
Andrassew Iván
Andrassew Iván 60 éves.
Jócskán megkésve(a) köszöntöm Andrassew Ivánt egy év elteltével ismét, immár 60. születésnapja alkalmából(1).
Sokáig tipródtam azon, hogy mit is mondhatnék. Hiszen képmutatónak érzem magam, ha konvencionális, szép, de üres jókívánságokat mondok, miközben nem tudok segíteni nehéz helyzetén, ami mit sem változott(2) egy év alatt (hacsak nem negatív irányba).
Nem vagyok a slacktivizmus (látszatcselekvés ) híve és követője. Így – egyéb eszközeim nem lévén – most is kérlek arra, Kedves Olvasóm, hogy ha módodban áll, támogasd Andrassew Ivánt könyveinek, cédéinek megvételével, esetleg hirdetési felület vásárlásával az andrassew.blogspot.hu weboldalon.
Kedves Iván, kívánok minél több vásárlót, hirdetőt. Kevésbé materiális aspektusból pedig kívánok derűt és nyugalmat, bátorságot, és bölcsességet – a Kurt Vonneguttól megismert értelemben(3):
“Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt,
amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon,
aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet,
hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között.“
És hogy a képi hatások is érvényesüljenek: kívánom Andrassew Ivánnak, hogy – ha még nem volt, akkor – lehessen egyszer tanúja a Viktória virágzásnak(4), ami egy különleges élmény. A budapesti füvészkertben épp az elkövetkező hetekben lesz esedékes. De vannak a világon más helyek is…
Viktória (Victoria Cruziana) virágzás 2008
__________________________________________________
(1) Wikipédia: Andrassew Iván, http://hu.wikipedia.org/wiki/Andrassew_Iv%C3%A1n
___2012.07.28. Andrassew Iván: Pápai Gábor rajza 60. szülinapomra meg arról, ami van, http://www.andrassew.blogspot.hu/2012/07/papai-gabor-rajza-60-szulinapomra-meg.html
(2) Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd, avagy A gyermekek keresztes hadjárata, szolgálati tánc a halállal (az információdúsabb angol forrás: Slaughterhouse-five, or The children’s crusade, a duty-dance with death)
(3) 2012.07.25. Andrassew Iván: A fölháborodott MSZP frakciónak egy Közgép-hirdetés ügyében, http://www.andrassew.blogspot.hu/2012/07/a-folhaborodott-mszp-frakcionak-egy.html
(4) http://www.victoria-adventure.org/
___http://www.fuveszkert.org/tag/viktoria-viragzas/
(1) A fotó forráshelye: e-Vita: Népszava kontra gójok, 2008.04.03. http://e-vita.blog.hu/2008/04/30/nepszava_kontra_gojok
__________________________________________________
(a) Hogy mégis aktuális megjelenési dátumot látsz, Kedves Olvasóm, az azért van, mert “csaltam”: az utólag írt postot visszadátumoztam.
_________________________________
Kapcsolódó post(ok):
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Visszajelzés:Viktória nyílása « eVitae