egyéb külsőségeivel, annak elvárásainak is megfelelni akarván próbálja magát hozzáöregíteni a rokoni köteléket kétségessé tévő fizikai közelségben mellette álló koros férfihoz.

Szenzoraimat csúcsrajáratom, próbálgatom, hogy a hátamon is lehetne-e szemem és fülem. Ismét elsétálok előttük. Sajnos az idő túl rövid, én pedig túl tapintatos vagyok, máris berobog a szerelvény az állomásra. Hát bizony, nem sikerült elég információra szert tennem ahhoz, hogy 100%-os biztonsággal állíthatnám: itt nem nagyapa és leányunoka, hanem egy szerelmespár alkot egy kétemberes szigetet a peronon. Persze lehetne még apa-leány kapcsolat is, de ilyen, női korban lévő leányt mégse szokott ilyen szorosan átkarolni a derekán se apa, se nagyapa, és egy felnőtt női unoka / leánygyermek se szokott így hozzásimulni.

Így aztán eme erős sejtés engem derűre késztet. Nekem ez tetszik. Egyébként se szeretem a konvencionális dolgokat. Mi érdekes van abban, hogy egy tini srác és csajszi egymáson lógnak? De akár huszon- harminc évesek is? De akár meglett korúak is? Semmi. Ilyet az ember bármikor bárhol láthat. De egy ilyen, talán két generáció távolságán át egymást megtaláló férfi és nő – ez már igen. Ez különös, ritka, és szívet melengető. Ez nekem tetszik. Azt is bátorkodom mondani: bűbájosak. Mert a leány is szép, csinos (bár az ő korában ez nem nagy újság), és bizony még az úrra is azt mondanám, hogy szép, ha a begyöpösödött társadalmi konvenciók ennek a jelzőnek férfiak esetében nem adnának némi gellert. De mondhatom azt is, hogy kellemes megjelenésű, jól szituált, ápolt, gusztusos. Lehetséges, hogy az érzelem és értelem együttes kisugárzása teszi az úr arcát, lényét ilyen fiatalossá. Ha kicsit földhözragadtabban is gondolkodunk, akkor az is mondhatjuk, hogy az aktív nemi életnek is van fiatalító hatása🙂 Mindent összevetve: arcom nagyon diszkréten mosolyra gyűrődik, de talán inkább csak a szemem mutatja. Lelkemet valamiféle derű öblíti át. Örülök nekik.

Sajnos / szerencsére az utazók mennyisége közelít ahhoz, amit már tömegnek mondhatunk. Így a ki-beszálló utasok takarásában úgy teszek, mint aki keresi a legmegfelelőbb ajtót, amit egyébként is szoktam, de most nem. Most azt sasolom, hogy vajon ugyanabba a kocsiba tudunk-e szállni, ahol tovább folytathatnám titkos megfigyelési ténykedésemet. Szerencsém van. Nem nagyon. Kicsit. Egy kocsiba szállunk ugyan, de különböző ajtókon át, az emberhalmaz pedig annyira takar, hogy lényegében elveszítettem őket szem elől, a periférikus látásom, kihegyezett fülem szóba se jöhet. Némileg még azon drukkolok, hogy ha kiszállnak, még megláthassam őket, egy kis újabb derű-adagért, és főleg az alapos gyanúmat tovább alapozó információkért.

Lesek, lesegetek. Közben átsuhannak agyamon olyan gondolat-sablonok, hogy mi vonzza egymáshoz e két embert a generációs távolságokon át. Kissé alantasabb gondolatok is meglegyintenek:

A férfi esetében valahogy ez nem akkora rejtély: a friss hús utáni vágy a férfiak közismert fő mozgatórugója. Ha még alantasabb szintre ereszkedünk, még a pedofil hajlamra is gondolhatnánk – de a leány azért mégse annyira fiatal, meg a pedofilok inkább ocsmányabb módon szokták e hajlamaikat kielégíteni.

A nő – ahogy az nem ritka eset-, a nő pedig az úr pénzére, vagyonára hajthat, esetleg társadalmi pozíciójára, tekintélyére, hogy ezekkel segítse önmaga karrierjét, megélhetését, meg ilyesmi.

Ha azonban jóhiszeműek (naivak?) vagyunk, akkor arra is gondolhatunk ám, hogy egyszerűen csak szeretik egymást. Sőt, – urambocsá’ – intellektuális gyönyöröket tudnak egymásnak nyújtani, ami – hiszed, nem hiszed, Kedves Olvasóm – lehet olyan erős kapocs, mint a fizikai. Sőt.

Érdekes elgondolni, hogy mi lenne fordított esetben: egy nagymamakorú hölgy és egy unoka korú fiú ölelgetnék egymást nem rokonságra utaló módon. Bár menő sztárok esetében ez kezd gyakoribbá válni, de a társadalmi konvenció e (“per”)verziónak még mindig kevésbé enged teret.

Mindez a másodpercek töredéke alatt fut át az agyamon, miközben a szememet készenlétben tartom.

Megint szerencsém van: ugyanott szállnak ki, ahol én. Persze nekem rohannom kell, idő van. Rohanás közben azért próbálom kukkolni, merre tartanak. No lám: ők is sietnek. És hihetetlen: a mozgólépcsőn tempósabban, kitartóbban lépkednek felfelé, mint ahogy én tudok. Ami persze a fiatal lányt tekintve nem nagy kunszt. De az úr! Most annyival tudok többet, hogy valóban jó fizikai kondícióban van: ruganyos, edzett. Kitűnő rálátásom van: velem párhuzamosan, a másik mozgólépcsőn nyomulnak felfelé.

Felérve aztán már ellenkező irányba sietnek (mondhatnám: vágtáznak). Némileg elbizonytalanítva: még egymás kezét se fogják, csak igyekeznek egymás mellett. De ez még nem biztos, hogy cáfolatként tekinthető. Sőt. Az igazi szeretet (szerelem) az, amelyik szabadságot is ad. Bár a szerelem erőteljes önző késztetésein nem könnyű úrrá lenni.

Kihegyezett fülem teljesen parlagon maradt, mert még csak szófoszlányokat se sikerült elcsípni. Így aztán még abban is bizonytalan vagyok, hogy nem külföldiek voltak-e. Valamiért hajlamos vagyok ezt hinni. Valahogy úgy érzem, nem illenek ebbe a kőkori országba. Pontosabban ez az ország nem illik hozzájuk.

Nos, Kedves Olvasóm, mint látod, ha ez a magyar politikai mocsár nem vonná el energiáimat, bőven lenne “polgári-civil” téma. Le se kell hajolni érte, percenként botlik bele az ember, sőt, rázúdul. Milyen jó lenne egy valódi, XXI. századi, európai, civilizált országban élni, ahol a napi élet ilyen apró derűs pillanatairól elmélkedhetnék. Sajnos biztos vagyok benne, hogy Magyarországon az én életemben ez már nem fog megvalósulni.

Köszönöm ennek az emberpárnak azt a néhány derűs percet, amit tőlük kaptam.

_______________________________________________________
(1) Bár nem igazán passzol fenti mondókámhoz, de azért behuzalozom ide a jó ismert film (“Egy férfi és egy nő“) egy részletét:

[http://youtu.be/D43yjI6cles]

Wikipedia: A Man and a Woman (Un homme et une femme / Claude Lelouch) http://en.wikipedia.org/wiki/Un_homme_et_une_femme (Magyar fordítást nem találok)

(2) A fenti képet a http://www.computerclipart.com oldalról huzaloztam be. Lám, ezért lenne szükségem most az elsorvadt rajztudásomra, de legalább egy rajzolni jól tudó szerzőtársra (grafikusra). Képekkel, rajzokkal sokszorosan tömörebben lehet kifejezni valamit, mint a gyatra szavakkal. Ez a rajz például a lehető legjobban ragadta meg a férfi és a nő közötti jelentős, örök, kibékíthetetlen ellentétet. Készítőjének, és a közreadó webhelynek nem lehet eléggé megköszönni ezt az alkotást. Köszönet érte.

9 responses to “Furcsa pár

  1. Visszajelzés:Hogyan tovább? « eVitae

  2. Visszajelzés:Őszintén « eVitae

  3. Visszajelzés:Ránctalanítás « eVitae

  4. Bartus László augusztus 31, 2011 17:22

    Kedves evitae, vigyázzon villamoson, mert soha nem tudhatja, mikor figyelem.

  5. Avi augusztus 31, 2011 16:58

    Kedves evitae!
    A családunkban ez a szitu teljesen természetes. Az első feleségem akivel egykorúak vagyunk, előbb együtt élt egy nálánál 8 évvel fiatalabb férfival majd hozzáment egy nálánál 35 évvel fiatalabb török muszlimhoz🙂 Persze Ő velem együtt Izraeli állampolgár )
    Az én második feleségem 16 évvel volt fiatalabb nálam a mostani 24 évvel fiatalabb.🙂

  6. rasputyn augusztus 31, 2011 15:17

    Ismeretségi körömben több, hasonló párt ismerek. Van köztük, több éve működő, kívülről harmonikusnak tűnő kapcsolat. Bennem nincs előítélet, okom sincs rá. Lehet jó, lehet rossz, mint az egykorúaknál. Való igaz, a természet az egykorúságot favorizálja, mivel az utódok túlélési esélyei nagyobbak. A nagy korkülönbség esetén pedig, mint tudjuk nem az utódokról szól a történet. A férfinél, ha ő az idősebb lehet kapuzárási pánik, a hölgyeknél, pedig, sok esetben mindent felül ír(hat) a lét biztonsága, anyagi javak elérhetősége, de és nem utolsó sorban engedjük meg, lehet egy nagy-nagy szerelem is!

  7. Visszajelzés:Névtelenül « eVitae

  8. Bartus László augusztus 31, 2011 04:48

    Ezentúl vigyáznom kell, soha nem tudhatom, kik néznek. :))

    • evitae augusztus 31, 2011 07:51

      Az a helyzet, kedves Bartus úr, hogy sikerült még vázlat-állapotában elkapnia az írásomat, amit csak pillanatra állítottam élesbe, de még hátra voltak a végső simítások. Bár a fő mondanivalót már abban a fésületlen állapotban is teljes egészében tükrözte. De a fáradtság oly elementáris erővel döntött le a lábamról, hogy csak pár órai alvás után tudtam készre formáznom/korrigálnom. Nem beszélve az AN-nel kapcsolatos óriási restanciámról – ami készül még mindig🙂 Hiába no, kevés ez a napi 72 óra. De ez a fenti szösszenet nagyon kikívánkozott belőlem, egy kis üdítőként.
      Egyébként való igaz: grafomán emberrel vigyázni kell, sose lehet tudni, hogy nem ír-e ki bennünket🙂 Esetünkben ez esély azt hiszem, kölcsönös🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: