eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Havi archívumok: augusztus 2011

Névtelenül

Szolgálati közlemény:

Kedves Olvasóm! Ha valami véletlen folytán az Amerikai Népszava oldalán lévő oldalsávban lévő linkdobozkából tévedsz ide egy “Névtelen” elnevezésű linkre kattintva, és egy hibaüzenet tárul a szemed elé, mely szerint ilyen webcím nem létezik, vagy esetleg ezt a közleményt látod, akkor ez nem az a cikk, ahova érkezned kellene.

Történt ugyanis, hogy a cikkemet elhamarkodottan még vázlatos, cím nélküli állapotában publikusba állítottam, és az ilyen cikknek a WP csak egy technikai címet ad. Ezért lett hát az AN linkdobozkában a postom címe “Névtelen“. És azért maradt az, mert valószínűleg a WP blogból az AN felé történő adatátvétel egyszeri, azaz a cím módosítását már nem érzékeli.

Az AN felületén megjelent “Névtelen” cikkemet már igazi névvel, jólfésültre formázottan itt találod: “Furcsa pár

Ezért a kis malőrért elnézésedet kérem, Kedves Olvasóm, de az igazi korrekció eszközei (a módosított igaz cím felkerülése az AN-re) már rajtam kívülálló erők kezében van.

Lám, a hibáinkból is tanulhatunk (tudnám ajánlani ezt a tanulási lehetőséget az MSZP-sek figyelmébe, de hiába ajánlgattam tíz éven át, ezért most már minek tenném): ez az eset az elkövetkezőkben nagyobb odafigyelésre késztet, hogy ez ne forduljon elő többször.

Ám még az is lehet, hogy a következő eVitae -> AN frissülés helyrehozza a dolgot. A web, a WP bozótosának rejtett zugai kifürkészhetetlenek.

Furcsa pár

Metró. (Nem a fidesz-féle papírmédium, ami egyébként is már régóta Metropol, jó pár hónapja pedig a nemzeti média és együttműködés része). Szokás szerinti rohanás. A szerelvény még nem futott be, így rutinosan pozicionálom magam annak a kocsinak annak az ajtajához, amelyik a célállomás feljárójához legközelebb esik.

Computer Clipart Images

Ahogy viharzok az ácsorgók mellett, között, egy érdekes emberpáron akadna meg a szemem, ha nem tudnám, hogy nem illik senkit úgy bámulni, hogy az ezt észre is vegye. Így hát elszáguldok mellettük is, de nagy ravaszul megfordulok, és pár lépést visszafelé lépegetek, mint aki a várakozás türelmetlenségében jár fel és alá. Egyébként is szoktam.

Próbálok nagyon diszkrét lenni, mint aki a várakozás holtidejében ide-oda pillant, hiszen mi mást lehetne kezdeni a szemünkkel, nem igaz? A futónak álcázott pillantások között pedig a – szerintem elég fejlett – periférikus látásomra hagyatkozom. Próbálok meggyőződni arról, amit első pillantásra gyanítottam: igaz lehet? Tényleg nem egy nagyapa és leányunokája van egymáshoz gyanúsan közel? Tényleg úgy ölelik egymást (bár nagyon diszkréten), ahogy az nem rokonok között szokás?

A férfi: meglehetősen idősnek tűnik, jócskán benne van a bácsi  / nagyapa korban, de a megjelenése alapján mégse lehet öregembernek mondani, legfeljebb öregúrnak, de még ehhez is jóval fiatalosabb benyomást nyújt, noha a tiszteletreméltó kor tagadhatatlan.

A nő: megjelenése szerint inkább lánynak mondhatnánk. Bár határozottan nem tini, de nem az a fajta, aki tonnányi festékkel, tűsarkakkal, és a bebetonozott társadalmi női nemi szerep egyéb külsőségeivel, annak elvárásainak is megfelelni akarván próbálja magát hozzáöregíteni a rokoni köteléket kétségessé tévő fizikai közelségben mellette álló koros férfihoz.

Szenzoraimat csúcsrajáratom, próbálgatom, hogy a hátamon is lehetne-e szemem és fülem. Ismét elsétálok előttük. Sajnos az idő túl rövid, én pedig túl tapintatos vagyok, máris berobog a szerelvény az állomásra. Hát bizony, nem sikerült elég információra szert tennem ahhoz, hogy 100%-os biztonsággal állíthatnám: itt nem nagyapa és leányunoka, hanem egy szerelmespár alkot egy kétemberes szigetet a peronon. Persze lehetne még apa-leány kapcsolat is, de ilyen, női korban lévő leányt mégse szokott ilyen szorosan átkarolni a derekán se apa, se nagyapa, és egy felnőtt női unoka / leánygyermek se szokott így hozzásimulni.

Így aztán eme erős sejtés engem derűre késztet. Nekem ez tetszik. Egyébként se szeretem a konvencionális dolgokat. Mi érdekes van abban, hogy egy tini srác és csajszi egymáson lógnak? De akár huszon- harminc évesek is? De akár meglett korúak is? Semmi. Ilyet az ember bármikor bárhol láthat. De egy ilyen, talán két generáció távolságán át egymást megtaláló férfi és nő – ez már igen. Ez különös, ritka, és szívet melengető. Ez nekem tetszik. Azt is bátorkodom mondani: bűbájosak. Mert a leány is szép, csinos (bár az ő korában ez nem nagy újság), és bizony még az úrra is azt mondanám, hogy szép, ha a begyöpösödött társadalmi konvenciók ennek a jelzőnek férfiak esetében nem adnának némi gellert. De mondhatom azt is, hogy kellemes megjelenésű, jól szituált, ápolt, gusztusos. Lehetséges, hogy az érzelem és értelem együttes kisugárzása teszi az úr arcát, lényét ilyen fiatalossá. Ha kicsit földhözragadtabban is gondolkodunk, akkor az is mondhatjuk, hogy az aktív nemi életnek is van fiatalító hatása 🙂 Mindent összevetve: arcom nagyon diszkréten mosolyra gyűrődik, de talán inkább csak a szemem mutatja. Lelkemet valamiféle derű öblíti át. Örülök nekik.

Sajnos / szerencsére az utazók mennyisége közelít ahhoz, amit már tömegnek mondhatunk. Így a ki-beszálló utasok takarásában úgy teszek, mint aki keresi a legmegfelelőbb ajtót, amit egyébként is szoktam, de most nem. Most azt sasolom, hogy vajon ugyanabba a kocsiba tudunk-e szállni, ahol tovább folytathatnám titkos megfigyelési ténykedésemet. Szerencsém van. Nem nagyon. Kicsit. Egy kocsiba szállunk ugyan, de különböző ajtókon át, az emberhalmaz pedig annyira takar, hogy lényegében elveszítettem őket szem elől, a periférikus látásom, kihegyezett fülem szóba se jöhet. Némileg még azon drukkolok, hogy ha kiszállnak, még megláthassam őket, egy kis újabb derű-adagért, és főleg az alapos gyanúmat tovább alapozó információkért.

Lesek, lesegetek. Közben átsuhannak agyamon olyan gondolat-sablonok, hogy mi vonzza egymáshoz e két embert a generációs távolságokon át. Kissé alantasabb gondolatok is meglegyintenek:

A férfi esetében valahogy ez nem akkora rejtély: a friss hús utáni vágy a férfiak közismert fő mozgatórugója. Ha még alantasabb szintre ereszkedünk, még a pedofil hajlamra is gondolhatnánk – de a leány azért mégse annyira fiatal, meg a pedofilok inkább ocsmányabb módon szokták e hajlamaikat kielégíteni.

A nő – ahogy az nem ritka eset-, a nő pedig az úr pénzére, vagyonára hajthat, esetleg társadalmi pozíciójára, tekintélyére, hogy ezekkel segítse önmaga karrierjét, megélhetését, meg ilyesmi.

Ha azonban jóhiszeműek (naivak?) vagyunk, akkor arra is gondolhatunk ám, hogy egyszerűen csak szeretik egymást. Sőt, – urambocsá’ – intellektuális gyönyöröket tudnak egymásnak nyújtani, ami – hiszed, nem hiszed, Kedves Olvasóm – lehet olyan erős kapocs, mint a fizikai. Sőt.

Érdekes elgondolni, hogy mi lenne fordított esetben: egy nagymamakorú hölgy és egy unoka korú fiú ölelgetnék egymást nem rokonságra utaló módon. Bár menő sztárok esetében ez kezd gyakoribbá válni, de a társadalmi konvenció e (“per”)verziónak még mindig kevésbé enged teret.

Mindez a másodpercek töredéke alatt fut át az agyamon, miközben a szememet készenlétben tartom.

Megint szerencsém van: ugyanott szállnak ki, ahol én. Persze nekem rohannom kell, idő van. Rohanás közben azért próbálom kukkolni, merre tartanak. No lám: ők is sietnek. És hihetetlen: a mozgólépcsőn tempósabban, kitartóbban lépkednek felfelé, mint ahogy én tudok. Ami persze a fiatal lányt tekintve nem nagy kunszt. De az úr! Most annyival tudok többet, hogy valóban jó fizikai kondícióban van: ruganyos, edzett. Kitűnő rálátásom van: velem párhuzamosan, a másik mozgólépcsőn nyomulnak felfelé.

Felérve aztán már ellenkező irányba sietnek (mondhatnám: vágtáznak). Némileg elbizonytalanítva: még egymás kezét se fogják, csak igyekeznek egymás mellett. De ez még nem biztos, hogy cáfolatként tekinthető. Sőt. Az igazi szeretet (szerelem) az, amelyik szabadságot is ad. Bár a szerelem erőteljes önző késztetésein nem könnyű úrrá lenni.

Kihegyezett fülem teljesen parlagon maradt, mert még csak szófoszlányokat se sikerült elcsípni. Így aztán még abban is bizonytalan vagyok, hogy nem külföldiek voltak-e. Valamiért hajlamos vagyok ezt hinni. Valahogy úgy érzem, nem illenek ebbe a kőkori országba. Pontosabban ez az ország nem illik hozzájuk.

Nos, Kedves Olvasóm, mint látod, ha ez a magyar politikai mocsár nem vonná el energiáimat, bőven lenne “polgári-civil” téma. Le se kell hajolni érte, percenként botlik bele az ember, sőt, rázúdul. Milyen jó lenne egy valódi, XXI. századi, európai, civilizált országban élni, ahol a napi élet ilyen apró derűs pillanatairól elmélkedhetnék. Sajnos biztos vagyok benne, hogy Magyarországon az én életemben ez már nem fog megvalósulni.

Köszönöm ennek az emberpárnak azt a néhány derűs percet, amit tőlük kaptam.

_______________________________________________________
(1) Bár nem igazán passzol fenti mondókámhoz, de azért behuzalozom ide a jó ismert film (“Egy férfi és egy nő“) egy részletét:

[http://youtu.be/D43yjI6cles]

Wikipedia: A Man and a Woman (Un homme et une femme / Claude Lelouch) http://en.wikipedia.org/wiki/Un_homme_et_une_femme (Magyar fordítást nem találok)

(2) A fenti képet a http://www.computerclipart.com oldalról huzaloztam be. Lám, ezért lenne szükségem most az elsorvadt rajztudásomra, de legalább egy rajzolni jól tudó szerzőtársra (grafikusra). Képekkel, rajzokkal sokszorosan tömörebben lehet kifejezni valamit, mint a gyatra szavakkal. Ez a rajz például a lehető legjobban ragadta meg a férfi és a nő közötti jelentős, örök, kibékíthetetlen ellentétet. Készítőjének, és a közreadó webhelynek nem lehet eléggé megköszönni ezt az alkotást. Köszönet érte.

MSZP: vízen járunk

Eldobom az agyamatNem akárkitől tudtam meg, Török Zsolttól magától – aki az mszp.hu szerint az MSZP szóvivője: az MSZP tud vízen járni! Akárhogy is, Kedves Olvasóm, valljuk be, ez azért nem semmi!

Történt ugyanis, hogy-hogy nem, de eljutott Török Zsolthoz (az MSZP szóvivőjéhez) a múltkori postom híre. Ebben – úgy vélem – elég tényszerűen és dokumentumértékűen adtam közre az MSZP újabb balogságát, mely szerint potom kilenc hónappal van lemaradva önmagától, az országtól, a magyar választóktól, a világtól.

És képzeld, Kedves Olvasóm, mit reagált erre Török Zsolt (az MSZP szóvivője):

Sajnos az, aki ezt írta, az olyan buta, hogy pont azt a rossz hivatkozást használja álnéven, mint a buta valódi. (2011.08.21. 19:41)

Slussz. Természetesen, azt nem köti az orrunkra, hogy miről beszél: miféle hivatkozásról, miféle álnévről, és miféle valódiról. Így, természetesen én, a buta címzett sem tudhatom, hogy mi a f@szról is beszél. A postban ugyanis – ha jól számolom – pontosan 4 (azaz négy) webhivatkozás van. Ha  Török Zsolt (az MSZP szóvivője) esetleg arra a videó-hivatkozásra gondol netán, ami épp azt bizonyítja, hogy az MSZP által “tegnap” felfedezett videó már kilenc hónapja a nettársadalom rendelkezésére áll, akkor azt a hivatkozást épp maga Török Zsolt tette fel a saját Facebook homokozójába, eldicsekedve, hogy számukra a kilenc hónappal korábbi időpont tegnap volt, és ezért ők milyen f@sza gyerekek.

De mindez nem fontos. A legfontosabb üzenete a mondatnak az, hogy buta az, aki ezt a postot írta. Vagyis, Kedves Olvasóm: én. Nem is egyszer buta, de minimum kétszer! Én, aki 8 éven át voltam – igaz: kényszer- – szavazójuk (a “nincs más” “elv” alapján), akinek köszönheti pl. Török Zsolt is, hogy az MSZP szóvivője lehet, és akinek az adóforintjaiért cserébe lebutázhatja őt, a saját szavazóját.

De ez még mind semmi!

Egy másik nettárs – szintén adófizető, az MSZP-t szintén eltartó,  sőt rájuk voksoló, és hozzájuk még mindig lojális adófizető állampolgár próbálta megértetni vele, hogy miről is van szó: az MSZP egy újabb, sokadik balfogásáról, és – ó, micsoda naivitás – tanácsolta, hogy legalább mielőbb hozzák helyre ezt a bakit, mielőtt az egész szélsőjobb (fidesz&jobbik) a hasukat fogná a röhögéstől. Ám Török Zsolt (az MSZP szóvivője) foggal és körömmel védte saját marhaságukat:

A tények makacs dolgok. És én tudom, hogy milyen cikk és milyen felvétel alapján reagáltunk. De ha Te jobban tudod, hogy mi mit gondolunk…

Természetesen, ő tudja. Természetesen ők vannak birtokában minden információnak, a Tudásnak, a Gondolatnak. És ha valaki bátorkodik ezekről tudakozódni, hát annak toll a fülibe. Mi köze hozzá. Ha meg mégse tudja kiszopni a kisujjából, akkor meg simán hülye. Vagy ellenség. Vagy mindkettő. De tesz rá még egy lapáttal:

Mind a 10 millió magyart még nem ismerem arcról, de dolgozunk rajta. Szerdán jelent meg az a link, az a cikk, az a levél, amely alapján elindulhattunk.

Természetesen, rajta kívül senki se érti, miről beszél (talán még ő maga se). Miféle link, miféle cikk, miféle levél. És nem is ez a baj, de nem is tartotta fontosnak, hogy bárki más megértse. Hogy hogy jön ide a 10 millió magyar, akit arcról kéne ismernie – az égvilágon senki nem tudja. És hogy ezen dolgozik az MSZP? Hát, kérem, mi, adófizető szavazópolgárok, tudnánk ötleteket adni, hogy ilyen baromság helyett min is kellene inkább dolgozniuk. Pl. azon, amiért fizetjük őket. Hogy pl. nem illik a választópolgárt, aki csak kérdéseket tesz fel, lehülyézni. Egy politikus ha ilyen alapvető munkaköri elvárásnak nem képes eleget tenni, akkor bizony, jobban teszi, ha elhúz a balfenéken, mert ezt már soha a büdös életben nem fogja tudni megtanulni. Pláne, ha nem is akarja.

És anélkül, hogy a tények akár csak futólag is megérintették volna Török Zsoltot (az MSZP szóvivőjét), kinyilatkoztatja:

Bizonyos “szurkolókról” (???) az jut eszembe, mikor a rendőrök megtanulnak vízen járni, hogy visszanyerjék megbecsülésüket. Már az ezredik rendőr megy át száraz lábbal a Dunán, mikor megszólal valaki: “Na, ezek még úszni sem tudnak.”

Amely szöveghalmaznak megfejtését megint csak a választópolgárra bízza, végül is, a politikus nem azért van, hogy a buta, kekeckedő (“szurkoló”) választópolgárhoz leereszkedjék, hogy – ó, minő képtelenség: a választópolgár számára érthetően fogalmazzon. Nem. Ő, a Nagyon Fontos Ember, a Nagy Politikus épp azért van, hogy általa a választópolgár érezze csak magát kiszolgáltatottnak, hülyének, amiért e Nagyon Fontos Ember szavait nem érti. Egy megélhetési politikus nem azért van, hogy a buta választópolgárt felvilágosítsa, tanítsa, eligazítsa, hogy az ne legyen már mégse oly buta. Nem. Török Zsoltnak, az MSZP szóvivőjének az a jó, ha őt a választópolgár ájulva csodálja, amiért oly nagyon okos, hogy egy szavát se lehet érteni.
A választópolgár meg csak hadd rágja a körmét, hogy mit is kéne “szurkolók” alatt értenie. Hogy miért éppen a rendőrök jutnak a Nagyon Fontos Ember eszébe. Hogy egy rendőr ugyan miért is azzal akarna megbecsülést szerezni, hogy száraz lábbal jár-kel a vízen, ahelyett, hogy a munkájában, szakmájában olyan fokot érne el, ami miatt az adófizető polgár csettint egyet: ez igen!

Ha az adófizető, (volt) MSZP-szavazó esetleg a butaságától megszabadulni akarván Török Zsoltnak, az MSZP szóvivőjének a szavait úgy dekódolja, hogy a szocik már oly magaslatokra fejlesztették önmagukat, hogy már száraz lábbal mászkálnak a Dunán keresztbe-kasul, akkor tényleg el kell, hogy szégyellje magát.

Mert gondoljunk csak bele, Kedves Olvasóm: a Dunán száraz lábbal jönni-menni, valóban nem mindennapi teljesítmény. És ehhez képest valóban csak merő rosszindulat (fujj!) olyasmire gondolni, hogy az adófizető, szavazó állampolgár talán mégse attól becsül(ne) egy politikust, egy képviselőt, egy szóvivőt, hogy az a vízen mászkál. Sőt, bátorkodom állítani: az adófizetők, szavazópolgárok a poltikust nem azért fizetik, hogy az a Dunán, vagy bármilyen vízen mászkáljon száraz lábbal. Sőt. Azért kapják inkább a fizetésüket tőlünk, hogy a földön járjanak, mind a két lábukkal. Bár, ha belegondolunk, árvíz idején nem egy hátrány e nagyszerű képesség, de egy buta választópolgár a megfigyelései alapján erősen kétli, hogy a becsületességüket vízen járásban mérő politikusok majd épp őt, a csóró szavazópolgárt fogják menteni.

Amint nyilván az is merő rosszindulat, ha a választópolgár oly gondolatra vetemedik, hogy ha már víz, akkor hasznosabb lenne, ha a szocik a kezüket mosnák tisztára vele, mint hogy száraz lábbal mászkálnak rajta.

Lelki szemeim előtt látom, amint a szoci képviselők a munkahelyükre, a parlamentbe a Duna felszínén lépegetve járnak. Végülis, a hidak csúcsforgalmát elkerülve a Duna vizén légvonalban közlekedni nagyon hasznos dolog. Nekik.

És hab a tortán: mindeme magasröptű szövegelés után mindjárt ez jön:

Hajrá MSZP! Hajrá Demokrácia! Hajrá Magyarország! Mi ebben vagyunk érdelek, és hogy a Nemzet sorsa jobbra forduljon.

Hogy ez mily logikai összefüggésben áll az előzőekkel, és egyáltalán az eredendő problémával, természetesen ezt egy buta választópolgár hogyan is érthetné. És nem is kell, hogy megértse. Az MSZP-nek nem feladata a választópolgár elméjének pallérozása. Sőt: nem érdeke. Hogyan is juthat ilyesmi egyáltalán eszünkbe – még olyasmire is rájönne, amit jobb, ha nem tud.

A buta szavazónak abban a buta agyában pedig inkább egy maszturbáció képei sejlenek fel: e három mondat csak úgy értelmezhető, mint valamiféle önizgatás: nincs is szükség partnerre, a buta szavazókra, mi nélkülük is nagyon jól érezzük magunkat.

És még egy hab a tortán: tíz éves tapasztalatom  – melyet az MSZP-sek és vakbuzgó híveik napjainkban csak tovább gyarapítanak – birtokában egyáltalán nem lepett meg, hogy amint a Facebook homokozójában felfedezett engem, a buta adófizető szavazópolgárt, azonnyomban úgy kivágott, mint macskát: letiltott, kitiltott magáról. Igazolva újra azt az állításomat, hogy az MSZP-seknek halvány fogalmuk sincs kommunikációról, a párbeszéd fogalmát még hírből se ismerik. Nagy okosságukban fel se fogják, hogy egy politikus minden mondatával, minden gesztusával kampányol, bárhol, bármikor. Nem csak választások előtt 1-2 hónappal jut eszébe, hogy, ja, hát választók is vannak a világon, és nosza, 1-2 hónapig nyomjuk nekik a rizsát, hogy mi aztán csakis ő értük vagyunk, odamegyünk hozzá, meghallgatjuk – természetesen mindezt csakis akkor, ha a média reflektorai, mikrofonjai épp célba veszik őket. Ha egy politikus hülyének nézi a szavazóit, és még ezt közli, érezteti is velük, hát az a politikus önmaga bizonyítja tökéletes alkalmatlanságát ország-világ előtt.

Nehogy azt hidd, Kedves Olvasóm, hogy ez a történet Török Zsoltról szól. Nem. Ő csak az MSZP-nek egy tipikus reprezentánsa. Annak a menthetetlenül megkövesedett MSZP-elvnek egyik képviselője, mely a szocik számára a legfontosabb: “csak dicséret illet meg, nem bírálat“.

A szocik e rendezőelvét már lassan tíz éve van szerencsém közvetlenül megtapasztalni. Meggyőződésem, hogy ez a szemlélet oly mélyen, oly szerteágazóan szövi át meg át a szocik tudatát, az egyénét és az egész intézményrendszerükét, hogy ettől már csak önfelszámolással lehetne szabadulniuk, ha akarnának. De ha nem, akkor anélkül is ez okozza a vesztüket. Sőt: okozta. És meg is érdemlik.

Tudnám a szociknak ajánlani Bródy János egyik fantasztikus tanácsát – ha már nem ment volna el a hajójuk:

Naiv és ártatlan vagy,
s azt hiszed, közel az ég,
Azt mondták, hé, te gyerek,
Ne álmodozz, a földön járj

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/726/brody-janos/a-foldon-jarj-zeneszoveg.html
http://www.indavideo.hu/video/Brody_Janos_-_A_foldon_jarj
http://www.indavideo.hu/video/Brody_Janos_-_A_foldon_jarj_3
http://slagermuzeum.network.hu/video/brody_janos/brody_janos_a_foldon_jarj

Nemzeti csirke

ChickenNem járok túl sűrűn étterembe, de néha igen. Most is úgy adódott, hogy elvetődtem egybe. Természetesen nem fogom véled, Kedves Olvasóm,  megosztani, hogy mi a neve az étteremnek. Egyrészt nincs vágyásom bírósági ügyekre pazarolni szűkös erőforrásaimat. Épp elég volt egyszer, hogy egy szemét ember(?) (igen, ráadásul férfi!) belelökött a jogszolgáltatás feneketlen bugyraiba, és abból a szövevényből kikerülni nem volt semmi. (Jó páran tudjuk, rég, lásd pl. Dr. Kende Péter esettanulmányait, hogy minden politikai vonástól függetlenül is, a magyar jogalkalmazás minősíthetetlen (nemes egyszerűséggel talán egyszerűen szemétdombnak mondhatnánk) – talán ősidők óta. Most képzeld el, Kedves Olvasóm, ha ezt még politikai szempontok is aljasítják. Fogják. Dehogyis fogják. Már most teszik.) Másrészt, a mondanivaló szempontjából, nem is lényeges. Bármelyik étteremben előfordulhat, hogy a vezetőség az épp aktuális hatalomnak nyal be csontig. Miért épp egy étterem lenne kivétel – az egész ország ezt teszi. Vagy csak egyszerűen úszik az árral, a trendivé vált hullámot meglovagolja. Az üzlet mindenek előtt. Nemde.

Nos. Ott tartottunk, hogy betévedtem egy étterembe. És hát – mint azt talán már tudod, Kedves Olvasóm – nekem az evés csak kényszerű, megalázó processzus. Ezért nehéz a választás: előttem az étlap, hát én immár mit válasszak (virágom, vi-hi-rágom). A pincér amúgy készséges, végül is ezért fizetik (fizetjük), nem igaz? Ámde. Ráutaló magatartást tanúsít, hogy esetleg ő segíthet a választásban. Ami azt jelenti, hogy a konyhának mi lenne a legkényelmesebb, legkevesebb munkával kielégíteni a hülye vendéget, ha már beszédült ide, hogy fárasszon bennünket. Nemde.

Mivel húst ritkán eszem, hát legalább most. Legalább szárnyast. Nézegetem, és mondok egyet. Pincérünk szerint ez nem nyerő. Hogy miért, ne feszegessük, maradjon az ő titka. Tovább hümmögök. Erre bedobja a Nagy Ajánlatot: Nemzeti Csirke. Ahhoz mit szólnék? Hát igen, láttam az étlapon már az ő ajánlása előtt is. De hát Orbán Viktor 2002-es hadiüzenete  óta tudjuk, hogy én speciel nem tartozom a Hazához, és nyilván a Nemzethez se. Panelproli, balos-libes (szabadságmániás) – fujj!

Hát – mondd meg őszintén, Kedves Olvasóm – hogyan is ehetnék én egy Nemzeti Csirkét? Mindenki tudja, hogy ami ma nemzeti, az mind a fidesz  és a jobbik cégérével van fémjelezve. Nos, az étlap olvasása során először a kizárásos elvet alkalmaztam. Ami csípős, kiejtve. (Nekem ne lángoljon a szám. Ha már muszáj ennem, legalább érezzem az étel ízét.) És kiejtve a nemzeti jelzővel ellátott étel is.

Nekem egy csirke ne legyen nemzeti. Legyen csak egyszerűen csirke. Bár, Kedves Olvasóm, nem vagyok az ellen, hogy magyar ember lehetőleg magyar terméket fogyasszon. És vásárláskor figyelem ám, hogy a “magyar termék” embléma ott van-e. De hát, Kedves Olvasóm, attól, hogy rá van írva, ragasztva a “magyar” címke, tudhatjuk-e biztosan, hogy valójában honnan származik? Nem tudhatjuk.

No mindegy, a fidesz-jobbik miatt is, Nemzeti Csirke kizárva. Ha nekem a fidesz-jobbik miatt hányingerem támad, akkor nem kell. De hát egy étteremben mégse bocsátkozzunk a pincérrel politikai eszmecserébe, nemde? A pincér érdeke, hogy a vendég fogyasszon, a vendég érdeke, hogy egyen-igyon, ha már odament. És ki tudja: hátha még máskor is be akarok ide tévedni – más étterem a közelben nem lévén. Nem hiányzik, hogy egy mélymagyar étterem mélymagyar pincére diszkrimináljon azért, mert én másfajta nemzeti vagyok.

