eVitae

Nem mondhatom el senkinek

Azonos-e a rendszer elutasítása annak bojkottjával?

Izgalmas kérdéseket feszeget Kálmán László a Vasárnapi Hírek április 20-i számában megjelent cikkében (Az a bizonyos összefogás), amelyben az elmúlt négy év demokratikus ellenzéki politikáját elemzi. A cikkben többek között a következőket írja:

„Hasonlóan fatális volt az, hogy teljesen elmaradtak a cél megfogalmazásának nem nyelvi eszközei: az elemi felháborodás és a teljes bojkott. Még ha az ellenzék egyes politikusai gondolhatták is azt, hogy „a nemzeti együttműködés rendszerében” elérhetnek valamiféle részleges sikert (nagy butaság lett volna, de tegyük fel), akkor sem lett volna szabad ennek megfelelően viselkedniük. Az Orbán-rendszer kiépítésének valamelyik szimbolikus pillanatában, például az „Alaptörvény” elfogadásának pillanatában vagy más hasonló esemény alkalmából ki kellett volna vonulniuk a parlamentből, és nyíltan meghirdetni azt, amit amúgy a vak is látott: a harc a politika eszközeivel nem folytatható. Mivel ez elmaradt, előre hiteltelenné tették, hogy később ne kormány-, hanem rendszerkritikát gyakoroljanak: azt az üzenetet küldték, hogy ebben a négy évben (és a választásokon) szokásos demokratikus versengés zajlik.”

A bojkottot (a rendszer, a parlament, illetve a választások bojkottját) sokan követelték és követelik ma is. Számtalan alkalommal megtette ezt Bartus László (például az április 6-i választás előestéjén is), de sokan mások is figyelmeztettek arra, hogy a rendszer elutasításából logikusan annak bojkottja következik, a rendszer által megszabott keretek közt lefolytatott választással pedig a rendszert legitimáljuk. Aligha vitatható ennek az okfejtésnek logikus és elvszerű volta. De vajon érvényesíthető-e ez az elv a gyakorlatban, illetve volt-e reális esély arra az elmúlt négy évben, hogy a demokratikus ellenzék a bojkott fegyverét fordítsa szembe az önkényuralommal? Ahhoz, hogy a kérdést megválaszoljuk, érdemes röviden áttekinteni a 2010-es országgyűlési választás óta eltelt időszakot. Meddig volt legális és meddig volt legitim a rendszer, milyen mértékben tekinthetők legálisaknak a 2010 tavasza óta lefolytatott választások?

Tegyük most félre azt az egyébként jogos és fontos kérdést, hogy egyáltalán legálisnak (nem legitimnek!) tekinthető-e egy olyan választás (1994 óta valamennyi országgyűlési választás ilyen volt!), amelyen – az 1947-es párizsi békeszerződés megsértésével – náci párt is rész vehetett, mert sajnos egy demokratikus választást annak eredménye utólag mindig legitimál (ha nem is legalizál). A rendszer azonban legkésőbb az „Alaptörvény” kihirdetésétől, illetve annak hatályba léptetésétől fogva mindenképpen illegitim volt, mert Orbán nemcsak az Alkotmányt módosította (amire a kétharmad birtokában valóban lett volna felhatalmazása), de magát az alkotmányos rendet számolta fel. Sajnos április 6. óta ez az érv nem igazán áll meg, mert utólag ez a választás is legitimálta a rendszert. Most már csak arra hivatkozhatunk, hogy a választás valójában nem volt demokratikus, de miután részt vettünk benne (jobb híján magam is így tettem), lássuk be, hogy ez egy meglehetősen gyenge érv.

A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának elfogadása 2010. június 14-én, az „Alaptörvény” kihirdetése 2011. április 25-én, de legkésőbb annak hatályba léptetése 2012. január 1-jén lehettek volna azok a szimbolikus pillanatok, amikor a demokratikus ellenzéknek ki lehetett és ki kellett volna vonulnia a parlamentből azzal, hogy ebben a kutyakomédiában nem hajlandó részt venni. Természetesen az egész ellenzéknek kellett volna így tennie, mert néhány képviselő, vagy akár csak egy kis párt ilyen akciója nem sokat ért volna.

A NENY elfogadása 2010 júniusában váratlanul érte az ellenzéket (bár valami hasonló lépésre Orbán 2010. február 16-i kötcsei beszédének ismeretében számítaniuk kellett volna). Persze tiltakoztak a parlamentben, és ellene is szavaztak (még a Jobbik is így tett), de az egészet múló elmezavarnak tekintették. „Komoly” fellépés a NENY ellen már akkor is csak a parlamenten kívülről jött – gondoljunk Dániel Péter kaszinótojásos akciójára.

Létezik egy olyan városi legenda, hogy a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői már 2010-ben többször kivonultak a parlamentből, és hogy ez akkor az MSZP vezetésének rosszallását váltotta volna ki. A történet – bár nem teljesen alaptalan – ebben a formában mégsem igaz.

A DK 2010 októberében szerveződött meg az MSZP-n belül, annak platformjaként. Ebben az időszakban azonban nem történt semmi olyasmi, hogy a DK-s képviselők látványosan kivonultak volna a parlamentből. Erre már csak azért sem kerülhetett sor, mert akkoriban jó szerivel még azt sem lehetett mindig pontosan tudni, melyik MSZP-s frakciótag tagja a DK platformnak.

2011 februárjában indult meg a Szájer-féle alkotmányozás. Az MSZP-n belül ekkor vetődött fel először a bojkott gondolata, természetesen a DK platform részéről, de nem általában a parlamenti munkában, hanem csak az alkotmányozási folyamatban való részvételt illetően. Valóban voltak éles viták, de a DK-s képviselők (még mindig nem volt pontosan világos, hogy kik is azok!) ekkor sem vonultak ki külön a parlamentből; a vita végig a párton belül zajlott. Végül a DK érvényesíteni tudta álláspontját, és az egész MSZP (mint ahogyan az LMP is) bojkottálta az alkotmányozást. Mesterházy Attila ekkor még nagyon világosan tudott fogalmazni: 2011. március 15-én a Pilvax közben azt mondta, hogy „alkotmányos puccs zajlik”. Az „Alaptörvényt” ennek ellenére – nem is történhetett másként – 2011. április 18-án a parlament elfogadta, majd április 25-én a köztársasági elnök is aláírta. Az „ősbűnt” akkor követte el az MSZP (benne a DK) és az LMP, amikor ezek után visszakullogtak a parlamentbe. Ott kellett volna hagyniuk a puccsista rendszer látványpódiumát (és persze képviselői melegedőjét), és a politikát az utcára kellett volna kivinniük. Nem így történt; az MSZP-ben ettől fogva alkotmányos puccsról és a rendszer illegitim voltáról kizárólag a DK-ban esett szó, Mesterházy szeme előtt pedig 2011 nyarától kezdve a 2014-es választás megnyerhetőségének hamis ábrándja lebegett, mindent a szavazatmaximálásnak és saját, párton belüli hatalma megerősítésének rendelt alá, pártját pedig tudatosan populista irányba vitte el – hogy mekkora sikerrel, azt ma pontosan látjuk. A DK-nak ezek után nem maradt más választása, mint hogy önálló párttá váljék (utólag az is világos, hogy Gyurcsánynak ezt a lépést jóval előbb, már 2007-2008-ban meg kellett volna tennie, bár elismerem, hogy ebben a kérdésben akkoriban magam sem voltam ilyen határozott).

A DK 2011. október 22-én vált ki az MSZP-ből, de csak novemberben vált egyértelművé, hogy ki az a tíz képviselő, akik a DK-hoz tartoznak. A parlamentből való kivonulás azonban az ő körükben sem merült fel; ennek tíz képviselő esetében nem is lett volna sok értelme. A parlament bojkottja csak akkor lehetett volna hatásos, ha abban a DK mellett az MSZP és az LMP is részt vesz, de erre akkor már esély sem volt.

Az utolsó hatalmas lehetőséget a parlament bojkottjára 2012 januárjában, az „Alaptörvény” hatályba léptetésekor mulasztotta el a demokratikus ellenzék, pedig a 2012. január 2-i, az Opera előtt megrendezett látványos tüntetés lendülete erre kitűnő alkalmat adott volna. Az MSZP, a DK és az akkor már súlyos belső problémákkal küzdő LMP azonban úgy érezte, közeledik a ciklus második fele, amikor már – reflexből – a következő választásra kell koncentrálni. Pedig nagyon sokan felhívták a figyelmet arra, hogy a 2014-es választás valójában nem lesz demokratikus, és azt a demokratikus ellenzék, ha megfeszül, se tudja megnyerni (sajnos ugyanez vonatkozik a következő évek választásaira is). Nemcsak Bartus László, Kolláth György és sokan mások írtak és beszéltek erről folyamatosan, de 2012 júliusában még Debreczeni József, a DK alelnöke is felvetette, hogy a 2014-es választást esetleg bojkottálni kellene. Véleményével azonban kisebbségben maradt, és még csak azt sem lehet mondani, hogy alaptalanul: hasonlóan a parlament bojkottjához a választás bojkottjának is csak akkor lett volna értelme, ha abban a demokratikus ellenzék (de legalább is az MSZP és a DK) egységesen részt vesz.

A történet folytatására valamennyien emlékszünk. A 2012 ősze és 2013 ősze között időszak elvesztegetése (Bajnai potenciális pártok feletti miniszterelnök-jelöltként való megjelenésétől addig, hogy végül egy kis párt elnökeként hagyta magát bedarálni Mesterházytól) az egész demokratikus ellenzék megbocsáthatatlan bűne. Egyedül Bajnai 2012. október 23-án meghirdetett (vagy beszéde mögött sejthető) modellje adott volna valami halvány esélyt arra, hogy a Fideszt saját játékszabályai szerint mégis le lehet győzni. Ehhez azonban az MSZP-nek és főleg Mesterházynak kellett volna olyan bölcsességet mutatnia, amelyre képtelen volt, ugyanis ezzel a bölcsességgel nem rendelkezett.

Mivel az MSZP részéről a bojkott fel sem merült, nem volt más lehetőség, mint megpróbálni a reménytelent: egy MSZP által vezetett összefogással legyőzni a Fideszt. Az „Összefogáson” belül azonban már nyilván nem lehetett bojkottról beszélni, sőt mivel az Együtt-PM az alkotmányos puccsot és a rendszer illegitim voltát sem szerette emlegetni (nekik erre legalább elvi okaik voltak, míg az MSZP merő opportunizmusból vágta sutba ezt a narratívát), 2013 őszétől a DK sem hangsúlyozta, hogy az „Alaptörvény” és így az Orbán-rendszer eleve illegitim; ez utoljára 2013 szeptemberében hangzott el Vadai Ágnes szájából.

Többen még ekkor is a választás egyéni bojkottjára buzdítottak, ennek azonban – néhány ember saját lelkiismeretének megnyugtatásán túl – nem sok értelme lett volna, hiszen egy olyan választáson, amelyen mintegy 3 millió választópolgár egyszerűen „csak” nem vesz részt, néhány ezer vagy tízezer tudatos bojkottáló se nem oszt, se nem szoroz.

Mint ahogyan az elejtett kő sem esik felfelé, az ellenzék sem nyerte meg a választást, Orbán rendszerét viszont legitimálta. Elvben most még lenne egy lehetőség: a demokratikus ellenzék megválasztott képviselői megtehetnék azt, hogy megtagadják az eskü letételét az „Alaptörvényre”, majd kivonulnak a parlamentből, de ezt nyilvánvalóan nem fogják megtenni, mert most már egy olyan pályán vannak, amelynek logikája ezzel a lépéssel összeegyeztethetetlen. Az „Összefogás” egykori szövetségesei ma már ismét versenytársak, akik pozíciójukat akarják egymással szemben erősíteni a 2018-as választásokra sandítva. Még most sem akarják elhinni, hogy azokat sem lehet megnyerni. Orbán rendszere nem demokratikus választáson, hanem az utcán, parlamenten kívüli hatásokra fog összeomlani. Bízzunk benne, hogy erőszak nélkül.

A most következő időszakot az MSZP jelenlegi formájában aligha éli túl. Valódi ellenzék már nem tud lenni, legfeljebb csak „őfelsége ellenzéke”, rosszabb esetben a Jobbik valamiféle baloldali versenytársa. Az Együtt-PM még mindig képtelen önmagát artikulálni, ezért könnyen lehet, hogy hasonló sorsra jut, ráadásul ők kezdettől fogva az „Alaptörvény” fokozatos korrigálásával kívánták helyreállítani a demokráciát, ezért ők ebben az értelemben szintén konformisták. Az LMP pedig mindig is igazodott a rendszerhez, sőt egyes vezető politikusai még a Jobbikkal is hajlandók voltak együttműködni; náluk fel sem merül a rendszer alapjainak radikális tagadása. A mai pártok közül egyedül a DK-ban lehet meg még mindig az a potenciál, amely az Orbán-rendszer valódi ellenzékétől elvárható, ehhez azonban az szükséges, hogy a DK világosan elmondja, hogy pusztán technikai okokból vett részt és fog részt venni a választásokon, de az Orbán-rendszert továbbra is alkotmányos puccs által létrejöttnek, ezért törvénytelennek tartja, és célja az alkotmányos rend és az 1989-es Alkotmány helyreállítása.

Egy olyan helyzetben, amilyenben most vagyunk, természetesen elemeznünk kell az okokat, és önmagunkat vagy éppen kedvenc pártunkat sem menthetjük fel mindig. Ugyanakkor minden pillanatban az adott helyzetből kell kiindulnunk, amibe még az is belefér, hogy részt veszünk a következő választásokon is. De ezt csak úgy tehetjük meg, hogy folyamatosan hangoztatjuk: a rendszer illegitim, alkotmányellenes, és annak játékszabályait csak technikai kényszerből követjük, de azokat soha el nem fogadjuk. Nem fogadjuk el, mert eleve illegitimnek tartjuk az “Alaptörvényt” és így az egész rendszert is. Ad absurdum még az “Alaptörvényre” is fel lehet esküdni, ha utána lábunkkal dobbantunk, és az mondjuk: “eppur si muove” (mint ahogyan Galilei sohasem mondta).

A DK azonban – lévén tulajdonképpen polgári radikális párt – önmagában még így is kevés a fordulathoz. Ehhez az egész baloldalnak alapvetően át kell alakulnia, arról nem is beszélve, hogy végre meg kellene jelenniük a valódi, nyugat-európai értelemben vett konzervatív pártoknak is. Tartok tőle, hogy ez nem (vagy többségében nem) a jelenlegi pártok átalakulásával, hanem új mozgalmak létrejöttével fog lezajlani, akár több választási ciklus során is, egyrészt a gazdasági kényszer, másrészt a valódi liberális demokráciákra nyitott és azokról utazások során, az interneten, újságokban, biztos idegennyelvtudással tájékozódni képes új nemzedék nyomásának hatására. Lehet, hogy két, de az is lehet, hogy csak húsz év múlva. 1952-ben szinte senki nem sejtette 1956-ot, mint ahogyan 1985-ben sem Cristopher_Robin1989-et.

Addig pedig most már nyugodtan részt vehetünk Orbán minden választási komédiáján. Én bizony a Kádár-rendszerben is elmentem minden „választásra” és leadtam szavazatomat a Hazafias Népfront jelöltjeire. Mint ahogyan Micimackóban sem merült fel, hogy van a lépcsőn való közlekedésnek más módja is, mint az, hogy Róbert Gida a lábánál fogva húzza, a feje pedig a lépcsőfokokat veri, nekem se jutott eszembe, hogy ne szavazzak; az pedig, hogy ezzel egy tulajdonképpen illegitim rendszert legitimálok, végképp nem fordult meg a fejemben. Kellemes vasárnapi séta volt, szépen sütött a nap. Alighanem ebbe fog most ismét beleszokni országunk népe. Reméljük, hogy a nap is szépen fog sütni. Egy ideig. Amíg egyszer hirtelen ki nem tör majd a vihar.

Amerikai Népszava: no comment

Amerikai NépszavaAz internet alapvető életeleme az interaktivitás. Az első perctől kezdve azt szeretem benne, hogy gyors, közvetlen kommunikációra, visszajelzésre ad lehetőséget.

Persze, ennek is ára van, ahogyan mindennek: az előnyök és hátrányok  együtt járnak. És ahogy általában, a mérleg serpenyőjébe kell tennünk a pozitívumokat és negatívumokat, és úgy eldönteni, hogy a lehetőségeket mire, hogyan használjuk.

Én nem tudom elképzelni az e-életemet a direkt, azonnali  visszajelzés lehetősége nélkül (email, komment, üzenet, stb. formájában). Hogy régi, nehézkes módon, papíralapú “adathordozón” adjam közre a gondolataimat? Az ilyen egyirányú közlés olyan lenne nekem, mintha az asztalfiókom számára írnék. Bármit is írok bárhol, várom és örömmel fogadom a visszajelzéseket. (Más kérdés, hogy az egyre szaporodó e-csatornákon a folyamatos oda-visszajelzést már nehezen lehet győzni erőforrásokkal.) Nem csak úgy öncélúan szeretem az interaktivitást, hanem mert sokat segít az információgyűjtésben, új ismeretek szerzésében, gondolataim csiszolásában, a véleményem igazolásában, vagy épp felülvizsgálatában  (főképpen az enyémtől eltérő véleményekkel ütköztetve fejleszti a vita- és érvelési készséget, ezért különösen szeretem a viták lehetőségét).

Természetesen egészen más-más a helyzet egy szerény forgalmú webhely (mint e blog), ill. egy nagy forgalmú hírportál esetén. Utóbbinál az e-szemetelők, a nem tolerálható durva, öncélú, alapvető emberi normákba ütköző megnyilvánulások magas száma komoly moderálási feladatot jelent, számottevő adminisztrációs erőforrást igényel.

Megértem Bartus László indokait technikai szempontból, de még az elvieket is. Épp olyan értelmetlen a magyar politikai mocsár reménytelen dolgain rágózni vég nélkül (akár hírek, akár publikációk, akár kommentcsóva formájában), ahogyan lukas vödörbe vizet meregetni. Pláne, ha a vödör nemhogy csak lukas, de egyáltalán nincs is feneke. És tudom, milyen, ha a hosszas, hiábavaló meregetésbe egyszer csak belefárad a meregető, és a vödörrel ellentétben betelik a pohár, mondván: elég volt!

No CommentsMindazonáltal – ahogyan már a “Félmunka” c. postomban is említettem – a teljes komment-zárlattal nem értek egyet. Hiszen lehetnek olvasók, akiket a világ reménytelibb tájairól szóló hírek, cikkek is érdekelhetnek, és szeretnék az általuk  felmerülő gondolataikat hozzászólás formájában megosztani a többi olvasóval, a világgal. Nekem pl. nagyon hiányzott, hogy lényegében szünetelt a világ más tájairól (pl. Ausztráliáról :-)) szóló (kulturális, tudományos, stb.) hírek közlése (akár bulvár jelleggel is). A magyar mocsártól elszakadni igen üdítő dolog.

Nem látom be, hogy a nyomtatott AN cikkeinek az online változatánál miért ne lehetne kommentelni továbbra is.  Én néha belenéztem még a korábbi AN-be is (amikor talán még nem is volt Bartus úr a gazdája), és még ott is volt valamilyen interaktív lehetőség, ha kezdetlegesebb formában is (talán olvasói levélként).

A moderálási munkát esetleg lehetne könnyíteni részleges kommentelési lehetőséggel. Pl. sok website alkalmazza az időkorlátos kommentelést, azaz 1-1 cikk megjelenése után x idő (pl. egy hét, egy hónap, stb.) elteltével a cikket “bezárja”, azaz többé nem lehet hozzá megjegyzést fűzni. És/vagy eleve csak bizonyos (fajta) cikkek esetén engedélyezett a hozzászólás.

Korunk narkója, a Facebook

Korunk narkója, a Facebook

A félig-meddig zártkörű Facebook áttekinthetetlen bozótosa nem helyettesítheti a webre teljesen nyitott, keresők által is kezelhető, normális website-ot. (És mintha nem is minden AN cikk linkje kerülne fel az FB-re.) A Facebook látszólagos zártsága ellenére a net legkevésbé biztonságos kommunikációs felülete. A Facebook rendkívül agresszív módon próbálja a valódi (amúgy a legbizalmasabb személyes) adatokat, a valódi (ugyancsak bizalmas) kapcsolatokat követelni, és mindenkit mindenkihez hozzá akar láncolni – a modern kor legpimaszabb e-imperialistájaként. És mindezt úgy, hogy nem tudja garantálni a személyes adatok védettségét. (Ahogyan egyetlen más webszolgáltató sem, de legalább kevésbé pimaszok.) Én e tulajdonságai miatt módfelett utálom a Facebook-ot, kevésbé eufemisztikusan: gyűlölöm a Facebook-ot. Finoman szólva: herótom van tőle. De hát persze ez az én egyéni magán(y)ügyem, ettől még az AN kommentelők közössége beköltözhet a Facebook-ra, mintha mi se történt volna, és akkor megvan oldva a probléma. Ámbár a moderálási feladat ott ugyanúgy felmerülhet, de legalább nem két webhelyen.

Ha Te, Kedves Olvasóm, az AN kommentelést a Facebook-on szeretnéd folytatni, akkor segítségül megadom itt a közvetlen linket: https://hu-hu.facebook.com/pages/Amerikai-N%C3%A9pszava/177083425653956 Itt a jobboldali sávban a linkajánlóba szintén felveszem. Így tőlem bármikor közvetlenül is eljutsz a bozótosba :-)

Csak az olvasásához nem szükséges beregisztrálni / bejelentkezni az FB szénakazlába (read-only üzemmód), de a kommenteléshez bizony be kell menned a sűrűjébe.

A legideálisabb megoldás egy alternatív, kiegészítő blog lenne, de hát ahhoz (is) erőforrások kellenének, ami a “magunkfajták” köreiben hiánycikk.

No de hát az élet nem habostorta, ahogyan azt Virág elvtárstól is megtanultuk már rég.

No comment :-)

No ———————– FOOT ———————

Források:

  1. “Amerikai Népszava kommentelés”: http://nepszava.com/2014/04/velemeny/amerikai-nepszava-kommenteles.html
  2. Az Amerikai Népszava a Facebook-on: https://hu-hu.facebook.com/pages/Amerikai-N%C3%A9pszava/177083425653956
  3. “No Comment” kép: http://clima65.blogspot.hu/2011/05/sem-comentarios.html
  4. A tanú (Bacsó Péter, 1969) https://hu.wikiquote.org/wiki/A_tanu
————–

Kapcsolódó postok:

Franciaország, ahol van antifasizmus

Logo of the French RepublicMagyarországon, ahol az állam náci emlékművet épít, jó hallani olyasmit, hogy mégis létezik antifasizmus. Messze-messze, valahol Európában.

Olvasom az angol nyelvű médiában, hogy Franciaországban náci vezérek használati tárgyainak árverését tűzte ki április 26-ra a Vermot de Pas nevű párizsi aukciós ház. Pl. Hitler monogramos szalvétáját, egy horogkereszttel ékesített ládáját, Göring útlevelét. (Összességében mintegy negyven darab náci holmi.)

Zsidó- és egyéb, antiszemitizmus ellen küzdő civil szervezetek felháborodottan tiltakoztak az árverés ellen, és követelték a leállítását. A Vermot de Pas vezetői persze mentegetőznek, hogy ők aztán nem akartak semmi rosszat, se társadalmi vitát szítani, se sokkolni a közvéleményt, sőt ellenkezőleg: inkább az emlékezés felelősségét ébren tartani (vagy valami ilyesmit).

Franciaország legismertebb zsidó szervezete, a CRIF közleményében elítéli az árusítást, a náci barbarizmus áldozatainak  emlékét sértő cselekedetnek nevezve. Kijelentik továbbá: az adás-vétel kétes szimbolikus értékkel ruházná fel ezeket a tárgyakat, mely egyfajta cinizmust és erkölcstelenséget jelentene. Egy másik tiltakozó civil Aurélie Filippettiszervezet, a BNVCA  obszcénnek nevezi az aukciót.

A tiltakozások hatására az aukciós ház végül visszavonta az árverést. Aurélie Filippetti, francia kulturális miniszter elégedettségét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban, kijelentve, hogy a történelmi tények ismeretében, erkölcsileg ez szükséges lépés volt. Ezenkívül az CVV-hez írt levelében megkérdőjelezte az árverés engedélyezését, arra a Franciaországi rendeletre hivatkozva, amely tiltja náci ideológiához kapcsolódó tárgyak közszemlére állítását.

Egyelőre a kedélyek lenyugodtak az árveréssel kapcsolatban. De ahogy a BBC cikke alatt a kapcsolódó híreket nézzük, láthatjuk, hogy újra és újra előfordulnak hasonló botrányok világszerte, amelyek mutatják, hogy az emberiség nem képes tanulni. Magyarországon, ahol szabadon árulnak az illegális “fasiszta jellegű” szervezetek tagjai  mindenféle régi és új náci, fasiszta jelképeket, tárgyakat, ott egy tanulékony magyar állampolgár számára nem vigasz, hogy a szomszédos Ausztriában törvény tiltja az ilyesmit, ám mégis vígan és dalolva megszeg(het)ik.

Hiller IstvánAz azért nem mindegy, hogy a hivatásos politikai vezetők aktívan és/vagy passzívan segítik-e a fasiszta tendenciát, vagy érdemben fellépnek-e ellene. Magyarországon pl. volt egyszer egy Hiller István kulturális miniszter (2006-2010), aki a füle botját se mozgatta, amikor pár száz demokrata aláírásával (az ELTE vezetőségén kívül ő is) megkapta a levél egy másolatát, melyben az ellen tiltakoztak, hogy közoktatási intézményben,  közpénzen alkalmazott  jogi egyetemi oktató (Morvai Krisztina)  illegális “fasiszta jellegű” szervezetek utcai rendezvényein, e szervezeteket támogatása céljából radikális, “fasiszta jellegű”, uszító szónoklatokat tart rendszeresen. És ha jól látom, Hillernek azóta sincs különösebb problémája az illegális fasiszta szervezetekkel, hiszen “ellenzéki” “baloldali”(!) képviselőként békés kollegialitásban üldögél velük az ország házában, mintha mi se lenne természetesebb ennél.

És ez a Hiller István most a választási bohózat évében, a többi “baloldali” megélhetési- és látvány-ellenzékivel együtt bőszen eteti a médiát és szédíti a balos-libes mezítlábas istenadtát, hogy kormányváltás, meg győzelem, meg hogy újjá kell építeni a baloldalt. Hát kérem szépen, az un. baloldalt előbb leginkább teljesen le kell bontani, leginkább önmagukat felszámolni. (Baloldalon itt a hivatásos-fizetett megélhetési- és látványbaloldaliakat, leginkább a párt-funkcionáriusokat, -hivatalnokokat, és a képviselőket értem; mindazokat, akik pénzért “baloldaliak” és pénzért “ellenzékiek”.)

Ez a 2014-es év lehetett volna még az utolsó esélyük, hogy bizonyítsák: a tisztességnek egy morzsája maradt még bennük, és nem indulnak az újabb törvénysértő választásokon.

De hát ha ezt képesek lettek volna megtenni, akkor Magyarország nem is tartana ott (a visszafelé vezető úton), ahol, mert nem kótyavetyélték volna el szorgosan húsz év alatt az ország esélyét a demokráciára.
————————- FOOT ———————

Források:

  1. France auction house cancels Nazi memorabilia sale“, 14 April 2014: http://www.bbc.com/news/world-africa-27028990
  2. “French Jewish Group Urges Hitler Furniture Auction Ban”: http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/179615
  3. Magyar médiában magyarul, bár szerintem lényeges elemeket kihagyva: http://hvg.hu/kultura/20140414_Kiverte_a_biztositekot_a_Hitlerarveres
  4. Vermot de Pas: http://www.vermotdepas.auction.fr/UK/
  5. Representative Council of French Jewish Institutions (CRIF) / Conseil Représentatif des Institutions juives de France / Franciaországi Zsidó Intézmények Reprezentatív Tanácsa; Wikipedia: https://en.wikipedia.org/wiki/Conseil_Repr%C3%A9sentatif_des_Institutions_juives_de_France
  6. National Office of Vigilance against Anti-Semitism / Bureau National de Vigilance Contre L’Antisémitisme / Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Nemzeti Tanácsa; (BNVCA): http://www.sosantisemitisme.org/
  7. Aurélie Filippetti, Wikipedia: https://en.wikipedia.org/wiki/Aur%C3%A9lie_Filippetti
  8. France, Wikipedia: https://en.wikipedia.org/wiki/France
  9. The Council of Voluntary Sales / árverések franciaországi hatósága (CVV): http://www.conseildesventes.fr/
  10. https://hu.wikipedia.org/wiki/Hiller_Istv%C3%A1n
————–

Kapcsolódó postok:

Széles Gábor náci példaképe

Széles GábotA szélsőjobbosok egyetlen becsülendő vonása: nyíltan vállalják, hogy tényleg azok, amiknek látszanak.

Véletlenül botlottam Széles Gábor tudományos igényű, fizikai és történelmi adalékokkal dúsított alábbi postjába a Facebookon (szerencsére nem kell ahhoz az FB zártkörű, ugyanakkor csupalyuk szénakazlába beregisztrálni-belépni ahhoz, hogy részesülhessünk a nagyszerű mű nyújtotta élvezetben.)

Első futásra nem ugrott be, ki lehet az a nagyszerű Riefensthall, de a mindig kéznél lévő Google szerint ilyen név nem is létezik, ellenben Riefenstahl igen. Vélelmezem, hogy Széles ez utóbbi, náci propagandistává süllyedt, bár tehetsége által  jobb sorsra predesztinált művészt, Riefenstahlt magasztalja  oly buzgón (különösen, mert az eredeti lelőhely, a Mandiner.hu szerkesztője, ill. az FB  kommentelők egy része helyesen írja a nevet).

Az már csak hab a tortán, hogy Széles, mint a mélymagyarságukkal döngető szélsőjobbosok általában, hadilábon áll – többek között – a magyar anyanyelvvel. Ezzel a pár mondattal Széles igencsak “példát mutat”, hiszen rendkívül magas az egy mondatra eső nyelvtani-nyelvhelyességi hibák száma (piros színnel jelöltem a legalábbis kérdéses kifejezéseket):

Békemenet szervezése médiás szemszögből:
1.Ha nagy tömeg rendezvényt akarsz akkor mozgatni kell az embereket./Fizikailag könnyebb több kilométert vonulni mint pl. egy órát egy helyben állni./
2.Ha felvonuló tömegek látványából ki akarod hozni a maximumot akkor minimum egy Riefensthall szintű tudással kell rendelkezned.
Leni Riefenstahl3.Ha a felvonulók a menetük útvonalán fordulnak/Andrássy Útról félkőríven ráfordulnak a Hősök Terén a Szépművészeti Múzeum előtti frontrészre/ akkor figyelned kell a tömeg fordulása közben fellépő centrifugális és centripetális erők hatására is./Ezt a problémát annak idején még riefensthallék sem ismerték/

Bár köztudott, hogy Széles a magyar illegális “fasiszta jellegű”  szervezetek talán legfőbb szponzora (nem lepne meg, ha a készülő náci emlékmű elkészüléséért is “adakozna”), ám hangyányit mégis meglepett, hogy Széles ilyen nyíltan közreadja nácik iránti szimpátiáját.

Érdekes tanulmányozni Leni Riefenstahl élettörténetét.

Érdekes az is, hogy egy nő ily magas (az utókor számára persze erősen kétes) elismertségi szintre jusson munkájával, művészetével olyan területeken, amelyek határozottan macsó felségterületek: náci elkötelezettség, fotó- és filmkészítés, politikai marketing.

Érdekes, hogy Gyarmati Fannival nagyjából kortársak voltak egy oly korban, “mikor az ember úgy elaljasult“. Az is különös játéka a sorsnak, hogy mindketten szinte ugyanolyan magas kort értek el. És mégis, az elaljasult világ két, lehető legtávolabbi pólusát élték: a földi mennyet(?) és a földi poklot.

Tovább erősödve egyik hittételemben: az élet nem szép, de módfelett érdekes.

Források:

Széles Gábor postja a Facebook-on: https://www.facebook.com/gabor.szeles1/posts/628455933892692

Leni Riefenstahl, Wikipedia (EN): https://en.wikipedia.org/wiki/Leni_Riefenstahl
Egyik híres-hírhedt náci propagandafilmje: az 1934-es nürnbergi náci pártkongresszust megörökítő “Az akarat diadala” (1935.03.28.); Wikipedia(EN): https://en.wikipedia.org/wiki/Triumph_of_the_Will

Amerikai dokumentumfilm-sorozat Frank Capra(1942-1945) rendezésében, melyet részben “Az akarat diadala” propagandafilm is inspirált, arra egyfajta ellen-válaszul is: Amiért harcolunk; Wikipedia(EN): https://en.wikipedia.org/wiki/Why_We_Fight

Gyarmati Fanni: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyarmati_Fanni

Félmunka

Kiűzetés a paradicsomból

A drága jó Bartus László ismét frászt hozott(1) arra a néhány deviáns (értsd: szabadság & demokrácia után vágyakozó) magyarországi magyarra, akik számára az Amerikai Népszava némi virtuális menedéket nyújt. (Nyújtott?)

Lapunk erején felül is támogatta a magyarországi demokrácia ügyét, amely most hosszú időre eldőlt.” (AN: Profiltisztítás – közlemény)

A Magyarországról szóló napi hírek közlését is hamarosan megszüntetjük. Az Amerikai Népszava eddigi tevékenysége okafogyottá vált. Amit tehettünk, azt megtettük. Az Amerikai Népszavának nem feladata, hogy megdöntse az Orbán-rendszert, méghozzá a rendszer hivatalos ellenzéke ellenében. Egy lap ilyen szerepet nem vállalhat. Azt gondolom, senki nem vethet ránk követ, erőnk felett próbáltuk a jogállamiság értékeit képviselni, a nyugati és amerikai demokrácia szemléletmódját és értékítéletét közvetíteni. Nem rajtunk múlott, hogy ez nem vezetett eredményre.” (Bartus László: Lezárult egy korszak )(1)

Tökéletesen megértem Bartus urat, végül is igaza van: lukas vödörbe fölösleges továbbra is vizet meregetni. Továbbá: senkit se lehet akarata ellenére megmenteni. Nem könnyű az ilyesmit elfogadnia, feldolgoznia annak, aki ezer százalékosan, hosszú időn át, makacsul próbálkozik a mentéssel. Egyének esetében én azzal szoktam feladni próbálkozásaimat, hogy mindenkinek joga van a saját életét elrontani. (Én magam is éltem e jogommal többször is életem során.) Ez társadalmi szinten, egy népre is igaz lehet.

Gondoljunk csak bele, drága Bartus úr, és Kedves Olvasóm: a demokrácia, a szabadság az önsorsrontáshoz való jogot is magában foglalja, amit egy demokrata el kell, hogy ismerjen. Nemde? Persze egy társadalom esetén kissé összetettebb a helyzet, de hát mit tehet az a néhány demokráciára, szabadságra ácsingózó, ha egyszer a többség (és nem csak a két harmad, de lényegében majdnem a teljes magyar társadalom) a diktátorok, szent tehenek, bálványok szolgálatát, imádatát választja (jobbról is, balról is), nem igaz? A népakarat előtt fejet kell hajtani, oszt jó napot. Vissza lehet vonulni belső, vagy ki lehet vonulni külső emigrációba.

És most is csak kedvenc (és egyetlen, materialista hitemmel korreláló) imámat tudom ajánlani erre az élethelyzetre is:

“Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt,
amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon,
aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet,
hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között.“

És hogy a témaszál folytonos legyen: egyik kommenttárs gondolatai(3) majdnem mindenben azonosak az enyéimmel. A majdnem ezen a mondaton múlik: Isten nem szereti a félmunkát. Ebben én némileg kételkedem, ha az emberiségre gondolok. Hozzám Lucifer gondolatai állnak közelebb, különösen a magyar politikai mocsarat tekintve:

Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy.

cabbage-vegetable-free-clipartMindazonáltal az AN bereteszelése tekintetében én magam is ambivalens vagyok. Bár bennem is van radikális hajlam, ámde talán valami kompromisszumos megoldást ki kéne találni, a kecske-káposzta megmaradási törvény alapján.
————————- FOOT ———————

Blogdolgok 2013

The WordPress.com stats helper monkeys prepared a 2013 annual report for this blog.

Here’s an excerpt:

The concert hall at the Sydney Opera House holds 2,700 people. This blog was viewed about 10,000 times in 2013. If it were a concert at Sydney Opera House, it would take about 4 sold-out performances for that many people to see it.

Click here to see the complete report.

SOS! Iványi egyházának megmentése

Iványi Gábor

Iványi Gábor

Belső e-migrációm résein csak most szűrődött be hozzám ennek a sokadik fidesz-húzásnak a híre, ezért csak most, lastminute módon kérlek, kedves Olvasóm: próbálj Te is tenni azért, hogy Iványi Gábor egyháza, a MET fennmaradhasson.

Mi sem természetesebb, hogy az illegitim fidesz kormány ki akarja golyózni azokat az egyházakat (is), amelyek nem kompatibilisek a szélsőjobbos eszmerendszer által biztosított hatalmi törekvéseivel.

A pillanatnyi (2013 szeptemberi) fidesz játékszabály szerint a MET csak akkor kaphat (fidesz által [oh, nagy ég! - mintha gyógyszer lenne Ha-ha-ha:] “bevett“) egyházi státuszt, ha – természetesen taglistával – igazolhatóan szeptember 30., hétfőn éjfélig bezárólag legalább tízezer tagja van.

Iványi Gábor és egyháza feltétel nélküli támogatást érdemel mindazoktól, akik sajátjuknak is érzik a tagsági nyilatkozatban is megfogalmazott, és eddigi működésével is megerősített küldetését:

“(…) Vallom, hogy minden ember szabadnak, valamint méltóságban és jogokban egyenlőnek születik, ennek jegyében elutasítom a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, cigányellenesség és a diszkrimináció minden formáját, és támogatom, hogy az egyház küldetésének megvalósítása során küzd ezen ideológiák terjedése és kiteljesedése ellen, ugyanakkor szolgálatával elsősorban a szegények és a jogaikban korlátozottak felé fordul.(…)”

Ilyen küldetést és tevékenységet mindazok tiszta szívvel támogathatnak, akik világnézetének ezek szintén alapvető elemei.

Jelen pillanatban a támogatás leggyorsabb módja, hogy tagja leszel a MET-nek: a MET honlapján megtalálható nyilatkozatot kinyomtatod, kitöltöd, és leadod a Bp. VIII. ker. Dankó u. 11. portáján, esetleg a kitöltött-aláírt papír beszkennelt képét emailben vagy faxon elküldöd. Ez a lépésed egyúttal a fidesz-hatalom diktatórikus magatartása elleni bátor tiltakozásnak is tekinthető.

Nem autentikus csatornák szerint még sürgősen szükség van nyilatkozatok leadására a hátralévő két napban.

A további, pontos részleteket, kontakt infókat, MET-alapszabályt a MET honlapján találod:
http://www.metegyhaz.hu/tagmegujito/tagmegujito.html

Kérlek, saját ismeretségi köreidben is terjeszd ezt a segítő/tiltakozó lehetőséget, különösen, ha a saját belépésednek mégis lenne bármilyen kizáró oka. Külföldi állampolgárt a fidesz várhatóan nem tekint majd “beszámíthatónak” (erre vonatkozó biztos infót ugyan nem lelek, de naná, hogy nem!).

A fideszt ismerve nagyon is el tudom képzelni, hogy ha a taglétszám el is éri hétfő éjfélre a tízezret, akkor is nagy erővel keres, és talál is olyan hibákat, kifogásokat, ürügyet, bármit, amibe belekötve mondhatja: a MET törölve, oszt jó napot! De ha mégse (a fidesz macska-egér játékának  része, hogy hagyja egy kicsit ringatózni áldozatait a hamis illúzióikban, hogy aztán annál jobban pofára essenek Schadenfreude), akkor mielőbb újabb trükköt fog kieszelni, amivel  a fidesz-idegen (fidesz-nyelven: nem “bevett”) egyházakat mégis csak kisöpörheti a magyar társadalomból. Ezért egyáltalán nem lehetetlen, hogy hiábavaló lesz az igyekezetünk a MET megmentéséért.

De legalább próbáljuk meg, Kedves Olvasóm.

Miért pont én?

Finger_pointingBelső e-migrációmat megsértve tudatta velem a behatoló: az illegitim magyar kormány hátvéderői, az illegális magyar nácik és külföldi vendégeik megtartották ez évi magyar sziget nevű szokásos éves tréningjüket és erődemonstrációjukat. Ha jól értem a vonatkozó publicisztikából, Kismaroson. Harmadik éve hagynak már hidegen az efféle hírek, látva, hogy az ország össznépileg feküdt a szélsőjobb lábai alá. Lukas vödörbe minek vizet meregetni, nem igaz, Kedves Olvasóm?

Amin – bár küzdök ellene, de – még mindig fel tudom kapni a vizet, az a bődületes képmutatás, amit a “demokraták”, a “baloldaliak”, az “ellenzékiek”, az “antifasiszták” művelnek oly magas fokon, hogy azt még a szélsőjobbos fidesz-jobbik+csatolt széleik is irigyelhetik. Így hosszú hallgatás (“Fáj a szívem, a szó kihül./Dehát kinek is szólanék...“) után ez irányú háborgásommal térek vissza Hozzád, Kedves Olvasóm:

Ez a német nemzetiségi lakosaira büszke település élhetne a jogaival!” – ja. Fogjuk meg és vigyétek. Cselekedni? Miért pont én? Majd valaki más. Miután jól elsomfordáltam, ezeket itt most szépen leírom (pláne ha még fizetnek is érte); szépen szemrehányok másoknak, hogy: “irgum-burgum”; megfogadva Ilan Mor izraeli nagykövet tanácsát szépen kijelentem, hogy: “ami sok, az sok”. Ezzel én meg is tettem a magamét, mosom kezeimet, oszt jó napot.

Eldobom az agyamat

Hogy van egy nemzetközi szerződés és egy magyar törvény, melyet Magyarország – az aláíró országok szemhunyásának köszönhetően – röhögve megszeg? Oh, ugyan már, hát azt meg ki nem sz@rja le, bruhaha:

“1947. évi XVIII. TÖRVÉNY a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában….Magyarország, amely [...] intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan effajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.”

Hogy demokrataként, baloldaliként, zsidóként, romaként, melegként, egy – a nácik hátán álló – teljhatalmú fasisztoid illegitim kormány uralta törvénysértő ország állampolgáraként, európaiként, emberként a cselekvés nekem lenne az alapvető kötelességem? Ugyan kérem! Miért pont én? Lelkiismeret? Az micsoda? Érdekeim! Gyávaságaim! Azok vannak énnekem! Nem kicsit. Nagyon! Felelősség? Kötelesség? Mindenkinek van. Kivéve énnekem.

A gonosz győzelméhez egyetlen dolog kell: a jók ne tegyenek semmit.
Én jó vagyok.
Nagyon.
————————- FOOT ———————

Források:
(1) Duna-kanyar 2013, Népszava, 2013. július 31. 06:15 http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=666047
(2) http://www.wpclipart.com/signs_symbol/gesture_mood/pointing/pointing_finger.png.html
(3) http://antifa-hungary.blogspot.hu/2011/10/parizsi-bekeszerzodes-1947.html
(4) http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00429/cim00431.htm
(5) https://en.wikiquote.org/wiki/Edmund_Burke

————–

Megjegyzések:
(a) Ha esetleg, Kedves Olvasóm, nem értenéd azt az írói kifejezésmódot, amit sűrítésnek neveznek: itt a mondanivalómat segítendő a szélsőjobb célcsoportjait egyszerre személyesítem meg, és nem azt jelenti, hogy a hivatkozott cikk íróját mindegyikbe vagy bármelyikbe is beletartozónak tekinteném.

————–

Kapcsolódó postok:

Szintén zenész

Thailand
Mégis inkább Thaiföld(1) talán?

Mondják némelyek (midőn Ausztrália-mániámat óvatlanul kikotyogom), hogy az sem rossz hely egy magamfajta honkeresőnek. Talán igazuk van: meleg van, messze van, állítólag olcsón lehet élni, és – minden eshetőségre – mégis közel van Ausztrália.

Aztán véletlenül egy korábbi honkeresővel készült interjú(2) szűrődött be e-migrációm falainak résein: Kondor Ádám zeneszerző Thaiföldön lelt új hazára. Pironkodva vallom be: eddig nem hallottam felőle, ami talán attól is lehet, hogy a komolyzenével nem ápolok különösebben meghitt viszonyt, úgy általában. Az interjút olvasva meglepett, hogy magyar művész ilyen racionálisan szembenézett a valósággal, számot vetett és döntött. Tapasztalataim azt a hiedelmemet táplálják, hogy magyarországi magyar művész – pláne, ha törzshelye nem a szakadék jobbpartja – ilyen racionalitásra nem képes. Gyermeki naivitása megóvja ettől. Vagy: nagyon is jól felfogott racionális-materiális érdeke.

Democracy Monument Bangkok

Democracy Monument Bangkok

Thaiföld, Kondor Ádám beszámolója nyomán még szimpatikusabbnak tűnik. Bár Ausztráliát kulturálisan közelebb állónak vélem, de ha idegen, hát legyen egészen az. Nemde, Kedves Olvasóm? Hinnéd például, hogy Thaiföldön a demokráciának emlékműve is van? Vajon miért nem lep meg, hogy ezt a Wikipédia megfelelő magyar oldala(1) egy szóval sem említi?

Javaslom a teljes interjú elolvasását az eredeti forráshelyen, ám ízelítőül ideidézem a számomra legsokatmondóbb részletet:

“…azt gondolom, egy rendszert egészében kell szemlélni: egy ország, egy régió összes konfliktusával, kormányával és ellenzékével együtt funkcionális egység. Nem az a kérdés, hogy éppen most ki van hatalmon; a társadalom egész dinamikája a döntő, és ez az, ami Magyarországon reménytelen. Orbán és a Fidesz – bár önmagukban is végtelenül ártalmasak – egy nagyobb funkcionális zavarnak a tünetei is egyúttal. A Fidesz tulajdonképpen az ország, olyanok vagyunk, mint a Fidesz, a Fidesz is mi vagyunk. A magyarok (jobb- vagy baloldaliak egyformán) azt gondolják, hogy baj van. És mind megtalálják ennek az okait: a fasiszták a zsidókban meg a cigányokban, a liberálisok Orbánban. Ha valaki az összképre koncentrál, akkor viszont elég két egyszerű kérdésre válaszolnia. Jól mennek a dolgok Magyarországon? Nem, nagyon rosszul mennek, elfogadhatatlanul rosszul. Van esély, hogy bármi is javulni fog? Nem, nincs reális esély erre szerintem. Thaiföldön ezzel szemben más az összkép – noha borzalmas elemekben itt is bővelkedünk -, de egyet kell értenem Erős Ferenccel abban, hogy “egy leépülő diktatúrában még mindig jobb élni, mint egy leépülő demokráciában“. Thaiföld sok szempontból rosszabb hely, mint Magyarország, fejlődési dinamikája viszont összehasonlíthatatlanul jobb. Thaiföldön folyamatosan javul a helyzet, Magyarországon meg romlik.(…)Tartok tőle, hogy az ország működésének jelenlegi mintázata tartósan, strukturálisan meghatározott, és nemigen fog változni a közeljövőben. Én ebben nem találom a helyem, és nem érzem jól magam. Ezért komponistaként és magánemberként is Thaiföldet választottam.”

És hogy mindjárt itt helyben Kondor Ádám művészetéről is alkothassunk némi képet, behuzalozok ide egy videoklipet is:

Ádám Kondor – Variations of a Double

[http://youtu.be/FtLDQ5Cp58E]

————————- FOOT ———————

Források:
(1)
—-Thailand, Wikipedia(English): http://en.wikipedia.org/wiki/Thailand
—-Democracy Monument: http://en.wikipedia.org/wiki/Democracy_Monument,_Bangkok
—-Thaiföld, Wikipédia(magyar): http://hu.wikipedia.org/wiki/Thaif%C3%B6ld
(2)
—- Magyar Narancs: “Vágjuk ketté az országot“, interjú Kondor Ádám zeneszerzővel 2013/7. (02. 14.)
—–http://magyarnarancs.hu/zene2/vagjuk-kette-az-orszagot-83598

————–

Kapcsolódó postok:

Menni, vagy nem menni?

.Gerendás PéterGerendás Péter máris elbizonytalanodott:

“Szeretem a Hazámat , a honfitársaimat, mindig is az hajtott, hogy értéket teremtsek és itthon boldogan éljek. Ha a szakmámon belül a kollégáimmal együtt, van számunkra itthon megélhetési lehetőség, és toleráns szeretetteljes légkör,akkor boldogan maradunk, vagy visszajövünk.”(1)

Pedig vannak idők, amikor külföldről jobban lehet szolgálni egy hazát, és ezek most nagyon olyan idők. Az hiábavaló áldozat, ha otthon vállalja az állandó zaklatást, életveszélyt. Még akkor is, ha nem lenne családja, kisgyerekei. Most pedig, hogy így felhívta magára a figyelmet, hogy lenácizta a nácikat, jól magára bőszítette azokat, rá(juk) fognak repülni ezerrel. [Tovább is van... / More...]

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 42 követőhöz

%d blogger ezt szereti: