A Gréczy

“Orbán azonban elbukott.”  – mondja Gréczy Zsolt. Köszönjük! Ma is jót nevettünk fergeteges humorán!

Röhej

A facebook oldalamra bekukkantva⁽¹⁾ egy Gréczy-fan FB társ linkje nyomán kíváncsiságból belenéztem Gréczy Zsolt blogjába, melyet száműzetése után volt kénytelen nyitni. E száműzetés körüli médiaviharról az Amerikai Népszavából értesültem (2011.05.13-15). Különösebben nem hozott izgalomba, mivel se a magyarországi média dolgai nem érdekelnek, mióta az csak az  illegitim szélsőjobbos Fidesz teljhatalom teljeskörű felügyeletével működhet, se az MSZP nem érdekel, amelynek oroszlánrésze van abban, hogy ez megvalósulhatott.

De az, ahogy Bartus László karakánul, tökösen kiosztotta a résztvevőket (Gréczyt, Gyurcsányt, az MSZP-t, az egész hivatásos, megélhetési ballibes borzadmányt), nagy élvezettel töltött el. Megmondom őszintén, nem kedvelem azokat a verbálpettingelőket, akik csipkekendőbe, selyempapírba csomagolják a sz@rt, és azzal kábítják magukat, rosszabb esetben a rajtuk csüggő istenadtát is, hogy az tulajdonképpen nem az, ami.  Kevés ember van, aki bátran, eufemizmus-mentesen képes rámutatni: hölgyeim és uraim, ez bizony sz@r. Én inkább az ilyen tökös embert kedvelem, még akkor is, ha nő. Ha férfi, akkor pláne.

Megfigyeléseim alapján Gréczy Zsoltot nagyon gyorsan be tudtam sorolni a csipkekendősök közé. A hit, az elkötelezettség tüzének, a spiritusznak a legkisebb szikráját sem véltem felfedezni se személyében, se szövegeiben. Számomra ő egy unalmas ember, akinek  megalszik a szájában a tej. Ezért aztán csodálkoztam is egy darabig, hogy Gyurcsány, aki mégiscsak valami permanens lendületben van, akiből mégiscsak süt valamiféle tűz, hogyan vehet maga mellé ilyen színtelen-szagtalan személyiségű munkatársat. (Nem tudom biztosan, hogy mi /volt/ Gréczy státusza Gyurcsány mellett, nem is érdekel, csak hallottam, hogy tán tanácsadó, vagy valami ilyesmi /volt/. Annyi biztos, hogy többször láttam Gyurcsány szoros csatolmányaként különféle rendezvényeken. ) De már túl vagyok minden csodálkozáson az MSZP és Gyurcsány vonatkozásában. Is.

Azon ugyan még meghökkentem pár percre, hogy egy olyannyira ballibes-, MSZP-, Gyurcsány-elkötelezett ember, ha a ballibes médiából kitoloncolják, akkor miért épp egy olyan helyet talál új blog nyitására, amely szolgáltatói inkább szélsőjobbosok, mint jobbosok. De mindenképpen a fidesz 8 éves gyűlölethadjáratát, karaktergyilkosságait segítették 2002-től, maximális erőbedobással. Pl. Gyurcsányt oly  undorító módon alázó kéjes dagonyázást⁽²⁾ prezentáltak, hogy ott egy (főleg Gyurcsány mellett elkötelezett) ballibes legfeljebb akkor vesz igénybe szolgáltatást, ha fizetnek érte. Vagy ha már suttyomban nem is Gyurcsánynak elkötelezett. És/vagy már nem is ballibes.⁽³⁾

Ezek után most, érthetetlen kíváncsiságból, talán klikkelési reflexből bekukkantottam Gréczy legfrissebb postjába. Kár volt. Csak megerősödhettem fentebb e-csetelt hitemben. De azért még mindig képes vagyok eldobni az agyamat, 1-2 mondatán, plusz felmegy bennem a pumpa. (Ha alacsony lenne a vérnyomásom, gyógyszerként használnám Gréczy és a többi csipkekendős megélhetési verbál-ballibes szövegeit.) Gréczy ezzel indít:

“Soha nem látott pozitív várakozások előzték meg Orbán Viktor második kormányát. Egy nem csak a hatalom megszerzésére, de kormányozni is képes politikus csodát tudott volna tenni az egypárti kétharmaddal.”

Hát persze, hogy ilyen nagy várakozásba szédült a nép. Az mszp egyik feladata lett volna ezt a várakozást legalább mérsékelni. De az MSZP saját beldagonyájával volt elfoglalva, ahogy 20 éven át nonstop. És még kicsit be is nyal Orbánnak: “képes a hatalom megszerzésére”. Naná, hogy képes! Nyolc év alatt, az újfasiszták hatékony támogatásával! De még így se sikerült volna, ha az MSZP nem akarta volna! Ha felvállalta volna, hogy az újfasiszta Jobbik léte, működése, választásokon való indulása magyar törvénybe és nemzetközi egyezménybe ütköző. És ezért e választások eredményeként kormányra kerülő szélsőjobbos hatalom csak illegitim lehet.

A csipkekendő-takarás nélküli pőre valóság, kedves Grécy úr az, hogy ez a Fidesz teljhatalom nem jöhetett volna létre az MSZP “támogatása” nélkül.

Aztán érthetetlen módon azt sugallja, mintha a Orbán nem lenne képes kormányozni. No de minden józan paraszti ész szerint ilyen kétharmados teljhatalom birtokában már hogyne tudna kormányozni! És csodát tenni. Hiszen látjuk: azt teszi. Ahogy minden autokratikus rendszer hatékonyan, sikeresen tudja a saját képére és hasonlatosságára szabni az országot (persze csak egy ideig, de ebbe most ne menjünk bele). És nem mindennapi csoda manapság, hogy egy ország időutazásban vehet részt: az amúgy illegitim kormányerő  ilyen szélsebesen ~száz évvel repíti visszafelé az időben.

De a legnagyobb csoda, kedves Gréczy úr az, hogy még ezt is teljes nyugalomban, zavartalanul megteheti. Hogy a ballibes hivatásos politikusok, közéletiek most is segítik azzal, hogy ilyen semmi gyakorlati jelentőséggel nem bíró, előre nem mutató, köldöknéző, önfelmentő, önismétlő verbálmaszturbációkkal tartják továbbra is kómában a ballibes part istenadta, mezítlábas  népét.

Hogy még mindig van képük ezt tenni!
Ez az igazi csoda!
__________________________________________
(1) Igen, Kedves Olvasóm, valamelyest én is kénytelen vagyok behódolni az FB mániának, ha a nép zöme eszementen egy kolomp után tódul , akkor legalább periférikusan a magamfajta önjáró is kénytelen követni a nyájat.

(2) Szily László szóhányadéka: http://index.hu/velemeny/jegyzet/bruhuhu

(3) Némi további adalék, hogy mit gondolok még erről: http://nepszava.com/2011/05/velemeny/greczy-zsolt-es-bartus-laszlo-levelvaltasa.html/comment-page-1#comment-33380

WP kínok: komment

Megint adok a zártkörűségnek egy postot: a WP-vel való technikai boxolásom újabb menetéről tudósítalak Kedves Olvasóm, akkor is, ha esetleg ez számodra nem eléggé emészthető, vagy nem elég érdekes. De hátha mégis érdekel valakit, másrészt magamnak is jó naplóznom-archiválnom, hogy milyen WP akadályfutást kell végeznem ahhoz, hogy az Amerikai Népszavával összebútorozhassak. Hátha később hasznára lesz valakinek. Esetleg még nekem is.

Miközben a finisben vagyok már javában (az  Amerikai Népszava által kijelölt időkapu hamarosan zárul⁽¹⁾), egyszer csak mi történik?

Miközben én (lehetőségeimhez képest) fénysebességre kapcsolva nyomom kifelé az e-űrbe a postokat, és már a blog berendezése, kinézete is valamennyire elfogadható számomra, és már majdnem ott tartok, hogy egy kicsit elégedetten hátradőlök, mit látok az admin felületemen?

Hogy megérkezett az első igazi komment az egyik posthoz! Nagy öröm ez nekem, mert egy blogger éltető eleme mégis csak a visszajelzés, a kommunikáció. A biztos jele, hogy észrevesznek, hogy olvasnak, hogy érdeklődnek a szövegeim iránt, az a kommente(lő)k megjelenése.⁽²⁾ Csakhogy! Az örömködés közben rá kell hökkennem, hogy a kommentek kezelése még rejtett ösvényeket tartogat  számomra a WP dzsungelében.

Eddig ugye volt a WP által automatikusan generált első postjának a szintén a WP által odagenerált kommentje  (melyek a minta szerepét is betöltik). Ebből azt gondoltam, hogy alapértelmezett működés az, hogy amikor a Kedves Olvasó megörvendeztet egy kommenttel, akkor az már ott is van a WP blog nyílt felületén, és nekem nincs vele okvetlenül tennivalóm.

Aztán látom az admin felületemen, hogy azokhoz a postokhoz, melyekre más postban hivatkozok, a WP automatikusan generál 1-1 kommentet, ami viszont nem jelenik meg röptében, hanem egy jóváhagyandó kommentek (pending⁽³⁾ ) listájára kerül. Mivel nem értettem, hogy ezek a generált kommentek mire jók, és nem is éreztem e tudásnak hiányát, hát hagytam őket ott, ahol vannak: majd ha egyszer ráérek, megfejtem, hogy mit lehet velük kezdeni.

Csakhogy! Az Első Kedves Kommentelőm szövege is a várakozó sorba került. Ezért most már kénytelen vagyok e járatlan ösvényt is felderíteni. Szabadságmániámból eredően nem vagyok híve a moderálásnak, eddigi blogjaimnál is igyekeztem mellőzni ezt a némileg mégis csak diktatórikus eszközt. Szerencsémre nem is kényszerültem rá az általános beállításra, mely szerint előbb minden komment a moderálásra várók közé menjen, és csak egyenkénti kézi jóváhagyással jelenhessenek meg. E rendszeres művelethez külön erőforrás is szükséges lenne, aminek hiányában viszont a kommentek csak bizonytalan és többnyire jelentős időkéséssel jelenhetnek meg. Azt pedig magamról tudom, hogy a netpolgár szinte azonnali visszajelzést szeret, különben úgy veszi, hogy a bloggazda le se sz@rja, és ez a látogatókat elriasztó körülmény lehet.

A többi blogszolgáltatóval ellentétben itt a WP-n viszont úgy néz ki, hogy globális, alapértelmezett beállításként a kommentek röptében a várakozók közé kerülnek. És hát ezt nem lehet így hagyni, ha a blogomat mielőbb nyitni szeretném az e-világ felé. Ezért a sűrű tömött sorokban várakozó, megírandó témáimat ismét félretéve, a WP dzsungel új ösvényén szorgosan hatoltam befelé a kommentkezelés WP-specifikus szövevényei között. Potom pár órácskát vett igénybe, mert a legegyszerűbb mód, a pudingpróba (hogy IT érzékemre hagyatkozva tesztkommentekkel + kézenfekvő gombokkal próbálkozom) valamiért nem hozta a gyors eredményt, ezért a WP support és fórum oldalain is tapogatóznom kellett. Aztán kiderült, hogy fölösleges kanyarokat tettem, mert a pudingpróba is elég lett volna, ha kicsit türelmesebb (lassabb) vagyok, mivel csak a WP nem túl gyors frissülése késleltette az eredményt.  (Ez általános tanulság! Lásd még: járj lassan, tovább érsz!)

És most, bár kicsit meggyötörten, de mégis megkönnyebbülten tudatlak, Kedves Olvasóm: újabb szűz területet tettem magamévá, a kommentek kezelését.

Közben, mellékhatásként, azt is megtudtam, hogy a fent emlegetett, hivatkozáskor  automatikusan generált kommentek más típusú találkozások: pingback-ek. Ezzel már nem fárasztalak tovább, Kedves Olvasóm. Ebben a postban. Már így is túl bő lére eresztettem ezt a komment-dolgot, bloggerhez nem igazán illő módon.

A pingback dolgait majd később, egy másik postban e-csetelem.
Az is lesz legalább ennyire izgalmas 🙂

_______________________________________________
(1) A rendelkezésemre álló ~2 hét még akkor is jókora kihívás (volt), ha már többféle blogszolgáltatónál szereztem alapos gyakorlatot a blog-barkácsolás  rejtelmeiben. De minden szolgáltatónál vannak olyan speciális, sajátságos eltérések és korlátok, amelyek kiismerése, kicselezése erőforrásigényes.

Ám én magam se tudom eldönteni, hogy most panaszkodom-e, vagy dicsekszem, hiszen ahhoz képest, hogy  a nulláról indulva két hét alatt a technikai eszközökkel tusakodva, ezzel párhuzamosan a blog elsődleges célját, postok megírását, publikálását is meg kellett oldani, úgy vélem, nem is állok rosszul. És hát azt vallom, hogy csak a lehetetlent érdemes megcélozni, mert abban van igazi kihívás. Pl. futó kocsi alatt kereket cserélni 🙂

(2) Ahogy egy hagyományos író is akkor örül igazán, ha tudja, hogy olvassák az írásait, hát ebben a blogger sem különbözik tőle. (Viszont verhetetlen előnye az utóbbinak, hogy a visszajelzés szinte azonnali is lehet.) Író alatt én az olyan grafomán embert értem, aki a gondolatait mások okulására, informálására, sőt, gyönyörködtetésére foglalja-formázza szöveggé. (Blogger esetében a “szöveg” kissé tágabban értendő, ahogyan azt itt e-csetelem: Az első) Bár eme  alkotási  folyamat alatt és végén is szellemi élvezetben van része, de intellektuális kielégüléshez mégis csak akkor jut, ha biztos jeleket kap arról, hogy mások is látják-olvassák a művet.

(3) Magyar nyelvérzékemnek nem igazán felel meg a “pending” szó, mégis szívesen megtartanám, mert nehéz  ilyen rövid, ám a jelentését kellően reprezentáló magyar megfelelőt találni. De talán a továbbiakban mégis inkább a “várakozó” szóra cserélem.