Ezért diplomatikusan átsuhanunk a “Miért nem jó a Nemzeti Csirke?”  téma lehetőségén. Szerencsére a pincér mond egy másik ételt, ami a konyha számára is kedvező, és talán nincs politikai ízesítése. Paprikás csirke. OK, jöhet. És nem volt rossz.

Soha nem fogom – és nem is akarom – megtudni, hogy mitől volt egy étel neve: Nemzeti Csirke.

__________________________________________________
Ezúton is keresek olyan szerzőtársat, aki segítségemre lenne az egyes postokhoz illeszkedő karikatúrák készítésében. Cserébe itt e blogon megjelenési lehetőséget tudok kínálni.

A képet innen vettem kölcsön – köszönet érte: http://en.wikipedia.org/wiki/File:K%C3%BCken_vor_dem_ersten_Ausflug.jpg

Irén a Nagy Almára hajt

Nagy Alma, Big AppleKülönös játékmester a sors: Irénnek köszönhetem, hogy ismereteimen egy folytonossági hiányt befoltozhattam. Történt ugyanis a minap: meghökkenve olvasom az Amerikai Népszava új címsorát: A Nagy Alma a legrosszabbra készül. Hát ez meg mi lehet? Ahogy a cikket olvasom, még abból se tudom megállapítani minden kétséget kizáróan, hogy mi a szösz ez a Nagy Alma(1). Annyit látok, hogy valahogy Amerikához, és talán New Yorkhoz kapcsolódik. Hm. Tán Amerikának alma, ahogy Magyarországnak meg narancs a nemzeti gyümölcse?

Persze egy netpolgár nem szégyenkezhet tétlenül sokáig a tudatlansága miatt. Azonnal Google Mesterhez fordul, aki hozza is készségesen a találatokat izibe fő helyen, és máris oszlik a homály árnyékos elmémről: Nagy Alma (vagyis Big Apple) nem más, mint New York beceneve. Hát istenem, eddig elkerült ez az információ. Én se tudhatok mindent. Arra ott van Google Mester. A Google szeme mindent lát, füle mindent hall, ő a nettársadalom legnagyobb Nagy Tesvére. Áldás és átok.

Mindenesetre most egyidejűleg öröm és aggódás keveredik bennem: gazdagodtam egy új információval, ugyanakkor aggódhatok, amiért Irénnek(2) a Nagy Almára (is) fáj a foga. Hiába no, mégis jobban aggódunk, ha a bajban személyes érintettség is szerepet játszik – az ember már csak így működik. Nagyon csúnya dolog lenne Iréntől, ha az Amerikai Népszava new yorki bázisának is baja esne. Nagyon szépen kérem, kedves Irén, kímélje meg az AN-t működtető szerkesztőséget, elsősorban az embereket, de a működéshez szükséges eszközöket is. Egy,  fasizmust építő politikai erőktől sújtotta kis ország néhány polgára talán kérhet ennyi jóindulatot, ugye?Hurricane Irene

Érdekes egybeesés, hogy Magyarországot is épp ez időben éri el egy erős viharokkal kísért időváltozás, mely az előző több napi kánikulának véget vet éppen. Ahogy az mostanában lenni szokott: egyik nap nyár, másnap tél. Esetleg fordítva. Természetesen ez a vihar Irénnek csak egy igen távoli rokona. Kis ország, kis vihar. És hát épp elég természeti csapás az országnak a teljhatalmú fidesz-jobbik. Nem kell ehhez Irén.

Érdekes kérdés, hogy vajon miért női neveket adnak ezeknek a viharoknak. El tudom képzelni, hogy csupa férfi dönt a nevekről. De talán ebbe se megyek most bele. Jobban.

____________________________________________
(1) Nagy Alma (Big Apple)
Hogy pontosan hogyan és miért lett New York nickneve Nagy Alma, a források szerint nem lehet egyértelműen, kideríteni. Több eredetet is számon tartanak. Az is lehet, hogy ezek mindegyikének összhatása az eredmény.

  1. New York City, a Nagy Alma“: http://worldtour.blog.hu/2010/01/08/new_york_city_a_nagy_alma
  2. A magyar Wikipédia épp csak megemlíti: New York, http://hu.wikipedia.org/wiki/New_York

Angol nyelvű források:

  1. Wikipedia: “Big Apple“, http://en.wikipedia.org/wiki/Big_Apple
  2. Why Is New York City Called “The Big Apple”?http://salwen.com/apple.html

(2) Irene hurrikán (Hurricane Irene)

  1. Irene hurrikán, Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Irene_hurrik%C3%A1n

Angol nyelvű források Irénről:

  1. Wikipedia: Hurricane Irene (2011), http://en.wikipedia.org/wiki/Hurricane_Irene_%282011%29
  2. Irén 1999-es jelenése: Hurricane Irene (1999), http://en.wikipedia.org/wiki/Hurricane_Irene_%281999%29
  3. Hogyan készüljünk Irén fogadására, részletes cselekvési lista: “Are you ready for Irene? A hurricane checklist”  http://www.southcoasttoday.com/apps/pbcs.dll/article?AID=/20110827/NEWS/108270342
    Tudósítások: http://edition.cnn.com/2011/US/08/27/tropical.weather/
    NASA: http://www.nasa.gov/mission_pages/hurricanes/archives/2011/h2011_Irene.html

http://youtu.be/oDbGCYGulY8

(3) Az almás képet innen kölcsönöztem – köszönet érte: http://benbruno.blogspot.com/2011/06/summertime-party-in-big-apple.html

(4) A hurrikánt mutató képet a fenti (2)i. helyről kölcsönöztem, köszönet érte. Közvetlen forrás-hivatkozás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Hurricane_Irene_Aug_24_2011_1810Z.jpg

Összebútoroztam

Nem jó az embernek egyedül lenni” – szól az írás imigyen(1).
Ezzel, ebben a formában én ugyan vitába tudnék szállni alaposan, ha most ez lenne a fő témája e postnak. De mert mást akarok itt és most megosztani Véled, Kedves Olvasóm, ezért most ebbe nem megyek bele. Nagyon. Csak annyit jegyzek meg, hogy egyedül lenni jó. A szabadságnak egy igen felső fokát élvezhetjük az egyedüllét formájában.

Az egyre sűrűsödő világban ugyan hol lehetünk egyedül? Egy kis nyugalmat, csendet ugyan hol találhatunk? A wécében. Jó esetben.

Egy filmben pedig elhangzott egy, számomra emlékezetes mondat: “az egyedüllétben van valami méltóság(2). Hát bizony, ebben van igazság. Én pl. szeretem a magányt. Még akkor is, ha egyedül vagyok. (A magány és az egyedüllét definíciójába most szintén nem megyek bele. Nagyon.)

Please come inUgyanakkor el kell fogadnunk tényként, hogy egységben az erő(3), ami alatt olyasmi (is) értendő, hogy egységnyi idő alatt több ember mégis csak többet, eredményesebben tud tenni, mint egy. Bár ez is csak akkor igaz, ha az a több ember képes egymással együttműködni az adott cél  érdekében, és ehhez pluszként bejönnek olyan koordinációs-szervezési tennivalók, amik egyedül nem lennének. Tehát itt is elmondhatjuk: mindennek van előnye is, hátránya is.

Tulajdonképpen csak azt akarom mondani, hogy immár (szerencsére / sajnos) nem vagyok egyedül. Lehet, hogy már észre is vetted, Kedves Olvasóm: összebútoroztam egy szerzőtárssal, és immár a blogom kétszerzős. És a szerzőtársnak már az első cikke szép sikert ért el. Szebbet, mint eddig az enyéim. Hát istenem, előfordulhat,  hogy valaki jobb nálam. Egyszer 😀 .

Mindenesetre ez nem veszi kedvemet attól, hogy nyitott legyek újabb szerzőtársak befogadására. A blogomba befogadott szerzőtársak – hogy még otthonosabban érezhessék magukat – cikkei számára egy külön kategóriát is nyitottam: Idegen tollak. Főleg rajzolni tudó  (hivatásos, vagy amatőr grafikus, vagy ilyesmi) szerzőtársra van olthatatlan vágyam. Sajnos zsenge rajzolói képességem még ifjúkoromban elsorvadt (nem kellett volna hagyni), és most nagyon hiányzik. Próbálom ezt az űrt egyelőre a Google segítségével talált e-rajzokkal betölteni, de egyrészt nem szeretek idegen tollakkal ékeskedni, másrészt soha nem találom pontosan azt, amire szükségem lenne, harmadrészt általában nem könnyű megállapítani, hogy nem sértek-e meg szerzői jogokat. Ezért legalább mindig megadom a forrást, ahonnan “kölcsönveszem” őket.

Ezúton is tudatom az erre vetődő Kedves Olvasókkal: várom azon jól, gyorsan rajzoló “munkatársak” jelentkezését, akik esetenként, az elképzelésem alapján rajzolnának a postjaimhoz kis egyszerű, de sokatmondó karikatúrákat. Cserébe felkínálom a blog felületét, hogy a rajzoló társ népszerűsíthesse magát és munkáit itt is, akár egy oldaldobozban, de akár társszerzőként, rendszeres postok formájában. Kérlek, Kedves Olvasóm, segíts ilyen nettárs(ak) felkutatásában. Ha esetleg épp nem Te vagy az Igazi. Köszönöm.

______________________________________________________

(1) 1 Móz. 2,18.23 “És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt …http://www.freeweb.hu/ateizmus/ellent.html
(2) Elhangzott a Facérok (Singles, 1992) c. amerikai filmben (írta-rendezte: Cameron Crowe), Bridget Fonda (Janet Livermore) szájából. Angolul: “Being alone: there’s a certain dignity to it.http://en.wikiquote.org/wiki/Singles_%281992_film%29

[http://youtu.be/lo_6fbMDyrc]

(3) FR: L’union fait la force; NL: Eendracht maakt macht ; DE:Einigkeit gibt Stärke;  GE: ძალა ერთობაშია!  http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_mott%C3%B3k_list%C3%A1ja

(4) A rajzot innen kölcsönöztem, köszönet érte: http://satisfiedbuddhist.blogspot.com/2010/11/open-door-for-others.html

Bibliák

Kivételesen rövid leszek. Csak egy fantasztikus szösszenetet kívánok itt, magamnál is eltárolni:

Ha volna ateista Biblia, abban egyetlen szó állna: GONDOLKODJ! (1)

Ez a kép se kutya(2):

Valláskritika vs. szólásszabadság

Valláskritika vs. szólásszabadság

________________________________________

(1) Ateizmus Honlap: http://www.freeweb.hu/ateizmus/
(2) A képet innen vettem kölcsön, köszönet érte: http://revart.blogs.com/minister_of_rants/2006/10/poets_101406.html

Sóhaj vs. fohász

Eljutott hozzám egy fontos vatikáni közlemény. Úgy érzem, nagyon sok, aktív nemi életet élő nőtárs számára fontos tudnivalót tartalmaz, ezért kötelességemnek tartom tovább adni:

[céges fejléc, iktatószám]

Del Vaticano, 16 de agosto se 2011

A Szentszék sajtóközleménye

Minden ruhátlanul ágyban heverő, szeretkező, és hangosan az “Ó, Istenem! Ó, Istenem!” szavakat sikoltozó nőt ezúton tájékoztatunk hivatalosan, hogy e sóhajok nem tekinthetők fohásznak.

[aláírások, pecsétek]

És íme, az “eredeti” változat (így, képformátumban kaptam)(1):

Vatikáni közlemény
.

Természetesen, belemehetnénk, hogy mit is jelent a fohász, mit a sóhaj. Vagy pl. elgondolkodhatnánk azon, hogy miért is tartotta fontosnak a Vatikán, hogy elhatárolódjék a sóhajoktól. Vagy pl. honnan is tudhat arról, hogy a nők ruhátlanul szeretkeznek, hogy sikoltoznak, és hogy mit sikoltoznak, miért sikoltoznak (stb., stb.). És hogy mi is a helyzet e szituációban a férfiakkal. Belemehetnénk abba is, hogy a szeretkezés egyáltalán férfi jelenlétét involváló cselekvés-e. Belemehetnénk abba is, hogy egyáltalán mit is jelent a szeretkezés.

De én úgy gondolom, Kedves Olvasóm, hogy mindketten jobban járunk, ha nem megyünk bele ezekbe a kérdésekbe. (Most.) Kötelességemnek eleget tettem: tovább adtam. Értelmezze mindenki saját tetszése, világnézete, nemi identitása, érintettsége szerint 🙂

______________________________________
(1) Csak azért gépeltem le a képről a szöveget karakteres (txt) formátumban is, hogy a keresők is megtalálják 🙂
“Keresők”: gyakorlatilag csak a Google értendő ezalatt, mint tudjuk.

Emberi jogok

Egy hasznos oktatófilm nyomára vezettek a nettársak: az emberi jogokról, Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Universal Declaration of Human Rights) történetéről.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról. A nyilatkozatot a II. világháború borzalmai ihlették és 1948. december 10-én fogadták el. Az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében a nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik. Folytatás itt: Wikipedia

Fenti idézetből látható, hogy a Nyilatkozat idején még nem tudhattak az azutáni rémtettekről, tömegmészárlásokról, jogtiprásokról, melyek bizonyítják, hogy az emberiségnek nem valami erős képessége a múltból való tanulás. Ezért – érthető módon – a videó nem is tér ki a Nyilatkozathoz képest jövőbeni esetekre. A tanulási képességek terén ugyan vannak fokozatok az egyes országok vonatkozásában, de – amint azt tudhatjuk a német náci őrület esetéből, már akkor sem csak egy ország szívta meg egy hatalmi mámorba szédült megszállott  tobzódását. Pedig az akkori technikák még hol voltak a maihoz képest. És még mindig nem képes felfogni a világ, hogy ha egy ország (Európa közepén, a XXI. században) egy nemzetközi megállapodást (1947-a párizsi békeszerződést), és az azt tartalmazó saját törvényét semmibe veszi, és ennek eredményeképpen egy féktelen bosszú- és hatalmi vágytól  vezérelt politikai erő a neonácik segítségével illegitim teljhatalmat kapva az Európai Unió első fasiszta államát építi, az nem csak annak az országnak a problémája. Ez minden más ország felelőssége is. És még ilyen durva provokációt is képes a megszégyenített ország elkenni, mint ami Szegeden történt:  Németország hivatalos nemzeti himnusza helyett a náci himnuszt játszották le szegény német győztesek arcába? Ezt nem lehet sportszerűségi alapon elintézni, pláne, ha az elnézés-kérés mellé a rendezők egy hazugságot is párosítanak.

Mik az emberi jogok?

[http://youtu.be/k_ZsUvsRxCQ]

Nem sok haszna van egy nemzetközi közös nyilatkozatnak az emberi jogokról, ha az nem több, mint szép szavak gyűjteménye. Épp azok nem óhajtanak tanulni, azok nem néznek ilyen filmeket (se), akik a legtöbbet tehetnének az emberi jogokért. Így az ilyen oktatófilmek is hiábavalóak. Mert minden oktatóanyagnál hatásosabb a konkrét, cselekvő példamutatás.

____________________________________________________________
Emberi jogok, Wikipédia, http://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_jogok

Angolul: Human rights, http://en.wikipedia.org/wiki/Human_rights
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az ENSZ hivatalos, angol nyelvű oldalán: http://www.un.org/en/documents/udhr/

Náci himnusz Magyarországon

Néhány gondolat a német himnusz ürügyén(1)

A szegedi botrányos eset kapcsán legtöbben azzal foglalkoznak, hogy véletlenül vagy szándékosan játszották-e a kenu-világbajnokságon a német himnusz náci változatát. Sajnos számos jel mutat arra, hogy az utóbbi történt, de most nem erről szeretnék írni. Hanem magáról a német himnuszról, illetve a német himnusz történetéről, mert az is nagyon tanulságos. Leginkább emlékezetből írok; inkább csak a versidézeteknek nézek utána. Ha valahol tévednék, örömmel veszem, ha az olvasó korrigálni fog. Akármelyik nép vagy nemzet nevében, mert lesz itt nemcsak német, de osztrák, magyar, horvát és ki tudja még, hányféle egyéb vonatkozás.

A német himnusz szövege, a Deutschlandlied, vagy Lied der Deutschen (a németek éneke) August Heinrich Hoffmann von Fallersleben alkotása, aki azt 1841-ben, az akkoriban egyébként brit fennhatóság alá tartozó Helgoland szigetén írta. Germanisztikával foglalkozó egyetemi tanár és megveszekedett német nacionalista volt, aki öregkorában explicit gyűlöletbeszédeket fogalmazott a franciák ellen. Nyelvészként megállta a helyét, de a német irodalomnak kevés nála jelentéktelenebb alakja van. A Deutschlandlied mellett leginkább gyermekversei maradtak fenn; a német gyerekek ma is kívülről fújják és éneklik az Alle Vögel sind schon da (Itt van már minden madár) kezdetű örökbecsűt. Olyan, mintha a magyar himnuszt nem Kölcsey, hanem – dehogy akarom én emlékét bántani; Isten nyugosztalja – Pósa Lajos, Az én újságom boldogult szerkesztője írta volna. A Deutschlandlied első versszaka:

Deutschland, Deutschland über alles,
Über alles in der Welt,
Wenn es stets zu Schutz und Trutze
Brüderlich zusammenhält,
Von der Maas bis an die Memel,
Von der Etsch bis an den Belt –
Deutschland, Deutschland über alles,
Über alles in der Welt!

A probléma az első két sorral van, amelyek magyarul ennyit tesznek: “Németország, Németország mindenek felett, mindenek felett a világon.” Ezt szövegkörnyezetéből kiragadva úgy is érthetjük – és a náci értelmezés valóban ez is volt -, hogy Németországnak joga van arra, hogy az egész világ ura legyen. Elolvasva azonban az egész első versszakot, világos, hogy Hoffmann von Fallersleben – aki ettől függetlenül egy utolsó szemét nacionalista volt – nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy számára (vagy hogy egy igaz német számára) Németország mindennél előbbre való. Nem feltétlenül más országokkal szemben, hanem Németország ügye bármilyen egyéb üggyel szemben. A 19. század közepén reálisan fel sem merülhetett, hogy – az akkor még igencsak széttagolt –  Németország maga alá rendelje az egész világot.

A nácik természetesen visszaéltek a Deutschlandlied első strófájával; tulajdonképpen ugyanazt követték el vele, mint a mi nyilasaink a történelmi árpádsávos zászlóval. Ezért 1945 után tisztességes német ember nem énekelhette az első versszakot. A többi versszakot azonban a németek többsége nem tudta kívülről (ugyan hányan tudják ma Magyarországon hibátlanul elmondani az egész Himnuszt?).

A megoldás végül 1952-ben Theodor Heuss köztársasági elnök és Konrad Adenauer kancellár közötti egyeztetésben született meg: Heuss – kissé kelletlenül, mert ő inkább egy teljesen új himnuszt szeretett volna – elfogadta Adenauernek azt a javaslatát, hogy az első helyett a harmadik versszak legyen a himnusz szövege. Úgy tartja a szóbeszéd (több német barátomtól hallottam, de a konkrét esetnek nem sikerült nyomára jutnom), hogy a botrány akkor tört ki, amikor ezt első ízben akarták alkalmazni egy köztársasági elnöki ünnepségen úgy, hogy a himnuszt a résztvevők énekelték volna. Kiderült ugyanis, hogy Heusson kívül szinte senki nem tudja kívülről a harmadik versszakot, amely imigyen hangzik:

Einigkeit und Recht und Freiheit
Für das deutsche Vaterland!
Danach lasst uns alle streben
Brüderlich mit Herz und Hand!
Einigkeit und Recht und Freiheit
Sind des Glückes Unterpfand –
Blüh im Glanze dieses Glückes,
Blühe, deutsches Vaterland!

Ezzel aztán tényleg nincs semmi baj; majdnem pontosan a liberális demokrácia alapvetése (Hoffmann von Fallersleben szélsőséges nacionalista létére liberális is volt; akkoriban ez a furcsa kombináció is létezett). Különösen érdekes az első sor: az “Einigkeit” jelentése “egyetértés”, “egység”, de akár “megegyezés” is – ugye milyen ismerősen csengenek a magyar fülnek napjainkban ezek a szavak? A “Recht” jelentése “jog”, a “Freiheit”-é “szabadság”. Figyelemre méltó, hogy mivé torzult fél évszázad folyamán a francia forradalom jelszava, a “Liberté, egalité, fraternité” (szabadság, egyenlőség, testvériség). Szabadság? Na jó, legyünk szabadok. Egyenlőség? Á, dehogyis vagyunk egyenlőek, viszont majd meg fogunk egyezni (ma Magyarországon azt mondanánk, majd nemzeti együttműködünk). Testvériség, szolidaritás? Ugyan már, ha az elesett, a rászoruló követelne, vagy akár csak kérne valamit, majd találkozunk a bíróságon, és vitánkat eldönti a jog. Nem adok én semmit a testvéremnek, amire nem kényszerít a törvény.

No persze, a frankfurti Paulskirche 1848-as “forradalma” még gyenge utánzata se volt az 1789-es francia forradalomnak. Csakhogy a mai németek ennek tudatában is vannak. Ha valaki elvetődik Frankfurtba, feltétlenül nézze meg a Paulskirchét. Nem műemlékként vagy építészeti alkotásként, mert úgy semmi különös, hanem belülről, az 1848-as forradalom múzeumaként. A falakon freskószerűen láthatók az 1848-as forradalom alakjai. Mintha nálunk Kossuthot, Petőfit vagy Vasvárit ábrázolnák. De nem ám abban a hazug, idealizált, patetikus formában, ahogyan nálunk a márciusi ifjakat szokták megjelenteni (Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén – fel se mert volna állni oda, hiszen állítólag tériszonya volt; hazudik az emléktábla, tanúk bizonyítják, hogy Egressy Gábor szavalta ott a Nemzeti Dalt). Hanem hihetetlen öngúnnyal (amelyből árad az 1848-as német forradalom tulajdonképpeni jelentéktelenségének és mesterkéltségének elismerése), de mégis szeretettel (kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk). Ha majd egyszer nálunk meri valaki így ábrázolni úgynevezett nemzeti hőseinket, és attól nem tör ki azonnal botrány, az illető nem lesz idegenszívű és hazaáruló, akkor fogunk megérkezni Európába. (Továbbá akkor, ha majd mindenki magától jobbra áll a metró mozgólépcsőjén, de ez már egy másik történet.)

Visszatérve a német himnuszra, annak persze dallama is van. Amit nem kisebb zeneszerző, mint “a majdnem magyar” Joseph Haydn (akinek szülőhelye, Rohrau a Lajta nyugati partja közelében, néhány kilométerre az akkori osztrák-magyar határtól, úgy tíz kilométerre a Fertő tó északi csücskétől fekszik, és aki élete legaktívabb éveit Fertődön, az Esterházy-kastélyban töltötte) komponált 1797-ben egy horvát népdal alapján (a “horvát” itt nem feltétlenül mai értelemben vett horvátot, hanem a magyar-német nyelvi határ mentén szórványosan található szláv nyelvjárások valamelyikét jelenti). A népdal (“Vjutro rano se ja stanem” – “Korán reggel felkelek“) az akkori Nyugat-Magyarországról, Burgenlandból származik. A császárhimnusz eredeti szövege, amely mindvégig az Osztrák-Magyar Monarchia himnusza is volt:

Gott erhalte Franz, den Kaiser,
Unsern guten Kaiser Franz!
Lange lebe Franz, der Kaiser,
In des Glückes hellstem Glanz!
Ihm erblühen Lorbeerreiser,
Wo er geht, zum Ehrenkranz!
Gott erhalte Franz, den Kaiser,
Unsern guten Kaiser Franz!

(Isten tartsa meg Ferencet, a császárt, stb.; persze amikor új császár jött, a szövegen módosítottak.) Mindegyik változatnak több versszaka is volt; nagyon elgondolkoztató például az alábbi, 1849-ből (a magyar szabadságharc kegyetlen leverésének évéből!) származó strófa:

Deutsche, Ungarn und Dalmaten,
Slav’, Lombarde und Kroat,
Seien einig im Berathen
Und auch einig in der That!
Um dem Vaterland zu geben
Neuen Glanz und neuen Ruhm –
Mit vereinter Kraft erstreben
Wir ein mächtig Kaiserthum.

(Németek, magyarok, dalmátok, szlávok, lombardok és horvátok legyenek egységesek a tanácskozásban és legyenek egységesek a tettben is! Egyesült erővel törekszünk egy hatalmas császárságra, hogy a hazának új fényt és hírnevet adjunk.) A szeparatista nemzeti törekvéseket olykor brutálisan elnyomó monarchia bizony alapvetően liberális és antinacionalista volt, és – mint a császárhimnusznak, a néphimnusznak (Volkshymne), vagy még inkább népek himnuszának ez a versszaka is mutatja – megpróbált szembeszegülni a nacionalista nagynémet törekvésekkel, ezekkel éppen a multinacionális és multikulturális monarchia eszméjét szegezve szembe. Lássuk be, hogy a labancok utódai már akkor is sokkal haladóbbak, liberálisabbak és európaibbak voltak, mint a kurucokéi. De a nyakas magyar rendekkel II. József se bírt.

Hoffmann von Fallersleben, a nagynémet törekvések egyik zászlóvivője alighanem tudatosan írta a Deutschlandliedet úgy, hogy az Haydn zenéjére, a császárhimnuszra énekelhető legyen (1797-ben még létezett a Német-Római Birodalom; a császárhimnusz eredetileg nem az osztrák, hanem a német-római császár himnusza volt).

De van egy másik vers is, amely – véletlenül-e vagy se – szintén csaknem hibátlanul énekelhető Haydn zenéjére. Johannes R. Becher írta; az első versszaka:

Auferstanden aus Ruinen
Und der Zukunft zugewandt,
Laß uns dir zum Guten dienen,
Deutschland, einig Vaterland.
Alte Not gilt es zu zwingen,
Und wir zwingen sie vereint,
Denn es muß uns doch gelingen,
Daß die Sonne schön wie nie
Über Deutschland scheint.

Ismerős? Igen, az NDK himnusza volt, persze nem Haydn, hanem Hanns Eisler zenéjével. Aki ebben a szövegben bármi kivetni valót talál, az tökéletesen elfogult: “A romokból feltámadva és a jövőnek szentelve, hadd szolgáljunk téged a jó érdekében, Németország, egységes hazánk” stb.) Milyen szép gesztus is lett volna, ha 1990-ben az egységes Németország akként módosította volna himnuszát, hogy Haydn zenéjét és Hoffmann von Fallersleben Deutschlandliedjének harmadik versszakát megtartva, azt kiegészítik Johannes R. Becher versének első strófájával.

Volt is ilyen javaslat. De lesöpörték. Nem azért, mert Becher sztálinista volt. Valóban az volt, de attól még az NDK-himnusz szövegében semmi kifogásolnivalót nem lehetett találni. Hanem azért, mert 1990-ben sokan úgy gondolták, hogy az NDK-s hagyományt mindenestül kell megsemmisíteni. Pedig ha bölcsek lettek volna, onnan is lehetett volna értékeket átvenni. Talán nem is keveset. És szimbólumként akár a himnusz egy versszakát is.

De a bölcsesség csak a legritkább esetben a politikusok sajátja. Így van ez még Németországban is. A politikusok legtöbbje csak győzni akar. És a hatalmat megtartani. Az értékek nem számítanak.

Hát ennyi jutott eszembe a német himnuszról.
_______________________________________
(1) Idegen tollak: fenti írás teljes egészében egy kedves vendégszerzőmtől származik. Kérésemre hozzájárult ahhoz, hogy a blogomba befogadva gazdagíthassam vele a netközösséget.  Köszönet érte. eVitae.

%d blogger ezt szereti: