eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Havi archívumok: június 2011

Kötelékben

Némi kihagyás után, ahogy egyébirányú elfoglaltságom valamelyest engedte, visszatértem legújabb e-otthonomba. Ahogy legsürgősebb postomat  útjára bocsájtottam, meglepődve veszem észre, hogy megtalált (felfedezett?)  néhány kedves új kommentelő.

Ahogy olvasom őket, hát nem egészen értem, miről is beszélnek. De az ember a mai rohanó világban hozzászokik ahhoz, hogy nincs idő mindent és mindenkit megérteni, meg hogy átsuhanjon olyasmin, ami nem világos első olvasatra. És jó esetben később valami szétoszlatja a homályt – tudatalatti, vagy a neten való cikk-cakkozás során felbukkanó információ. (Rossz esetben úgy marad. Meg kell tanulni tovább lépni.)

Különösen a magányon való elmélkedésem ragadta meg a kedves kommentelőim figyelmét, pedig hát korábbi postjaim se kutyák, sőt. De hát ez már csak így van, a Nyájas Olvasó dönti el, hogy mi tetszik neki. Az író ne magának írjon remekműveket, hanem az Olvasót érdeklő szövegeket.

Mindenesetre, első futólagos olvasatban nem értem kiskanalat, mire is utal a huzalozással. Mert eddigi postjaimban több vonatkozásban is használtam e fogalmat, különösen a WP (WordPress) bozótosában folytatott tusakodásaim kapcsán. De különösen Gonoszka kommentjén hökkenek meg, mert azt hiszem, hogy itt, a blogomban történt már megint valami technikai malőr (dátum-mizéria), és ismét nyúlhatok a bozótvágó késemért.

E kommentekre adott válaszaim tükrözik, hogy mily sötétben tapogatóztok. (Utólag igen mulatságosak.)

De mert párhuzamosan dolgozom-ingázok a blogom és az Amerikai Népszava(AN) felülete között, hiszen részemről Amerikai Népszava, Kohányi Társaságaz AN behuzalozása (hivatkozásokkal) a blogomba kezdettől folyamatos, hát a különös jelek szaporodnak. Az AN felületén is főleg a friss kommentek szekcióra, az interaktivitás fokmérőjére fókuszálok, és valami furcsát látok: feltűnök a blogos nevemmel is. (Itt említem meg, Kedves Olvasóm, hogy a WP-n azért nem lehetek e-Vita, mert nem engedi meg a kötőjel használatát. Ezért kompromisszumot  voltam kénytelen kötni.)

Egy rövid időre úgy érzem magam, mint egy futó kocsi, ami alatt kereket cserélnek. Bár még mindig nem igazán értek mindent, de felsejlik, hogy az AN mégis csak erőforrást áldozott ránk, mezítlábas bloggerekre, hogy behuzalozzon bennünket a felületére. Kissé ugyan furcsállom a módját, hogy a kommenteken keresztül, de talán a kerékcsere még folyamatban van, és majd csak a helyére kerül minden.

És mert a netpolgár többféle szálon is a net hálóján csügg, hát egy másik csatornán egy kedves barátom lelkendezik: benne vagyok az újságban! Vagyis a blogom az AN felületére be van kötve. Mondom, igen, látom, kicsit fura, hogy a kommenteken keresztül.

Kötelék - Amerikai NépszavaAztán végre kiderül minden! A siető netpolgár, ugye, nem mindig teker a weboldalon bőszen lefelé, különösen, ha sürgős írni- és huzalozni valója van magának is. De a kedves barátom nógat, hogy tekerjek csak lefelé bátran. Tekerek, tekerek. És a rejtély, mint a haza, fényre derül: a jobb sáv alsó régióiban ott sorakozunk mi, mezítlábas bloggerek. Hát kérem. Nem tagadhatom: jólesik ott magamat látni. Ha szerénytelen lennék, azt mondanám: mert megérdemeltem. Ha netán veszed a fáradtságot, Kedves Olvasóm, és visszalapozgatsz a blog eddigi postjaira, talán érzékelni fogod, hogy meló volt vele. Nem kicsit. Nagyon. A WP alapjait megismerni, a blogot bebútorozni, és postokat nyomatni – mindezt rohamtempóban, még akkor is kemény dolog, ha már jelentős blogger-tapasztalatokat szereztem különféle, más szolgáltatóknál.

Jogos a kérdés: most panaszkodom-e, vagy dicsekszem – hát, kedves Olvasóm, magam se tudom. Talán ezt is egy kicsit,  meg azt is egy kicsit.

.
És visszamenőleg is megkönnyebbülök, most értem meg, miről is beszéltek a kedves kommentelők.

Annyi bizonyos, általában is, hogy semmilyen áldozatért nem kár, ha azok (vér, veríték, könnyek) nem hiábavalók, ha a célt elérjük. Az eredmény képes kárpótolni minden fáradtságért.

Köszönöm az Amerikai Népszavának, hogy a magyarországi sajtószabadság felszámolása idején, nála menedékre, otthonra lelhettem.

Magyar sajtószabadság: Amerikai Népszava

Magyar sajtószabadság – még van mit veszíteni, ne hagyjuk!

[Kérjük, segíts a terjesztésben a rendelkezésedre álló eszközeiddel.(1)]

Magyarországon a demokrácia híveinek nem lehetnek illúzióik. A Fidesz-kormány, a 2011. július 1. után életbelépő médiatörvényével a magyar közmédia teljes körű ellenőrzésén, kézi vezérlésén túlmenően is bebiztosítja magát, hogy csak az, és csak úgy juthasson el az emberekhez, ami és ahogy neki tetszik. Autokratikus hatalmi érdekeit szolgálni nem akarókat legfeljebb csak akkor hagy működni, ha azokat ártalmatlannak ítéli, vagy alibiként használhatja, és ha nem állnak bosszúvágya célkeresztjében. Magyarország elvesztette esélyét a széleskörű hiteles, kiegyensúlyozott tájékoztatásra, a sajtószabadságra, a nyilvános szellemi közösségekre. Belátható időn belül nincs más lehetősége a cenzúra és öncenzúra nélküli tömegtájékoztatásnak, mint szellemi emigrációba vonulni a tengerentúli magyar médiába.

Amerikai Népszava, Kohányi TársaságEhhez kínál lehetőséget az Amerikai Népszava (AN) website-ja. A nepszava.com amerikai szerveren üzemelő, amerikai szolgáltatónál bejegyzett domain. Az AN magyar nyelvű amerikai újság az Egyesült Államok törvényei alá tartozik. A magyarországi sajtónak nem része, a magyar médiatörvény rá nem vonatkozik.

A magyar demokrácia ügye azonban nem támogatható magyar demokraták segítsége nélkül, akik saját bőrükön tapasztalják, milyen a demokrácia lehetőségét elveszíteni. Kölcsönösségre, együttműködésre van szükség: az Amerikai Népszava csak akkor tudja segíteni a magyar demokrácia ügyét, ha magyar demokraták is segítenek ebben. Alkalmassá kell tenni e feladat ellátására. Első körben – hogy a website működni tudjon – esetenkénti vagy rendszeres anyagi támogatással. Második körben: e felhívás terjesztésével. Harmadik körben: tartalmi segítséggel: információk, hírek, fotók, videófelvételek, publicisztikák küldésével, a website ismertségének növelésével, aktív online részvétellel (olvasással, vitafórumokkal/kommenteléssel, blog-írással, közösség építésével).

Folytatás »»

Igazolt távollét

Amint azt bizonyára észrevetted, Kedves Olvasóm (ha valami különös véletlen folytán mégis erre jártál volna, ahol a madár se jár), távol tartózkodtam legújabb, az Amerikai Népszava miatt nyitott web-otthonomtól: e blogtól.Amerikai Népszava, Kohányi Társaság

Mint az lenni szokott, magánélvezetemet – gondolataim publikus megosztását az e-világgal – ismét háttérbe helyeztem, a magyar közügyek mögé. A magyar sajtószabadság (utolsó?) menedéke, az Amerikai Népszava ugyanis segítséget igényelt.

Magyarországon a sajtószabadságot a teljhatalmat szerzett (kapott!)  illegitim Fidesz-kormány döngöli akkurátusan a földbe éppen – amint az várható is volt.

A magyar sajtószabadság – belátható időn belül, talán azon is túl – csak külföldön tud érvényesülni. Mint ahogyan volt már ilyen máskor is a magyar történelemben. Ez (is) azonban csak áldozathozatallal valósulhat meg: ha magyar demokraták (ha vannak ilyenek) megértik (megértenék végre!), hogy demokrácia nem lehet csak úgy magától, hogy csiribí-csiribá, tessék, itt van, vegyétek, vigyétek.  Magyar demokráciát a magyar demokraták helyett senki más nem fog csinálni. A “rendszerváltáskor” Magyarországnak – anélkül, hogy megdolgozott volna érte, hogy megküzdött volna érte – ölébe pottyant a demokrácia – lehetősége. Nem élt vele. Nem tudott? Nem akart? Most már mindegy is: odavan. Eltékozolt lehetőség. Eltékozolt ország. (Lásd: Paul Lendvai: “Mein verspieltes Land” / “My squandered country”)

Most megint – még mindig – van egy lehetősége a magyar demokratáknak. Bár sokkal korlátozottabban: csak internet-képesek kiváltságaként. De mégis egy lehetőség. Az Amerikai Népszava. Ahova kitelepülhetne a magyar sajtószabadság. Ha a magyar demokraták ezt megértenék, és ezért áldozatot is vállalnának. A fejlettebb demokráciákban már tudják: semmi sincs ingyen. Még a demokrácia se. Még a sajtószabadság se. Bizony. Nem tudom, a magyar demokraták ezt mikor fogják megtanulni. De annak a párnak, akik ezt tudják, mégis kötelessége terjesztenie az “igét”. Amúgyis csak a lehetetlent érdemes célul tűzni, abban van az igazi kihívás.

Én se tehetek mást, mint mantrámmal próbálni újra meg újra: felrázni a kómában lévőket – hagyják az illúziókat másra!  Orbán Viktor és Fidesze nyolc évig volt frusztrált, nyolc éven át készült az elégtételre, a nyolc éven át érlelt hatalom- és bosszúvágya kielégítésére, minden alantas eszköz bevetésével, az újfasiszták, újnyilasok csatasorba állításával. Nyolc éven át dolgozott azért, hogy ezt a teljhatalmat elérhesse. Semmilyen ár nem volt drága érte. (Más fizette és fizeti azt az árat: az istenadta magyar nép.) Hát hogyan is lehetne esélye  (még) Magyarországon a magyar demokráciának, a magyar demokratáknak, a magyar sajtószabadságnak? Nos, Kedves Olvasóm, ezt a küldetést vállaltam magamra (én balga). Hogy ezt a maradék lehetőséget ne hagyjuk veszni: a tengerentúli magyar sajtószabadságot. Hogy megértessem: az Amerikai Népszava fennmaradása és továbbfejlődése egyelőre az egyetlen esélyünk. Hogy nem lehet kétséges: bármely magyarországi médium vagy behódol a Fidesznek, vagy megszűnik. De a behódolás se segít, ha a Fidesz bosszúvágya már rég célkeresztbe vette. Nem lehetnek kétségeink: minden (a közhiedelem szerint) baloldali, liberális médium és médiamunkás áldozatul fog esni!

Ezért távollétem alatt az “Amerikai Népszaváért” projekten dolgoztam.
Talán megbocsájtod ezt nekem, Kedves Olvasóm.

______________________________________________
Ha még mindig nem értenéd, Drága Olvasóm, hogy miért illegitim a Fidesz-kormány, lást pl. itt: http://e-vitae.blogspot.com/2011/03/tokos.html

Magán(y)szám

Mondanám: Kedves Olvasóm. Ha lennél. Egyelőre kicsit az e-magány szelének fuvallatát érzem (mit szólsz, mily költői vagyok, ah!).

Szóval, mondanám, Kedves Olvasóm: hol jársz erre, ahol a madár se jár?

Ámbár egy blogger inkább tudja nélkülözni a madarakat, mint az olvasóját. Ha érted, mire gondolok. (Nem baj, én se értem :-))

Persze tudom, még nem indult be igazán az “üzlet”, nekem sincs elég erőforrásom a sűrű tömött sorokban várakozó témáim megírására (talán már említettem: bérrabszolga vagyok), a blog létezésének a propagálására se. No és a háttérben megint került egy kis harcolni való: amiért e blog megszületett, az Amerikai Népszava, bajban van. Kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a magunkfajta mezítlábas bloggereket behuzalozza. A lét a tét. (Fantasztikus szlogen. A szerencsétlen, Fidesz által leigázott, az újfasiszták teljes prédájává válás útján haladó Magyarországon minden szinten szinte mindenre alkalmazható.)

Nem vagyok magányos alkat, egy introvertált, önjáró ember nem is tudhatja, mi az. Az ilyen embernek fantasztikus társasága van: saját maga. De ha ez az ember extrovirtuális grafomániával van megáldva, akkor mégis csak jól esik neki, ha olvassák. Amit ugye leginkább a kommentek megjelenése szokott jelezni. De a WP is azt mondja: “Relax, it takes time“. Ne legyünk telhetetlenek: két hét alatt mégse lehet megrengetni az e-világot, nemde? (Pedig az lenne az igazi :-))

De hogy rövidre zárjam: ahogy belekukkantottam a blogom statisztikájába (el se lehet kerülni, a WP az orrunk elé dugja), és a 3. kommentelőmet is hiába kerestem, hát csak-csak beugrott egy régi kedvenc versem. Egy tökéletes sűrítménye egy pillanatnyi hangulatnak. Ha netán erre járnál mégis, Kedves Olvasóm, fogadd tőlem szeretettel(1).

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

(Tóth Árpád: Meddő órán)(2)

________________________________________________
(1) A szeretet nem egy kedvenc szavam, de hát remek kész-panelként alkalmazható – ha nem jut okosabb az eszünkbe. Mentségemre: nincs időm egy megfelelőbb kifejezésen törni a fejemet. A szeretetről talán majd máskor, máshol.
(2) Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.niif.hu/ (Ki tudja, mi lesz ezzel a site-tal is, a Fidesz – vagy majd a helyébe lépő újfasiszta hatalom? – ezt is kisöpri-e, mint a többit, mondván ez is csak komcsik és egyéb idegenszívűek szemete…)

Leves 2.

Korábban kissé értekeztem a média mindent felülmúló hatásáról, melyet a társadalmi tudatra gyakorol. Speciálisan a férfi-nő társadalmi szereposztás  (magyarul: gender) bebetonozása vonatkozásában.

Nos, jobb híján továbbra is a Juventus rádiót használom a háttérzaj keltésére. Néha-néha az egyesek által talán műsorvezetőknek is hívott szóhányók infantilis locsi-fecsizése közben megüti a tudatalatti hallószervemet 1-2 szó.

Nem hiszed el, Kedves Olvasóm, már megint a leves. Csakhogy! Egy hölgy kért egy zeneszámot, köszönetül a finom levesért, amit a barátja főzött neki. Vagy férje? Erre már nem is emlékszem. Bár lehetséges, hogy férji státuszban már kisebb a valószínűsége az ilyesminek. Magam is tapasztaltam már olyat, hogy még a baráti viszonylatban képesek olyan trükköket is bevetni a pasik, amitől qrvára háziasnak tűnnek, de legalábbis azt az illúziót keltik a levadászandó cselédjelöltben, hogy nekik mi sem természetesebb, mint a közös teherviselés. Aztán, amint birtokon belülre telepedhetnek, azonnal 180% fokos fordulattal kiderül a turpisság: csak beetetés volt az egész azért, hogy hosszútávra szerezhessenek egy cselédet. No de esetükben ezt nem tudhatjuk bizonyosan.

Így aztán a most hallottak a lelki egyensúlyomon némileg javítottak a múltkori esethez képest. Különösen, hogy a műsorvezető – aki most is férfi – egyáltalán nem hökkent meg a dolgon, szó nélkül átsiklott fölötte. Bár igazi kiegyenlítés az lehetett volna, ha pár szóval némi pozitív töltést ad a jelenségnek, hogy pl. milyen rendes dolog ez, vagy ilyesmi.

De ha két hét alatt idáig jutottunk, akkor igazán nincs okunk csüggedésre. Bizonyára hamarosan eljutunk ahhoz a sarkalatos kérdéshez is, hogy ki mosogat? Amely tevékenység nem sorolható a kreatív munkák közé a főzéshez képest. Se.

A főzés-sütés mégis csak egy kreatív munka, még ha a munka eredménye nem is túl tartós. Megfigyeléseim szerint, egyes férfiak nagy hangon hirdetik, hogy ők otthon szoktak, sőt, szeretnek is főzni. Igen ám, de az igazi cselédmunkát már rühellik: mosogasson, takarítson csak el utánuk a cselédgénnel rendelkező női személy. Ráadásul azt is megfigyeltem, hogy a férfiak főzés-sütés után akkora csatateret hagynak maguk után, hogy nem csak az edényeket kell elmosogatni, hanem az egész konyhát feltakarítani, mert szanaszét van pacsmagolva minden mindenfelé, tocsog, ragad minden, tűzhely, munkalap, asztal, padló. Rosszabb esetben még a fal és a plafon is – ekkor mindjárt egy falfestést is beütemezhetünk. Mindent összevetve, az ilyet nem lehet segítségnek tekinteni, mert több munka az uraság után helyreállítani a rendet, tisztaságot, mintha mi magunk készítettük volna el a kaját, mosogatás inkluzíve. Mivel a nőknek nincs kisegítő takarítószemélyzete, általában főzés-sütés közben nem pancsolnak konyhaszerte, tudván, hogy úgyis nekik kell kipucolni, és hát senki nem olyan hülye, hogy saját magának csináljon több munkát, mint amennyi úgyis van.

És hab a tortán, ha az uraság a tocsogó konyhában dicshimnuszt vár el műve (az elkészített étel ) vonatkozásában. Mintha nem lenne természetes dolog, hogy ha valaki eszik, akkor az főz és süt is. Legalább olykor-olykor.

A mosogatóról meg ugye, talán emlékszel, Kedves Olvasóm, már ejtettünk itt pár szót

Tünemények: naptár és MSZP

Bizonyára számodra is izgalmasabb, Kedves Olvasóm,  a WP bozótosában folytatott dzsungelharcom, mint mondjuk pl. az MSZP-sek (pl. Szanyi és Gyurcsány) iszapbirkózása a Facebook homokozójában(1), ezért megosztom veled is újabb mesebeli élményemet:

Mára virradóra, ahogy megint nekifognék nagyban postolni, hát ni csak mit látok: a jobbsáv alsó részére korábban szorgos munkával szépen beépített naptáramat nem látom. Volt, nincs.

Ez a naptár-kütyü (magyarul widget(2)) is egy harmadik fél szolgáltatása, tehát erre a WP -nek nincs befolyása. Nekem még kevésbé. Az órához hasonlóan e naptár jelenléte is rajtam kívülálló erőkön múlik, ez esetben a  widgia.com-on.

Legyünk pozitívak, nézzük a dolog jó oldalát: a változatosság gyönyörködtet, de legalábbis megóv bennünket az egyhangúságtól. Unatkozásról szó se lehet. Egyik nap a blog egyik eleme nem jelenik meg, másik nap másik tűnik el. Erre mondja a magamfajta webbarkácsoló, hogy ez egy dinamikus tartalom. Kézi beavatkozás nélkül változik a felület. Ez amúgy nem egy rossz módszer webtartalom fejlesztésére, feltéve, ha a webfejlesztő – esetünkben én, a bloggazda – maga is akarja. Ez most nem az az eset. Előző bosszankodásom után ezen már könnyebben túlteszem magam, pláne, hogy ez a blog alapvető működését, küldetését nem akadályozza.

Mindazonáltal megörökítem ezt a tényállást is e postban, későbbi miheztartás végett: ne lepődjék meg a Kedves Olvasóm, ha épp nem látja azt, amit előzőleg látott. És magamnak se árt emlékeztetőül, nehogy egy idő után elfeledvén újra elkezdjek nyomozni, hogy hova lett a naptár.

E post összehozása közben a tüneményes naptár ismét megjelent, ezért gyorsan megörökítettem, mielőtt újra eltűnne, hogy legalább itt bármikor meg tudjuk nézni, hogy minek kellene megjelennie akkor, amikor nincs:

calendarNo

Naptár nincs

calendarYes

Naptár van

Hogy legyen mégis némi átkötés az aktuálpolitikához: megmondom őszintén, Kedves Olvasóm, hogy a naptáramhoz és az MSZP-hez ellentétes érzelmek fűznek. Míg az előbbi eltűnése határozott hiányérzetet kelt bennem, addig az utóbbié inkább megnyugvással töltene el végre.

________________________________

(1) Amerikai Népszava: A szocialisták a Facebookon szkandereznek, 2011. június 11., http://nepszava.com/2011/06/magyarorszag/a-szocialistak-a-facebookon-szkandereznek.html
(2) Web widget: általában olyan kódrészlet, amely egy HTML-oldalba egyszerűen beilleszthető és (további fordítás nélkül) futtatható, http://hu.wikipedia.org/wiki/Web_widget
Angolul tudóknak részletesebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Web_widget  innen azt is megtudhatjuk, hogy még sok más elnevezés is használatos rá, bár némi jelentésbeli eltérések lehetnek: portlet, gadget, badge, module, webjit, capsule, snippet, mini and flake.

Őrület

Kedves Olvasóm,
talán konstatáltad, hogy kb egy hete nem frissültem. Bérrabszolga vagyok, ami azt jelenti, hogy a munkaerőmet bocsájtom áruba, azt adom el, másom nem lévén. Napi 8-10 órában termelem a profitot. Amiben természetesen a saját bérem, a munkaerőm ára is benne van. Ebből élek: magamat bocsájtom áruba. A testemet, a lelkemet, a szürkeállományomat. Ez van. És én még nem is tartozom azok közé, akiknek igazán van panaszkodni okuk. (Legutóbb csak úgy tudtam oly intenzív lenni, hogy szabadságot vettem ki. Hogy legalább a kezdő lépéseket meg tudjam tenni a WP bozótosában.)

Csak azt akarom mondani, hogy jó pár napja nem voltam képes frissülni, mert hétköznap, a napi robot után, estefelé, csak úgy dőlök el, mint a fa, és nem vagyok képes saját kedvtelésemnek, az írásnak hódolni. Pedig haj, de nagyon imádom!

Téma persze, mint a tenger. Csak szaporodik egyre, pedig amúgy is itt állnak hosszú, tömött sorokban. Gondoltam, most, hétvégén, akár visszadátumozva is, sorra veszem őket. Bejövök a WP admin felületemre, és szándékom szerint, sutty, zsinórban ontom az egy hét alatt összegyűlt mondókámat. Ha, ha! Blogger tervez, blogszolgáltató végez. Velem.

Képzeld el, Kedves Olvasóm, gondoltam, ott folytatom, ahol legutóbb abbahagytam. Csakhogy! Egy hét alatt valami történhetett. Talán a futó kocsi alatt kereket cseréltek. A postot ahogy elkezdtem – gyanútlanul – írni, látom ám, hogy semmi se úgy müxik, mint legutóbb. Nem, Kedves Olvasóm, nincs tévedés: semmi, de semmi se úgy működik, mint pár napja! És ez még csak a kisebbik baj lenne, de egy csomó dolog itt a vizuális (azaz a WYSIWYG(1)) szerkesztőfelületen egyáltalán nem müxik, mint pl. link beágyazása, szerkesztő mód váltása, kategória és címke hozzáadása.

Órákig kínlódtam, hogy az új postomat valahogy átpasszírozzam a WP-n. Semmit nem változtattam a környezeten, ugyanaz az op.rendszer, ugyanaz a böngésző, és mégis, mégse úgy müxik, mint pár nappal ezelőtt.  Semmi! Ne tudd meg, Kedves Olvasóm, mit kínlódtam. Ezúton is csókoltatom a WP fejlesztőit (újra), akik vélhetően saját fejük után mennek, miközben a csóró felhasználókra magasról sz@rnak. Ezek után érdekes lenne tudni, hogy mitől hiszik azt, hogy bármiféle fizetős szolgáltatásukat is igénybe venném valaha?

Hát nem is tudom. Ha nem lenne az Amerikai Népszava, hagynám a fenébe az egészet.

Csak hátha érdekel, Kedves Olvasóm: kínomban kipucoltam a Firefox összes szemetét (cookies, cashe, history ), hátha ettől magához tér. Valamit javult, a funkcionalitás mintha helyreállt volna, de mégis más kicsit a működés, mint legutóbb. Ezúton is  csókoltatom a WP fejlesztőit, akik valszeg fiatal fijjuggból álló stábot jelent, akik baromira lesz@rják, hogy mi a rendszer, mi a kompatibilitás, egyik nap erre ébrednek,  másik nap másra, oszt jó napot.

[Hacsak nem: a magyarországi fasiszta-ditatórikus szép új világ titkos és egyéb megfigyelő szolgálatok nem kavarnak alám, amelyeknek semmibe nem telik behatolni a gépem intim szféráiba. Csak hogy tudják: tudom, hogy tudják, hogy tudom, hogy tudják. Igazán leköteleznek, hogy megfigyelésre jelentéktelen, ártalmatlan személyemet választották. Higgyék el: nincs semmi félnivalójuk. Övéké az ország, a hatalom, a dicsőség – mindörökké, ámen.]

_________________________________
(1) WYSIWYG: What You See Is What You Get”, azaz az „amit látsz, azt kapod” ez a megnevezés persze nem fedi a valóságot, mert ahogy szerkesztés közben megjelenik a formázott szöveg, az csak megközelítőleg néz úgy ki, mint publikálás után. Annál nagyobb az eltérés, minél több formázási eszközt vetünk be, ha pedig még képeket, táblázatokat is, és egyéb hasonló különcködő hóbortunkat is bele akarjuk passzírozni az alkotásunkba, na hát akkor csak igen nagyvonalú a hasonlatosság.

Erről részletek a wikipediában magyarul: http://hu.wikipedia.org/wiki/WYSIWYG
Angolul tudóknak az angol verzió (is) ajánlott: http://en.wikipedia.org/wiki/WYSIWYG
A magyar és az angol változat tartalmi rokonsága is WYSIWYG típusú, azaz csak eléggé nagyvonalakban hasonlítanak egymásra.

Mesebeli

(Avagy: eltűnt idő nyomában)

Gondoltam, rákukkantok a blogomra, még ha nincs is időm és erőm újabb postot nyomatni az e-űrbe. De sose lehet tudni, pl. gazda szeme hizlalja a jószágot, hátha történik vele valami nélkülem is. Ahogy manapság változnak a dolgok.

Pl. a boltban amit tegnap adott helyen megtaláltam, és ma is nyúlok oda – és hát bizony pálinkás üveg helyett tejes dobozt fog a kezem. Pedig hát ugye, van különbség a kettő között. Hát csak épp átrendezték az egész boltot. Megint.

Vagy pl. pár nappal ezelőtt láttam egy boltban egy jó kis gatyót(1), de a kártyalimitemet már elértem, hát most megyek újra, hátha megvan még. (A gatyó.)

Folytatás/More. . . »»

Gyurcsány, Orbán, meg a huzalozás

Ez most csak egy rövid feljegyzés lesz, inkább emlékeztető – nem árt eltenni a tudásbázisunkba.

És, Kedves Olvasóm, bizonyára számodra épp oly izgalmas és tanulságos a bozótharcom, mint nekem – hát megosztom veled is 🙂

Hogyan is fosztanálak meg ilyen információktól? Ha engem kérdeznél, azt mondanám, hogy ez a dzsungelharc izgalmasabb, mint a jelenlegi magyar politika és közélet, hiszen mindazt előre tudhattuk, ami 2010. áprilisa óta történik és történni fog. Egy krimi se tud már érdekes lenni, ha előre tudjuk, ki a gyilkos.

Sőt, a bozótharc még annál is érdekesebb, hogy Gyurcsány a rendvédelmiseknek szóló üzenetében Orbán védelmezőjeként szólott. Ha engem kérdezel, azt mondom, röhej. Már csak röhögni lehet azon, amik Magyarországon történnek.  Igaz, hogy a médiát Gyurcsány még mindig képes izgalmi állapotba hozni – egész nap, kb. félóránként élen szerepelt a Juventus rövidhíreiben, hogy Gyurcsány Orbánért aggódik. Én ugyan az Amerikai Népszava oldalain botlottam a hírbe először, és bármennyire nem érdekel már ez az egész Magyar Nemzeti Kabarészínház, azért mégis kikívánkozik belőlem némi gondolatmorzsa. Ezeket ide is beszúrom, közbevetőleg, írói fogásként, hogy ha netán valami érthetetlen okból mégis unnád, Kedves Olvasóm, az én technikai jellegű bozótharcomról szóló tudósításaimat, és mégis inkább Te is a politikai bulvár-vircsaftra cuppannál, hát íme:

Na kérem, hát e csipkelelkűség miatt veszett oda a demokrácia. Hülyeségnek tartom a “ha megütnek, tartsd oda a másik orcádat is”. Repülő kövek ellen nem védenek virágszirmok.

Én megértem Gyurcsányt, hogy milyen rémes volt neki akkor. De hát tán nem éppen Orbánnak köszönhette? Tán nem Orbán volt a fő mozgatója a ~6 éven át folytatott és máig tartó karaktergyilkosságnak? A rendvédelmiseknek Orbán mutatta a példát a nyolc év alatt, hogy egy demokratikus rend ellen, annak vezetői ellen minden megengedett. Hát tapasztalja csak meg, hogy mit tett nyolc év alatt! A szellemből kiengedte a palackot, hát akkor nézzen vele szembe!

Bár Orbán meg fogja találni a módját, hogy az ilyen akciókat leszerelje. A volt ballibes kormánnyal ellentétben. Gyurcsánnyal ellentétben. Az un. demokraták olyannyira azok voltak, hogy mindent eltűrtek birka módjára, ha fenyegették, ha leköpték, ha bántalmazták őket! Akkor is csak magukra gondoltak. Vagy csak a zsebükre. Eszükbe nem jutott, hogy ők az országot képviselik, és aki őket leköpi, megfélemlíti, bántalmazza, az az országot, a demokráciát köpi le. És ezért ilyesmit nem lehet hagyni büntetlenül. Nem!

Ez a volt ballibes megélhetési stáb tényleg nem alkalmas demokráciát építeni, se országot vezetni. A kiemelten védett személyeket nem feltétlenül esernyőkkel kell védeni a támadóktól, hanem törvénnyekkel, azok végrehajtásával is.

No, Orbán majd meg fogja találni az eszközöket, hogy a demokrácia köntösébe öltöztetett illegitim hatalmi rendszerét megvédje az általa létrehívott szellemtől. Hacsak az nem nőtt máris túl rajta. Ha az újfasiszták megindulnak, akkor azoknak vajon mit fog Gyurcsány mondani? Ha egyáltalán lesz alkalma. “Ej, ej, be csúnya dolog ez, fiúk, gondolkodjatok már el rajta egy kicsit.” Akkor aztán majd elmehet valamelyik szeretetszolgálathoz. Ott a helye, nem a politikai harcmezőn. Ez most már biztos.

Ezek után a bevezetőben már említett, sokkal érdekesebb és hasznosabb témára, a bozótharcra visszatérve:

WPimgtoFB

WP képküldés FB-re

Előbbi, mérgelődő postom esetében is ellenőriztem, hogy a WP hogyan kézbesítette a drótpostán az FB-nek és a Twitternek. Utóbbi sima ügy, azzal szerintem nem is kell foglalkozni. Azonban, az FB-bozótosában most látom csak, hogy a WP  képeket is átküld ->

Az persze, hogy miért épp ezt a kettőt, holott a post több képet is tartalmaz, érdekes kérdés lehet. Valószínűleg a WP automatizmusa talán csak a megtalált első kettőt löki át az FB-re. Azt hiszem, ennek a megfejtéséről lemondok, már csak azért is, mert rajtam kívülálló erők (WP és FB) vezénylik, melybe nem lehet beleszólásom. Arról, hogy még eszerint is variáljam a postomat, már azt hiszem, lemondok.

A tökéletességre való törekvésnek is határt kell szabni, különben sose tudunk tovább lépni.
Amikor itt tolonganak a sarkamban az egyéb, igazi témáim, nem lehet ezzel a bozótossal tovább szöszmötölni.

_________________________________
Kapcsolódó postok:

Méreg

Alacsony a vérnyomása? Unalmas az élete? Izgalomra vágyik? Használjon Facebookot!

IT-ban járatos webgazdák, gyakorlott bloggerek mielőtt az FB bozótosába indulnak, jól teszik, ha felszerelkeznek nyugtató szerekkel, relaxációs technikákkal. Inkább az utóbbit ajánlom, legegyszerűbb formája talán “nyugodt vagyok, nem idegesítem magam, egyre jobban és jobban érzem magam”  szófordulatokat mantrázni – a szavak, gondolatok mindig kéznél vannak.

Nekem sokat segített életem során többször is a Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd, avagy A gyermekek keresztes hadjárata, szolgálati tánc a halállal (angolul/ez a forrás most is sokkal információdúsabb, mint a magyar nyelvű/ Slaughterhouse-five, or The children’s crusade, a duty-dance with death) c. regényből megismert mantra:

“Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt,
amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon,
aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet,
hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között.

Ez kicsit ugyan hosszú, de így talán még hatékonyabb, ha a gagyi Facebook feltuningolná az agyvizünket.

Ugyanis az történt, Kedves Olvasóm, hogy miután jó sokat küszködtem e blogom és a Facebook– illetve a Twitter kuckóm összehuzalozásán, kellemes elégedettséget éreztem, hogy no, ismét fényeket gyújtottam a bozótos egyik ösvényén. Bármennyit kínlódik az ember, de ha a végén az eredmény megszületik, mégis van némi kielégülés. Hát egy pillanatra elégedetten hátradőltem. Én balga.

NoBadge

Eltűnt az FB-kitűző

Ahogy gyanútlanul belépek az FB oldalamra, véletlenül észreveszem, hogy a Huzalozós postomban az FB “kitűző” (angolul badge; tk. az a kép, amire rákattintva az FB oldalamra kerülhetsz, Nyájas Olvasó), eltűnik.

Helyette csak egy szöveges linket látok ->

Agyamat eldobom, nézek, mint Rozi a moziban, hiszen máshova is beágyaztam már ilyen kitűzőt és eddig még nem vettem észre e mesebeli sajátosságát, hogy hol volt, hol nem volt. Kattintgatok, mint őrült az FB-n, ahol annyira nem logikusan vannak a különféle funkciók, hogy amit egyszer már véletlenül megtaláltam benne, legközelebb, direkt keresve már vért izzadok, mire megtalálom. És legközelebb megint.  Mintha 99%-ban véletlenszerűen viselkedne. Egy kedves barátom szerint az FB olyan, mint az élet. Bár nekem az életről is elég negatív a véleményem, de ha az élet az FB-hez lenne hasonlatos, szerintem azt a káoszt nem bírná ki az emberiség. Bármennyire is esetlegesnek, véletlenszerűnek tűnik az élet, de azért mégis csak van benne rendszer, hiszen összefüggései, folyamatai megismerhetők, modellezhetők, leírhatók, rendszerezhetők, míg az BF-ről ez véletlenül sem mondható el.

yesFB

Megjelent az FB-kitűző

Így azután csak vaktában klikkelgetek az FB bozótban, miközben félszemmel a másik fülön sasolom a postot is.

<- És lám, egyszer csak visszakerül a kitűző megint. Fogalmam nincs, hogy akkor most mi a szent sz@r van, de hát mégis csak ki kéne deríteni. Ösztönömre hallgatva az FB bozótosban elkezdek váltogatni a zárt FB-homokozóm és a Web-nyitott, publikus oldalam között, és a jelek szerint ezt mintha követné a poston a kitűző: előbbinél eltűnik, utóbbinál előkerül. Ha kilépek az FB-ről, akkor is előkerül, és mindaddig nMéregyugalmi állapotban van, amíg az FB-be vissza nem megyek a bozótkésemmel. Agyvizem forrásnak indul, hajam tépem, összekarmolom magam, cseszd meg, FB!

Hát ez nem maradhat így! A poston lévő dolgok megjelenése nem függhet egy másik, WP-től amúgy független webhelytől, meg különben is, mi köze van a Nyájas Olvasónak ahhoz, hogy most én mikor homokozok az FB-ben! Személyiségi jog is van a világon, bár erről az FB esetében dőreség beszélni. Hát rajtam nem fog ki! Az FB nagy ravaszul behúzott a csőbe, és a kitűző készregyártott kódjával   álságosan kedveskedett, hogy azt csak be kell írnom a postom HTML kódjába! Hahaha! Ügyes! Mint ahogy Hófehérke is gyanútlanul, sőt örömmel fogadta a szép piros almát, és kezdte eszegetni. Aztán megszívta. Hát, ilyen mérgezett, de kívülről étvágygerjesztő kódokkal kínál az FB, mint Hófehérke gonosz mostohája? De rajtam nem fogsz ki! Eldobom az FB kódját, és saját kódot csinálok, oszt jó napot!
______________________________________________________

Hab a tortán: azért még egyszer reprodukálni akartam a jelenséget, mert valamit még ellenőrizni E-Vitae on Facebookakartam. Privátként publikáltam e postot, hiszen a tesztelés nem tartozik a Nyájas Olvasóra. Újra bementem az FB bozótosába, és most hiába klikkelgetek, mint mérgezett egér az egérrel, sehogyse akar eltűnni az FB eredeti kóddal beépített kitűzője. Ezért most ideiglenesen egyelőre berakom ide (lásd itt jobbra) újra, kicsit itt hagyom, és figyelem, hogy mi történik, mert ezt csak élesben lehet tesztelni. Lehet, ha publikusra állítom, újra előtűnik az eltűnés.

Az FB szemléltető példa a “Hogyan gazdagodjunk meg?” kérdésre válaszul: dobjunk össze valami gagyi izét, gerjesszük rá a népeket ezerrel, oszt dől a pénz.

%d blogger ezt szereti: