eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Emlékezés a jövőre

Magyar Antifasiszta Ellenállás EmléknapjaA Kohányi Társaságnak a Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapján, Budapesten “A fasizmus áldozatainak emlékműve” előtt , 2011. július 27-én elhangzott beszéde(*):

Tisztelt Demokraták, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Az Amerikai Népszava című lap köré szerveződő Kohányi Társaság nevében köszöntöm Önöket. A Kohányi Társaság egy amerikai székhelyű magyar szervezet, amely a világ minden részén élő magyarokból verbuválódik, és célja a szabad és független, cenzúrától és öncenzúrától mentes magyar nyelvű online újság fenntartása, és a szabadon, demokratikusan gondolkodó magyarok összetartása.

Demokraták nem először emlékeznek a fasizmus áldozataira ebben az országban, de most először tartják meg a – MAL és a MEASZ által kezdeményezett – magyar antifasiszta ellenállás emléknapját. A mostani megemlékezés azonban semmiben sem hasonlítható a korábbiakhoz, amelyeket – mi és elődeink – több évtizede megtartunk. Az eddigiek úgy emlékeztek a fasizmusra és az antifasiszta ellenállókra, mint egy letűnt korszak eseményeire és résztvevőire. Sokan azt gondolták, és sokan ma is azt hiszik, hogy a fasizmus a múlté,  hogy az antifasiszta ellenállás a történelem egy része volt, amelynek sajnálatos  áldozatai voltak ugyan, de ez többé nem történhet meg velünk.

A mai megemlékezésnek az ad különös jelentőséget, hogy ezek az illúziók elszálltak. Itt épül a szemeink előtt egy új állam, amelynek berendezkedése, államszervezési modellje, kísértetiesen hasonlít Mussolini olasz fasizmusának modelljére, erősen emlékeztet a Gömbös Gyula által importálni próbált fasiszta állam jellemzőire. Ha nem ragaszkodunk az előképekhez, melyeket sokan félnek megnevezni, akkor is azt mondhatjuk, hogy naponként születnek olyan törvények és rendelkezések, amelyek a demokrácia és a jogállam elveivel nem összeegyeztethetőek, amelyek alapjaiban sértik az emberi jogokat, az emberi méltóságot és szabadságot, amelyek fasiszta típusú elnyomást készítenek elő. A fülkeforradalomnak nevezett hazugság kiagyalói önértékét tekintve is egy elnyomó, zsarnoki, fasiszta rendszer alapjait rakták le Magyarországon – ellenállás nélkül.

Az emberek többsége nem érti, aki érti, az inkább tagadja, hogy Magyarországon újra fasiszta veszély van, a szó eredeti értelmében, amely egy demokráciaellenes, antiparlamentáris, antiliberális, nemzetinek hazudott, jobboldali államszervezési formát jelent. Amely alapvető jogaitól fosztja meg az egyént, mindent az elnyomó állam uralma alá rendel, felszámolja a demokráciát, és zsarnoki diktatúrát vezet be. Inkább letagadják, hogy fasiszta veszély van, annak ellenére, hogy az ország első számú vezetője rendszeresen fasiszta nézeteket tartalmazó beszédeket tart, csak ne kelljen szembenézni annak szükségével, hogy bizony itt – a még meglévő demokratikus eszközöket   felhasználva – antifasiszta ellenállást kellene szervezni.

A múlt csak olyanok esetében ismétli önmagát, akik nem tanulnak a múltjukból, akik nem tartják ébren egy nemzet lelkiismeretét, akik elcsépelt demagógiának nevezik, ha valaki fasizmust emleget, miközben még az iskolában sem tanították meg azt, hogy a fasizmus valójában mit jelent. Ezért képtelenek a felismerésére, képtelenek a veszély megértésére, és nem éreznek semmiféle késztetést arra, hogy egy újabb fasiszta diktatúrának ellenálljanak.

Ma különösen nagy tisztelettel adózunk azoknak az antifasisztáknak, akik felvették a harcot az elnyomással, akik életüket sem kímélve küzdöttek a nemzet szabadságáért a diktatúrával szemben. Legyen ez példa mindnyájunk előtt, és most először gondoljunk rájuk úgy, mint a bajtársainkra, a társainkra, a példaképeinkre, ne pedig úgy, mint egy letűnt korszak egykori résztvevőire vagy áldozataira. Ahogyan folytonosságot hirdetett a kiépülő fasiszta állam a szellemi elődeivel, ugyanúgy folytonosságot kell hirdetni nekünk az antifasiszta ellenállókkal.

Semmi nem zárult le, semmi nem ért véget. Ezt csak nálunk boldogabb országok mondhatják el, akik képesek voltak a fasizmust kizáró demokráciákat létrehozni. Nálunk minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, csak a feltételek, a körülmények mások. A környezet változott meg, de a lényeg megmaradt. Ez az, ami sokakat megtéveszt.

A mai korhoz igazított fasizmus épül, és nekünk e korhoz illeszkedő eszközökkel kell antifasiszta ellenállást kifejtenünk: fel kell hívnunk a világ demokratikus közvéleményének figyelmét, hogy Magyarországon lábbal tapossák az emberi jogokat, a demokráciát felszámolják, a jogállamot megszüntetik – megalapozva a gyanút, hogy az Európai Unió első fasiszta állama épül. Nem nézheti tétlenül az európai közösség, de a világ demokratikus közvéleménye, az Egyesült Államok sem, hogy egy kis európai országban újjáélednek, erősödnek a fasiszta eszmék, elnyomják az emberek demokratikus jogait, eszelős elméleteket hirdetnek a Nyugat hanyatlásáról, és arról álmodoznak, hogy a világ majd őket követi. Hogy szándékosan mintát gyártanak arra, hogyan lehet a fasizmust adaptálni a XXI. századba. Mindezt az Európai Unió és a NATO egyik tagállamában.

Kedves Barátaim! Ragaszkodjunk a szabadságunkhoz, a demokráciához, a szólás, a sajtó, az egyenlő esélyeket nyújtó szabad választások szabadságához, a vallás és a lelkiismeret megkülönböztetés nélküli szabadságához! Tiltakozzunk a megalázás ellen, ne engedjük, hogy kényszermunkatáborokba hajtsák a munkanélkülieket, a hátrányos helyzetűeket, hogy megfosszák a sztrájkjogtól a dolgozókat! Ne engedjük, hogy kiüresítsék a demokráciát, hogy formálissá tegyék a többpártrendszert! Ne engedjük, hogy újra fasizmus legyen Magyarországon!

Hajtsunk fejet elődeink előtt, akik bátran szembeszálltak a fasisztákkal, és tegyünk fogadalmat, hogy méltó követőik leszünk. Az antifasizmus ideje nem múlt, nem történelem – egy új típusú, demokratikus eszközökkel kifejtett antifasiszta ellenállás ideje most jött el!

A Kohányi Társaság a szabad, demokratikus, nyugati világ nevében és annak értékei alapján tiltakozik a jogfosztások, az elnyomás, a diktatúra, a fasiszta típusú állam berendezkedése ellen!

.

Az emlékmű lábazatánál magánszemélyek és szervezetek helyezték el koszorúikat, virágaikat,
közöttük a Kohányi Társaság is:

Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapja Magyar Antifasiszta Ellenállás Emléknapja

.

.
V i d e ó k

Virágok elhelyezése a Remíznél:
[http://youtu.be/mL58Z9B41MI]

Egy lejátszólistán a beszédek, koszorúzások:
http://www.youtube.com/user/tiprodaide#grid/user/6D0656F86A193BD4

__________________________
(*) Nyomtatható változat.

One response to “Emlékezés a jövőre

  1. Visszajelzés:Kék rózsa « eVitae

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: