eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Napi archívum: április 7, 2008

Sokan voltunk / Hollán utcai flashmob II.

masks2008.04.07. (*) Végre, végre, végre! A szememnek is alig hiszek! Lehetséges? Hogy ennyien vagyunk, “mifajtánk”? Ó, mióta vártam, vágytam már rá, sírtam – haragudtam érte!

A Egond úgy tesz, mint aki örül nekem, én tényleg 🙂

Kérdez egy butaságot: mi dolgom erre. Én egy másik butasággal felelek: kéremszépen, én ellentüntetni jöttem. És keresem az ellentüntetőket. De talán ketten már leszünk. (Akkor még nem láttam be a Hollán utcába).

Sőt, előkerül Ereske. Pár pillanatra. De addigra már hihetetlen látvány tárult a szemem elé. Ó istenem! Álmodom. (Ennek van is realitása, mert keveset aludtam az éjjel.) Mindegy: ha álom is, de szép. A Hollánba már be se lehet menni, ahol a trolik fordulnak, a kereszteződésben sok-sok ember, és igen, akármilyen álomszerű, de mégis valóság: Mindannyian “mifajtánk”. Korábbról már ismert arcok, néhány “híres ember” is feltűnik itt-ott. Némelyiknél nem tudom a nevet az arccal párosítani, de mindegy. Látom Rózsa Pétert, Buda Pétert, egy rém csapzott őszes-hosszú hajú híres embernek látszó emberkét nyüzsizni, kiderül, ő Dettre Gábor filmrendező. (De az arca, tekintete, tiszta, rendezett – mintegy a hajának ellenpólusaként.) De látok mindenféle embert: időset, fiatalt, férfit, nőt vegyesen, de közös dolog sugárzik belőlük: az összefogás ereje, igazságuk hite, bátor elszánásuk, szavakkal nem is megfogható [jaj, a fotómasinám, jaj de kár hogy nincs a kezemben!], egyszerűen el se hiszem ezt az egészet, ha nem látom.

Nyilak, gárdások sehol. Nem mintha hiányzana. Próbálom érteni a helyzetet: az a tömeg (igen! végre tömeg!) összezárva (alig lehet bárhova is lépni, a járda tele, az úttest tele, pedig hát a trolinak járnia kéne – a rendőrök ezt próbálják lehetővé tenni úgy-ahogy), egyszerűen fizikai mivoltában teszi lehetetlenné, hogy oda nyilak-gárdások bejussanak. Megpróbálniuk is reménytelen. Csak nem az a maroknyi fekete sereg van, amit a Jászain láttam? Hát az nem sok. Ne is legyen.

Tovább próbálkozom tájékozódni, hogy most akkor mi van, mi lesz. Végre megtudom a jegyiroda helyét (az Odeon Lloyd mozival szemben) – alig látszik a tömegtől. Hát mindegy. A lényeg: itt vagyok. A tömeg része. Nem szeretem a tömeget. Egyébként. De hát ez más. Amikor ennyi ember azért préselődik ide, mert ugyanazt hiszi, vallja, akarja… és valami még érződik a levegőben. Valami olyasféle, mintha valaki sokáig nem tudna, nem akarna, nem merne kimenni a napfényre, aztán egyszer csak mégis kilép, és ráadásul nem egyedül, nem is ketten, hanem sokan, nagyon sokan – valami megkönnyebbülés, felszabadultság, hogy végre, végre megtettük az első lépést!

Igen, egyszerűen, röviden: sokan voltunk.

Azt azért nem mondanám, hogy elegen.

Ilyen ügyért kiállók soha nem lehetnek elegen.

Csak többen. Még többen.

Még, még, még!

_____________________________________________________________
Kapcsolódó postok:

(*) Ez az írás egy régi blogomban jelent meg, mely már nem található meg a Web-en, mivel az akkori blogszolgáltatók, a Kapcsolat.hu gazdái a website legutolsó (és egyben sokadik) inkompatibilis átalakítása során nem tartották fontosnak, hogy a felhasználók által több éven át feltöltött gazdag, sőt magas információ- és dokumentumértékű tartalmakat legalább archivált állapotban az e-utókor számára továbbra is elérhetővé tegyék.

Szerencsére abban az időben már eljutottam a politikai tájékozottságom olyan szintjére, hogy ne bízzak meg azokban, akiket korábban, politikai szüzességem idején, balga fejjel a “mieinknek” hittem, ezért a postjaim nagy részét rendszeresen elmentettem (esetleg egy másik helyen vezetett blogomban is publikáltam a klónját.) Így lehetőségem van a sok évvel korábban született gondolataimat ill. az összegyűjtött információkat megmenteni az e-nyészettől. És mert ezek a régi mondanivalóim sok év távlatából is aktuálisak, sőt egyre inkább, ezért úgy döntöttem, e blogomban nyitok egy archívumot, és abban újra publikálom őket – az eredeti publikálás időpontját megőrizve. Egyúttal magam számára is érdekes megfigyelni, hogy az évek során hogyan változott meg a stílusom.

Mivel azóta a kedvezőtlen magyarországi társadalmi-politika folyamatok tartósan olyan irányba haladnak, hogy már nem tanácsos valós, ill. kapcsolati háló felderítésére alkalmas nickneveket, sem linkeket publikus felületen megjelentetni, ezért a post szövegében az ilyen neveket kicseréltem, ill. a linkeket megszüntettem, és leszürkített színnel jelöltem. Egyéb vonatkozásban a szöveg mindenben egyező az eredetivel, a nem személyes kapcsolatra utaló linkeket megtartottam még akkor is, ha már a weboldalt kihúzták alóluk. Természetesen az adatgyűjtő-felderítő – fizetett vagy hobbi-ügynökök – számára még így is tartalmazhat olyan infókat, melyek a munkájukhoz hasznosak lehetnek. De legalább dolgozzanak meg érte. Nem igaz, Kedves Olvasóm?

Mennem kellett / Hollán utcai flashmob I.

masks2008.04.07. (*) Ismét ellentüntetésre készülök. Megyek akkor is, ha egyedül leszek. Mint legutóbb a gárdaavatáson. [Igaz: Egond lelőtte előlem a témát. De talán nem baj. Legalább több nézőpontból tudjuk láttatni a történteket a Kedves Kapocstársakkal. Akik nem jöttek. Akik nem jöhettek.]

Először a NOL.hu-ról értesültem: Nyilasok gyújtogattak Újlipótvárosban, 2008.04.05. Innen megtudom a térbeli koordinátát.

Aztán olvastam Egond blogját (Úgy kezdődött, hogy ő visszaütött): az valamit sejtet: “Hétfő délutánra demonstrációt szerveztek a bolt elé.” Tehát balhé várható – innen az időkoordináta adódik, de csak mint intervallum. De hogy kettős megmozdulás lesz, az ebből nem derül ki.

Aztán (még időben) megnézem Emi blogcikkét(Flash mob), ami végre konkrét infókhoz segít az ottani linkek révén. (Újra köszönet érte.) Hogy pontosan mikor, hol, mi lesz. Tehát: megtudom konkrétan, hogy mikor, hova menjek: Ellentüntetés. Találkozó 16:00-16:30 között a Jászai Mari téren. Maga a tömény információ. (Istenem, mennyi embernél tapasztalom, hogy nincs tisztában az információ fogalmával!)

Több nem is kell. Minden egyéb szó fölösleges. 65 db karakter, és minden benne van, amire szükségem van. Hogy tudjam, mi a teendőm.

Szerencsém is van (minden rosszban van valami jó): a BKV sztrájk miatt a szokásosnál korábban értem be a munkahelyemre, tehát némileg hamarabb szabadulhatok. Épp jó lesz, hogy még odaérjek a sűrűjébe.

Idő van. Kapom össze magam, és tűzök lefelé a Jászaira. Ahogy leszállok, kukkolok mindenfelé (kissé késésben vagyok): hol, merre látok “magunkfajtákat“? A téren látok egy kisebb csoportosulást. A szokásos(?) fekete kép: fekete bakancs, fekete öltözet – ők minden bizonnyal a túlpartiak. Magyar nyilak vagy gárdisták – mindegy. És a bizonyság: ott van tomcat közöttük, vállán böhöm filmkamera. Élvezkedik. Odébb pár fős rendőri csoport látható készültségben. Kamerás ember viszont van bőven – filmes, fotós. Ott sertepertélnek, vadászlesen. Egyébként a többiek bámészkodóknak látszó emberek. Na. Már megint egyedüli ellentüntető leszek itt is, mint a Hősök terén, március 29.-én? Téblábolok. Tomcat, vállán a böhöm kamerája, kéjjel nyilatkozik egy másik kamerásnak. Közelebb mégse merek menni a csoporthoz, hogy halljam – ennyire nem vagyok bátor. Egyedül.

[A fotómasinám hiányzik piszkosul, félembernek érzem magam. Istenem, micsoda képanyagnak való! Az élet kegyetlen. Jó két hete van szervizben. Ennyit ígértek. Jobb híján itt helyben felhívom őket telefonon. A hölgy mondja: már tisztítófázisban van. Ebből azt remélem, talán a hétvégével visszakaphatom. A hölgy elhúzza orrom előtt a mézesmadzagot.]

Téblábolok tovább. Kukkolok, fülelek: kik lehetnek itt magunkfajták? Ciki lenne egy olyan kérdés: tessék mondani, ellentüntető tetszik lenni, vagy magyarok nyila?

Ha egy (nem formaruhás) túlparti szimpatizánst szólítanék meg: tessék mondani, merre vannak az ellentüntetők?

Tipródom. Próbálkozom a 6. érzékemmel. Végül mégiscsak megszólítok valakit, aki legkevésbé tűnik magyar nyílnak. Ő se tud sokat, mutogat a Hollán utca irányába, arra mentek az ellentüntetők. Araszolok hát arrafelé, közben felfigyelek egy srácra, akinek Népszava van a kezében. Ő nem lehet túlparti. Kérdezget valamit a rendőröktől, hegyezem a fülem. Hát, hogy én milyen hülye vagyok. Talán a régi reflexek: a rendőrt nem lehet csak úgy leszólítani. Ezt én is mindjárt megtehettem volna. A fiatalembert eligazítják, ők is a Hollán felé mutogatnak. A fiú nekiiramodik, én utána.

Gőzöm nincs, hol a jegyiroda, megyek az ösztöneim után. Meg a fiú után.

Egyszercsak a nevemet kiáltja valaki. Még nincs rajtam a látó szemüvegem, és hát nem én vagyok az egyetlen Evitae a világon. De mégiscsak nekem szólt valaki, mert máris jön felém: jé, az Egond!

_____________________________________________________________
Kapcsolódó postok:

(*) Ez az írás egy régi blogomban jelent meg, mely már nem található meg a Web-en, mivel az akkori blogszolgáltatók, a Kapcsolat.hu gazdái a website legutolsó (és egyben sokadik) inkompatibilis átalakítása során nem tartották fontosnak, hogy a felhasználók által több éven át feltöltött gazdag, sőt magas információ- és dokumentumértékű tartalmakat legalább archivált állapotban az e-utókor számára továbbra is elérhetővé tegyék.

Szerencsére abban az időben már eljutottam a politikai tájékozottságom olyan szintjére, hogy ne bízzak meg azokban, akiket korábban, politikai szüzességem idején, balga fejjel a “mieinknek” hittem, ezért a postjaim nagy részét rendszeresen elmentettem (esetleg egy másik helyen vezetett blogomban is publikáltam a klónját.) Így  lehetőségem van a sok évvel korábban született gondolataimat ill. az összegyűjtött információkat megmenteni az e-nyészettől. És mert ezek a régi mondanivalóim sok év távlatából is aktuálisak, sőt egyre inkább, ezért úgy döntöttem, e blogomban nyitok egy archívumot, és abban újra publikálom őket – az eredeti publikálás időpontját megőrizve. Egyúttal magam számára is érdekes megfigyelni, hogy az évek során hogyan változott meg a stílusom.

Mivel azóta a kedvezőtlen magyarországi társadalmi-politika folyamatok tartósan olyan irányba haladnak, hogy már nem tanácsos valós, ill. kapcsolati háló felderítésére alkalmas nickneveket, sem linkeket publikus felületen megjelentetni, ezért a post szövegében az ilyen neveket kicseréltem, ill. a linkeket megszüntettem, és leszürkített színnel jelöltem. Egyéb vonatkozásban a szöveg mindenben egyező az eredetivel, a nem személyes kapcsolatra utaló linkeket megtartottam még akkor is, ha már a weboldalt kihúzták alóluk. Természetesen az adatgyűjtő-felderítő – fizetett vagy hobbi-ügynökök – számára még így is tartalmazhat olyan infókat, melyek a munkájukhoz hasznosak lehetnek. De legalább dolgozzanak meg érte. Nem igaz, Kedves Olvasóm?

%d blogger ezt kedveli: